potus & co

Vannak ezek a szokásos State of the Union beszédek, amelyekre figyel az egész világ. Joggal, mert általában fontosak, és időnként olyan örökre szóló mondatokkal is megakadályoznak bennünket, mint a “gonosz tengelye” (George W. Bush, 2002) vagy a “nagy kormányzat ideje lejárt” (Bill Clinton, 1996). Nem tudom, hogy a mostani Obama-beszédből (részletek itt) fennmarad-e valami hasonló (az a tippem, hogy nem), de amúgy is fontosabb kérdés talán az, hogy mi lesz abból, ami elhangzott. Illetve: lesz-e egyáltalán bármi abból, ami elhangzott.

Obama beszédírójával - Forrás: Flickr.com/whitehouse

Obama ígért sok mindent (adóemelést a gazdagoknak, befektetést az oktatásba, az energetikába), de ezeket megígérte már korábban is. Akkor sem lett belőlük semmi, mert a törvényhozásban erős pozíciókkal rendelkező republikánusok ellenezték. Bár nagyon profin megformált volt a mostani beszéd, nem valószínű, hogy ezzel meggyőzte őket.

De ezt persze senki sem tudja jobban magánál Obamánál, aki elnöksége alatt nap mint nap szembesült saját korlátaival. Ezeket a határokat nagyon jól bemutatja a New Yorkerben megjelent, Fehér Ház-i belső feljegyzésekre alapuló cikk, amelyből kiderül, hogy milyen kompromisszumokra, korábbi ígéretek feladására kényszerült az elnök egyrészt a gazdasági kényszer, másrészt a törvényhozási ellenkezés miatt.

Ez jelentősen árnyalja azt gyakran használt fordulatot, hogy az amerikai elnök a világ leghatalmasabb embere. A New Yorker idézi Harry Truman egykori elnököt, aki szokatlan nyíltsággal fogalmazta ezt meg, amikor egyszer azon panaszkodott, hogy az elnöknek mennyi minden hazugságot és demagógiát kell elviselnie. “Az emberek soha nem értik, az elnök miért nem használja állítólagos nagy hatalmát, hogy rendre utasítsa őket. Nos, az elnök valójában egy dicsőített PR-es, aki azzal tölti az idejét, hogy dicsérget, csókolgat és rugdos embereket azért, hogy megcsinálják azt, amit egyébként is meg kellene tenniük.”

Megírtam már párszor, hogy most aztán tényleg eldurvul a küzdelem, lekerülnek a kesztyűk, és egymásnak esnek a jelöltek. Most - a dél-karolinai fordulópont után - megint egy fokkal keményebbre váltott a kampány, elég csak megnézni a fenti videót, amely a legutóbbi, hétfő esti tévévitán készült. Mitt Romney azt állítja Newt Gingrich-ről, hogy egy kudarcot vallott vezető, aki befolyással üzérkedett (vagy legalábbis kupeckedett). Gingrich erre azt válaszolja, hogy ez olyan alacsony szintje a vitának, amiben nem akar részt venni, de aztán egy elegáns fordulattal (beidézve egy 2008-as hirdetést) egyszerűen hazugnak nevezi Romney-t.

További fejlemény, hogy Romney végül is közzétette tavalyi - vagyis 2010-ről szóló -adóbevallását és részleteket közölt idei - vagyis a 2011-re vonatkozó - várható nyilatkozatáról. Ezekből az derül ki, hogy a 2010-es és 2011-es években befolyt mintegy 45 millió dolláros jövedelem után Romney várhatóan kevesebb mint 14 százaléknyi adót fog fizetni. Ez jóval elmarad attól, amekkora arányú adót az amerikaiak nagy része fizet, és a különbség oka, hogy Romney jövedelme befektetésekből származik, nem pedig munkahelyi fizetésből.

És akkor ezzel rá is fordulhatunk a mai nap várható legnagyobb attrakciójára, a szokásos elnöki State of the Union (az amerikai sajtóban elterjed közkeletű rövidítés szerint SOTU) beszédére. A kiszivárgott információk szerint Barack Obama fő témája épp a társadalmi egyenlőtlenségek elleni küzdelem lesz, amihez kiváló illusztráció lehet Romney adózása. Bár nem valószínű, hogy a beszédben konkrét utalást tesz majd a republikánus politikusra, az áthallás mindenki számára egyértelmű lesz.

