potus & co

Miközben a Fehér Házban készülődtek Barack Obama eskütételére, az elnök több száz támogatója gyülekezett vasárnap reggel egy elegáns washingtoni hotelben, a Dupont Circle városrészben található Hiltonban. Sokan közülük Obama arcképét ábrázoló pólót viseltek, és időnként felhangzott a kampányból ismerős csatakiáltás: “Fired up? Ready to go!”

Mindannyian részesei voltak az elnök sikeres újraválasztási kampányának, és azért gyűltek össze, hogy megbeszéljék, hogyan tudnák segíteni őt a második (és az alkotmányból fakadóan egyben utolsó) ciklusában. Erre utalt elég egyértelműen a rendezvény neve is: Obama Campaign Legacy Conference (Obama Kampányörökség Konferencia).

A cél az, hogy az ellenfelek által is feltétlen csodálattal emlegetett kampányszervezetnek valahogy hasznát vegyék a kormányzás alatt is. A szervezet neve Organizing for Action (OFA), az elnöke az egykori kampányfőnök, Jim Messina, az igazgatója pedig Jon Carson, aki egészen mostanáig a Fehér Házban dolgozott.

Jon Carsont hallgatják a konferencia résztvevői

Volt egy hasonló próbálkozás a 2008-as választási győzelem után is (a mozgalom neve akkor Organizing for America volt), de az nem sült el túl jól. A kampány alatt tökéletesen működő és hatalmas lelkesedés által övezett szervezet ugyanis nem tudta hatékonyan segíteni a gazdasági mentőcsomag, az egészségügyi reform és a pénzügyi szabályozási reform elfogadtatásával küszködő elnököt. A 2008-as nagy demokrata győzelmet egy hatalmas republikánus előretörés követte a 2010-es törvényhozási választáson.

A konferencián felszólalók - többek között Messina és Carson - jelezték, hogy tanultak a korábbi hibákból. Tisztában vannak például azzal, hogy teljesen más egy választási kampány és az angolul “issue organizing”-ként, vagyis ügyekre fókuszáló szervezésként emlegetett munka. Az egyik nagy különbség például az, hogy míg egy választási kampány esetében mindenki tudja, hogy mikor lesz vége, addig egy törvényjavaslat elfogadásánál ez egyáltalán nem világos. Messina szerint ezért általánosabb és rugalmasabb célokat kell megfogalmazniuk saját maguknak.

Ezek egyébként nagyjából lefedik az elnök második ciklusára meghirdetett prioritásokat: bevándorlási reform, fegyverszabályozás, költségvetés. Carson és Messina szerint az OFA azzal tudja segíteni Obamát, hogy ráerősítenek az elnök üzenetére, terjesztik az érveit és nyomást gyakorolnak a törvényhozás tagjaira. Carson példaként hozta azt, hogy a választás után a kampány korábbi önkéntesei mentek a kongresszusi képviselőkhöz azzal a követeléssel, hogy kössenek kompromisszumot az elnökkel a fiscal cliffként emlegetett költségvetési válság rendezéséről.

Az egyik nagy kihívás ugyanakkor nyilvánvalóan az lesz az OFA számára, hogy megőrizze a kampányidőszak alatti lelkesedést. A konferenciára több ezer főt vártak, de én úgy láttam, hogy az egyébként valóban hatalmas terem koránt sem telt meg teljesen, és létszám-problémákra utalt az is, hogy egy nappal a rendezvény előtt körbeküldtek egy olyan e-mailt, amelyben arra buzdították a résztvevőket, hogy hozzák magukkal a barátaikat is.

A lelkesedéssel lehetnek tehát gondok, de az is igaz, hogy azok, akik eljöttek, alaposan fel voltak tüzelve. Legalábbis amikor a délelőtti szekció végén az egyik veterán aktivista feltette a kérdést, hogy “Készen álltok-e egy kis munkára?”, akkor egy ujjongással és tapssal kísért egyértelmű igen volt rá a válasz.

Politikusoktól és a környezetük tagjaitól gyakran hallani azt, hogy a család szent, és ki kell hagyni a közéleti háborúskodásból. Ezt az íratlan szabályt általában betartják az Egyesült Államokban is, most azonban a fegyvertartásról szóló csatában a laza szabályok fenntartásáért küzdő National Rifle Association átlépte ezt a határt. Közzétettek egy hirdetést, amelyben képmutatással vádolják Barack Obamát, amiért a lányai ugyan fegyveres őrök által védett iskolában tanulnak, viszont ő maga ellenzi azt, hogy minden iskolában legyen fegyveres őr.

