potus & co

Pár éve volt szerencsém eltölteni néhány napot a napfényes Miamiban. Bár tényleg nem lehetett panasz az időjárásra - a nap valóban hétágra sütött, legfeljebb a magas páratartalom volt kissé zavaró -, és még Miami Beach sem volt kifejezetten messze, az időm nagy részét egy rettentően erősen légkondicionált hotel ablaktalan helyiségeiben töltöttem. Egy konferencia előadásait hallgattam a bevándorlásról, ami Magyarországon nem feltétlenül forró téma, az Egyesült Államokban viszont a legfontosabb társadalmi kérdések közé tartozik.

Nem is csak fontos, hanem nagyon ellentmondásos is, amellyel a politika annak ellenére nem tud kezdeni, hogy viszonylag egyszerű - vagy legalábbis egyszerűen leírható - problémáról van szó. A helyzet ugyanis a következő: az ország tele van több milliónyi illegális bevándorlóval, akiknek száma ráadásul egyre nő, mert az Egyesült Államok továbbra is vonzó célpont a jobb életre vágyó embereknek. Ezeknek az embereknek egy jelentős része dolgozik, tanul, tehát mondhatjuk azt, hogy hasznos tagjai a társadalomnak, de közben mégiscsak törvénytelenül vannak jelen az országban.

Ocean Drive, Miami - Forrás: saját fotó

Ez nyilván nem egy normális állapot, és adódik az a megoldás, hogy ha már ott vannak, és tisztességesen is viselkednek, akkor kapják meg a törvényes lehetőséget a maradásra. Erre mondják ugyanakkor sokan azt, hogy ez valójában a törvénytelen cselekedet jutalmazása lenne, és kitolást jelentene a jogkövető állampolgárokkal szemben, arról nem is beszélve, hogy újabb milliókat ösztönözne illegális bevándorlásra.

Nehéz ebben igazságot tenni, és egyelőre nem is sikerült. Még az előző elnök, George W. Bush idején volt egy nekibuzdulás, de az csúnya kudarcot vallott. Bushék azzal próbálkoztak, hogy ötvözzék a két nézőpontot: egyrészt teremtsék meg a lehetőséget a régóta ott élő, dolgozó vagy tanuló embereknek az állampolgárságra, másrészt pedig szigorítsák meg a határok ellenőrzését, hogy gátat szabjanak az újabb illegális bevándorlók további áradatának. Ez a reformpróbálkozás ugyanakkor elbukott, nem kis részben azért, mert a republikánusok keménymagja nem volt hajlandó lenyelni az amnesztiának is beillő állampolgársági lehetőséget.

Az ügyben azóta sincs előrelépés. Barack Obama ugyan a 2008-as kampányban sok más mellett azt is megígérte, hogy megreformálja a bevándorlás rendszerét, de a megvalósítás elmaradt. Nem mintha sok lehetősége lett volna rá, miután 2010-ben a republikánusok irányítása alá került a képviselőház, ráadásul bekerült sok olyan képviselő, akik még a korábbiaknál is keményvonalasabb konzervatívoknak bizonyultak többek között a bevándorlás kérdésében is.

A kongresszus támogatása nélkül az amerikai elnök nem sokat tud tenni a legtöbb belpolitikai kérdésben, Obama azonban most egy látványos manőverrel kikerülte a törvényhozást, és pénteken bejelentette, hogy elnöki rendelkezésként előírja azt, hogy az illegális bevándorlók egy jelentős része mentesül a kitoloncolás veszélyétől, és még munkavállalási lehetőséghez is jut. Konkrétan azokról a 16 és 30 év közötti fiatalokról van szó, akik már legalább öt évet eltöltöttek az országban, és tanulnak, esetleg már diplomát is szereztek, vagy pedig a hadseregben szolgálnak. Az állampolgárság lehetősége ugyan nem nyílik meg előttük, de hozzájuthatnak egy kétévente megújítható munkavállalási engedélyhez, attól pedig egyáltalán nem kell tartaniuk, hogy hazaküldik őket.

Bevándorlók buliznak Miamiban - Forrás: saját fotó

Ez az intézkedés egy korábban Obama által támogatott törvényjavaslatnak a felpuhított verziója. A reakciókat olvasgatva a bevándorlók és az őket támogató szervezetek nagy örömmel és megkönnyebbüléssel fogadták az elnök bejelentését, de vannak azért fenntartások is. Egyrészt ez az intézkedés csak a bevándorlók egy része számára jelent könnyebbséget (becslések szerint 800 ezren lehetnek, akikre vonatkozik a rendelet, de rajtuk kívül van még több millió illegális bevándorló), másrészt mivel ez egy elnöki rendelkezés, ezért nagyon könnyen meg is változtatható. Nem kell hozzá semmi más, mint hogy a novemberi elnökválasztáson egy olyan ember kerüljön a Fehér Házba, aki nem ért egyet ezzel a lépéssel.

