potus & co

“Az elnöki hatalom nincs rögzítve, és korlátozzák mind alkotmányos, mind politikai kényszerek. Az alkotmány fékek és ellensúlyok rendszerét írja elő, amelyben a szövetségi kormány hatalma megoszlik a végrehajtó, igazságszolgáltó és törvényhozó ágak között.

Ebben a finom egyensúlyban ugyanakkor a három ág befolyása folyamatosan változik. A viszonylagos hatalmukat nagy mértékben meghatározzák azok az egyének, akik az egyes tisztségeket betöltik, az ő képességük arra, hogy hassanak a közvéleményre, továbbá az aktuális politikai, gazdasági és társadalmi körülmények.”

Ez az idézet a washingtoni National Museum of American History egyik táblájáról származik, és azért gondoltam, hogy közzéteszem, mert a nagy csinnadrattával járó elnökválasztások közben hajlamosak vagyunk megfeledkezni minderről. Az ádáz küzdelemből úgy tűnik, mintha itt egy végtelen hatalmú pozíció elnyerése lenne a tét, miközben az amerikai elnöknek több fontos területen is nagyon kis mozgástere van.

Gyakorlatilag minden belpolitikai kérdésben meg van kötve a keze, így például hiába teszik felelőssé sokan a mostani demokrata elnököt a rossz gazdasági helyzetért, ha az elmúlt két évben gyakorlatilag semmilyen saját programot nem tudott keresztülvinni a törvényhozásban erős pozíciókkal rendelkező republikánusok tiltakozása miatt. Vagy ott a példa a másik kényszerre: Barack Obama ugyan még ciklusának első felében átverte a kongresszuson az egészségügyi reformot, de idén nyáron csak hajszálon (egy szavazaton) múlt az, hogy nem kaszálta el az egészet a legfelsőbb bíróság.

És persze még sok példát lehetne hozni az amerikai történelemből. Obama elődjét, George W. Busht például nagyon erősnek tüntette fel az a tény, hogy a fél világgal szembemenve elindította az iraki háborút, viszont később még egy nyavalyás bevándorlási reformot sem tudott véghezvinni, ismét csak a törvényhozás tiltakozása miatt.

Mindezt természetesen nem azért írom, mert azt gondolnám, hogy ezzel bármilyen baj lenne, hiszen elég sokszor bizonyította az Egyesült Államok, hogy nagyszerű dolgokat tud produkálni ez a berendezkedés. Egyszerűen csak nem szabad elfelejteni, hogy a hatalmi működés bonyolultabb itt, mint amilyennek elsőre látszik, és ez persze azt is jelenti, hogy bárki is lesz a novemberi elnökválasztás nyertese, ő maga egyedül nem lesz képes egy csapásra megváltoztatni a dolgokat.

Délelőtt be kellett mennem Washington belvárosába, hogy a helyi áramszolgáltatónál elintézzek valamit, és miután meglepően gyorsan sikerült végezni (és az ügyintézőt a saját kérésére megtanítani a magyar "köszönöm" szó kiejtésére), sétálgattam egy kicsit a környéken. Gondoltam, elnézek a Fehér Házhoz is, az egyik közeli utcasarkon azonban belebotlottam egy lezárásba. Biciklis rendőrök irányították a forgalmat, a gyalogosokat pedig megkérték, hogy várjanak, és ne menjenek át a zebrán. Az egyik rendőr kérdésemre közölte, hogy "öt percen belül történik valami", és ezért van a rendkívüli készültség. Néhány perc múlva tényleg történt valami: áthaladt a kereszteződésen, majd behajtott a Fehér Ház bejáratán egy hosszú konvoj. Megkérdeztem utána a rendőrt, hogy az elnököt szállította-e a konvoj, mire ő igennel válaszolt. Alább megtekinthető a konvojról készült videó:

Az elmúlt napokban az esték egy részét a politikailag egyértelműen elkötelezett kábelcsatornák (MSNBC=demokrata, FOX News=republikánus) nézésével töltöttem. Ismét megállapíthattam, hogy ezek a tenyérbemászóan elfogult műsorok kis dózisban nagyon szórakoztatóak, nagyobb adagban azonban szinte fizikai fájdalmat okoznak. Ettől függetlenül nagy segítséget adnak ahhoz, hogy megértsük a különböző politikai oldalon álló emberek gondolkodását, érvrendszerét (részben azért, mert a műsorok tükrözik azokat, részben pedig azért, mert nagy hatással vannak rájuk).