A hirdetés nem véletlenül most jelent meg, Obama ugyanis épp szerdán állt elő azzal az átfogó csomaggal, amelynek célja a decemberi connecticuti mészárláshoz hasonló esetek megelőzése. A tragédia után felerősödött a fegyvertartási szabályok szigorítását követelők hangja, és Obama csomagja is ebbe az irányba mutat. A fegyverlobbi szervezet szerint ugyanakkor a megoldás az lenne, ha fegyveres őrök kerülnének minden iskolába, mert - ahogy az alelnökük fogalmazott még decemberben - “egy fegyveres rosszfiút csak egy fegyveres jófiú állíthat meg”.

Obama szerint ez nem jelent megoldást, bár a Fehér Ház azt is elismeri, hogy az elnök csomagjának elfogadtatása nem lesz könnyű, a törvényhozásban ugyanis sok támogatója van a fegyverlobbinak. Kemény csata várható tehát, és az NRA ezzel a hirdetéssel már az elején egy nagyon komoly fegyvert vetett be.

A helyiek csak úgy hívják, a 16. utcai kör, és mindenki tud róla valami rosszat mondani. Sok ott a baleset. Nem látni a forgalmat. Nagy dugókat okoz.

Amiről szó van, az egy kereszteződés, amely pontosan a Washingtont (vagy ahogy közigazgatásilag hívják, District of Columbia) és Maryland államot elválasztó határon fekszik. Ha például valaki délről érkezik, akkor Washingtonból hajt be a kereszteződésbe, de a Maryland államhoz tartozó Silver Spring nevű kisvárosba fog megérkezni. A 16. utca mellett még három másik utca fut benne össze, és ugyan a térképen nézve körforgalomnak tűnik, valójában nem az.

A 16. utcai kör a Google térképén

A Washington felől érkezőket ugyanis lámpák irányítják, a másik oldalon azonban csak táblák figyelmeztetnek a más irányból érkező forgalomra. Ugyanez igaz a gyalogos közlekedésre is: a washingtoni oldalon lámpák segítik az áthaladást, a marylandi térfélen azonban meg kell várni, amíg kiürül az út (az itteni autósok körében ugyanis nem divat a zebrán várakozók átengedése). A helyzetet bonyolítja, hogy a marylandi oldalról érkezők ugyan szabadon bemehetnek a kereszteződésbe, de megállíthatja őket az a lámpa, amely középen van elhelyezve. Emiatt a zavaros megoldás miatt könnyen alakulhatnak ki torlódások.

Elég gyakran tekerek át biciklivel a 16. utcai körön, és sokszor elgondolkodtam a furcsaságain. Hétfőn este végre megtudtam azt is, hogy mi áll a hátterében, és mint kiderült, ez a sajátos közlekedési képződmény akár a szimbóluma is lehetne a szövetségi berendezkedésből adódó amerikai kormányzati nehézségeknek.

Telefonos videó a két oldalról

A Washington Post honlapján olvastam vasárnap, hogy hétfőn lakossági fórum lesz a környék problémáiról, és mivel én is itt lakom (a marylandi oldalon, de kb. száz méterre a határvonaltól), úgy döntöttem, hogy kíváncsiságból elmegyek megnézni, hogyan zajlik egy ilyen rendezvény. Este 7-kor kezdődött a fórum a Washingtonhoz tartozó Shepherd Park nevű városrész általános iskolájának tornatermében, és már önmagában azt élmény volt nézni, hogy egy ilyen esemény is milyen hűen tükrözi ennek az országnak a változatosságát. A falra kirakott gyerekrajzokon a karácsonyfa mellett volt menóra és félhold is, ahogy a termet megtöltő felnőttek között is voltak fehérek, feketék és ázsiaiak. Láthatóan sokan régi ismerősök voltak, ugyanis hangosan köszönve és ölelkezve köszöntötték egymást.

A fórumnak két helyi politikus volt a moderátora: Muriel Bowser, aki a washingtoni képviselőtestületnek a tagja, és Valerie Ervin, aki a határ másik oldalán elterülő Montgomery megye (amely Maryland állam része) önkormányzati képviselője. Bár ők ketten nagyon barátságosan viszonyultak egymáshoz, egyételmű volt, hogy vannak azért feszültségek a határvonal két oldala között.

