potus & co

Az amerikai közélethez való viszonyom valahogy úgy alakult, mint a kínai kajához. Egészen addig rajongtam érte, amíg nem láttam közelről, hogy hogyan készül*.

Az elmúlt tizenöt évben többször is megfordultam az Egyesült Államokban hosszabb-rövidebb időre, és a távolból is szoros figyelemmel követtem az ottani történéseket. Most így visszatekintve már nem is tudom pontosan rekonstruálni, hogyan alakult ki ez az érdeklődés. De valahogy talán úgy, hogy kezdő újságíróként szakmai kíváncsiságból elkezdtem egyre több időt tölteni amerikai újságok és könyvek olvasásával, és lenyűgözött az, ahogy bemutatták a politikát.

Azok az írások nem szárazon prezentált kormánydöntésekről és felületesen megrajzolt karakterek átlátszó manipulációs trükkjeiről szóltak, hanem hús-vér emberek hatalmi játszmáiról. A jobban sikerült cikkek olyanok voltak - legalábbis a történetüket tekintve -, mint egy keményebb Shakespeare-dráma.

„Ha egy elnök hivatalban van, akkor mindig nyomozni fog utána valaki"

Ezek az írások nem az események értékelésének, hanem a megértésének a szándékával készültek, és ez nagyon tetszett nekem. Ahogy az is, hogy az általam ismert tévés és rádiós műsorok is érthetően, civilizált hangon (bár néha túl harsányan) és sokszor szórakoztatóan foglalkoztak azzal, mi és miért történik a politikában.

Összességében így egy olyan kép alakult ki bennem az amerikai közéletről - és úgy általában az Egyesült Államokról -, hogy alapjában véve rendben vannak ott a dolgok. Úgy tűnt, hogy felnőtt emberek vitatkozgatnak egymással, akik akkor is megadják a tiszteletet a másiknak, ha épp nem értenek vele egyet. Az is látszott, hogy ugyan ott is sok tisztességtelenség történik, de a vétkesek legalább rendszerint elnyerik a méltó büntetésüket.

Tavaly augusztusban aztán kiköltöztem hosszabb időre az Egyesült Államokba, és hamar kiderült, hogy a valós kép ennél sokkal árnyaltabb.

A politikusok között rengeteg ostoba és/vagy gátlástalan ember van. A médiaelit tele van öntelt pojácákkal. Az átlagemberek sokszor a legmélyebb megvetéssel beszélnek a nekik nem tetsző politikai nézeteket valló honfitársaikról. Közben az ország rendkívül súlyos problémákkal - hogy csak egyet említsünk: az amerikai álmot veszélybe sodró társadalmi egyenlőtlenségek - küszködik.

Ezekre mind számos példát láttam az elmúlt 15 hónapban. Amikor a vége felé kérdezgettek amerikai ismerőseim arról, hogy mit gondolok az országukról, akkor általában valami olyasmit válaszoltam, hogy ez egy nagy ország, ahol van hely a sok hülyeségnek és igazságtalanságnak is.

Egyikük sem sértődött meg, vagy legalábbis nem mutatta. Igaz, legtöbbször hozzátettem: megtanultam azt is, hogy mi az, ami jól működik náluk. Ehhez el szoktam mesélni nekik egy rövid történetet.

Öntudatos állampolgárok is őrködnek a politika felett - Forrás: AFP

Márciusban meghívást kaptam egy washingtoni intézet fórumára, ahol az volt a téma, hogy vajon milyen szerepet játszanak a nyomozó újságírók a vállalati visszaélések feltárásában. Az előadások elhangzása után a közönségből érkező egyik hozzászólás megkérdőjelezte, hogy vajon mennyire tekinthetők pozitív példának a nyugati országok, amikor náluk is sok a korrupciós botrány.

A színpadon mellettem ülő egyik férfi nagyon frappáns választ adott, ami azóta is sokszor eszembe jut. Nem próbálta azt bizonygatni, hogy ezek az országok – élükön Amerikával – tisztességesebbek lennének, mint a kevésbé fejlett államok. Szerinte van azonban egy dolog, amely megkülönbözteti őket másoktól.