A FOX-on nagyon népszerű most például egy olyan film, amelyben korábbi katonai és hírszerzési tisztviselők bírálják Barack Obama elnököt a terrorellenes akciókról  - különösen Oszama bin Laden megöléséről - kiszivárgott információk miatt. Szerintük ugyanis az Obama-kormányzat szándékosan adta ki ezeket az infókat politikai célból, hogy erősítsék az elnök kemény parancsnoki imázsát. Nemcsak szándékos szivárogtatással vádolják a videó szereplői Obamát, hanem azzal is, hogy érdemtelenül fürdőzik bin Laden megölésének dicsőségében.

A film előzetese, ide kattintva pedig megnézhető a teljes video.

A politikai célú kiszivárogtatás vádja nem új, és a Fehér Ház többször is határozottan visszautasította. Valószínűleg nem véletlen, hogy éppen most, az elnökválasztási kampány felforrósodásának idején kerül elő ez a láthatóan jól megszerkesztett 22 perces videó, amelyet egy OPSECTeam nevet viselő szervezet tett közzé. A csoport szóvivője jelezte, hogy a jogszabályok szerint nem kötelesek nyilvánosságra hozni támogatóik nevét, a New York Times szerint ugyanakkor a megszólalók közül többen részesei voltak Mitt Romney kampányának, illetve a tea party nevű konzervatív mozgalom akcióinak.

Még nem tudni, hogy milyen kifutása lesz ennek a videónek, de adódik a párhuzam 2004-gyel, amikor egykori vietnami veterán támadtak neki John Kerry akkori demokrata jelöltnek, akinek egyik vélt erőssége épp háborús múltja volt. Eddig a videóig úgy tűnt, hogy a több katona által is dicsért Obamába nemzetbiztonsági alapon nem lehet belekötni, de a jelek szerint a politikai ellenfelek megpróbálkoznak azzal, hogy az erősséget fordítsák át gyengeséggé.

Nem lennék az amerikai nagymamák helyében. Nagyon úgy tűnik, hogy ha eldurvul a politikai küzdelem - márpedig ez egyáltalán nem ritka -, akkor mindig ők kerülnek veszélybe. Amikor 2009-ben és 2010-ben ment a nagy vita a demokraták egészségügyi reformjáról, akkor a tervet hevesen bíráló republikánusok azzal riogatták az embereket, hogy az Obama-kormányzat halálbizottságokat fog felállítani, amely a másvilágra küldi majd azokat, akiknek gyógyítását túl drágának ítéli meg. A finoman szólva is túlzó állításokra az elnök akkor úgy reagált, hogy közölte: “Nem húzzuk ki a dugót nagyiból.”

Akkor tehát úgy nézett ki, hogy a demokraták jelentenek fenyegetést a nagymamákra, most viszont a republikánusokon van a sor. Előkerült egy, a Youtube-ra még 2011 májusában feltöltött klip, amelyen az látható, hogy egy magas, öltönyös férfi tol egy kerekesszékben ülő idős nőt, aki először még mosolyogva élvezi a kirándulást, a végén azonban elszörnyed az arca, a férfi ugyanis egy szakadékba löki. Közben az idősek egészségügyi ellátását biztosító állami rendszerről villannak fel feliratok, amelyek a rendszer halálát jósolják. Ha pedig valakinek kétsége lett volna, hogy a klip készítői kire akartak utalni az öltönyös férfi szerepeltetésével, akkor annak a végén feltűnő felirat egyértelművé teszi, hogy Paul Ryanről, a republikánusok költségvetési felelőséről van szó.