Az egyik ilyen feszültségforrás a 16. utcai kör. Mint kiderült, azért olyan kaotikus a kereszteződés, mert az egyik oldaláért a washingtoni közlekedési hatóságok, a másikért viszont a marylandiek felelnek. Mivel ezek teljesen függetlenül működnek egymástól, így hiába raktak ki lámpákat a washingtoniak, senki és semmi nem kötelezte a marylandieket arra, hogy kövessék a példájukat.

Ez talán érthetetlennek tűnhet, de valójában világos következménye az Egyesült Államok szövetségi berendezkedésének. Ennek lényege, hogy az egyes államok (valamint a sajátos közigazgatási státust élvező District of Columbia) komoly önállósággal bírnak a saját dolgaik felett, így nagy különbségek lehetnek köztük. Marylandben például a szupermarketekben nem lehet alkoholt venni (csak külön erre kijelölt üzletekben), de az ország másik oldalán elterülő Kaliforniában (meg még sok más államban) igen. De igaz ez az adózásra (Floridában például nincs személyi jövedelemadó), a fegyvertartásra (van, ahol lehet szabadon flangálni a pisztollyal az utcán, máshol nem), vagy például az autóbiztosításra is.

Lakossági fórum a Shepherd Park-i általános iskolában

A legtöbb esetben nem okoznak problémát ezek a különbözőségek, de mint a 16. utcai kör példája is mutatja, időnként azért akadnak problémák, és ezeket nem is könnyű megoldani. A hétfő esti fórumon például kiderült, hogy a helyi politikusok 2008-ban kezdtek el foglalkozni az üggyel, de az azóta eltelt öt évben sem sikerült közel kerülni a megoldáshoz.

Elsőként a Montgomery megyei közlekedési hatóság egyik szakembere szólalt fel, de ő csak annyit mondott, hogy az érintett útszakasz közvetlenül Maryland államhoz tartozik, és a megyének legfeljebb a majdan felállítandó jelzőlámpák fenntartásával lesznek feladatai. Ez után egy fiatal nő következett Maryland állam képviseletében, és ő elmondta, hogy sajnos nem egyszerű a helyzet, mert ha jelzőlámpákat állítanak fel a marylandi oldalon, akkor azt össze kell hangolni a washingtoni rendszerrel, ami azonban bonyolult. Azt is elárulta, hogy nincs semmilyen határidő, vagyis nem tudja megmondani, hogy várhatóan mikorra fog rendeződni az ügy.

Az egyébként békésen és nyugodtan viselkedő közönség körében ekkor már lehetett hallani morgolódó hangokat, majd nem sokkal később egy Rick néven bemutatkozó férfi némileg ingerülten feltette azt a logikus kérdést, hogy ha 2008 óta vannak tárgyalások, de még mindig nincs határidő, miközben hetente vannak balesetek, akkor “mi is történik?” Ezt helyeslő morajjal fogadták a többiek, mire Muriel Bowser képviselő azzal próbálta csillapítani a kedélyeket, hogy közölte, “igen, túl hosszú ideje tart” a dolog, Valerie Ervin képviselő pedig közbevetette, hogy ha határidő nincs is, de terv legalább van.

Vannak kétségeim afelől, hogy ez mennyire nyugtatta meg a hallgatóságot, főleg, miután néhány perccel később kiderült, hogy a közlekedési szakemberek fejében is vannak zavarok. Egy Carl nevű idős férfi felvetette ugyanis, hogy a jelzőlámpák hiánya mellett vannak láthatósági problémák is a kereszteződésben, mire a Marylandet képviselő nő próbált valamit válaszolni, de aztán a közönség lehurrogta azzal, hogy ez valójában a washingtoni oldalra vonatkozik, ott vannak ugyanis olyan fák, amelyek ágai akadályozzák az autósok látását.

Amikor egy nyugdíjas rendőrnő felállt és menetrendet, illetve határidőket követelt, akkor Ervin képviselő azzal próbálta leszerelni, hogy kérte az embereket, aktivizálják magukat és gyakoroljanak nyomást az illetékes hatóságokra. “Tehát akkor elakadt az egész” - fordította ezt le saját magának morogva az éppen mögöttem helyet foglaló egykori rendőrnő, mások azonban hangosan is kifejezték elégedetlenségüket.

