potus & co

Nem akarok állandóan azon lovagolni, hogy Mitt Romney hányszor és milyen ügyekben váltogatta a nézeteit, de ezt a videót azért nehéz kihagyni. Egy 2004-es felvétel, amelyen az akkori massachusetts-i kormányzó arról beszél, hogy ugyan a politikusok gyakran dobálóznak azzal a váddal, hogy a riválisaik szélkakas módjára politizálnak, de szerinte ez John Kerryre, az a demokraták akkori elnökjelöltjére tényleg igaz. Fel is sorol egy csomó témát, amelyben szerinte Kerry következetlen volt, és ezen elég jól elszórakozik, de aztán amikor most, hosszú kihagyás után interjút adott az egyébként a republikánusokkal általában barátságos Fox Newsnak, akkor kevésbé találta viccesnek a szembesítést saját nézetváltásaival.

Persze valószínűleg nem ez a régi videó a legnagyobb problémája most Romney-nak, hanem az, hogy gyakorlatilag már nincs olyan közvélemény-kutatás, amelyet ne Newt Gingrich vezetne. Igaz ez Iowa államra, az előválasztási verseny első helyszínére is, ahol a Washington Post és az ABC News felmérése szerint az egykori képviselőházi elnök 33 százalékon áll, míg Romney és Ron Paul képviselő egyaránt 18 százalékon.

Vagy úgyis feltehetnénk a címbeli kérdést, hogy vajon mi következik abból, hogy Herman Cain felfüggesztette a kampányát? Első ránézésre nagyon egyértelmű válaszok vannak ezekre a felvetésekre.

Például az, hogy ezzel még tovább erősödik majd Newt Gingrich, aki a felmérések szerint már most is vezeti a mezőnyt. Több kutatás is azt mutatja, hogy Cain támogatóinak egy jelentős része Gingrichet nevezte meg második legszimpatikusabb jelöltnek, és a kampányüzenetük is hasonló volt. Mindketten a washingtoni elittel szemben pozicionálták magukat, nem mellesleg mindketten Georgia államból valók, és amúgy még jó barátok is. Ha Cain nyilvánosan a támogatásáról biztosítja majd valamelyik jelöltet, akkor az nagy valószínűséggel Gingrich lesz.

Nem olyan biztos azonban, hogy Gingrich nagyon erős lökésre számíthat Cain kiszállásából. Épp akkor kezdett el megerősödni a támogatottsága, amikor Cain meggyengült, tehát feltehetőleg már most az ő táborát gyarapítja sok korábbi Cain-szimpatizáns. Ráadásul Romney stábja sem érzi teljesen veszett ügynek a Cain-támogatók egy részének megszerzését, a Politico szerint ugyanis bíznak abban, hogy esetleg átpártolnak hozzájuk azok, akik az üzletemberi múltat találták vonzónak Cainben. Az egykori topmenedzser Romney legfőbb üzenete ugyanis az, hogy ha megválasztják elnöknek, akkor a vállalatvezetőként szerzett tapasztalatait kamatoztatva fogja rendberakni a gazdaságot.

Ez tehát az egyik megközelítése a szombati bejelentésnek, de ott van az a kérdés is, hogy vajon egyáltalán hogyan történhetett meg az, hogy egy ennyire tapasztalatlan, minden jel szerint zavaros magánéletű ember ilyen közel került ahhoz, hogy pártja jelöltje legyen a legfontosabb politikai téttel bíró versenyben. A legnépszerűbb válasz erre az, hogy Cain története is annak a jele, hogy egy kétségbeejtően gyenge mezőny sorakozott fel a republikánusoknál az elnökválasztásra. Ezen a képen ráadásul Cain meggyengülése/kiszállása sem sokat változtatott, továbbra is tele van az amerikai sajtó a republikánus jelölteken fanyalgó vagy éppen szörnyülködő cikkekkel. És itt most nem liberális kolumnistákra gondolok, hanem olyan elkötelezett konzervatívokra, mint például Charles Krauthammerre, aki pár napja közölt a két mostani legerősebb jelöltet, Romney-t és Gingrichet bíráló cikket.

