potus & co

Van George Clooney-nak egy nagyon jó filmje, Good Night, and Good Luck a címe, és 2005-ben mutatták be. A film a CBS csatorna legendás műsorvezetőjéről, Edward R. Murrow-ról szól, aki újságírói eszközöket bevetve - egyszerűen azzal, hogy kérdéseket tett fel - szembeszállt a kommunizmus elleni harc ürügyén boszorkányüldözést folytató Joseph McCarthy szenátorral az ötvenes években.

Murrow neve az utóbbi napokban azért került elő ismét, mert kisebb vita kezdődött arról az amerikai médiában, mennyire hasonlítható hozzá a Daily Show nevű vicces, szatirikus műsor vezetője, Jon Stewart. A kiinduló pont a New York Times vasárnapi cikke volt, amelyben a lap felvetette a kérdést, vajon Stewart lenne Murrow modernkori megfelelője az után, hogy az ő nyomására fogadott el egy törvényt a szenátus?

Jon Stewart - sokan tőle szerzik be a híreket

A jogszabály azoknak az egészségbiztosításáról szólt, akik 2001. szeptember 11-én elsőként mentek a merényletek helyszínére a mentőcsapatok tagjaként. Közülük többnél később súlyos betegségek jelentkeztek, feltehetően a szervezetükbe jutott veszélyes anyagok miatt. A republikánusok ellenezték a törvényt arra hivatkozva, hogy ez még tovább növeli a költségvetési hiányt, és sokáig a nagy amerikai tévécsatornák sem foglalkoztak a kérdéssel, Stewart azonban szabályos kampányba kezdett a jogszabály elfogadtatásáért.

Meghívott a műsorába négy olyan férfit, akik részt vettek a mentésben, és egy empatikus - persze időnként szarkasztikus poénokkal tarkított - beszélgetést folytatott velük. Stewart kifigurázta azokat a nagy tévéket is, amelyek nem foglalkoztak az üggyel, miközben más, kevésbé jelentős történéseknek nagy teret adtak. Erőfeszítéseit végül siker koronázta, december 22-én a szenátus egyhangú támogatással megszavazta a törvényt.

A javaslat elfogadtatását korábban eljárásjogi eszközökkel késleltető republikánusok számára ez nem kis megaláztatást jelentett, az ügy politikai felhangjára pedig ráerősített az, hogy Robert Gibbs fehér házi szóvivő külön meg is köszönte Stewartnak az elnök által is szorgalmazott törvény elfogadásához nyújtott segítséget. Az egyébként is demokrata szimpatizánsként elkönyvelt Stewart ez után még nehezebben fogja lemosni magáról - már ha akarja - a politikai elfogultság bélyegét, bár a műsoraiban nem szokta kímélni a liberális politikusokat és a liberális kommentátorokat sem.

Az mindenesetre a mostani történések után még egyértelműbb, hogy Stewart a legbefolyásosabb amerikai médiaszereplők egyike. Bár ő nem tartja magát újságírónak, már a 2008-as elnökválasztás idején lehetett olyan felméréseket olvasni, amelyek szerint a fiatalok nem a hagyományos tévéhíradókból vagy újságokból, hanem a napi eseményekre reflektáló vicces Daily Show-ból szerzik a közéleti információikat.

Ha kicsit megkomolyodna, és állandóvá válnának a 9/11-es törvényhez hasonló akciói, akkor Stewart talán jobban hasonlítana Murrow-hoz, bár az is igaz, hogy akkor lehet, hogy a nézői jelentős részének is búcsút mondhatna. Egyébként is - ahogy a CNN elemzője fogalmaz - annyi különbség biztos mindig lesz köztük, hogy Murrow soha nem mondott fingós vicceket a műsorában.

Bár nincs semmi nyoma annak, hogy Bill Clinton valaha is nyilvánosan kiejtette volna a száján, a kifejezés mégis összenőtt a személyével, illetve elnökségének időszakával. A triangulationről, vagyis a háromszögesítésről van szó, amivel azt a politikai stratégiát szokták leírni, amelyet Clinton követett, mután 1994-ben pártja csúnyán kikapott a félidős választásokon.

Clinton talán nem használta ezt a szót, akkori politikai tanácsadója, Dick Morris (akivel aztán később nagyon megromlott a viszonya) azonban azt magyarázta újságíróknak, hogy az elnök pozícióját úgy kell elképzelni, hogy van egy háromszög, amelynek alapjának két szélén találhatók a pártok, a felettük és nagyjából középen lévő harmadik csúcs pedig az elnök. (Ez persze leginkább egy egyenlő oldalú háromszöggel működik, esetleg egy egyenlő szárú háromszöggel, de semmiképp sem tompaszögű háromszöggel, persze függ attól, hogyan forgatjuk a háromszöget, és mit tekintünk az alapnak.)

