potus & co

Egymás után jöttek szembe a “szavaztam” feliratú kitűzőt viselő emberek, ahogy sétáltam fel a meredek utcán, úton az egyik virginiai szavazókör felé. Egymás mellett két épület - egy tűzoltóság és egy iskola - is ki volt jelölve szavazásra, és mindkettőnél hosszú sorban várakoztak az emberek. “Két órája és húsz perce várok itt” - mondta nekem egy Charlieként bemutatkozó fiú, aki akkor már csak néhány méterre volt a bejárattól. Azt mondta, nem tudja, hogy máskor is ilyen sokat kell-e várni, mert most szavaz először, egy másik szavazó ugyanakkor azt mondta, hogy a korábbi választásokon nem voltak ilyen hosszú sorok.

Nem állt le a kampány a szavazókör előtt sem

Több oka is lehet annak, hogy ilyen sokat kell most várniuk az embereknek. Egyrészt lehetséges, hogy maga a szavazás vesz a szokásosnál hosszabb időt igénybe, a szavazólapon ugyanis nemcsak az elnökjelöltek szerepelnek, hanem törvényhozási jelöltek és helyi népszavazási kérdések (utóbbiakról saját tapasztalat szerint sok amerikai sem tudja, miről is szólnak). Másrészt viszont az is szerepet játszhat a nagy érdeklődésben, hogy Virginia az úgynevezett csatatér államok közé tartozik, tehát döntő jelentőséggel bír az elnökválasztás kimenetelében. Ennek megfelelően Barack Obama és Mitt Romney is nagyon intenzív kampányt folytatott itt, és ez talán a részvételben is meglátszik majd.

A kampány amúgy folytatódott a szavazás napján is. A közvetlenül Washington határában található - de közigazgatásilag már Virginia államhoz tartozó - Rosslyn tűzoltósága előtt várakozó embereket még most is győzködték a demokrata és republikánus aktivisták. Kampányanyagokat osztogattak, de a demokraták standján kávéhoz és szőlőhöz is hozzá lehetett jutni. Úgy tűnt, hogy a demokraták vannak túlerőben, több aktivistájukat lehetett látni a környéken, és még arra is jutott külön emberük, hogy tájékoztassa a szavazókat arról, mit kell tenniük, ha valamiféle jogi probléma akadályozza a szavazatuk leadását.

Egy demokrata aktivista a szavazók jogairól beszél

Az aktivista az én kérdéseimre nem kívánt válaszolni (mint mondta, nincs felhatalmazva nyilatkozatra), de ahogy a sorban állókkal folytatott beszélgetéseiből kivettem, a lényeg az, hogy ne hagyják magukat, hanem azonnal forduljanak jogi segítségért hozzájuk. Bár nem mondta külön, hogy csak a demokrata szavazóknak segítenek, általában a pártot támogató kisebbségieknek, bevándorlóknak szoktak problémái lenni a papírokkal, márpedig Obamáéknak nagyon fontos, hogy egyetlen támogatót se veszítsenek el jogi csűrés-csavarás miatt.

A várakozók összetételéből is látszódott az, hogy Virginia valóban csatatér állam, ugyanúgy lehetett találni demokrata és republikánus szavazókat. Amikor például megkérdeztem egy huszonéves lányt, hogy kire fog szavazni, akkor válaszként széthúzta a kabátját, és megmutatta a Romney-Ryan pólóját. Egyéb kérdéseimre nem akart válaszolni, csak annyit mondott, hogy számára természetes a döntés, mert eleve a republikánus pártnak dolgozik.

A republikánusok is felállították a standjukat

Bőbeszédűbb volt az az idősebb férfi, aki azt mondta, azért szavaz Romneyra, mert szerinte az elmúlt négy évben lejtőre került az ország. “Itt az ideje, hogy valaki olyat bízzunk meg, aki rendelkezik megfelelő tapasztalattal” - mondta a Dick Costellóként bemutatkozó férfi, hozzátéve, hogy szerinte Obama soha nem végzett semmilyen igazi munkát azon kívül, hogy politikai tisztségekre pályázott. Közbevetettem, hogy egyebek mellett a University of Chicago jogi karának oktatója volt, de Costello szerint az nem igazi munka. “Bárki ki tud állni, és beszélni” - mondta, jelezve, hogy nem tartja túl sokra az akadémiai világot.

