potus & co

A férfi a középkorú és középosztálybeli amerikai apukák egyenruháját viselte. Galléros póló, bermuda nadrág, sportcipő és boka fölé felhúzott fehér zokni. Nem éppen fenyegető megjelenés, pedig a férfi a harciasságáról híres.

Ted Cruz szenátort láttam így felöltözve egy júliusi vasárnapon a Washingtonnal szomszédos Alexandria kikötőjében. A negyvenes éveiben járó Cruz a családjával üldögélt egy padon, és egykedvűen fogadta, ahogy fotózgatni kezdtem.

Ted Cruz a kép jobboldalán

Bár hivatásszerűen követem az amerikai politikát, be kell vallanom, hogy a szenátorok többségét nem ismerném fel. Ted Cruz arca (amelynek jellegzetes karaktert kölcsönöz az akkurátusan oldalra fésült frizura) azonban azonnal beugrott, ő ugyanis rövid idő alatt országosan ismertté vált mint a republikánus párt keményvonalas konzervatív irányzatának egyik legharsányabb képviselője.

Cruz annak ellenére rendelkezik komoly ismertséggel, hogy csak idén januárban került be a szenátusba. A szenátorokra általában jellemző, hogy kezdetben igyekeznek csendben ismerkedni a tereppel. Ezt csinálták még az olyan eleve ismert figurák is, mint Hillary Clinton vagy Barack Obama. Az őket övező hatalmas médiaérdeklődés ellenére láthatóan próbálták megadni a régebb óta szolgáló szenátoroknak kijáró tiszteletet.

Ted Cruz azonban más pályát követ. Nem érzi úgy, hogy meg kellene hunyászkodnia a tapasztaltabb kollégái előtt. Egy márciusi bizottsági meghallgatáson nekiment például Dianne Feinstein demokrata szenátornak, miközben a fegyverszabályozásról vitatkoztak. Feinstein a szabályok szigorítását szorgalmazza régóta, Cruz pedig ellenzi, és amikor ezt kemény kérdések formájában jelezte is, akkor - ahogy arra a Washington Post emlékeztetett egy múlt heti cikkben - a demokrata szenátor így fakadt ki: “Nem hatodik osztályos iskolás vagyok. Szenátor úr, húsz éve vagyok ebben a bizottságban”.

Cruznak voltak súrlódásai saját párttársaival is. John McCain például bolondnak nevezte, amiért kritizálta a kormányzati drónpolitikát. Legutóbb pedig azzal vonta magára a többiek haragját, hogy jelezte, esze ágában sincs támogatni egyik hivatalban lévő republikánus szenátort sem a rájuk váró előválasztásokon.

Néha nehéz is eldönteni, hogy ki ellen - a demokraták vagy pedig a szerinte kompromittálódott republikánus elit - is küzd igazán. Cruz ugyanis igyekszik egy olyan irányvonalat követni, amelybe a másik oldallal kötött kompromisszumok nem férnek bele, és ebben a törekvésében gyakran szembekerül saját kollégáival.

Jó példa erre az, hogy most azt szeretné, a közelgő költségvetési alkudozásokon az legyen a republikánusok pozíciója, hogy csak akkor hajlandók hozzájárulni a kormányzati gépezet finanszírozásához, ha megvonnak mindenféle forrást az Obama első ciklusa alatt elfogadott egészségügyi reformtól. Mivel a demokraták ebbe biztosan nem mennének bele, így egy ilyen taktika a kormányzat leállásához vezetne.

Megvonná a forrást az egészségügyi reformtól - Forrás: AFP

Miután több republikánus szenátor is jelezte, hogy nem értenek egyet Cruz ötletével, így nem valószínű, hogy lesz bármi is belőle, de az újonc szenátor addig is egyre népszerűbbé válik a konzervatív republikánus körökben. Már meg is kezdődött a találgatás arról, hogy esetleg ő is elindul a jelöltségért a 2016-os elnökválasztáson, és ugyan ő még nem beszél erről nyíltan, tett már erre utaló lépéseket.

Ezek közé tartozott, hogy múlt héten nyilvánosságra hozta születési anyakönyvi kivonatát. Ebből kiderül, hogy ugyan Kanadában született, de mivel az anyja amerikai állampolgár volt (az apja kubai), így ő is megkapta az állampolgárságot már a születésekor. Ez azért fontos részlet, mert az amerikai alkotmány szerint csak született állampolgárok tölthetik be az elnöki tisztséget.