„Az Egyesült Államok egyik nagy erőssége, hogy szinte minden nap van valamilyen nyomozás” -  mondta John D. Sullivan, a Center for International Private Enterprise igazgatója. „Ha egy elnök hivatalban van, akkor mindig nyomozni fog utána valaki.”

És ez igaz. Az Egyesült Államokban senki nem csinálhat semmit úgy, hogy ne állna valaki más a háta mögött azt figyelve, hogy vajon nem követ-e el valamilyen disznóságot. Rengeteg fék és ellensúly van beépítve magába a kormányzati rendszerbe, a médiáról és az öntudatos (és sokszor persze egyúttal hírnévre is vágyó) állampolgárokról nem is beszélve.

Ez semmiféle garanciát nem biztosít az ostobaság, gátlástalanság vagy igazságtalanság ellen. Csak azt jelenti, hogy ha valaki visszaél a hatalmával, akkor arra előbb-utóbb fény fog derülni, mert valaki fel fog tenni néhány kényes kérdést.

Nagy eredmény azonban ez is. Én legalábbis irigylem tőlük, most, hogy nemcsak a kinti tartózkodásom ért véget, de ez a közel három évvel ezelőtt indított blog is. Köszönöm a figyelmet!

* A kínai kajás hasonlat csak egy olcsó újságírói fogás volt a részemről. Valójában továbbra is nagy rajongója és tisztelője vagyok a kínai konyhának.

“Ez egy kibaszott nagy dolog” - súgta Barack Obama elnök fülébe Joe Biden alelnök az egészségügyi reformról szóló törvény 2010 márciusi aláírásakor. A Fehér Házban vélhetően most is repkednek a trágár szavak, de valószínűleg nem ilyen diadalittas hangon.

Épp ezekben a hetekben lép életbe a legtöbbször Obamacare-ként emlegetett reform egyik legfontosabb eleme, és az indulás hatalmas kudarcnak bizonyult. Október elsején élesítették azokat a weboldalakat, ahol az egészségbiztosítással jelenleg nem rendelkező emberek megnézhetik, hogy mennyibe kerülne nekik belépni a rendszerbe, illetve hogy mekkora támogatást fognak kapni. A gond azonban az, hogy ezek a weboldalak nem, vagy csak rendkívül lassan működnek, pedig épp az lenne az egésznek a lényege, hogy az emberek gyorsan és egyszerűen tájékozódjanak a segítségükkel.

Nem megy az oldal - Forrás: AFP

A reform sikeressége szempontjából létfontosságú, hogy minél többen kössenek biztosítást, különben összeomlik a rendszer. A törvény előírja, hogy a biztosítók a jövőben nem szelektálhatnak az ügyfelek között azt nézegetve, hogy kinek mennyire jó vagy rossz az egészségügyi állapota. Így fel kell venniük egy csomó olyan embert is, akiknek később a kezelése várhatóan sokba fog kerülni. Ennek a költségét csak akkor tudják majd fedezni, ha lesz elegendő egészséges ember is, aki hajlandó biztosítást kötni.

Az Obama-kormányzat ezért attól tart, hogy a honlapok kudarcos indulása alááshatja az egész reformot, amelyet ráadásul már így is állandó támadások érik a republikánusok részéről. Épp a törvény elhalasztásának követelése vezetett a kormányzati leálláshoz és csődközeli helyzethez is. A politikai válságot övező zűrzavar valamennyire elterelt a figyelmet az egészségügyi reform döcögős indulásáról, az elmúlt egy hétben azonban már a kormányzat technológiai bénázásával voltak tele a hírek (meg a késő esti vicces talkshowk).

A helyzet már csak azért is ironikus, mert Obama mindkét elnökválasztási kampánya arról volt híres, hogy rendkívüli profizmussal használták a legújabb webes megoldásokat. Ehhez képest most amikor az elnök a héten kiállt magyarázkodni a reform beindítása körüli szerencsétlenkedésekről, akkor - mint valami teleshopos műsorvezető - azt az ingyenesen hívható telefonszámot reklámozta, amivel ki lehet kerülni a lassan működő weboldalakat. A probléma ezzel leginkább az volt, hogy - mint a másnap reggeli Morning Joe-ban mindenki elszörnyülködött rajta - ez a telefonvonal sem működött.