Bár a szemem sarkából láttam, hogy a párbeszédnek ennél a részénél az egyik mellettünk álló szavazó egyet nem értőleg rázta a fejét, a republikánus és demokrata szavazók békében várakoztak egymás mellett. Nem voltak ideges párbeszédek, de még csak csúnya pillantások sem, és amikor megkérdeztem az egyik demokrata szavazót, Elizabeth Callendert, hogy mihez fog kezdeni, ha várakozásaival ellentétben mégsem Obama fog nyerni, akkor egyáltalán nem tűnt kétségbeesettnek. “Szerencsére egy olyan országban élek, ahol békés átmenetre számíthatok akkor is, ha Romney fog nyerni. Ez nem mindenhol van így” - magyarázta, hozzátéve, hogy Obama veresége esetén csalódott lenne, de “elégedett azzal, hogy a választás demokratikus volt.”

"A republikánusok visszefelé fejlődnek" - hajolt oda hozzám egy demokrata szimpatizáns, miközben az egyik marylandi szavazóhelyiség előtti hosszú sorban várakozott, hogy éljen a korai szavazás lehetőségével. Bár nekem célozta a megjegyzést, vetett egy pillantást a mellettem álló republikánus aktivistára is, akit épp a kampány állásáról kérdezgettem. A demokrata szimpatizáns közbeszólása megakasztotta a beszélgetésünket, az aktivista arca hirtelen elkomorodott, és összeszorított szájjal azt mondta: "Mindig megy a becsmérlés".

Nehezen bírtam ki nevetés nélkül, de türtőztettem magam, már csak azért is, mert eleve nagyon örültem, hogy végre sikerült találnom egy élő republikánust ezen az erősen demokrata környéken. Azóta is mosolyogtatónak tartom azonban ezt a számomra nem túl durvának  tűnő, a demokrata szimpatizáns és a republikánus aktivista által azonban érezhetően komoly ütközésként megélt epizódot.

Republikánus aktivista a demokrata sor mellett

Ez a rövid történés azért is megmaradt bennem, mert nagyon jól tükrözi az egész kampányt, illetve annak megítélését. A politika iránt érdeklődő emberektől mind azt hallom, hogy soha nem volt még ennyire elmérgesedett az amerikai politikai légkör, de nekem mégis úgy tűnik, hogy alapvetően civilizáltan zajlik a kampány. Ezt példázták számomra a marylandi szavazóhelyiségnél tapasztaltak is, ahol ugyan kizárólag Obama-hívek álltak sorban, de a republikánus aktivista mégis teljes békében (és persze eredménytelenül, mert senki nem volt kíváncsi rá) végezhette a munkáját. A “visszafelé fejlődés”-ről szóló megjegyzéstől eltekintve semmilyen jelét nem láttam az ellenségeskedésnek, és ha én nem vagyok ott, hogy a politikai nézeteikről faggassam az embereket, akkor talán még az sem hangzott volna el.

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy teljes mértékben barátságos hangulatban zajlana ez a kampány. A republikánusokkal szimpatizáló rádiós, Rush Limbaugh kirohanásaiból egész gyűjteményt lehet találni a Youtube-on, de a stílusra kényes demokraták szimpatizánsaitól is gyakran hallok olyanokat, hogy a Romney-támogatók mind őrültek vagy hogy ha ő nyeri az elnökválasztást, akkor itt vége lesz mindennek.

Azt se mondom, hogy a két politikai oldal különösebben válogatna az eszközökben. A csúsztatást, a hazudozást és a karaktergyilkosság különböző módszereit szinte már lenyűgözően profi szintre fejlesztették, és láthatóan csak tovább tüzeli őket az, ha a másiknak sikerül valami újabb aljas trükköt kifejlesztenie.

Azt is tudom, hogy az amerikai történelem tele van a gyűlölködés erőszakos megnyilvánulásaival. Négy elnök is merénylet áldozata lett, és több másik ellen is kíséreltek meg halálos támadásokat, nem is beszélve az éppen elnökjelöltségért kampányoló Robert F. Kennedy vagy a polgárjogi mozgalom élén álló Martin Luther King Jr. megöléséről. Mostanában is hallani időnként híreket az elnök ellen készülő - még időben megállított - támadásokról, és nemrég egy veterán újságírótól, Haynes Johnsontól hallottam azt, hogy a Fehér Házból származó információi szerint nagyon sok gyűlölködő telefonhívás fut be oda. Az 1968-ban meggyilkolt Robert Kennedyt személyesen is jól ismerő Johnson hozzátette azt is, fél attól, hogy bármikor bekövetkezhet egy újabb politikai merénylet.

