Pedig pár napig úgy nézett ki, hogy valami nagy fordulat fog bekövetkezni a hónapok óta húzódó költségvetési vitában. Barack Obama elnök és John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke múlt héten tárgyalt egy tíz évre szóló, összességében 4 ezer milliárd dolláros kiigazító csomagról. Ennek háromnegyede kiadáscsökkentésből állt volna, a maradék viszont bevételnövelésből, tehát adóemelés valamilyen formájából (például egyes adókedvezmények eltörléséből).

Ez áttörést jelentett volna a demokraták és a republikánusok között feszülő vitában, de a hétvégén nyilvánvalóvá vált, hogy a nagy alkuból nem lesz semmi. Vasárnap este volt egy találkozó a Fehér Házban az elnök és a törvényhozás vezetői között, de már előtte lehetett tudni, hogy nem lesz előrelépés. Boehner ugyanis szombaton este kiadott egy közleményt, amely szerint értelmetlennek tartja a 4 ezer milliárdos csomagról való tárgyalást, és vissza akar térni az eredetileg meghatározott 2-3 ezer milliárdos sávhoz. A képviselőházi elnök azzal indokolta a döntését, hogy a Fehér Ház ragaszkodik a republikánusok által ellenzett adóemelésekhez. Ez után a vasárnapi találkozón már nem történt semmi érdemleges, a tárgyalófelek anélkül álltak fel az asztaltól, hogy lett volna bármilyen bejelentenivalójuk.


Obama és Boehner még januárban - Forrás: flickr.com/whitehouse

A történet hátterének megértéséhez vissza kell menni legalább tavaly novemberig, a félidős választásokig. A republikánusok azzal az üzenettel kampányoltak, hogy véget kell vetni az állam terjeszkedésének/költekezésének, és sokszor elmondták azt is, hogy a nehéz gazdasági helyzetben elleneznek minden adóemelést. Ez pozitív fogadtatásra talált a választók köreiben, és a republikánusok rég nem látott arányú győzelmet arattak: megerősödött a pozíciójuk a szenátusban, a képviselőházban pedig biztos többséget szereztek. A képviselői helyek egy jelentős részét olyan politikusok foglalták el, akik vagy eleve a költségvetési ügyekben keményvonalasan konzervatív álláspontot hirdető Tea Party mozgalomból érkeztek, vagy bírták a szervezet támogatását.

Boehner tehát kockázatos játszmába kezdett akkor, amikor elkezdett tárgyalni a potenciálisan adóemeléseket is tartalmazó 4 ezer milliárdos csomagról. Utólag az sem tűnik túl bölcs megoldásnak, hogy az egyeztetés nem nyíltan, hanem titokban tartott megbeszélésekkel kezdődött. Így Boehner saját párttársai is kiszivárgott információkból tudták meg, hogy az addigi merev adóügyi állásponttól eltérő irányba indultak el a tárgyalások. A képviselőházi elnök nehéz helyzetben találta magát: nemcsak hogy a 2012-es elnökválasztásra készülő republikánus aspiránsok bírálták a formálódó alkut, de még a képviselőház republikánus frakciójának vezetője, Eric Cantor (formálisan a második ember Boehner alatt) is nyíltan tilakozott ellene.

Nem mintha Obama sokkal kényelmesebb pozícióban lett volna. A demokrata pártból szintén kemény bírálatokat fogalmaztak meg többen, amiért a készülő megállapodás megszorításokat is tartalmazott volna, és érintette volna a Medicare és Medicaid egészségügyi ellátó rendszert. A tárgyalások összeomlásával kicsit enyhült a nyomás a két vezetőn, most már csak az a kérdés, hogyan fogják megoldani azokat a súlyos költségvetési problémákat, amelyekkel az Egyesült Államok szembesül.

Update 17:45-kor: Obama hétfőn délelőtt (helyi idő szerint) sajtótájékoztatót tartott (két héten belül már a másodikat, ami szokatlan gyakoriságot jelent), és sürgette a republikánusokat, hogy ne adják fel a nagyobb csomagról való tárgyalást. Szerinte ha komolyan gondolják, hogy hosszútávú megoldást akarnak, akkor a most jött el az ideje.