A felháborodás akkorára duzzadt, hogy már Obama korábbi tanácsadói - például Robert Gibbs korábbi szóvivő - is a felelősök fejét követelik. Kathleen Sebelius egészségügyi miniszter ugyan még a helyén van, de már behívtak számos külső tanácsadót, hogy segítsenek rendbe szedni a rosszul sikerült weboldalakat.

Azt azonban senki nem tudja, hogy ez mennyi időbe fog telni. Pedig Obama kijelentette azt is, hogy senki nem mérgesebb a történtek miatt, mint ő maga. Ami érthető, hiszen a reform elfogadása volt egész elnöksége legnagyobb teljesítménye, és most ennek végrehajtása került veszélybe.

“Itt nincsenek győztesek” - jelentette ki Barack Obama csütörtök délelőtt, amikor a kormányzati leállás körüli politikai helyzetet elemezte. Kedves volt tőle, hogy ezt mondta, de persze mindenki tudta, hogy ami történt, az hatalmas diadal volt általában a demokratáknak és személyesen neki is.

A republikánusok a padlón vannak, és a vérző orrukat törölgetik. Olyan megalázó vereséget szenvedtek, amilyenre ritkán látni példát.

A kormányzati hivatalokat újraindító és az adósságplafont felemelő megállapodásnak gyakorlatilag egyetlen olyan eleme sincs, amit eredményként tudnának felmutatni. Ők idézték elő a kormányzati leállást az egészségügyi reformmal kapcsolatos követeléseikkel. Először azt akarták, hogy megvonják a finanszírozásához szükséges forrásokat, majd később előálltak azzal, hogy ha ez nem lehetséges, akkor legalább halasszák el a reform fontosabb elemeit.

Egyik sem jött össze. A szerda esti megállapodásba csak annyi került bele, hogy ellenőrizni fogják, tényleg a rászorulók kapjanak állami támogatást az egészségbiztosítás kiterjesztését célzó reform keretében. Ez ugyanakkor nem jelent valódi változást, mert az ellenőrzés már eddig és része volt a reformnak.

Az egyetlen közvetlen előny talán az lehet a republikánusok számára, hogy most kénytelenek lesznek szembenézni a saját megosztottságukkal. Az elmúlt hetek ugyanis minden korábbinál nyilvánvalóbbá tették azt, hogy súlyos feszültség van a párton belül.

Ted Cruz (középen) és Mike Lee (balra). Szövetségesek a harcban - Forrás: AFP

A kormányzati leálláshoz vezető stratégiát a keményvonalas konzervatívok erőltették, élen Ted Cruz szenátorral. A szerintük a gazdaságnak súlyos károkat okozó egészségügyi reform megállítása számukra szent cél, és szerintük mindent alá kell rendelni ennek eléréséhez. A többi republikánus ugyan szintén ellenzi az Obamacare néven emlegetett törvényt, de tisztában voltak azzal, hogy a demokraták soha nem fognak belemenni a legfelsőbb bíróság által is alkotmányosnak ítélt reform visszavonásába. Néhányan nyilvánosan is tiltakoztak a Cruz-féle stratégia követése ellen, de végül többé-kevésbé egységesen támogatták ezt.

Ha előre látták a kudarcot, akkor miért mentek bele ebbe az utcába? Leginkább talán azért, mert mindennél jobban tartottak attól, hogy a nézetkülönbségek nyílt szakadáshoz vezetnek. Tudták, hogy ha nem mutatnak egységet, akkor eleve nincs is esélyük a szorosan összezáró demokratákkal szemben.

Sok képviselő és szenátor döntésébe nyilván belejátszott az is, hogy féltek attól, ha szembeszállnak a keményvonalas konzervatívokkal, akkor a következő választáson ez visszaüthet rájuk. A Cruzt és társait körülrajongó tea party mozgalom már több mérsékeltként számon tartott republikánus politikust kiütött a nyeregből az elmúlt néhány választáson.