Mindezek ellenére is sok jele van azonban annak, hogy az amerikai politikát továbbra is alapvetően meghatározza a másik tisztelete és a civilizált stílusra való törekvés. Jó példa erre az, hogy most, a Sandy nevű hurrikán pusztítása után a térség republikánus politikusai egymással versengve magasztalták azt, ahogy Barack Obama kezelte a helyzetet, pedig néhány nappal korábban még azt harsogták, hogy totálisan alkalmatlan az elnökségre. (Ezt a versenyt kétségkívül Chris Christie New Jersey-i kormányzó nyerte meg, aki még személyesen körbe is járta Obamával a vihar által sújtott környéket.)

Üdvözlés az első elnökjelölti vitában

Nemcsak a válsághelyzetekben vannak azonban jelei az egymás iránti tiszteletnek és megbecsülésnek. Bár ez a kampány valószínűleg a durva elnökjelölti (és alelnökjelölti) vitákról lesz emlékezetes, mindegyik úgy kezdődött, hogy az ellenfelek szívélyesen üdvözölték (nemcsak sima kézfogással, hanem a másik karjának megérintésével) egymást. És ugyan a vitákban voltak nagyon feszült pillanatok, nagyon sokszor vágtak egymás szavába, és elhangzottak időnként gunyoros megjegyzések is, személyeskedésbe nem mentek át.

Persze ennek lehet egy olyan olvasata, hogy csak színészkednek ezekkel a gesztusokkal, mert a választók ezt várják el tőlük, de épp ennek az elvárásnak a ténye az egyik bizonyíték az amerikai politikai kultúra civilizált stílusára. Ennek gyökereit talán a régmúltban kell keresni, maga a politikai struktúra is eleve úgy lett ugyanis kialakítva több mint kétszáz évvel ezelőtt, hogy az egyes szereplők egymásra legyenek utalva. Az elnök nem sokra megy a kongresszus nélkül, és ez igaz fordítva is, miközben a jogszabályok alkotásánál még számolniuk kell a politikusok által kinevezett, de független és halálig szóló mandátummal rendelkező legfelsőbb bírósági tagokkal is.

Több magyarázat is lehet tehát arra, hogy egyetlen ártatlan megjegyzéstől eltekintve békében tudott kampányolni egy republikánus aktivista egy demokrata fellegvár kellős közepén. Még az is lehet, hogy egyszerűen arról van szó, hogy az amerikaiak többsége ad az udvariasságra.

„Ezt úgy hívják, hogy prediktív tárcsázó” – mutatott az asztalon fekvő, fülhallgatóval és mikrofonnal felszerelt számítógépre a mellettem álló nő. Az arcára kiült mosolyból látszódott, hogy tudja, fogalmam sincs, miről is beszél, úgyhogy belekezdett egy részletesebb magyarázatba. Mint elmondta, a laptopon egy olyan szoftver fut, amely folyamatosan tárcsázza a megadott telefonszámokat, és ha sikerül elérnie egy „élő embert” (tehát nem üzenetrögzítőt), akkor ad egy hangjelzést az asztalnál ülő aktivistának, a képernyőn pedig feltünteti a telefonvonal túlsó végén lévő személy nevét.

Az aktivistának ilyenkor azonnal kampányüzemmódba kell kapcsolnia, vagyis meg kell győznie a feltárcsázott embert arról, hogy menjen el szavazni, és persze a „prediktív tárcsázót” üzemeltető stáb jelöltjét támogassa majd.

Úton az Obama-kampány irodája felé

A telefonos szoftver célja nyilván az, hogy az aktivistáknak ne kelljen felesleges hívásokkal vesztegetetni az idejüket, a nagyon kedves és készséges nő által tartott bemutató ugyanakkor ennél a pontnál vége szakadt, megjelent ugyanis a helyiségben az iroda vezetője, aki ugyan szintén nagyon kedves és készséges volt, de közölte, hogy az országos kampányközpont engedélye kell ahhoz, hogy válaszolhassanak a kérdéseimre.

