potus & co

Láttuk már ezt nem is egyszer. Egy tévévita az elnökválasztáson induló teljes republikánus mezőnynek (most épp kilencen voltak), ahol azonban igazából mindenki csak arra figyel, mit mond a két legesélyesebbnek tartott induló, Rick Perry és Mitt Romney. Csütörtökön a floridai Orlandóban rendeztek vitát (három héten belül a harmadikat), és a beszámolók alapján ismét a Perry-Romney összecsapás volt a fő attrakció.

A különbség legfeljebb az volt a korábbiakhoz képest, hogy ezúttal nemcsak a szokásos témákon - társadalombiztosítás, egészségügy - rugóztak, hanem előkerült az illegális bevándorlás is. A többségi republikánus vélemény az, hogy szigorúan kell kezelni a kérdést: egyrészt fokozni kell a határok ellenőrzését, másrészt a már az országban tartózkodó illegális bevándorlókat elsősorban nem integrálni kell, hanem felelősségre vonni. (Emlékezetes, hogy amikor George W. Bush megpróbált elmozdulni ettől, és az amnesztia lehetőségét is felvillantotta, egyik legcsúnyább törvényhozási vereségét szenvedte el.)

Ebbe a konzervatívok által képviselt szemléletbe nem feltétlenül passzol az, hogy a Rick Perry által vezetett Texas államban az illegális bevándorló gyerekek támogatást kapnak iskolai tanulmányaikhoz. Mitt Romney szerint ez egyfajta mágnesként vonzza a bevándorlókat, mire Perry egy - a fenti videóban is látható - érzelmes választ adott. Szerinte ha valaki azt gondolja, hogy büntetni kellene azokat a gyerekeket, akik nem saját elhatározásukból érkeztek az országba, “annak nincsen szíve”.

Nem feltétlenül győzött ugyanakkor meg mindenkit Perry ezzel a válasszal, a beszámolók szerint ugyanis a közönség egy része zúgolódva fogadta a választ. Ezek után nem lenne meglepő, ha Romney máskor is előhúzná ezt a kártyát.

Mitt Romney vs. Rick Perry, 2. rész. Így lehet talán legjobban leírni a republikánus elnökjelöltségért versengő politikusok hétfő esti tévévitáját. Ahogy múlt héten Kaliforniában, most Floridában is Mitt Romney (a mezőnyt korábban vezető egykori massachusetts-i kormányző) és Rick Perry (texasi kormányző, aki azonnal az élre került a felmérésekben, hogy bejelentette indulását augusztusban) külön meccsei voltak a legizgalmasabbak az összesen nyolc résztvevővel zajló vitában.

Romney már múlt héten is pedzegette azt a témát, hogy szerinte Perry esélytelen a jövő évi elnökválasztáson a társadalombiztosításról vallott nézetei miatt. A texasi kormányzó a Fed Up című könyvében írt arról, hogy a társadalombiztosítást piramisjátéknak és alkotmányellenesnek nevezte, amelyet szerinte nem is a szövetségi kormánynak kellene kezelnie, hanem az államok hatáskörébe kellene utalni. Romney az utóbbi napokban fokozta a nyomást Perryn, és a hétfő esti vitában is támadta nézetei miatt.

A társadalombiztosítás az egyik legnagyobb amerikai ellátórendszer, mintegy 50 millió ember - többségében idős nyugdíjasok, fogyatékkal élők, árvák - a kedvezményezettje. Az ellátást a szövetségi adókból fedezik, a demográfiai változásokkal - nyugdíjba mennek a huszadik század második felében történt nagy népességrobbanás idején születetett emberek - ugyanakkor veszélybe került a fenntartása. Emiatt lényegében pártállástól függetlenül minden politikus egyetért abban, hogy változtatni kell a rendszeren, de persze ez nem oldható meg másként, csak bizonyos jogosultságok megszüntetésével vagy például a nyugdíjkorhatár felemelésével, amelyek politikailag mindig érzékeny kérdések.

Ennyi a rövid háttér, és most vissza a vitához. Perrynek már a floridai összecsapás előtt megjelent egy cikke a USA Today-ben, amelyben már nyoma sincs a könyvét jellemző kemény hangnak, hanem egyrészt kijelenti, hogy a társadalombiztosítás mostani kedvezményezettjeinek és azoknak, akik a közeljövőben kerülnek be ebbe a körbe nincs miért aggódniuk, mert megmarad minden jogosultságuk. Másrészt leírja azt is, hogy a rendszert ettől függetlenül át kell alakítani, ha hosszú távon is fenn akarják tartani.