Most persze már nyilvánvaló, hogy a republikánusok elszámították magukat. Az utóbbi hetekben rohamosan csökkent a népszerűségük, és rá kellett jönniük arra, hogy valahogy rendeziük kell ezt a mostanra nyílt belháborúvá fajult feszültséget.

“Erősebb vezetésre van szükségünk, valahogy vissza kell fogni ezeket a srácokat, akik azt hiszik, hogy ők tudják mindenre a megoldást” - mondta a Washington Postnak Trent Lott, a szenátusi republikánusok korábbi vezetője. Nem valószínű azonban, hogy a Lott által emlegetett srácok olyan könnyen hagyni fogják, hogy a sarokba állítsák őket. “Legyetek felpörögve. Fel fogjuk rázni a dolgokat 2014-ben” - szólította fel híveit a keményvonalas konzervatívok körében népszerű Sarah Palin korábbi alelnökjelölt, utalva a jövőre esedékes törvényhozási választásokra.

Egyik oldal sem fogja könnyen adni magát, így várhatóan senki nem mondhatja majd, hogy ennek a leszámolásnak nem lesz egyértelmű győztese és vesztese.

Az amerikai politika tele van sztárokkal. A demokratáknál ott van ugye eleve Barack Obama. A republikánusoknál ott van a veterán John McCain vagy az újonc Ted Cruz. Róluk és a hozzá hasonló színes, karakteres figurákról szólnak a hírek általában, de amikor a politikai helyzet igazán komolyra fordul, akkor rendszerint előtérbe kerülnek a szürke machinátorok.

Ez történt most is, amikor közel két héttel a kormányzat leállása után (és néhány nappal az adósságplafon elérése előtt) nagy nehezen beindultak a tárgyalások a demokraták és a republikánusok között. Az egyeztetések a szenátus demokrata többségét vezető Harry Reid és a republikánusokat irányító Mitch McConnell között zajlanak. Keresve sem lehetne találni náluk unalmasabb embereket.

Mitch McConnell és Harry Reid - Forrás: AFP

Egy júliusi bejegyzésben ezt írtam róluk: “Harry Reid annyira szürke, hogy John Oliver, a Daily Show műsorvezetője (akkor helyettesítette Jon Stewartot) a napokban azon viccelődött, hogy ha valaki szeretné eltolni az orgazmusát szex közben, akkor nem kell mást tennie, mint rá gondolnia. Nem sokkal izgalmasabb figura Mitch McConnell sem, az arca szinte mindig komor, és olyan hanghordozással beszél, mintha folyamatosan meg lenne sértődve valamin.”

Azóta sem váltak sokkal izgalmasabb emberekké, most azonban - kis túlzással - rajtuk múlik a világgazdaság sorsa. Ha ugyanis nem sikerül megállapodni a két oldalnak az adósságplafon felemeléséről, akkor az Egyesült Államok gyakorlatilag csődbe megy, aminek a legtöbb közgazdász szerint beláthatatlan következményei lesznek nemcsak az amerikai gazdaságra, hanem az egész világéra. Az amerikai pénzügyminisztérium számításai szerint a határidő október 17., bár a fizetésképtelenség várhatóan nem következik be automatikusan, és még utána is lesz néhány napnyi mozgástér.

A válság megoldása az után került Reid és McConnell kezébe, hogy kudarcba fulladtak a Fehér Ház és a republikánus többségű képviselőház vezetése közötti tárgyalások. John Boehner képviselőházi elnök egy olyan javaslattal állt elő, amelynek értelmében ők november végéig felemelnék az adósságplafont, és cserébe azt várnák Obamától, hogy tárgyaljon velük az általánosabb költségvetési kérdésekről. Obama ezt elutasította, nagyrészt azért, mert a republikánus ajánlatnak nem volt része a kormányzati gépezet újraindítása.

Amerika Kapitánynak öltözött tüntet a kormányzati leállás után - Forrás: AFP

A szenátusi vezetők között zajló egyeztetések már valószínűleg jobban tetszenek a Fehér Háznak. McConnell támogatja egyik párttársának, Susan Collins szenátornak a javaslatát, amelynek lényege, hogy az adósságplafont felemelné január 31-ig, és a kormány finanszírozását is biztosítaná március végéig.