Ez a rövid - de így is érdekes - látogatás Barack Obama egyik marylandi kampányirodájában zajlott, ahol azon dolgoznak, hogy minél több olyan ember menjen el szavazni, aki az elnököt támogatja. Mivel Maryland stabilan demokrata államnak számít, így a kampánytevékenység a szomszédos Virginiát célozza, ahol nagyon kiélezett küzdelem zajlik Obama és kihívója, Mitt Romney között.

Ha megérkezik a jóváhagyás Chicagóból, akkor mélyebben is megismerkedhetek majd az iroda munkájával, de persze már most is elég sokat lehet tudni arról a fajta kampánytevékenységről, amelyet ott végeznek. Pár hete írtam arról a szintén demokraták által tartott stratégiai megbeszélésről, ahol egy külön listát is bemutattak a telefonos kampányolás szabályairól. Ezt akkor részleteiben nem tettem közzé, de most itt a felsorolás (kiemelések és írásjelek használata az eredeti prezentációt tükrözi):

• MOSOLYOGJ: az emberek hallják a telefonon keresztül a mosolyodat!
• Legyen barátságos a hangod
• Legyél udvarias és tiszteletteljes
• Legyél természetes (NE olvass közvetlenül a tájékoztatóból)
• HALLGASS többet, mint amennyit beszélsz
• Legyél tájékozott a POTUS és a Demokraták teljesítményéről
• Legyél közvetlen – válts ki erős elkötelezettséget anélkül, hogy elveszítenéd a barátságos hangvételt
• Legyél képes arra, hogy érthető módon beszélj az ügyekről
• Légy alkalmazkodóképes – tudd, hogy melyik üzenet működik a hallgatósággal
• Készülj fel az általános kérdésekre/visszaszólásokra és legyél képes jól válaszolni azokra

Ez a nagyon alapos lista és a prediktív tárcsázáshoz hasonló eszközök is az amerikai elnökválasztási kampány lenyűgözően alapos és kifinomult módszereinek a megnyilvánulásai. Bár azon a környéken, ahol én mozgok – Washington DC és Maryland – az erős demokrata háttér miatt a republikánusok kevésbé aktívan vannak jelen, de tudni lehet, hogy Mitt Romney stábja is hasonlóan profi és olajozott gépezetet működtet az ország több pontján, mint Obama.

Nagyon úgy néz ki, hogy rendkívül sok múlik majd azon, hogy melyiküké a hatékonyabb. Bár rengeteg felmérés, kutatás és elemzés készül a jelöltek esélyeiről, ezeken nagyon nehéz kiigazodni. Ahogy Mike Allen a mai Playbook-hírlevélben rámutatott, az ország két legismertebb elemzője is homlokegyenest más következtetésre jutott a rendelkezésre álló adatokból: Nate Silver (New York Times) szerint megállt a Romney-lendület, Gary Langer (ABC) viszont úgy látja, hogy a republikánus jelölt előretörése folytatódik.

Lehet, hogy a prediktív tárcsázó vagy a hallható mosoly fogja eldönteni, melyiküknek van igaza. 

Nem nyomultak bele egymás arcába. Nem emelték fel a hangjukat. Alig vágtak közbe a másik szavába. Barack Obama és Mitt Romney harmadik, egyben utolsó tévévitája nagyon különbözött a múlt heti ütközettől, amikor kis híján fizikai összecsapásra is sor került kettejük között. Itt most ahhoz képest nagyon visszafogottan viselkedtek, és nem akarták mindenáron a földbe döngölni a másikat.

Különbözött ugyanakkor ez a vita az első fordulótól is. Az amiatt volt emlékezetes, mert Obama nagyon kedvetlenül és erőtlenül szerepelt, míg Romney felkészült volt és energikus. Most azonban kiegyensúlyozott volt a teljesítményük, mindketten nagyon felkészültek voltak, világosan érveltek és ugyan korántsem voltak olyan agresszívek, mint a múlt héten, arra azért ügyeltek, hogy ne hagyják ki a másik támadására lehetőséget adó ziccerhelyzeteket.