Azt nem tudjuk, hogy Obama ellenfele, a republikánus Mitt Romney mit tenne a rendelkezéssel, egyelőre nem válaszolt ugyanis arra a kérdésre, hogy győzelme esetén visszavonná-e azt. Azt viszont tudjuk, hogy az előválasztások során tartotta magát a párt konzervatív szárnyának irányvonalához, és mereven elzárkózott attól, hogy megnyissák a lehetőséget az állampolgárság felé az illegális bevándorlóknak. A jelöltség megszerzése óta ugyanakkor kevésbé kategorikusan nyilatkozik a témáról, amelyről a republikánus párton belül is egyre látványosabb vita zajlik. Vannak ugyanis többen, akik szerint nem vezet sehova az, ha a bevándorlási probléma egyedüli megoldásának a kitoloncolásokat és a határok megerősítését tartják.

Ezt nem is csak a nemzetgazdasági felismerés (sok cégvezető mondja, hogy a bevándorlók rendkívül fontos szerepet játszanak a gazdaság működésében) vagy a humanitárius szempontok mondatják velük, hanem a saját politikai érdekeik is. Az illegális bevándorlók ugyan természetesen nem tudnak szavazni, de a rokonaik, barátaik közül sokan igen. A bevándorlók nagy része ugyanis latin országokból érkezik, és az állampolgársággal is rendelkező spanyol anyanyelvű közösség egyre meghatározóbb szerepet játszik a politikában is.

Nem más figyelmeztette ennek jelentőségére a republikánus pártot, mint Jeb Bush, az előző elnök testvére. Bush annak a Floridának volt korábban a kormányzója, amelynek meghatározó városa a bevezetőben emlegetett Miami. Amikor esténként kimentem a légkondicionált hotelből a tengerparti kocsmákhoz, sokkal több spanyol szót hallottam, mint angolt. A gyenge amerikai söröket és mojito koktélokat kortyolgató vendégek között biztosan voltak olyanok, akik jogosultak a szavazásra, és szívükön viselik az illegális bevándorlók sorsát. Obama most feléjük tett egy látványos gesztust az elnöki rendelkezéssel. Kérdés, mit lép majd erre Mitt Romney.

Mindenkinek megvan az a kopasz, kígyószemű ember a CNN-en, aki állandóan úgy beszél, mintha rettentően ideges lenne? Na, ő James Carville, a világ egyik leghíresebb kampánytanácsadója. Ő vitte győzelemre 1992-ben Bill Clintont, és neki tulajdonítják az egyik legismertebb – bár nem hivatalos – kampányszlogent: it’s the economy, stupid (a gazdaságra figyelj, hülye!).

Most már leginkább csak egykori tanácsadóként szokás emlegetni, mert konkrét kampánytevékenységet keveset végez, viszont annál többet szerepel a tévében és egyéb helyeken, amiből aztán nagyon szépen meg is él. Carville most épp azzal tűnt fel, hogy nagyon látványosan elkezdett aggódni Barack Obama sorsa miatt. Szerda reggel például arról beszélt az ABC Good Morning America című műsorában, hogy az elnök üzenete a javuló gazdaságról elriasztja a választókat.

„Aggódom, hogy amikor a Fehér Ház vagy a kampánystáb arról beszél, hogy javulás történt, akkor az emberek ezt annak jeleként veszik, hogy ők (mármint az elnök és stábja – pa) azt gondolják, a dolgok rendben vannak” – fogalmazott a kampányszakértő.

Carville-t az után hívták be a műsorba, hogy hétfőn több más elemzővel együtt előállt egy kutatási anyaggal, amely arra a megállapításra jutott, hogy Obamáék rossz üzenettel vágtak bele a kampányba. Azt írják a fókuszcsoportos vizsgálatokra alapozott jelentésben, hogy az emberek egyszerűen nem hiszik azt, hogy az elmúlt években javult volna a helyzet, ezért nem is érdemes győzködni őket. Carville-ék szerint tehát felesleges Obamáéknak folytatni annak az üzenetnek a sulykolását, hogy igenis sok munkahelyet sikerült megmenteni/teremteni az elmúlt bő három évben, és helyette inkább a jövőre kellene koncentrálni, arra, hogy az elnök milyen vízióval, tervvel rendelkezik a problémák megoldására.

A jelentés szerint a választók nem buták, nagyon is tisztában vannak azzal, hogy nem elsősorban a mostani adminisztráció felelős a gazdasági bajokért, „és ki vannak éhezve arra, hogy az elnök a jövőről beszéljen. (…) ezek a választók tudni akarják, hogy ő megérti a dolgozó családok küzdelmeit, és van terve arra, hogy javítson a dolgokon.”