“Őszinte leszek az amerikai emberekkel. Választott vezetőinknek rendelkezniük kell azzal az erővel, hogy nyíltan beszéljenek az ellátó rendszerek reformjáról, ha rendbe akarjuk tenni az ország pénzügyi pályáját és újra munkába akarjuk állítani az USA-t” - írta Perry a USA Today-ben, és ugyanezeket az érveket ismételte el (mint ahogy a fenti videóban is hallható) Floridában is.

Romney-t ugyanakkor ez nem tántorította el attól, hogy továbbra is keményen bírálja Perryt, aki láthatóan feszülten fogadta az újabb és újabb ütéseket (értsd: közbeszólásokat), és azzal vádolta riválisát, hogy félelmet akar kelteni a nyugdíjasokban. Nem valószínű ugyanakkor, hogy Romney most hirtelen felhagyna a láthatóan tudatosan felépített offenzívával, persze egyelőre nem tudjuk, hogy mennyire hatékony ez a fegyvere, a következő felmérésekből talán okosabbak leszünk.

Nem cáfolt rá a várakozásokra Mitt Romney és Rick Perry. Azt várták tőlük a politikai elemzők és újságírók, hogy egymásnak esnek a republikánus elnökjelöltek vitáján, és ők ezt meg is tették. A szerdai volt az első olyan tévévita, amelyen a versenybe augusztusban beszálló Perry is részt vett. Előtte Romney volt a felmérések szerint a legerősebb politikus a mezőnyben, de Perry szinte azonnal az élre tört.

Ahogy a fenti videóból is kiderül, még csak újságírói biztatásra sem volt szükség, hogy a két politikus egymásnak essen (bár a beszámolók alapján a legtöbb kérdést ők kapták, ez is jelezte, hogy ők voltak az est főszereplői). Perry jelenleg Texas állam kormányzója, Romney pedig korábban Massachusetts államot irányította, és a vitában leginkább azzal voltak elfoglalva, hogy bebizonyítsák a másikról, rosszul végzi/végezte a munkáját.

Perry például idézte azt az adatot, amely szerint Massachusetts-ben nagyon gyengén haladt a munkahelyteremtés Romney idejében, amire utóbbi azzal vágott vissza, hogy Texasban sem Perrynek köszönhető a jó álláshelyzet, hanem a rendkívüli körülményeknek, például a nagy energiacégek jelenlétének és az erős republikánus politikai háttérnek.

Romney eközben igyekezett bebizonyítani riválisáról azt, hogy szerinte drasztikus nézetei miatt alkalmatlan arra, hogy elnyerje a szélesebb választói kör támogatását. Azzal érvelt, hogy Perrynek a társadalombiztosításról szóló bírálatai (a kormányzó a könyvében egy piramisjátékhoz hasonlította és alkotmányellenesnek nevezte a rendszert) óriási támadási felületet adnak majd a politikai ellenfeleknek. Perry ugyanakkor azt válaszolta erre, hogy “talán ideje van annak, hogy valaki provokatív hangon szólaljon meg ebben az országban”.

A texasi kormányzó más témában is jelezte, hogy nem riad meg az ellentmondásos kijelentésektől: megkérdőjelezte azt a tudományos kutatók körében tényként elfogadott tézist, hogy a klímváltozást az emberiség tevékenysége okozza. Nem mintha a vita többi résztvevője nagyon tiltakozott volna Perry megállapítása ellen, egyedül az eddig is mérsékeltségével kitűnő Jon Huntsman közölte, hogy a republikánusok nem szakíthatnak a tudománnyal, ha nyerni akarnak.

Lesz még sok hasonló vita a republikánus indulók között, és most már egyre inkább lehet számítani hasonló összecsapásokra (szemben azzal, hogy eddig leginkább Obama elnököt csépelte mindenki). A beszámolók alapján Perry nem követett el semmilyen végzetes hibát, hozta a formáját, viszont az is kiderült, hogy Romney felvette a kesztyűt. Ez már nem a bemelegítés, nem a helyezkedés, ez már egy nyílt háború, amelyet a többi jelölt várhatóan csak tisztes távolból fog figyelni.

