Egy dolog tűnik biztosnak Newt Gingrich csütörtöki programját illetően. Az, hogy délután ellátogat Atlantában a georgiai kormányzó, Nathan Deal székházába, majd megbeszélésük után tart egy sajtótájékoztatót. Kedden olyan nyilatkozatok jelentek meg Gingrich környezetéből, hogy ott fogja bejelenteni az úgynevezett tapogatózó bizottságnak (exploratory committee, biztos van rá jobb magyar szó, de nem jutott eszembe) a létrehozását, amely az első egyértelmű jele lenne annak, hogy indulni akar a jövőre esedékes elnökválasztáson. Nem sokkal később azonban egyik tanácsadója már arról beszélt, hogy igazából nem is a bizottság megalakulását fogja bejelenteni, hanem csak utalást tesz arra, hogy egyszer majd talán létrehoz egy ilyet.


Newt Gingrich - Forrás: Facebook.com/newtgingrich

Kicsit zavarosan indul tehát Gingrich esetleges kampánya, pedig ő lehetne az első komolyabb aspiráns, aki beszáll a republikánus elnökjelöltség megszerzéséért induló versenybe. A többi lehetséges és a felmérésekben előkelőbb helyeken szereplő versenyző - Mitt Romney, Mike Huckabee, Tim Pawlenty és Sarah Palin - egyelőre lebegteti az indulást. A pálya azonban nem üres, Herman Cain egykori kommentátor és pizzacég-vezető már bejelentette, hogy harcba száll az elnökjelöltségért.

Gingrich politikai karrierjének legemlékezetesebb időszaka a kilencvenes évek közepére esik, amikor oroszlánrésze volt abban, hogy a republikánusok többséget szereztek a törvényhozásban 1994-ben. Kíméletlen ellenfele volt Bill Clinton akkori elnöknek, végül azonban etikai vétségek gyanújának árnyékában lemondásra kényszerült. Nem tűnt el azonban a közéletből, továbbra is gyakran hallatja a hangját, különösen mióta ő is a konzervatív Fox News fizetett kommentátora lett.

A legbiztosabb jele egyébként annak, hogy Gingrich tényleg azon gondolkodik, hogy elindítja kampányát, épp az, hogy a Fox News szerdán bejelentette, felfüggeszti a szerződését (egy másik lehetséges indulóval, Rick Santorummal is ez történt). A csatorna azzal indokolta döntését, hogy Gingrich részéről már határozott jelzések érkeztek arra, hogy kampányra készül. Stábtagjainak nyilatkozatai alapján ez nem annyira egyértelmű, de csütörtök délután (magyar idő szerint persze inkább este) mindenesetre okosabbak leszünk.