Az [origo]-ra írtam már egy összefoglalót a beszédről, így csak röviden arról, ami általában a legérdekesebb szokott lenni ezekben a szónoklatokban: mi az, ami kimaradt belőle?
Az nem túl nagy meglepetés, hogy a külpolitikával ezúttal nem nagyon foglalkozott. Bár nyilván vannak súlyos problémák Afganisztánban és az iráni atomhelyzet sem oldódott meg, azt a novemberi választás is mutatta, hogy az amerikaiakat most elsősorban az aggasztja, ami otthon történik a munkahelyekkel (konkrétan az, hogy nincs elég belőlük).
A valóban súlyos álláshelyzet mellett kormányzati szempontból azonban talán a legnagyobb kérdés az, hogy mihez kezd Amerika a hatalmas költségvetési hiányával, ami súlyos teherként nehezedik a gazdaságra. Az amerikaiaknak persze nem kell amiatt aggódniuk, hogy nem lesz, aki hitelt ad nekik, de még az átlagemberek is beleborzonganak abba a gondolatba, hogy az egyre erősebb gazdasági rivális Kína legyen a fő hitelezője a szuperhatalmi státuszára büszke Amerikai Egyesült Államoknak.
A hiányproblémának a megoldásához azonban olyan – Európában is ismerős – kérdésekkel kell szembenézniük az amerikai politikusnak, hogy miként lehet fenntarthatóvá tenni a társadalombiztosítást, a nyugdíjellátást, az egészségügyet. Ezek nagyon bonyolult és nehezen megválaszolható kérdések, és nem lettünk okosabbak Obama kedd esti (magyar idő szerint szerda hajnali) beszéde után sem.
Utolsó kommentek