Két év és öt nap telt el azóta, hogy Barack Obama beköltözött a Fehér Házba, és most eljött a második alkalom, hogy elmondja az Amerikai Egyesült Államok elnöke (President Of The United States, azaz POTUS, ha valaki esetleg még találgatott volna a blog nevét illetően) szokásos év eleji State Of The Union (SOTU), azaz az Unió helyzete című beszédét. Ez egy kiváló alkalom a mindenkori elnöknek arra, hogy közvetlenül szóljon az amerikai néphez. A főműsoridőben mondott beszédet több csatorna élőben közvetíti (tavaly mintegy 50 millióan voltak rá kíváncsiak), és ugyan a hagyomány része az is, hogy a rivális párt részéről valaki reagál az elhangzottakra, a figyelem egyértelműen az elnökre irányul.

A támogatóinak küldött videóüzenetében Obama már jelezte, hogy a kedd esti beszédben a fő téma a munkahelyteremtés és a versenyképesség javítása lesz. Elnökségének második felében ezeknek a céloknak akar alárendelni mindent, amit jelzett már csapatának átalakításával is. Azt is lehet tudni, hogy ezt nagyjából hogyan képzeli el: több pénzt akar költeni az infratruktúra fejlesztésére és a kutatásokra.


Obama a tavalyi SOTU közben - Forrás: flickr.com/whitehouse

Itt kezdődnek azonban számára a gondok, a republikánusok ugyanis már sokszor elmondták, hogy semmilyen további költekezéshez nem járulnak hozzá, és a legfontosabb és legsürgetőbb feladatnak épp a rekordnagyságú költségvetési hiány lefaragását tartják. Mivel a képviselőházban ők vannak többségben, és a demokratáknak a szenátusban sincs akkora többségük, ami szabad döntéshozatalt biztosítana nekik, így nehéz hónapok elé néz az elnök, aki költségvetési ügyekben szinte semmit nem tud csinálni a kongresszus nélkül.

Nehéz azonban megjósolni, pontosan hogyan is fog alakulni ez a meccs, miután a republikánusok nem alkotnak egységes tömböt, a tavaly még sokak által leírt, népszerűtlen elnök pedig kezd magára találni. Vannak felmérések, amelyek szerint ugrásszerűen (ez kétszámjegyű változást jelent) javult a tevékenységének megítélése december óta, amiben szerepe lehetett az arizonai lövöldözésre adott reakciójának és a tavalyi év végén aratott törvényhozási győzelmeinek is. Az különösen sok bizakodással töltheti el Obamát és embereit, hogy ez a látványos javulás az egyik párt mellett sem elkötelezett szavazók körében következett be, akik már a 2008-as választáson is komoly szerepet játszottak a győzelmében.