Carville-ék megjegyzik azt is, hogy Obama ugyan továbbra is versenyképes a republikánus kihívóval, Mitt Romneyval szemben, de ennek nagyrészt az az oka, hogy nem bíznak Romneyban a választók. „Nem bíznak benne amiatt, amit képvisel, és azért, mert nagyon el van szakadva az átlagemberektől” – jellemzik a dúsgazdag republikánus politikusról alkotott képet az elemzők.

Erre az érzetre igyekszik rájátszani az Obama-stáb is, amely sorra gyártja Romneyt egy rideg, számító üzletembernek beállító hirdetéseket. Közben ugyanakkor maga az elnök is követ el súlyos hibákat. Pénteken például egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy „a privát gazdaság jól teljesít”, amire azonnal lecsaptak a republikánusok, és a Fehér Házban annyira súlyosnak ítélték meg a helyzetet, hogy az elnöknek ismét ki kellett állnia, hogy pontosítsa saját magát.

Ez rendkívül kínos pillanat volt, mert ugyan már az eredeti kijelentésnél is nyilvánvaló volt a szövegkörnyezet alapján, hogy Obama általánosságban egyáltalán nem látja rózsásnak a helyzetet és csak viszonylagos jó teljesítményről beszélt, ilyen magas labdát egy profi politikus nem szokott adni az ellenfeleinek. Romney talán nem is hitt a fülének, neki ugyanis épp az a legfontosabb üzenete, hogy Obama ugyan egy kedves, szerethető figura, viszont nem érti a gazdaság működését.

A sors iróniájának is tekinthető, hogy a 2008-as kampány fordulópontja talán épp az volt, amikor a Lehman Brothers összeomlását követő reggelen a felmérések szerint Obamával nagyjából egy szinten álló John McCain kijelentette, hogy a gazdaság alapjai erősek. Obamáék akkor azonnal ráugrottak erre a félmondatra, és részben erre építve sikerült olyan képet kialakítani McCainről, hogy egy tisztességességben megőszült politikus, akinek azonban lövése sincs a gazdaságról. Kísértetiesen hasonlít ez most arra, ami Obamával történik, bár annyi előnye van neki, hogy legalább ismerős lehet számára a helyzet.

Csak röviden a wisconsini kormányzóválasztásról: az előzetes felméréseknek megfelelően Scott Walker republikánus kormányzó győzött, kényelmes többséggel megelőzve demokrata kihívóját, Tom Barrettet.

Ahogy azt a tegnapi bejegyzésben leírtam, a szavazást szoros figyelemmel követték az államon kívül is, mert a kampány nagyjából ugyanolyan kérdések körül forgott (a republikánusok megszorításokra és az állam szerepének visszafogására törekednek, a demokraták elutasítják ezt), mint a javában zajló elnökválasztási kampány.

Épp ezért tekintettek sokan egyfajta főpróbaként a wisconsini választásra, amelynek azonban nemcsak a kampánytémák miatt van önmagán túlmutató jelentősége. Ebben az államban 1988 óta mindig a demokrata elnökjelölt nyert, és a Barack Obama újraválasztásán dolgozó stáb úgy számol, hogy most is biztosan számíthatnak a wisconsiniakra.

Legalábbis eddig minden bizonnyal így volt, és ugyan a felmérések szerint Obama továbbra is nagyobb támogatottsággal bír ebben az államban, mint kihívója, Mitt Romney, de azért lehet, hogy a chicagói kampányközpontban egy kicsit máshogy néznek majd a térképnek erre a részére.

Bő egy évvel ezelőtt már szóba került itt a blogon, hogy Wisconsin állam republikánus kormányzója, Scott Walker feldühítette a demokratákhoz húzó szakszervezeteket azzal, hogy megnyirbálta munkaügyi jogosultságaikat. A konfliktus olyannyira elmérgesedett, hogy most épp arról fognak dönteni a wisconsiniak, hogy visszahívják-e Walkert a kormányzói posztról vagy sem.

Wisconsin azon államok közé tartozik, ahol bizonyos feltételek teljesülése (pl. megfelelő számú összegyűjtött aláírás) esetén a hivatali idő letelte előtt is vissza lehet hívni a vezető tisztviselőket. A választók nem is csak a visszahívásról döntenek, hanem a cserére is lehetőségük van, egy demokrata jelölt (Tom Barrett milwaukee-i polgármester) is indul a választáson, így ha ő több voksot kap Walkernél, akkor egyből el is foglalhatja a kormányzói posztot.

Minden felmérés azt mutatja, hogy Walker az erősebb jelölt, az utóbbi napokban azonban csökkent Barrett hátránya, így kétesélyesnek tűnik a választás. Nemcsak a várható izgalom miatt lesz azonban érdemes figyelni az eredményre, hanem azért is, mert országos jelentőséggel is bír a szavazás kimenetele.