Az [origo]-ra írtam már egy összefoglalót a beszédről, így csak röviden arról, ami általában a legérdekesebb szokott lenni ezekben a szónoklatokban: mi az, ami kimaradt belőle?

Az nem túl nagy meglepetés, hogy a külpolitikával ezúttal nem nagyon foglalkozott. Bár nyilván vannak súlyos problémák Afganisztánban és az iráni atomhelyzet sem oldódott meg, azt a novemberi választás is mutatta, hogy az amerikaiakat most elsősorban az aggasztja, ami otthon történik a munkahelyekkel (konkrétan az, hogy nincs elég belőlük).

A valóban súlyos álláshelyzet mellett kormányzati szempontból azonban talán a legnagyobb kérdés az, hogy mihez kezd Amerika a hatalmas költségvetési hiányával, ami súlyos teherként nehezedik a gazdaságra. Az amerikaiaknak persze nem kell amiatt aggódniuk, hogy nem lesz, aki hitelt ad nekik, de még az átlagemberek is beleborzonganak abba a gondolatba, hogy az egyre erősebb gazdasági rivális Kína legyen a fő hitelezője a szuperhatalmi státuszára büszke Amerikai Egyesült Államoknak.

A hiányproblémának a megoldásához azonban olyan – Európában is ismerős – kérdésekkel kell szembenézniük az amerikai politikusnak, hogy miként lehet fenntarthatóvá tenni a társadalombiztosítást, a nyugdíjellátást, az egészségügyet. Ezek nagyon bonyolult és nehezen megválaszolható kérdések, és nem lettünk okosabbak Obama kedd esti (magyar idő szerint szerda hajnali) beszéde után sem.

Két év és öt nap telt el azóta, hogy Barack Obama beköltözött a Fehér Házba, és most eljött a második alkalom, hogy elmondja az Amerikai Egyesült Államok elnöke (President Of The United States, azaz POTUS, ha valaki esetleg még találgatott volna a blog nevét illetően) szokásos év eleji State Of The Union (SOTU), azaz az Unió helyzete című beszédét. Ez egy kiváló alkalom a mindenkori elnöknek arra, hogy közvetlenül szóljon az amerikai néphez. A főműsoridőben mondott beszédet több csatorna élőben közvetíti (tavaly mintegy 50 millióan voltak rá kíváncsiak), és ugyan a hagyomány része az is, hogy a rivális párt részéről valaki reagál az elhangzottakra, a figyelem egyértelműen az elnökre irányul.

A támogatóinak küldött videóüzenetében Obama már jelezte, hogy a kedd esti beszédben a fő téma a munkahelyteremtés és a versenyképesség javítása lesz. Elnökségének második felében ezeknek a céloknak akar alárendelni mindent, amit jelzett már csapatának átalakításával is. Azt is lehet tudni, hogy ezt nagyjából hogyan képzeli el: több pénzt akar költeni az infratruktúra fejlesztésére és a kutatásokra.

Obama a tavalyi SOTU közben - Forrás: flickr.com/whitehouse

Itt kezdődnek azonban számára a gondok, a republikánusok ugyanis már sokszor elmondták, hogy semmilyen további költekezéshez nem járulnak hozzá, és a legfontosabb és legsürgetőbb feladatnak épp a rekordnagyságú költségvetési hiány lefaragását tartják. Mivel a képviselőházban ők vannak többségben, és a demokratáknak a szenátusban sincs akkora többségük, ami szabad döntéshozatalt biztosítana nekik, így nehéz hónapok elé néz az elnök, aki költségvetési ügyekben szinte semmit nem tud csinálni a kongresszus nélkül.

Nehéz azonban megjósolni, pontosan hogyan is fog alakulni ez a meccs, miután a republikánusok nem alkotnak egységes tömböt, a tavaly még sokak által leírt, népszerűtlen elnök pedig kezd magára találni. Vannak felmérések, amelyek szerint ugrásszerűen (ez kétszámjegyű változást jelent) javult a tevékenységének megítélése december óta, amiben szerepe lehetett az arizonai lövöldözésre adott reakciójának és a tavalyi év végén aratott törvényhozási győzelmeinek is. Az különösen sok bizakodással töltheti el Obamát és embereit, hogy ez a látványos javulás az egyik párt mellett sem elkötelezett szavazók körében következett be, akik már a 2008-as választáson is komoly szerepet játszottak a győzelmében.