Most is megvolt a barátságos köszöntés - Forrás: AFP

A hangnem talán visszafogott volt, de a kampány a végletekig kiélezett. Az elmúlt napokban sorra megjelent felmérések mind azt mutatják, hogy gyakorlatilag ugyanakkora támogatottsággal (47-47 százalék) rendelkezik a két jelölt, bár a legtöbb elemzés szerint Obamának még mindig nagyobb az esélye a győzelemre az amerikai választási rendszerből adódó sajátosságok miatt (az amerikaiak nem közvetlenül választanak elnököt, hanem az egyes államok által delegált elektorokon keresztül, és Obama jobban áll a kulcsfontosságú államokban).

A hétfő esti vita kifejezetten a külpolitikának volt szentelve, és ugyan sokáig azt mutatták a kutatások, hogy az elnöknek ezen a terepen sokkal jobb a megítélése, mint a kihívójának, mostanra már itt is szorosabbá vált a verseny. A Washington Post által hétfő reggel közölt felmérés szerint mindössze négy százalékpontra zsugorodott Obama előnye abban a kérdésben, hogy vajon a választók kit tartanak alkalmasabbnak a külpolitikai kérdések kezelésére. Az első, október 3-i vita előtt még 15 százalékos volt a különbség.

Talán ezzel is magyarázható, hogy Obama állandóan azt hangsúlyozta a hétfő esti vitában, hogy mennyivel több tapasztalata van ezen a területen, mint Romneynak. “Tudom, hogy nem volt még olyan pozícióban, hogy gyakorolja a külpolitikát, de eddig akárhányszor megszólalt ebben a témában, mindig rosszat mondott” - mondta Obama, utalva arra, hogy riválisa korábban vitatta az iraki háború befejezését célzó stratégiát, illetve hogy Oroszországot nevezte meg a legfőbb ellenfélnek, miközben az elnök szerint nyilvánvalóan az al-Kaida az.

Obama talán legkeményebb ütése az volt, amikor reagált Romneynak arra a tervére, hogy növelni kellene a hadsereg költségvetését, mert például sokkal kevesebb hajóaja van a haditengerészetnek, mint évtizedekkel ezelőtt. “Nemcsak hajóból, hanem lóból és bajonettből is kevesebb van, mint régen” - vágott vissza erre Obama, aki szerint megváltoztak a körülmények, és ma teljesen más eszközökre - például kiberháborús felszerelésre és tudásra - van szüksége a katonaságnak, mint néhány évtizeddel korábban.

Obama a lovakról és bajonettekről

Romney erre a lovas megjegyzése külön nem reagált, viszont láthatóan nagyon felkészült a vitára. A válaszaiba mindig sok információt zsúfolt, és minden egyes érvét sok-sok nemzetközi példával igyekezett alátámasztani.

A visszafogottságával együtt is feszült vita egyik legnagyobb tanulsága ugyanakkor az volt, hogy valójában alig van érdemi különbség a két jelölt külpolitikai elképzelései között. Romney ugyan határozottabb fellépést tart szükségesnek Szíria ügyében, de azt is egyértelművé tette, hogy semmiképp nem küldene amerikai katonákat az országba. Helyette az ellenzéki erőket segítené fegyverekkel, ami annyiban különbözik az Obama-kormányzat politikájától, hogy ők fegyvert nem adnak a felkelőknek, hanem egyéb eszközökkel segítik őket. Ez elvileg akár komoly különbség is lehetne, Romney azonban azt is hozzátette, hogy előbb megpróbálná azonosítani azokat a szíriai erőket, akik mérsékeltek és a jövőben is lehet rájuk számítani, és csak az után adna nekik fegyvereket. Ez viszont már nem is olyan könnyű feladat, amiből arra lehet következtetni, hogy az ő elnöksége sem hozna azonnali változást az Egyesült Államok Szíria-politikájában.

Ugyanígy nincsenek lényegi különbség a két jelölt között a másik fontos közel-keleti kérdés, Irán atomprogramja ügyében. Obama most is elmondta, nem fogja engedni, hogy Irán atomfegyverre tegyen szert, Romney álláspontja pedig csak annyiban különbözik, hogy ő már az atomfegyver kifejlesztésére alkalmas kapacitást sem engedné. Még nagyobb az azonosság köztük abban, hogy a hasonló célt ugyanazokkal az eszközökkel szeretnék elérni: kemény szankciók és tárgyalások útján, a katonai akciót pedig csak a legvégső esetben tartanák lehetségesnek.