A klip azért került most elő, mert Mitt Romney szombaton bejelentette, hogy Ryant kéri fel alelnökjelöltjének, és ezzel egyből a kampány középpontjába kerültek a politikus korábbi tervei. Ryan évek óta drasztikus megszorításokat követel, különösen a nagy ellátó rendszerek esetében, mint amilyen például a 65 év felettiek ellátását segítő (teljes fedezetről ugyanis nincs szó) Medicare. A demokraták azt állítják, hogy Ryan jelölésével nyilvánvalóvá vált, hogy a republikánusok célja a Medicare mostani rendszerének felszámolása, Romneyék viszont azt mondják, hogy valójában ők azok, akik megvédik a rendszert, még ha ehhez át is kell némileg alakítani.

A helyzet egyébként az, hogy valójában mindkét oldal egyetért abban, hogy meg kell fékezni a hosszú távon fenntarthatatlan Medicare-költségeket. Még a megtakarítások méretében is nagyjából hasonló gondolataik vannak, ahogy azonban arra a New York Times is rámutat, ezt nagyon különböző úton képzelik el megvalósítani. Ryan és Romney azt javasolja, meg kell szüntetni azt, hogy a kormányzat korlátlan elkötelezettséget vállal a költségek fedezésére. Helyette azt csinálnák, hogy az állam fix összeget biztosítana az embereknek, akik aztán akár privát ellátást is vásárolhatnának maguknak ebből a pénzből. Obama ehhez képest ott próbálna spórolni, hogy csökkentené a kórházaknak és egyéb szolgáltatóknak fizetendő összeget. Ezt egy költségellenőrzési testület felállításán keresztül oldaná meg.

A két oldal tehát nagyon hasonló diagnózist állított fel, csak a megoldásban különböznek, és ugyan a nagyik kinyírásáról szóló riogatás nyilván nagyon erős túlzás, azt viszonylag egyszerű matematikai műveletekkel ki lehet számolni, hogyha egyre több az idős ember (ahogy ez Amerikára is igaz), viszont kevesebb lesz a pénz az ellátásukra, akkor a nagymamák biztosan nem fognak túl jól járni.

Két okból teszem közzé az Obama-kampánynak ezt a videóját. Egyrészt általában érdekes látni, hogy külön spanyol nyelvű hirdetésekkel célozzák meg az egyre nagyobb jelentőséggel bíró latin szavazótábort. Másrészt ez a másfél perces klip tökéletesen összefoglalja azt, mi a reakciója a demokratáknak arra, hogy Mitt Romney a drasztikus megszorító intézkedéseket szükségesnek tartó Paul Ryant választotta alelnökjelöltnek.

Obamáék idéznek a Ryan-féle költségvetési tervekre adott különböző elemzői reakciókból, amelyek szerint a leggazdagabbak kivételével mindenki rosszul járna ezekkel az intézkedésekkel. A vészjósló mondatok mellé aztán bevágják Romney korábbi nyilatkozatait, amelyekben magasztalta a Ryan-féle programot (többek között a megszorításokhoz valahogy furcsán passzoló “csodálatos” jelzővel). No podría ser más clara, vagyis Nem lehetne ennél világosabb - szól a hirdetés végén felvillanó felirat, hangsúlyozva, hogy Ryan kiválasztásával Romney saját magáévá tette drasztikus költségvetési terveket.

Ez egy egyszerű és hatásos üzenetnek tűnik, és valószínűleg kevéssé fogja semlegesíteni az, hogy Romney azt ígéri, nem egy az egyben veszi át Ryan elképzeléseit, hanem elő fog állni a saját költségvetési tervével. Obamáék gyors reakciója azért is eredményes lehet, mert Ryan ugyan már 14 éve tagja a kongresszusnak, de az amerikai választók általában nem nagyon ismerik a törvényhozás tagjait, legfeljebb a saját államuk képviselőit.

Itt Washingtonban is azt tapasztaltam reprezentatív kutatásnak semmiképp sem nevezhető beszélgetéseim során, hogy a legtöbben eddig még csak nem is hallottak róla. Egy, amúgy a tájékozottabbak közé tartozó nő (a Washington Post régi előfizetője) például megjegyezte, hogy Paul Ryannel már az is gond, hogy nem lehet tudni, melyik a keresztneve, mert a Paul és a Ryan egyaránt elterjedtnek számít. Ha ebből indulunk ki, akkor jó esélyei lehetnek Obamáéknak arra, hogy a saját érdekeiknek megfelelően formálják a választókban kialakuló képet Romney társáról.