Már sokszor volt szó itt is arról, hogy sok fanyalgás kíséri a republikánus elnökjelöltségért folyó versenyt, és úgy néz ki, hogy ezt a mondatot továbbra sem lehet múlt időbe tenni. A Politico legalábbis arról ír, hogy a konzervatív elit még mindig keresi a saját maga hősét, egy olyan jelöltet, aki intellektuálisan is nehézsúlyú, és nemcsak pénze és/vagy népszerűsége van. A mostani mezőny meghatározóbb nem ilyennek látják, a Politico lesarkított összefoglalása szerint ugyanis Rick Perryt egyszerűen hülyének, Michele Bachmannt egy viccnek, Mitt Romney-t pedig egy szélhámosnak tartják.

Tényleg igaz, hogy az értelmiségi körökben talán legfontosabb konzervatív fórumnak számító Wall Street Journal több versenyben lévő jelöltnek is nekiment, a legemlékezetesebb talán Mitt Romney ekézése volt. De az ezen a blogon is többször emlegetett William Kristol, a Weekly Standrard főszerkesztője sincs elragadtatva a versenyben lévőktől, és nyíltan kampányolt amellett, hogy Paul Ryan, a képviselőház költségvetési bizottságának elnöke induljon a jelöltségért.

Ryan azonban hétfőn sokadszor közölte, hogy nem akar beszállni a versenybe, a konzervatív elit másik kedvence, a kampány elindításán komolyan elgondolkodó Mitch Daniels pedig már tavasszal jelezte, hogy nem indul a jelöltségért.

Persze az egy más kérdés, hogy egyáltalán mennyit számít az értelmiségiek fanyalgása. A versenyben lévő jelöltek láthatóan nem igazán keresik a kegyüket, és az előválasztások során fontosabbnak érezhetik az olyan konzervatív fórumokat, mint a Fox News délutáni-esti műsorai, illetve Rush Limbaugh talkshow-i. Bár a Politico megjegyzi, hogy egy szempontból mégis számítanak az értelmiségiek: a nagy adományozók odafigyelnek a szavukra, így közvetve talán hatással lehetnek az általuk egyelőre viszolyogva nézett jelöltek kampányára is.

“Annyira jól néz ki kockás ingben és farmerdzsekiben, hogy a Wall Street Journal nemrég egy Ralph Lauren bemutatóhoz hasonlította a kampánynyitóját” - írja a Vogue divatmagazin szerzője Jon Hunstmanről, a 2012-es elnökválasztáson a republikánus párt jelöltjeként indulni akaró politikusról. A szép hosszú írást a világhírű fotós, Annie Leibovitz képei kísérik. Ezeken jól látszik, hogy nemcsak maga a politikus vonzó külsejű, de az egész családja csupa szép emberből áll. A cikkből kiderül, hogy Huntsman emellett figyelmes és okos is, azt pedig már eddig is tudtuk, hogy gazdag is (bár a cikk szerint nem gazdag családba született, szüleinek vagyona akkor kezdett el gyarapodni, amikor ő már tizenéves volt).

Ő lehetne tehát a tökéletes jelölt, a felmérések szerint mégis nagyon gyengén áll a támogatottsága a nála sokkal harciasabban viselkedő és keményvonalasabb konzervatív nézeteket valló párttársaihoz képest. Ő például nem ellenzi a melegházasságot (egy mínusz pont a szociális konzervatívoknál) és a költségvetési helyzet rendezésénél nem zárja ki a bevételnövelő intézkedéseket, vagyis az adóemelést sem (egy mínusz pont a fiskális konzervatívoknál). Ahol láthatóan jó pontokat szerez, az a média (pontosabban annak egy jelentős része), amely kedveli ezt a visszafogott stílusú, intelligens és vonzó politikust. Ahogy a Vogue cikkének szerzője is megjegyzi, kicsit arra a John McCainre hasonlít, aki 2000-ben George W. Bush legfőbb ellenfele volt a republikánus jelöltség megszerzéséért folytatott küzdelemben.

Huntsman persze nem feltétlenül örülhet ennek a párhuzamnak, és nemcsak azért, mert vitathatatlanul jobban néz ki, mint McCain, hanem azért is, mert ha ugyanazt az utat járja be, mint ő, akkor neki is csak a szimpatikus vesztes szerepe jut majd.