Az utóbbi hónapokban cikkek tömkelege született arról (többek között ezen a blogon is), hogy milyen nyilvánvaló gyengeségei vannak Mitt Romney-nak. Szélkakasként váltogatja nézeteit, és így nem lehet tudni, ki is ő valójában. Vagyonát olyan ügyletekkel kereste, amelyek során sok ember elveszítette a munkáját. Titkolta az adóbevallását, majd amikor nagy nehezen kiadta, akkor kiderült, hogy jóval alacsonyabb kulccsal adózik, mint az átlagemberek. Ja, és ha ez még nem lenne elég, akkor ráadásként olyan merev, mint egy fatuskó, és még a poénjai is rosszak.

Sokat megtudhattunk tehát Romney-ról az elnökválasztási kampányból eddig eltelt időben, az utóbbi napokban azonban egyértelművé vált néhány más fontos tulajdonsága is. Nevezetesen az, hogy végtelenül fegyelmezett és hogy nagyon keményen tud küzdeni. Amikor Dél-Karolinában nagy megdöbbenésre súlyos vereséget mért rá Newt Gingrich, akkor arról szóltak a hírek, hogy Romney-t ez letérítette az útról, és talán végzetes csapást is szenvedett. Most azonban azt látjuk, hogy ismét ő vezeti a felméréseket Floridában, az előválasztási küzdelem következő helyszínén.


Kemény is tud lenni - Forrás: Flickr.com/mittromney

Nagyon úgy tűnik, hogy ez nem a szerencse műve. A dél-karolinai kudarc után Romney stábja hatalmas erővel feküdt rá a Gingrich elleni harcra, előástak róla minden olyan lehetséges információt, amely felhasználható ellene, és felkészültek minden tőle érkező támadásra. Az eredménye ennek az lett, hogy Romney szinte ledózerolta Gingrichet a múlt héten tartott tévévitákban. Ha Gingrich odaszúrt neki, arra azonnal megvolt a válasza, amit a korábbi vitákban sziporkázó Gingrich részéről időnként csak hallgatás követett.

Amikor Gingrich-től utóbb megkérdezte egyik tanácsadója, hogy mi történt vele, akkor ő állítólag csak annyit válaszolt, egyszerűen nem tudta elhinni, hogy valaki (Romney) képes ennyit hazudni. Persze, valószínűleg nem állta volna ki Romney minden állítása az igazság próbáját, de ha van olyan amerikai politikus, akinek tisztában kell lennie azzal, hogy a politikai küzdelmeket nemcsak tiszta eszközökkel vívják, akkor az a több évtizede porondon lévő Gingrich.

Amit Romney most produkál, az bekerülhetne minden kampánykézikönyvbe. Legyél higgadt és fegyelmezett, veszélyhelyzetben ne pánikolj, hanem készíts tervet, majd koncentrálj a végrehajtására. Itt persze nemcsak Romney személyes kvalitásairól van szó, hanem a mögötte álló stáb profizmusáról is. Ez a gépezet láthatóan gördülékenyen működik, nem tudni belső feszültségekről és furkálódásról.

Van tehát sok igazság abban, hogy Romney nem egy ideális jelölt. Meg kell izzadnia azért, hogy pártja jelöltje legyen az elnökválasztáson, és ha ez sikerül, ott sem lesz könnyű dolga. Azt azonban már bebizonyította, hogy képes jól reagálni a válsághelyzetekre. Ez pedig nem mellékes tulajdonság egy elnökválasztásra készülő politikus esetében. Gondoljunk csak egy bizonyos Barack Obamára, aki négy évvel ezelőtt szintén hatalmas akadályokkal szembesült, de aztán nagyrészt fegyelmezettségének, profi háttérszervezetének köszönhetően sorra legyőzte azokat.