Bár Cruz azt állítja, hogy a nyilvánosságra hozatalt pusztán a stábjánál érdeklődő újságírók kíváncsiságának kielégítése vezérelte, az elnökválasztási spekulációkat erősítette az is, hogy sietett kijelenteni, ugyan fogalma sincs róla, hogy a születésekor a kanadai állampolgárságot is megszerezte-e, de ha igen (márpedig úgy néz ki, hogy igen), akkor mindenképp le fog mondani róla.

Az amerikaiak által lesajnált szomszédhoz való hivatalos kötődést még a leghűségesebb rajongói sem bocsátanák meg neki.

Barack Obama magabiztos győzelmet aratott az elnökválasztáson. A demokraták megőrizték a többségüket a szenátusban. A republikánusok eközben a sebeiket nyalogatják és azt vizsgálgatják, hogy mit rontottak el. Felszínesen nézve így néz ki a politikai helyzet a novemberi választások óta, a képlet azonban valójában ennél bonyolultabb.

Ezt a legjobban az illusztrálja, ami kedden Michigan államban történt. A republikánus többségű törvényhozás elfogadta, a republikánus kormányzó pedig egyből alá is írta azt a törvényt, amely jelentős mértékben korlátozza a szakszervezetek befolyását. A jogszabály értelmében a szakszervezetek nem szedhetnek automatikusan tagdíjat a dolgozóktól cserébe azért, hogy a bérükről és egyéb járadékokról tárgyaljanak a nevükben a munkaadóval. A változtatás támogatói azt mondják, hogy ez versenyképesebbé teszi majd a helyi gazdaságot, bírálói szerint viszont csupán arról van szó, hogy a befolyásos cégtulajdonosok többek között ezzel akarják gyengíteni a szakszervezeteket.

A konfliktus politikai leképeződése úgy néz ki, hogy a republikánusok (többek között a milliárdos Koch-testvérek ösztönzésére) kezdeményezték a változtatást, a demokraták (akiknek kampányát általában bőkezűen támogatják a szakszervezetek) pedig ellenezték. A vitába beszállt Barack Obama is, aki hétfőn épp Michiganben járt, és közölte, hogy ennek a jogszabályi változtatásnak szerinte semmi köze nincs a gazdasághoz. “Amiről valójában beszélnek, az az, hogy jogot adnak ahhoz, hogy kevesebb pénzért dolgozzatok” - fogalmazott az elnök, utalva arra, hogy a törvény közkeletű neve az, hogy “right to work”, vagyis “jog a munkához”.

Az autóiparáról híres Michiganben hagyományosan befolyásosak voltak eddig a szakszervezetek, bár az utóbbi években sokat gyengült a pozíciójuk (nyilván nem függetlenül attól, hogy csökkent a taglétszámuk). Így is komoly szimbolikus jelentőséggel bír azonban ez a keddi döntés, amely jelzi azt, hogy országos szinten talán a demokraták tűnnek erősebbnek, de helyi viszonylatokban komolyan számolni kell a republikánusokkal.

A michiganihez hasonló ütközetet nyertek meg tavaly Wisconsinban is, ahol a szakszervezetek ellen fellépő republikánus kormányzót később megpróbálták visszahívni a posztjáról a demokraták, de kudarcot vallottak.  De nemcsak a munkajogi küzdelmekben szerepelnek jól a republikánusok, erős helyi pozícióikat mutatja az is, hogy az ötven államból jelenleg harmincat republikánus kormányzó irányít, ami különösen akkor számít szép számnak, ha hozzátesszük, hogy 2009-ben, amikor Obama hivatalba lépett, még csak 22-en voltak. Biztos lesznek köztük páran, akik négy év múlva megpróbálnak majd eggyel magasabb szinte lépni, hogy országosan is megtörjék a demokraták erejét.

“A politikai szervezeti tevékenységünknek egy nagyon komoly proktológiai vizsgálatra van szüksége. Mindenhova be kell néznünk” - Haley Barbour, Mississippi állam korábbi kormányzója fogalmazott így múlt héten egy republikánus gyűlésen, ahol a fő téma természetesen az elnökválasztáson elszenvedett vereség volt. A Barbour által javasolt politikai végbéltükrözés már meg is kezdődött, és ugyan bizonyára még eltart majd még egy ideig, már látszódnak az első eredmények.

Haley Barbour végbéltükrözést javasol a pártjának

Az egyik legnyilvánvalóbb dolog az, hogy Mitt Romneyt nagyon hamar ejtették a republikánusok. Ezt részben saját maga provokálta ki azzal, hogy múlt héten egy konferenciabeszélgetésen azt mondta a kampányát adományokkal segítő támogatóknak, hogy szerinte Obama különböző “ajándékokkal” lényegében megvásárolta a különböző választói csoportok - melegek, latinok, egyedülálló nők - szavazatait.