Könnyen lehet azonban, hogy ez az olvasat is téves. Pénteken jelent meg a New York Times-on egy érdekes elemzés, amely az 1992-es kampányhoz hasonlította a mostani helyzetet. Akkor a demokraták jártak hasonló cipőben, mint most a republikánusok. A párt több meghatározó és népszerű figurája is úgy döntött némi hezitálás után, hogy nem indul (mint most Mike Huckabee vagy Mitch Daniels), és így többek között olyan gyengének és tapasztalatlannak tartott politikusok versengtek a demokrata párti jelöltségért, mint egy bizonyos Bill Clinton nevű arkansas-i kormányzó. Nem övezte őt túl nagy lelkesedés, de amikor végül ő lett a jelölt, a párt felsorakozott mögötte, és sikerült legyőznie az épp hivatalban lévő republikánus elnököt, George Busht.

Sok republikánus bízik abban, hogy valami hasonló történik majd most az ő oldalukon is.

Nagyon érdekessé tette a republikánus elnökválasztási kampányt Newt Gingrich kissé meglepő előretörése. Rick Perry és Herman Cain látványos meggyengülésével úgy tűnt, már senki nem fogja megakadályozni Mitt Romney-t abban, hogy megszerezze a párt jelölését a jövő évi elnökválasztásra. Most azonban több felmérés is azt mutatja, hogy Gingrich nemcsak épp hogy megelőzte Romney-t, hanem fölényesen vezet.

Ráadásul ez igaz minden lehetséges republikánus választói csoportra – mutat rá a Weekly Standard a Rasmussen felmérésére hivatkozva -, a konzervatív Tea Partysokra, az úgynevezett establishment tagjaira és azokra a függetlenekre is, akik várhatóan szavaznak majd az előválasztásokon.

Gingrich a figyelem középpontjában - Forrás: Facebook.com/newtgingrich

Ez életveszélyesnek tűnik Romney számára, akit ráadásul láthatóan felkészületlenül ért ez a fordulat. Rick Perryt mesteri módon intézte el a tévévitákban, Herman Cainnel nem volt sok dolga, mert az ő kampánya a zaklatási vádak (és nem éppen túlzott alkalmasságról tanúbizonyságot adó nyilatkozatai) alatt omlott össze, Gingrich azonban egyrészt náluk jóval ismertebb, másrészt jóval nagyobb tapasztalattal rendelkezik az országos politikában.

Az egyik nagy fegyver Romney kezében épp az lehetne, ha rámutatna arra, mennyi mindenben váltogatta álláspontját (például egészségügy, klímaváltozás) Gingrich, de ezt nem teheti meg, mert őt magát is épp azzal szokták vádolni, hogy szélkakas módjára politizál. (Érdekesség ugyanakkor, hogy Ron Paul készíttetett egy Gingrich-videót épp ezzel az üzenettel – köszönet Faluvégi Balázsnak, hogy felhívta rá a blog figyelmét.) Közben maga Gingrich bejelentette, hogy nem fog negatív kampányt folytatni egyik republikánus riválisa – így Mitt Romney – ellen sem.

Így elvileg békés hetek elé nézhetnénk, viszont valójában csak annyi történik, hogy a kampánygépezetek szofisztikáltabb üzemmódba kapcsolnak. Gingrich például csütörtökön újságíróknak nyilatkozva úgy fogalmazott: „Nem akarom magam megkülönböztetni Romney-tól. Boldog vagyok úgy, ahogy vagyok. Azt hiszem, ez különböztet meg engem Romney-tól.” Ezt persze könnyen lehetett úgy értelmezni (még ha Gingrich ott a helyszínen vissza is utasította ezt), mint egy burkolt támadást Romney ellen, akit ellenfelei eddig is előszeretettel állítottak be egy meghasonlott személyiségként.