Ez a háromszögesítésre alapuló politikai stratégia azért híresült el, mert ez lett a szimbóluma Clinton látványos feltámadásának. Két évvel pártjának 1994-es veresége után ugyanis különösebb nehézség nélkül megnyerte az elnökválasztást, és azóta is az egyik legnépszerűbb és legtekintélyesebb politikus a demokraták körében. Egyben ő lett a centrista, középre húzó politikusok mintaképe is az Egyesült Államokban.

Mit tanul a tanítvány a mestertől? - Forrás: flickr.com/whitehouse

A háromszögesítést azért emlegetik most gyakran, mert két évvel megválasztása után Barack Obama kísértetiesen hasonló helyzetben van, mint Clinton 1994-ben. A novemberi félidős választásokat elbukták a demokraták, a reublikánusok kezébe kerül a képviselőház, és a szenátusban is erősítettek pozíciójukon. Nagy kérdés, hogy mihez kezd Obama a vele ellenséges törvényhozással, miközben már minden politikai szereplő fél szemmel a 2012-es elnökválasztásra figyel.

Az első lépések alapján úgy tűnt, hogy el is indul a clintoni úton, amire ráerősített az is, hogy december elején behívta magához Clintont, aki aztán egy rögtönzött sajtótájékoztatót is tartott a Fehér Házban.

Nyilván vannak azonban különbségek is az 1994-es és a mostani helyzet között (elég csak a két elnök habitusa és stílusa közti eltérésekre gondolni), így egyáltalán nem biztos, hogy Obama hosszabb távon is Clinton példáját fogja követni. A New York Times pénteki híradása szerint mindenesetre az elnök megtiltotta stábja tagjainak, hogy bármikor is használják a háromszögesítés szót. Hogy a tartalmával van-e problémája, vagy csupán a cinikus mellékzöngéje nem tetszik neki, az kiderül talán a következő hónapokban.

Nehéz elkerülni a béna karácsonyi hasonlatokat ennél a történetnél, de a legjobban talán még úgy lehet leírni a hírt, hogy Obama egy szép ajándékot kapott az ünnepre. A keddi fejlemények alapján szinte biztos, hogy a szenátus szerdán meg fogja szavazni az oroszokkal kötött START-egyezmény ratifikálását, és ezzel az elnök egy fontos politikai győzelemmel zárja az évet.

Kedden egy eljárásjogi kérdésben szavaztak a szenátorok, de miután 11 republikánus csatlakozott a demokrata többséghez, esélyük sem volt az ellenzőknek. Ezek után biztosra vehető, hogy szerdán megkapja a szükséges többséget a szerződés, amelynek értelmében az Egyesült Államok és Oroszország folytatja az atomfegyverek leszerelését.

Obama kellemes karácsonya - Forrás: flickr.com/whitehouse

Néhány héten belül ez már a többedik olyan szavazás, amelynél az elnöknek sikerült megnyernie a republikánus ellenfeleket vagy legalábbis azok egy részét. Ez hatalmas előrelépés az után, hogy az utóbbi másfél évben elmérgesedett a viszony a demokrata elnök és a republikánusok között, és csak elvétve volt köztük bármilyen együttműködés.

Úgy néz ki tehát, hogy megérte várnia Obamának azzal, hogy elutazzon szokásos karácsonyi vakációjára Hawaiira, ahol gyerekkorát töltötte. Családja már szombaton repülőre ült, ő azonban maradt, hogy telefonon győzködje a szenátorokat a szerződés támogatásáról. Pár napja még úgy tűnt vezető republikánus politikusok nyilatkozataiból, hogy esély sincs a START megszavazására, de a jelek szerint az elnök hatásos rábeszélőnek bizonyult.

Hát, nem kellett sokat várni az újabb győzelemre. Pénteken reggel arról írtam, hogy átment a törvényhozáson a Barack Obama által is szorgalmazott adómegállapodás, amit sokan a néhány hete még lesajnált elnök feltámadásaként értékeltek. Erre most szombaton a képviselőház után a szenátus is megszavazta az amerikai politikában csak "don't ask, don't tell" néven ismert gyakorlat visszavonásáról szóló törvényt.

Az elnevezés a homoszexuálisok katonai szolgálatának feltételeit takarja, amelyek előírták, hogy a melegek csak akkor lehetnek tagjai a hadseregnek, ha szexuális irányultságukat titokban tartják.

Ennek a gyakorlatnak a megszüntetése Obama egyik kampányígérete volt. Most úgy sikerült elfogadtatni a törvényhozásban, hogy több republikánus is megszavazta (a szenátusban 65-31 volt az igen-nemek aránya, a demokraták mellett 8 republikánus is igennel voksolt), . Ez nagy eredmény az utóbbi hónapok ádáz pártpolitikai marakodása után.