A választásnak ezt a nem éppen nagyvonalú - és nem mellesleg a számok által sem alátámasztott - értelmezését a leghevesebben épp a republikánus oldalról ítélték el. Bobby Jindal louisianai kormányzó például azt mondta, hogy “abszolút helytelen”, amit Romney mondott. Hozzátette azt is, hogy ha a republikánusok azt akarják, hogy a választók szeressék őket, akkor az első dolog az, hogy nekik kell szeretniük őket, és nem sértegethetik őket azzal, hogy pénzért vagy juttatásokért odaadják a szavazatukat.

Ehhez az elítélő nyilatkozathoz később több más vezető republikánus politikus is csatlakozott, abban azonban már vannak a különbségek a párton belül, hogy ha a Romney-féle ajándék-elmélet nem is állja meg a helyét, akkor vajon mire vezethető vissza a november eleji vereség. Az egyik magyarázat az, hogy pusztán az volt az oka, hogy Romney nem volt elég karizmatikus és nem volt hitelesen konzervatív, ráadásul a kampánya a szervezeti és technológiai hátteret tekintve is gyengébb volt Obamáéhoz képest. Ennek az elméletnek a hívei hozzáteszik azt is, a vereségben szintén komoly szerepet játszott az, hogy Romneyék nem reagáltak időben azokra az üzletemberi múltját támadó hirdetésekre, amelyekkel az Obama-stáb még a kampány elején jött elő.

Romneyt hamar ejtette a párt - Forrás: Facebook

A párt szempontjából nézve ez a kényelmesebb magyarázat. Ha ugyanis ez mind igaz, akkor a republikánusoknak nincs szükségük semmilyen komolyabb változtatásra azon kívül, hogy a legközelebbi választásra találnak egy jobb jelöltet (a párt tele van karizmatikus és a saját államukban sikeres kormányzókkal), illetve több energiát fektetnek a szervezésbe.  Vannak azonban sokan a párton belül, akik azt gondolják, hogy ez nem lesz elég. Szerintük az egyik legfontosabb feladat az, hogy a republikánusoknak alkalmazkodniuk kell a megváltozott demográfiai körülményekhez, azon belül is leginkább ahhoz, hogy a latin szavazók megkerülhetetlen szereplővé váltak.

A választás óta az egyik legtöbbet emlegetett szám az volt, hogy az exit poll adatok szerint Obamát támogatta a latin választók 71 százaléka, és a politikai elemzések szerint ez annak tudható be, hogy a hivatalban lévő elnök sokkal liberálisabb bevándorlási politikát képviselt, mint Romney. A republikánus jelölt az előválasztások idején azt ígérte, hogy olyan keménnyé teszi az életet az illegális bevándorlók számára, hogy azok önként deportálják majd magukat az országból.

Az országban törvénytelenül tartózkodók persze nem szavazhatnak a választásokon, de sokuknak van családi vagy baráti kötődése a sokmillió latin származású állampolgárhoz, akik számára a bevándorlási helyzet mérsékelt módon történő rendezése az egyik legfontosabb kérdés. A választási vereség után a republikánusok közül is többen felismerték, hogy ha nem akarják örökre elveszíteni a latin szavazókat, akkor nyitottabbnak kell lenniük egy olyan reformra, amely megnyitja az utat legalább a bevándorlók egy része előtt a törvényes tartózkodáshoz vagy akár az állampolgársághoz is.

Már vannak is olyan republikánus politikusok, akik nyíltan beszélnek erről, Bob McDonnell virginiai kormányzó például kijelentette, hogy “fel kell ismernünk, nem fogunk deportálni 12 millió embert. Ez egyszerűen nem fog megtörténni”. A bevándorlás ráadásul csak az egyik olyan ügy, amelyben egyes republikánusok elkezdtek mérsékeltebb hangot megütni. Az ország előtt álló talán legsürgetőbb problémáról, a költségvetés rendbetételéről is együttműködőbb hangot ütnek meg többen, és az eddigi merev elzárkózás helyett már nyitottabbnak tűnnek arra, hogy ne csak a kiadáscsökkentés, hanem a bevételek növelése is része legyen a megoldásnak.