Mitt és Ann Romney - Forrás: flickr.com/photos/mittromney

Közben ugyanakkor a Romney-stábban is dolgoznak azon, hogyan tudják megállítani Gingrich előretörését. A Washington Post például már ennek tudta be azt, hogy Romney a múlt heti hálaadás előtt egy iowai rendezvényen hosszan beszélt arról, hogyan ismerkedtek meg a feleségével, hogy mennyire hűségesek egymáshoz, és hogy mennyire hősiesnek tartja felesége küzdelmét betegségével (Ann Romney-t 1998-ban szklerózis multiplexszel diagnosztizálták, azóta sikerült tünetmentessé válnia). Nem kellett ennél többet mondania ahhoz, hogy átjöjjön az üzenet: az ő családi élete sokkal példásabb, mint Newt Gingriché, aki jelenleg harmadik feleségével él együtt, és egyik korábbi feleségét akkor csalta meg, amikor az asszonyt rákkal kezelték.

Lehet tehát, hogy Romney ezen a fronton próbálja legyőzni ellenfelét, és tudatos üzenetformálásra utal az is, hogy épp most hétvégén adtak egy páros interjút a Parade Magazinnak, és a legutóbbi tévéhirdetések is egy olyan fekete-fehér képpel zárulnak, amelyen a házaspár látható kézen fogva.

Először volt Michele Bachmann. Aztán jött Rick Perry. Legutóbb pedig Herman Cain. Mindhármukban közös, hogy az elmúlt néhány hónapban rövid időre az elnökválasztási kampány republikánus mezőnyének élére - vagy legalábbis az első vonalba - kerültek a felmérések szerint. Úgy tűnt, hogy nekik esélyük lehet arra, hogy legyűrjék a választásra talán legtudatosabban és legprofibban felkészült, viszont nem éppen inspiráló Mitt Romney-t.

Végül néhány hétnél egyikük sem bírta tovább. A nyár közepén még erősnek tűnő Bachmannt elhomályosította a kampányát auguszusban elindító Perry. Ő aztán több tévévitában is csúnyán leszerepelt, a helyét átvevő Cain felemelkedését pedig egy szövevényes zaklatási ügy állította meg (és fordította vissza).

Newt Gingrich - Forrás: Facebook.com/newtgingrich

A legújabb titkos fegyvernek Newt Gingrich tűnik, aki az elmúlt néhány hétben hirtelen a felmérések élére került, és most róla szólnak a “vajon megállítja-e valaki Mitt Romney-t?” kérdést tárgyaló politikai elemzések és egyéb műfajú okoskodások. Arra többen rámutattak, hogy Gingrich ellen szól, hogy nemcsak harcias nyilatkozatai miatt számít ellentmondásos figurának, hanem azért is, mert egy sor vitatható, visszatetsző ügy kötődik hozzá. A törvényhozásból eleve azért kellett távoznia, mert egy etikai vizsgálatban elmarasztalták, és az sem feltétlenül öregbítette a hírnevét, hogy miközben a Lewinsky-botrány által megtépázott Bill Clinton megbuktatásán ügyködött, addig ő maga is csalta a feleségét egy kongresszusi beosztottjával.

Vannak ráadásul újabb történetek is. Nem feltétlenül jó kampányüzenetnek bizonyult például az, amikor kiderült, hogy ugyan együttérzően szónokol a válság alatt nyögő amerikaiakról, de közben több százezer dollár értékű hitelkapcsolatban áll (jelenlegi, harmadik feleségével együtt) a Tiffany ékszerüzlettel. Legutóbb pedig azért érték támadások, mert kiderült, hogy több mint másfél millió dollárért adott tanácsokat a hitelválság kialakulásáért felelősnek tartott állami kötődésű cégnek a Freddie Mac jelzálogcégnek. Gingrich ugyan azt állította, hogy történészként figyelmeztette a céget közelgő bajokra, de a sajtóhírek szerint ez nem igaz, és sokkal inkább klasszikus lobbistaként alkalmazták, hogy segítsen kivédeni a kongresszusi támadásokat.