Katonák egy kaliforniai bázison - Forrás: saját fotó

A törvényről persze az utolsó pillanatokban is folyt vita: támogatói szerint nem kényszeríthetnek hazugságra olyan katonákat, akik készek az életüket áldozni az országért, az ellenzők szerint viszont a '"don't ask, don't tell" megzavarhatja a csapategységet, és ez súlyos veszélyekkel járhat olyankor, amikor az Egyesült Államok épp háborút vív Afganisztánban.

"Amikor ez a törvény eljut az asztalomra, aláírom és ez a diszkriminatív szabályozás vissza lesz vonva" - írta Obama a támogatóinak küldött e-mailben, amely szintén győzelemről beszél, persze nagyon okosan nem saját magának tulajdonítja azt, hanem híveinek ("a győzelem a tiétek" - ez áll a tárgyban).

A Fehér Ház örömébe ugyanakkor némi üröm is vegyült, a szenátus ugyanis leszavazta az elnök egy másik fontos kezdeményezését, a fiatal illegális bevándorlók helyzetének rendezéséről szóló törvényt. A beszédes rövidítésű (DREAM vagyis álom) jogszabályt ugyan három republikánus szenátor támogatta, de öt demokrata ellene szavazott, így nem jött össze a szüséges többség.

Ez az epizód is jelzi, hogy egyelőre nehéz eldönteni, mennyire lesz tartós Obama sikersorozata. Ennek a kongresszusi ülésszaknak hamarosan vége, januárban pedig már az új törvényhozás ül össze, amelyben a novemberi félidős választások eredményének megfelelően jóval nagyobb befolyással bírnak majd a republikánusok. Ráadásul lesz köztük sok újonc politikus, akik kampányukban az Obama politikájával való kíméletlen szembenállást ígérték. Nagy kérdés, hogyan találja meg velük a hangot az elnök.

"Ha Barack Obamát újraválasztják 2012-ben, ami most inkább valószínű, mint sem, visszatéréseként a történészek 2010. december 6-át, a Nagy Adócsökkentési Alku napját fogják megjelölni." Ezt nem egy elkötelezett Obama-hívő írta, hanem Charles Krauthammer, a Washington Post konzervatív publicistája, akiről George W. Bush előző elnök is elismerő szavakkal ír emlékirataiban.

Krauthammer felidézi, hogy néhány héttel ezelőtt még mindenki leírta az elnököt (pártja csúnyán leszerepelt a november elejei félidős választáson, ráadásul az ezt követő nagyszabású ázsiai körútján is kudarcok érték), most azonban a törvényhozás két pártja közösen fogadta el azt az adómegállapodást, amelyet személyesen hozott össze az őt eddig keményen támadó republikánusokkal. Az alkut a felmérések szerint a lakosság pozitívan fogadta, ráadásul vannak arra utaló jelek, hogy az elnök hasonló törvényhozási sikerekre számíthat a stratégiai atomfegyverekről szóló szerződés és a melegek katonai szolgálata ügyében.

Krauthammer nincs egyedül az Obamát méltató véleményével. Míg az utóbbi hónapokban egy gyenge, vergődő elnök képe sugárzott az amerikai médiából, addig most az utóbbi napokban egyre-másra jelennek meg az Obamát győztesként, sikeres politikusként bemutató írások.

A Politico például ma arról írt cikket, hogy milyen ügyesen adta el a vitatott adómegállapodást az elnök, és idézik egyik régi hívét, Claire McCaskill szenátort, aki azt mondta: "Amit most látnak, az az, aki mindig is akart lenni. A szíve mélyén ő egy pragmatikus politikus, nem pedig az ideológiák embere, és személyesen sokkal kényelmesebben érzi magát együttműködve a republikánusokkal, mint megosztó figuraként".

Van oka a gondtalan fütyörészésre - Forrás: flickr.com/whitehouse

Ezek persze csak szavak, és ráadásul továbbra is hallani a fanyalgó, csalódott hangokat, de természetesen az amerikai politikában is rendkívül fontos, hogy az állandóan vibráló médiából milyen kép jön át.

Obama 2008-ban is részben azért tudott nyerni, mert a médiából is az sugárzott róla, hogy ő egy nyertes típus. Legendák keringtek arról, mennyire higgadtan menedzseli a kampányát (főleg a riválisok állandóan marakodó stábjaihoz képest), és a beszámolók alapján egy intelligens, a döntéseit megfontoló embert ismerhettek meg a választók. Az elmúlt másfél év kudarcai, a végtelennek tűnő egészségügyi reformvita és a továbbra is gyengélkedő gazdaság miatt aztán ezek a tulajdonságok átalakultak: a higgadtságból érzéketlenség lett, az átgondoltságból pedig tétovaság.

Most a jelzők megint változnak. "A legnagyobb hiba, amit Ronald Reagan ellenfelei valaha is elkövettek, az volt - és ezt elkövették újra és újra -, hogy alábecsülték. Ugyanez igaz Obamára" - írja Krauthammer, és konzervatívként érezhető keserűséggel hozzáteszi: "Az elnök egy nagyon okos ember."