“Ez az este egy vicc” - mondta például egy másik idős nő, és az arcokat nézve a többség egyetértett vele. Ez azonban nem akadályozta meg őket abban, hogy tapssal köszönjék meg a közlekedési hatóságok szakembereinek a részvételt, amikor rátértek a fórum következő napirendjére, az államhatár mentén tapasztalt parkolási problémák rendezésére.

Egy Abraham Lincolnnak öltözött ember vendégszereplésével nyílt meg pénteken a Fehér Háztól néhány utcányira az a bolt, ahol Barack Obama második elnöki beiktatási ünnepségére árulnak ajándéktárgyakat. Ahogy a telefonommal lőtt alábbi videóban az egyik szervező elmondja, gondoltak minden korosztályra, így vannak termékeik fiataloknak és időseknek egyaránt. Ez jelent polókat, poharakat, táskákat és sok-sok jelvényt. Emellett felkészültek arra is, ha nagy hideg lesz a beiktatási ünnepség napján (január 21.), és így elnöki emblémával ellátott pokrócokat is árulnak. 

Az apa beképzelt és autokratikus. A fiatal feleség nem bír a mostohagyerekeivel. Az idősebbik fiú egy vicces barom. Az idősebbik lány teherbe esett egy fiútól, akinek csak a becenevét tudja. A két kisebb gyerek okos, de idegesítő. Már ezek érdekessé tehetnék ezt a családot, de igazából attól különlegesek, hogy ők a világ leghíresebb épületének, a washingtoni Pennsylvania 1600 alatt található Fehér Háznak a lakói. Legalábbis az NBC tévécsatorna csütörtök este induló új sorozatában (a címe a lakcímre utaló 1600 Penn), amelynek szerdán volt a sajtóbemutatója Washingtonban.

Az 1600 Penn trailere

Ezen levetítették az első részt, és persze a közönségből adódóan a legnagyobb nevetések azokat a jeleneteket követték, amikor a szereplők az újságírókat szidták. (Az elnök igyekszik a családtagok fejébe verni, hogy “a riporterek a legrosszabb emberek a világon”.) Voltak azonban ezen kívül is szórakoztató részek benne, és ha nem futna már egy ideje az ABC-n a hasonló stílusú, és szintén egy problémás családról szóló Modern Family, akkor azt is mondanám, hogy ez egy kifejezetten eredeti sorozat.

Nem szoktam showbiz-rendezvényekre járni, így nem tudom, hogy ezek mindig így zajlanak-e, de itt érdekes volt látni, hogy a sztárkategóriába illő résztvevők visszafogottan viselkedtek, míg a kevésbé ismertek egymás szavába vágva igyekeztek minél több figyelmet vonni magukra. Előbbiek közé sorolom én az elnököt játszó Bill Pullmant (aki az Independence Dayben már volt amerikai elnök, de persze ennél is fontosabb David Lynch Lost Highwayában játszott főszerepe) és Jenna Elfmant is, akire én abban a filmben figyeltem fel, amelyben egy rabbi (Ben Stiller) és egy katolikus pap (Edward Norton) is a szerelmével üldözi.

A sorozat szereplői és készítői a washingtoni bemutatón

Szóval, Pullman és Elfman is viszonylag keveset beszélt, bár előbbi igyekezett meggyőzni az újságírókat arról, hogy valójában nagyon is szereti őket, utóbbi pedig elárulta, hogy az igazi first ladytől többek között azt szeretné megtudni, a hálószoba előtt is állnak-e testőrök (és ha igen, akkor mit csinálnak egy hangosabb veszekedésnél). A sajtótájékoztató nagy részében az egyik producer beszélt, valamint a sorozat írója, Jon Lovett, aki politikai szempontból is érdekes, korábban ugyanis Barack Obama beszédírójaként dolgozott.

Megkérdeztem tőle, hogy a Fehér Házban töltött három éve alatt milyen vicces családi történeteknek volt a tanúja, de sajnos erre nem akart válaszolni. Csak annyit mondott, hogy az ő alapélménye az volt, hogy az elnöki rezidenciára “hihetetlen figyelem” irányul, és ez teljesen meghatározza az ottani életet. Magát a Fehér Házat egy akváriumhoz hasonlította, és szerinte ez a jellegzetessége teszi különlegessé. A készítők azt ígérik, hogy még ha Obamáékról nem is tudunk meg részleteket, az azért kiderül, hogyan zajlik a családi élet ebben a rendkívüli környezetben.