Van tehát muníció bőven a Gingrich elleni támadásokhoz, de a politikust a címlapján nagy visszatérőnek kikiáltó konzervatív Weekly Standard főszerkesztője, William Kristol úgy érvel, hogy nem lesz olyan könnyű kicsinálni őt. Szerinte ugyanis például Bachmann-nal vagy Caine-nel ellentétben Gingrichet már jól ismerik az amerikai választók, és a republikánusok a problémás ügyeinek tudatában sorakoztak fel mögötte.

Kérdés, persze, hogy mit szólnak majd ezek a választók ahhoz, amit Gingrich a kedd esti tévévitában tett. Kijelentette ugyanis, hogy nem tartja helyesnek, ha az illegális bevándorlókat akár a családok szétszakításának árán is kitoloncolják az országból. “Kész vagyok elviselni a bírálatokat annak kimondásáért, hogy legyünk már annyira humánusak a törvény betartásánál, hogy ha állampolgárságot nem is adunk nekik, de megtaláljuk a módját annak, hogy törvényesen itt maradhassanak a családjukkal” - mondta Gingrich, aki sokat látott politikusként vélhetően nem lepett meg, hogy riválisai azonnal azzal vádolták meg, hogy amnesztiát akar adni az országban tartózkodó, becslések szerint több mint tízmillió illegális bevándorlónak.

Márpedig a bevándorlási amnesztia szitokszónak számít republikánus körökben, és Gingrich nyilván jól tudja azt is, hogy Rick Perry kezdetben jól indult kampánya részben épp egy hasonló megjegyzésen csúszott el. Ő egy tévévitában szívtelennek nevezte azokat, akik nem értenek egyet vele abban, hogy a gyerekkorú illegális bevándorlók állami támogatást kapjanak iskolai tanulmányaikhoz. Perry megjegyzését már a helyszíni közönség egy része is zúgolódva fogadta, és aztán néhány nap magyarázkodás után végül is visszavonta a szívtelenekről szóló mondatot.

Gingrich egyelőre kitart a kedd esti kijelentés mellett. Kérdés, hogy tőle elfogadják-e a republikánusok, akik láthatóan nagyon szeretnének találni valakit a mondanivalóját sokkal kimértebben és óvatosabban megfogalmazó Mitt Romney helyett.

Már az első kérdés megadta az alaphangot: Hogyan fognak munkahelyeket teremteni? Egy New Hampshire-i lakos kérdezte ezt attól a hét republikánus politikustól, akik részt vettek az első igazán komoly elnökválasztási tévévitán helyi idő szerint hétfőn este. Név szerint: Mitt Romney egykori massachusestts-i kormányzó, Tim Pawlenty egykori minnesotai kormányzó, Michele Bachmann képviselő Minnesotából, Newt Gingrich egykori képviselőházi elnök, Ron Paul képviselő Texasból, Rick Santorum korábbi szenátor Pennsylvaniából, Herman Cain egykori üzletember.

Jó eséllyel közülük fog kikerülni az, aki a jövő novemberben esedékes elnökválasztáson szembeszáll Barack Obamával. Igaz, nem volt ott a tévévitán Jon Huntsman korábbi pekingi nagykövet, aki minden bizonnyal hamarosan hivatalosan is elindítja a kampányát, és mivel az előválasztások csak jövő év elején kezdődnek, elvileg még bárki beszállhat közben. Ehhez hasonló vitából is lesz még jó néhány a következő egy évben.

Pörgős vita volt -  Fotó: Cnn.com

A felmérések szerint az amerikaiak többségét foglalkoztató nyitó kérdésre nagyjából hasonló válaszokat adtak mindannyian: alacsonyabb adók, kisebb bürokrácia és visszafogottabb szabályozás. Szerintük a kormány hatáskörét és szerepét csökkenteni kell, és nagyobb szabadságot kell adni a vállalkozásoknak és állampolgároknak. Abban is egyetértettek, hogy Barack Obama rossz irányba viszi az országot, és nemcsak hogy nem találja a megfelelő válaszokat a nagy gazdasági kihívásokra, de politikájával még rosszabbá teszi a helyzetet. “Nem Obama okozta a válságot, de még rosszabbá tette” - jelentette ki például Mitt Romney.