Wisconsinban ugyanis nagyjából az játszódik le kicsiben, amiről az elnökválasztási kampány is szól. A korábban súlyos adósságokkal küszködő állam pénzügyi helyzetetét Walker megszorító intézkedésekkel próbálta helyrehozni, amivel kivívta a teljes republikánus tábor elismerését. Szinte hősként tekintenek rá azért is, mert az erős lobbierővel szembeszállva megfosztotta kollektív tárgyalási joguktól a közalkalmazottakat. Walker így annak a republikánus törekvésnek lett a szimbolikus figurája, amely az állam szabályozó szerepének visszafogásában és a megszorító intézkedésekben látja a gazdaság talpraállításának egyetlen módját.

A helyi demokraták nem értenek ezzel egyet, ahogy Barack Obama elnök is azt mondja, hogy ugyan fontos egyensúlyba hozni az állami pénzügyeket, de a gazdasági növekedéshez szükség van állami beruházásokra is (és ezeket fedező adóemelésekre). Bár Obama személyesen távol tartotta magát a helyi kampánytól, a két párt támogatói az ország legkülönbözőbb részeiből beszálltak a versenybe. A New York Times szerint példátlanul sok pénzt, több mint 60 millió dollárt költöttek a kampányra, ami szintén jelzi, hogy milyen nagy tétet tulajdonítanak a különböző politikai szereplők a választásnak.

No drama Obama. Ezzel a szójátékkal szokták jellemezni 2008-ban Barack Obama kampánystábjának legendás fegyelmezettségét. Kíváncsi lennék, hogy igaz-e rájuk ez most is, amikor finoman szólva sem alakulnak jól számukra a dolgok.

Egyrészt ott volt a Mitt Romney üzletemberi múltja ellen indított támadás, amelynek megalapozottságát előbb az egyik feltörekvő demokrata politikus, Cory Booker newarki polgármester, majd személyesen Bill Clinton kérdőjelezte meg. Clinton többek között a kiváló jelzővel írta le Romney üzletemberi pályáját, ami nem éppen passzol ahhoz az Obama-féle jellemzéshez, hogy a republikánus jelölt egy vérszívó kapitalista.

Merre van az előre? - Forrás: White House Flickr

Bár az első megszólalások után Booker és Clinton is azt állította, hogy az utólagos tudósítások és elemzések kiforgatták a szavaikat, kétségesnek tűnik a kármentő munkálatok hatékonysága. Arról nem is beszélve, hogy pénteken ismét lesújtó adatok jelentek meg az amerikai álláshelyzetről. Májusban mindössze 69 ezer új munkahely teremtődött, ráadásul még az áprilisi és márciusi adatokat is lefelé módosították.

Ez nem igazán erősíti az elnöki kampánynak azt a központi üzenetét (a szlogen forward, vagyis előre), hogy ha lassan is, de fejlődésnek indult a gazdaság. Sokkal inkább Romney kezére játszanak a folyamatok, ő ugyanis kezdetek óta azzal az ígérettel kampányol, hogy a magánszférában szerzett tapasztalatainak köszönhetően tudja, hogyan lehet felpörgetni a gazdaságot és ezzel állásokat létrehozni.

Még ebben a szorult helyzetben is van ugyanakkor néhány reménysugár az elnök számára. Az egyik az, hogy - mint az Economist cikkéből is kiderül - a választáson döntő szerepet játszó úgynevezett swing államokban az átlagnál jobban alakul a gazdasági helyzet. A Slate ehhez még két másik kiaknázható lehetőséget említ.

Az egyik, hogy Obama eleve jobb helyzetből indul, mint Romney, legalábbis ami a választási matematikát illeti. A győzelemhez 270 elektori szavazatra van szüksége, és ebből 212-re szinte biztosan számíthat (ennyi elektori voksot szállítanak a stabilan demokrata államok). Ehhez képest Romney csak 191-nél kezdheti meg a számlálást. Emellett a demokratáknak dolgozik az idő is, pontosabban a demográfiai változások: a swing államokban nőtt a fiatalok és a kisebbségek aránya, márpedig ezek a társadalm csoportok hagyományosan a demoktratákhoz húznak.

A Slate által említett harmadik tényező inkább pszichológiai. A lap emlékeztet arra, hogy az újraválasztást elbukó legutóbbi elnökök (idősebb Bush és Jimmy Carter) is nagy átalakításokat hajtottak végre a stábjukban, amikor kezdtek rosszul alakulni a dolgok. Ehhez képest Obamáéknál egyelőre nem látszanak a pánik jelei, és a Slate elemzője szerint nem is várható, hogy beindulna a drámázás.