Egyetért a két jelölt abban is, hogy Izrael a legfontosabb szövetségese az Egyesült Államoknak a közel-keleti térségben, és mindketten igennel válaszoltak arra a kérdésre, hogy katonailag is támogatnák-e a zsidó államot abban az esetben, ha azt támadás érné.

Voltak azért feszültebb pillanatok is - Forrás: AFP

Romney a kampányban azzal igyekezett kontrasztot vonni a saját külpolitikai programja és Obamáé között, hogy erőteljesebb, határozottabb fellépést ígért gyakorlatilag minden terepen, legyen szó nemcsak a Közel-Keletről, hanem Oroszországról vagy Ázsiáról. Azt soha nem konkretizálta, hogy mit is ért ez alatt, viszont már pusztán a szóhasználat is magában hordozta azt a veszélyt, hogy olyan vádak érik, amelyek szerint a Bush-kormányzat harcias külpolitikákájához akar visszatérni. Valószínűleg ennek próbált elébe menni Romney azzal, hogy a mostani vitában többször is kijelentette, a világnak békére van szüksége, az Egyesült Államok pedig nem akar újabb háborús konfliktusokba bonyolódni.

A nagy egyetértés miatt a külpolitikai kérdések megvitatása közben tehát nem igazán izzott a levegő, a jelöltek azonban minden lehetőséget megragadtak arra, hogy átugorjanak az amerikai választókat leginkább foglalkoztató gazdasági területre. Erre elég gyakran volt lehetőségük, miután a kérdések nagy része lényegében akörül forgott, hogy az Egyesült Államok mennyire lesz képes fenntartani vezető szerepét a világban. Erre mindkét jelölt válasza az volt, hogy ezt csak erős gazdasági pozícióban tudja megtenni, és persze ismét elmondták a már rengetegszer elismételt gazdasági terveiket (Romney adócsökkentések és az állam szerepének visszafogása révén pörgetné fel a gazdaságot, Obama szerint viszont az adócsökkentések mellett szükség van a leggazdagabbak adóterhelésének emelésére, valamint az állami befektetésekre is.)

Ugyanígy lehetőséget adott az amerikai gazdaságról való vitára az a kérdés is, hogy vajon milyen Kína-politikát folytatna a két jelölt. Itt mindketten elismételték, hogy keményen fellépnének a kereskedelmi szabályok betartása érdekében, Obama azonban kétszer is elejtette azt a megjegyzést, hogy Romney korábban közvetve kínai cégekbe fektetett be.

Ami meglepetés volt, hogy szinte csak érintőlegesen került szóba a vitában a szeptember 11-i bengázi támadás ügye, amelyben négy amerikai - köztük az Egyesült Államok líbiai nagykövete - vesztette életét. Az Obama-kormányzat kínos magyarázkodásra kényszerült emiatt, mert egyrészt sokáig tartott kideríteni, hogy pontosan milyen jellegű támadás is történt, másrészt pedig mert kiderült, hogy a líbiai képviseletről már hónapokkal ezelőtt a biztonsági helyzet miatt aggódó üzenetek érkeztek Washingtonba. A téma előkerült a múlt heti második vitában, és Romney akkor meglehetősen szétesetten kezelte az Obama számára potenciálisan kényes ügyet, most azonban meg sem próbálkozott azzal, hogy ezen a fronton támadja a riválisát.

Most már nem is lesz lehetősége arra, hogy szemtől szemben vonja kérdőre az ellentmondások miatt, több személyes ütközet ugyanis nem lesz köztük a kampányban. Ádáz küzdelem várható ugyanakkor a két oldal között abban a két hétben, ami még hátravan ebből a rendkívül szoros versenyből.

Egy pillanatra úgy tűnt, hogy mindjárt megütik egymást. Mitt Romney közelített Barack Obamához, egymás szavába vágtak, és egyre jobban felemelték a hangjukat. Pedig a téma alapján nem igazán lehetett az indulatok elszabadulására számítani: Romney ugyanis épp arról faggatta Obamát, hogy vajon mennyivel fogta vissza az állami földeken kiadott engedélyeket az energiacégek számára. A feszültség ugyanakkor olyan nagy volt a két ember között, hogy még egy ilyen, a választók többségét vélhetően nem igazán lázba hozó kérdésnél is felforrósodott a levegő.