Ez hatalmas változást jelent ahhoz képest, hogy néhány héttel ezelőtt a republikánusok még az Obama-féle egészségügyi reform elhalasztását követelték. Most erről már szó sincs, vagyis a közvélemény-kutatások szerint a kormányzati válság miatt egyre népszerűtlenebb republikánusok hajlandók komolyabb engedményeket tenni a demokratáknak. Ők viszont ezt nem tartják elegendőnek, és csak rövidebb időre hagynák jóvá a kormány újraindítását. Úgy taktikáznak ugyanis, hogy ha sikerül elérniük, hogy még az év vége előtt újra legyenek költségvetési tárgyalások, akkor visszacsinálhatják legalább egy részét annak a megszorító csomagnak, amely még márciusban lépett életbe.

Erről viszont a republikánusok hallani sem akarnak. Így ez a konfliktus újabb akadályt jelent a két unalmas ember, Harry Reid és Mitch McConnell számára.

A média most a kormányzati leállástól hangos, de 2013. október 1-je várhatóan valami teljesen más miatt kerül majd be a történelemkönyvekbe. Ekkor indult el az egyik lényege eleme az amerikai egészségügyi reformnak, vagy ahogy legtöbben emlegetik, az Obamacare-nek.

Az Egyesült Államokban - ellentétben például számos európai országgal - nincs általános, mindenkire kiterjedő állami egészségügyi ellátás. A közel 314 milliós lakosság többsége ugyan rendelkezik biztosítással a munkahelye révén, van mintegy 48 millió amerikai, aki nincs biztosítva.

Ezen a helyzeten változtatna az Obamacare azzal, hogy kiterjesztené az egészségbiztosítást. A reform legfontosabb eleme, hogy kötelezővé teszi a biztosítás vásárlását mindenki számára. Ha valaki ennek ellenére sem hajlandó egészségbiztosítást kötni, akkor annak büntetést kell fizetnie. Akiknek nincs elég pénzük a biztosításra, azok állami támogatást kapnak. A reform egyben kibővíti a legszegényebbek számára eddig is elérhető egészségügyi ellátást, a Medicaid nevű programot.

Az Obama-kormányzat abban bízik, hogy ezekkel a lépésekkel sikerül legalább további 30 millió embert bevonni a biztosítottak körébe. Elemzések szerint még a reform sikeressége esetén is lesz mintegy 20 millió olyan amerikai, akinek nem lesz biztosítása. Várhatóan olyanok kerülnek ebbe a körbe, akik nem elég szegények ahhoz, hogy jogosultak legyenek a kibővített Medicaidre, de nincs is annyi pénzük, hogy biztosítást vásároljanak. (A törvény bizonyos esetekben megengedi a büntetés elengedését is, és ezek az emberek számíthatnak erre.)

A reform több lépésben indul el. Október 1. azért volt fontos dátum, mert most váltak elérhetővé azok a weboldalak, ahol az emberek megköthetik a biztosítást (és kiszámolhatják, mennyibe fog nekik kerülni, illetve mekkora támogatást fognak kapni). Az indulás elég döcögősre sikerült, több weboldal nem bírta a terhelést, másoknak órákat kellett várni, hogy megvásárolhassák a nekik tetsző biztosítást.

Ez kínos lehetne az Obama-kormányzat számára, de ezek a problémák elhalványultak a kormányhivatalok leállása mellett. Az ironikus ebben az, hogy a leállás épp az Obamacare ellen küzdő republikánusok manőverezésének eredményeként következett be. Ők követelték azt, hogy a kormányzati intézmények finanszírozása csak az egészségügyi reform felfüggesztése esetén folytatódjon. A demokraták ebbe nem mentek bele, és így jött a leállás.

A republikánusoknak most itt lenne a kiváló alkalom, hogy szidhassák a szerencsétlenkedve induló Obamacare-t. Ehhez képest mindenki a kormányzati leállással van elfoglalva.