Nem fog persze egyik napról a másikra megváltozni a republikánus párt, és még ha egyes politikusok hirtelen változtattak is a véleményükön, lehet, hogy a mögöttük álló tömegek kevésbé lesznek rugalmasak. Az első jelek azonban azt mutatják, hogy ha véget ér a Barbour által javasolt mindenre kiterjedő - esetenként talán fájdalmas - vizsgálat, akkor a következő választáson már nem ugyanaz a párt fog a választók kegyeiért versengeni, mint a két héttel ezelőtt véget ért kampányban.

Ha a Potus olvasói között akad olyan, aki az Egyesült Államokban él, és választójoggal is rendelkezik, akkor vajon magára ismer-e az alábbiak alapján? Amennyiben jógázik, nézte a legutóbbi Oscar-díjátadást és volt művészeti múzeumban az elmúlt egy évben, akkor bizony nagy valószínűséggel demokrata. Viszont ha nagyon érdekli a Nascar autóverseny, szokott járni country koncertekre, és tőzsdén is forgatja a pénzét, akkor nagy az esélye annak, hogy a republikánusokra szokott szavazni.

Legalábbis erre utal a Scarborough Research kutatása, amelynek során több mint 190 millió regisztrált szavazót faggattak ki fogyasztási és életviteli szokásairól 2010 augusztusa és 2011 szeptembere között. A Washington Post múlt héten közölte a republikánusok fogyasztói profilját, most pedig a demokratákét. Mindkét összeállítás azokban a nagyszerű mellékletekben jelent meg, amelyeket a Post a két párt elnökjelölő koncenciója (múlt héten volt a republikánusoké, kedden indul a demokratáké) elé időzített. Ezek a  mellékletek tele vannak jobbnál jobb cikkekkel (különösen ajánlom a néhai David Broder nyomdokain járó Dan Balz alapos írását arról, hogy miért is nem változtatta meg Washingtont Obama), de nekem kifejezetten bejöttek ezek a viccesnek is mondható fogyasztói elemzések is.

A republikánusoknál például az nem feltétlenül meglepő, hogy nagyobb arányban adakoznak vallási célra, vagy hogy többet nézik a Fox Newst, az viszont nem elsőre egyértelmű, hogy miért vannak jobban ráállva a főiskolai focibajnokságra, mint a demokraták. Mint azonban egy sportban jártas amerikai ismerőstől megtudtam, ennek oka vélhetően a földrajzban keresendő, a hagyományosan a republikánusokhoz húzó déli államokban ugyanis sokkal népszerűbb a főiskolai foci, mint északon.

A demokraták esetében szinte kézenfekvő, hogy közülük jóval többen nézik a nyíltan a liberálisokhoz húzó MSNBC kábelcsatornát vagy a Comedy Centralt, ahol olyan, a konzervatívokat kifigurázó műsorok vannak, mint a Daily Show vagy a Colbert Report. Az is passzol a róluk kialakult képbe, hogy környezetbarát mosogatószert és bioélelmiszert vásárolnak, és a republikánusoknál sokkal hajlamosabbak környezetvédelmi ügyekre adakozni.

Fontos azonban hozzátenni, hogy ezek csak sztereotípiák, és magából a kutatásból is kiderül, hogy nincs szó kiugró aránykülönbségekről. A bioélelmiszerek vásárlásánál például azt mutatja az adatsor, hogy a regisztrált demokrata szavazók 19 százaléka vesz ilyen termékeket, de  a republikánusok sincsenek sokkal lemaradva (14 százalék). Vagy ott vannak például a platós kisteherautók, amelyekre ugyan igaz, hogy feltűnően sok regisztrált republikánus rendelkezik ilyennel (37 százalék), de a demokraták 2­0 százaléka is ilyen típusú kocsival jár.

A két politikai oldalon belül meglévő törésvonalakat a New York Times szórakoztató animációval mutatja be (demokraták és republikánusok), de vannak élő példák is. Elég csak a republikánus konvención érdekes performansszal jelentkező Clint Eastwoodra gondolni, aki annak ellenére kapott kiemelt szerepet a rendezvényen, hogy több alapvető kérdésben is szembemegy a párt hivatalos álláspontjával: támogatja az abortuszhoz való jogot és szigorúbb fegyvertartási szabályokat szeretne.

Rush Limbaugh süket, de ő a legnagyobb rádiós sztár Amerikában. És ez csak az egyik ellentmondás vele kapcsolatban. A fülproblémáit megoldotta egy hallókészülékkel, és így továbbra is napról napra vihart kavar műsoraival, amelynek különböző becslések szerint 15-20 millió rendszeres hallgatója van.