Ez az egyetlen, néhány másodperces epizód is jelezte tehát, hogy milyen hatalmas volt a tét az elnökjelöltek második tévévitáján. A rövid jelenet jól mutatta azt is, hogy mennyire más volt ez a vita, mint az első. Akkor nagyon féloldalas volt a teljesítmény: Romney felkészült volt, frappáns és energikus, Obama pedig úgy viselkedett, mintha semmi tétje nem lenne a vitának, és néha egyenesen úgy tűnt, csak arra vár, hogy vége legyen az egésznek, és hazamehessen a feleségéhez (akivel egyébként épp aznap ünnepelték a házassági évfordulójukat).

Kemény ütközeteik voltak - Forrás: AFP

Az a vita hatalmas fordulatot hozott a kampányban, a felmérések ugyanis azt mutatták, hogy Romney behozta a korábban még csekély, de stabilnak tűnő előnnyel rendelkező Obamát. A vita hatása nemcsak a számokban tükröződött, hanem hatalmas csalódottságot is okozott a demokraták köreiben. Egy múlt heti kampányrendezvényen például nekem is arról panaszkodott az egyik demokrata aktivista, hogy nagyon elkeserítette Obama vitában nyújtott teljesítménye.

Hatalmas várakozás előzte meg tehát a keddi vitát, és a nézőknek nem kellett csalódniuk. Kemény, pörgős, izgalmas másfél óra volt (kicsit még hosszabb is), amelyben két profi politikus mérkőzött meg egymással. Felkészültek és koncentráltak voltak, ügyeltek arra, hogy ne hagyjanak a levegőben egyetlen labdát sem, és ugyan nagyon kemény ütközeteket vívtak meg egymással, közben azért figyeltek arra is, hogy az udvariasság elemi szabályain ne lépjenek túl, és személyesen ne sértegessék egymást.

A múltkori gyenge teljesítménye után a kontraszt természetesen Obama esetében volt az erősebb. A vita első perceiben ugyan kissé bizonytalannak tűnt, legalábbis ennek a jeleként lehetett értelmezni azt, hogy bár az első kérdés arra vonatkozott, hogy milyen lehetőségeik lesznek a mai diákoknak arra, hogy később munkát találjanak, ő néhány mondat után elkezdett előadni egy átfogó kormányzati programot, és így gyorsan elkanyarodott például az energiafüggőség felszámolásának irányába.

Összecsapás az energiapolitikáról

Később azonban a bizonytalanság jelei teljesen eltűntek, és lényegében az elnök volt az, aki uralta a vitát. Ezt egy nagyon egyszerű módszerrel érte el: minden egyes válaszát úgy építette fel, hogy előbb beszélt a saját intézkedéseiről vagy terveiről, majd az egészet összevetette Romney elképzeléseivel, amelyeket persze igyekezett a lehető legkedvezőtlenebb színben feltüntetni. Ezzel sikerült úgy alakítania a vitát, hogy Romney szinte végig beragadt egyfajta védekező pozícióba, és az ideje egy részét azzal töltötte, hogy a moderátorral vitatkozott azon, hogy van-e ideje hozzászólni vagy sem.

Ugyan Romney is többször nekiment az elnöknek, de furcsa módon ezeket mindig valamilyen mellékesnek tűnő részletkérdésnél tette meg. Az állami földekre kiadott energiacéges engedélyek mellett például még azzal a kérdéssel is ostrom alá vette Obamát, hogy vajon meg szokta-e nézni a nyugdíjalapjának a befektetéseit. Ezzel ugyan azt akarta bizonyítani, hogy nemcsak neki vannak befektetései kínai érdekeltségekben, hanem az elnöknek is, de Obama az egész kérdést elütötte egy olyan poénnal, amelynek a lényege az volt, hogy az ő nyugdíjbefektetése nagyon csekély Romneyéhoz képest, és ezért nem is szokta nézegetni.