A nagy egyetértésben fel sem tűnhetett, hogy ezek a politikusok igazából egymás ellenfelei a republikánus elnökjelöltségért folyó küzdelemben. A felmérések szerint a legnagyobb támogatottsággal (és legkomolyabb szervezeti háttérrel) Mitt Romney rendelkezik, és a korábbi kampányok alapján nem lett volna meglepő, ha a többiek odaszurkálnak neki. Ilyen azonban nem történt, a vitázók nagyon udvariasan viselkedtek egymással, és egy embert támadtak: a már említett Barack Obamát.

Egyetlen feszültebb pillanat volt, az is csak a CNN kitartóan kérdező műsorvezetőjének, John Kingnek volt köszönhető. King emlékeztetett rá, hogy Pawlenty korábban a demokraták által elfogadott, a republikánusok által keményen bírált egészségügyi reformot Obamney-care-nek nevezte. Ez utalás arra, hogy Massachusetts kormányzójaként Mitt Romney egy hasonló egészségügyi törvényt fogadtatott el, mint az Obama-féle reform (mindkettőnek központi eleme, hogy kötelezővé teszi az egészségügyi biztosítás megkötését). Pawlenty először mellébeszélt, majd csak King sokadszori kérdésére válaszolta azt (láthatóan kicsit elkomorult arccal), hogy azért használta az Obamney szót, mert maga az elnök beszélt arról, hogy a massachusettsi törvényt mintának tekintette.

Nem ugrott rá senki arra a lehetőségre sem, amikor elhangzott az a kérdés, hogy továbbra is kampánytémának tekintik-e azt, hogy Romney a politikai pályája során változtatta álláspontját abortusz-ügyben (korábban liberálisabb nézeteket vallott, a 2008-as elnökválasztási kampányra viszont áttért a konzervatív térfélre). “Case closed”, vagyis “az ügy lezárva” - hangzott a válasz a többi jelölttől, amit Romney minden bizonnyal nagy megkönnyebbüléssel nyugtázott magában.

A nagy egyetértés közben abban volt egy kis vita a jelöltek között, hogy mihez kezdjenek a Medicare-rel, az időseknek nyújtott állami egészségügyi ellátással, amely minden számítás szerint fenntarthatatlan hosszú távon. Van egy republikánus terv ennek rendezésére, amely komoly megszorításokat vezetne be. Newt Gingrich megismételve egy korábbi nyilatkozatát közölte, hogy szerinte le kell lassítani ennek a vitáját, mert másképp nem lehet megnyerni ezekhez a fájdalmas intézkedésekhez a lakosságot. Herman Cain viszont azt mondta, akkora az adósság, hogy sürgős megoldásra van szükség, nem szabad várni.

Volt némi nézetkülönbség arról is, hogy a jelöltek támogatnának-e egy olyan alkotmánykiegészítést, amely tiltaná az azonos neműek házasságát. A hét résztvevő közül öten igennel válaszoltak, Ron Paul viszont azt mondta, hogy a kormánynak semmi köze a házasságokhoz, Herman Cain pedig úgy érvelt, hogy az egyes államoknak a joga eldönteni ezt a kérdést (jelenleg is ez a helyzet).

Nehéz megmondani, hogy volt-e igazi nyertese ennek a vitának. Vesztese talán nem volt, mert komoly hibát nem követett el senki, bár feltűnő, hogy Romney minden tapasztalata ellenére mennyire mereven, gépiesen viselkedik továbbra is vitahelyzetekben. (A szervezők-műsorvezetők dicséretére legyen mondva, dinamikus volt a műsor, sok személyre szabott kérdéssel, visszakérdezéssel.) Magabiztosan és összeszedetten viselkedett viszont Newt Gingrich, annak ellenére, hogy épp a napokban omlott össze a kampányszervezete. A radikálisan libertariánus nézeteket valló Ron Paul hozta a formáját, és helytállt a mezőnyben a legkevesebb politikai tapasztalattal rendelkező Herman Cain is, akinek talán a legfrappánsabb volt a bemutatkozása is: “Nem politikus vagyok, hanem egy problémamegoldó.”