Limbaugh elkötelezett republikánus, azon belül is a liberális demokratákat ősellenségnek tartó konzervatív irányzat egyik legismertebb hangadója. Szavait nem válogatja meg soha, sőt, nyilvánvalóan az általa gyakran szidott liberálisok provokálására törekszik. Most legutóbb azzal háborított fel őket (meg valószínűleg másokat is), hogy lekurvázott egy diáklányt, aki felszólalt az Obama-kormányzat fogamzásgátlási politikájának védelmében. (Ez még mindig annak a vitának a része, amely akörül forog, hogy a kormányzat kötelezheti-e a munkáltatókat arra, hogy a dolgozóknak nyújtott egészségügyi ellátás részeként fedezzék a fogamzásgátlással járó költségeket is.)

Forrás: Youtube

Egy kongresszusi bizottsági meghallgatáson mondta a Sandra Fluke nevű egyetemi diáklány, hogy szükség van a demokrata elnök által szorgalmazott intézkedésre, és ezzel bekerült Limbaugh célkeresztjébe. Fluke egy katolikus egyetemre jár, aminek azért van jelentősége, mert ezek a vallási hátterű intézmények tiltakoztak az elnöki rendelkezés ellen.

„Mit mond mindez Fluke hallgatóról, aki elmegy egy kongresszusi bizottság elé és lényegében azt mondja, hogy fizetni kell neki azért, hogy ő szexeljen?” – tette fel a kérdést szerdán a műsorvezető, majd egyből meg is válaszolta: „Mivé teszi őt mindez? Egy kurvává, nem igaz? Ez azt jelenti, hogy ő egy prostituált. Pénzt akar azért, hogy szexeljen. Olyan sokat szexel, hogy nem engedheti meg magának, hogy fizessen a fogamzásgátlásért. Azt akarja, hogy önök és én, az adófizetők fizessenek neki azért, hogy szexeljen.”

Nem túl meglepő módon heves tiltakozást váltottak ki ezek a mondatok, Limbaugh-ra azonban az a jellemző, hogy ilyenkor még magasabbra emeli a tétet. Csütörtöki műsorában már arról beszélt, hogy egyrészt ő maga nagyon szívesen vesz aszpirint minden nőnek a Sandra Fluke által látogatott egyetemen, és azt ajánlja nekik, hogy azt a tablettát szorítsák be a térdük közé fogamzásgátlás gyanánt. Másrészt azt mondta, hogy ha a nők azt várják, hogy az adófizetők állják a fogamzásgátlás költségeit, akkor rögzítsék videón a szexuális életüket, és tegyék közzé az interneten. Ez az alábbi videóban meghallgatható:

Most tekintsünk el attól, hogy Limbaugh a nőkre koncentrál, és nagyvonalúan átsiklik afelett a tény felett, hogy a fogamzásgátlással szoros összefüggésben lévő szexben nagy szerepe van a férfiaknak is. Ezeknek a megszólalásoknak ugyanis önmagukon túlmutató politikai jelentősége van: néha nehéz eldönteni, hogy valójában melyik politikai oldalnak is szolgálják valójában az érdekeit Limbaugh nagy vihart kavaró műsorai.

A New York Times-on található rövid portré szerint a 90-es években oroszlánrésze volt a republikánusok látványos megerősödésében és a Clinton elnök elleni impeachment eljárásban. Másrészt ugyanakkor úgy tűnik, mintha a demokraták is örömmel ugranának minden egyes mondatára, és próbálnák bizonygatni, hogy a Limbaugh valójában a republikánus pártot szimbolizálja. Ez persze valószínűleg így nem egészen igaz, de a republikánus vezetőknek meg nyilván kényelmetlen lenne elhatárolódni egyik leghűségesebb és legbefolyásosabb támogatójától.

A kongresszusi demokraták most is tiltakozó levéllel fordultak John Boehner képviselőházi elnökhöz, aki egyelőre nem reagált erre. Valószínűleg azonban nem kell sokáig várnia, mire Limbaugh újra mond valami olyat, ami tiltakozási hullámot indít el.

Update 22:08-kor:
Egyre nagyobb hullámokat ver ez az ügy. Egyrészt Boehner végül is szóvivője útján közölte, hogy helytelennek tartja Limbaugh megfogalmazását, bár hozzátette azt is, azt sem tartja ízlésesnek, hogy a demokraták adománygyűjtési célokra próbálják felhasználni az ügyet.

Közben még Barack Obama elnök is beszállt, felhívta ugyanis telefonon az érintett lányt, Sandra Fluke-ot, és köszönetet mondott neki a kiállásáért.