Romney nem igazán tudott mit kezdeni az egyik legnagyobb ziccerhelyzetével sem. A kérdések között szerepelt a Líbiában szolgáló amerikai diplomatákat ért halálos támadás kezelése, amely miatt az Obama-kormányzat kínos magyarázkodása kényszerült az utóbbi hetekben. Egyrészt ellentmondásos nyilatkozatokat adtak ki arról, hogy mi is történt pontosan, másrészt kiderült, hogy a líbiai képviselet már korábban jelezte Washington felé a biztonsági aggályaikat, de ennek ellenére sem kaptak fokozott védelmet. Ez komoly támadási lehetőséget jelenthetett volna Romneynak, aki egyébként is gyakran szónokol arról, hogy erőtlennek tartja Obama külpolitikáját, a republikánus jelölt azonban ennél a résznél remegő hangon, szinte hebegve-habogva beszélt, és nem tudott igazán erőteljes ütést bevinni az ellenfelének.

Obama bevetette a teljes arzenált - Forrás: AFP

Változást jelentett az előző vitához az is, hogy Obama most bevetette a Romney ellen folytatott negatív kampány teljes arzenálját. Tett utalásokat arra, hogy a republikánus jelölt által korábban vezetett befektető cég olyan ügyleteken tett szert profitra, amelyek miatt sokan elveszíttették a munkájukat. Beszélt arról is, hogy Romney ugyan a kampányban keményen támadja Kínát, de közben az általa vezetett cég olyan vállalatokba fektetett be, amelyek külföldre - köztük Kínába - vittek amerikai munkahelyeket. És persze nem hagyta ki Obama azt sem, hogy egy kiszivárgott felvétel szerint Romney arról beszélt egy zártkörű rendezvényen, hogy a választók 47 százaléka a kormánytól függ, és áldozatnak érzi magát.

Ezt ráadásul kiváló ütemérzékkel épp az után dobta be, hogy Romney szenvedélyes hangon közölte, ő az összes amerikai (a száz százalék) érdekeit szem előtt tartja. Obama szúrására pedig nem is tudott reagálni, mert ezek a százalékos megjegyzések már a zárószövegekben kerültek elő, és az elnöké volt az utolsó szó (az első megszólalás pedig Romneyé volt).

Ez a vita más stílusú volt, mint az első (és mint amilyen az utolsó lesz jövő hétfőn), itt nem egy moderátor, hanem a közönség tagjai tehettek fel kérdéseket. Bár ezek elég széles területet fedtek le, az egész estén végigvonult az, hogy milyen nagy különbség van a két jelölt között abban, hogy mit kezdenének a választókat leginkább foglalkoztató gazdasági problémák kezelésével. Erről a két politikus a kampány során már rengeteg alkalommal elmondott érveket ismételte el újra. Romney azt mondta most is, hogy adócsökkentést hajtana végre, és visszafogná a kormányzati szabályozást, Obama viszont azt mondja, hogy szükség van a leggazdagabb rétegek adóterhelésének növelésére, és az állam szerepét sem lehet leépíteni, mert sok olyan terület van - például oktatás és infrastruktúra -, ahol szükség van kormányzati befektetésekre.

A kampány szempontjából a nagy kérdés az, hogy Obamának sikerült-e megállítani ezzel a szereplésével Romney előretörését, vagy pedig ez már túl későn jött. Az első vita után készült felmérések szerint jelentősen megugrott Romney támogatottsága, és vannak olyan kutatások, amelyek azt mutatják, hogy a republikánus jelölt meg is előzte a két héttel ezelőtt még csekély előnnyel rendelkező Obamát. Az elnök számára még aggasztóbb az a fejlemény, hogy Romney előretört több csatatér államban is. A Politico által idézett felmérések szerint a republikánus jelölt vezet Floridában és Virginiában is, bár Obama még mindig jobban áll nála Ohióban.

A kutatásokból az is kiderült, hogy látványosan megugrott a republikánusok körében a lelkesedés Romney iránt. Ez fontos tényező, egy ilyen kiélezett versenyben ugyanis döntő jelentőségük van az önkénteseknek és aktivistáknak, akik azon dolgoznak, hogy minden lehetséges támogató elmenjen szavazni. Meg kell várni a számokat, hogy kiderüljön, vajon Obama szereplésének milyen hatása lesz a demokraták önbizalmára és lelkesedésére, de ha abból indulunk ki, hogy a párttal általában szimpatizáló MSNBC csatornán a vita után áradoztak az elnökről, akkor borítékolható a demokraták számára pozitív fejlemény.