potus & co

"A republikánusok visszefelé fejlődnek" - hajolt oda hozzám egy demokrata szimpatizáns, miközben az egyik marylandi szavazóhelyiség előtti hosszú sorban várakozott, hogy éljen a korai szavazás lehetőségével. Bár nekem célozta a megjegyzést, vetett egy pillantást a mellettem álló republikánus aktivistára is, akit épp a kampány állásáról kérdezgettem. A demokrata szimpatizáns közbeszólása megakasztotta a beszélgetésünket, az aktivista arca hirtelen elkomorodott, és összeszorított szájjal azt mondta: "Mindig megy a becsmérlés".

Nehezen bírtam ki nevetés nélkül, de türtőztettem magam, már csak azért is, mert eleve nagyon örültem, hogy végre sikerült találnom egy élő republikánust ezen az erősen demokrata környéken. Azóta is mosolyogtatónak tartom azonban ezt a számomra nem túl durvának  tűnő, a demokrata szimpatizáns és a republikánus aktivista által azonban érezhetően komoly ütközésként megélt epizódot.

Republikánus aktivista a demokrata sor mellett

Ez a rövid történés azért is megmaradt bennem, mert nagyon jól tükrözi az egész kampányt, illetve annak megítélését. A politika iránt érdeklődő emberektől mind azt hallom, hogy soha nem volt még ennyire elmérgesedett az amerikai politikai légkör, de nekem mégis úgy tűnik, hogy alapvetően civilizáltan zajlik a kampány. Ezt példázták számomra a marylandi szavazóhelyiségnél tapasztaltak is, ahol ugyan kizárólag Obama-hívek álltak sorban, de a republikánus aktivista mégis teljes békében (és persze eredménytelenül, mert senki nem volt kíváncsi rá) végezhette a munkáját. A “visszafelé fejlődés”-ről szóló megjegyzéstől eltekintve semmilyen jelét nem láttam az ellenségeskedésnek, és ha én nem vagyok ott, hogy a politikai nézeteikről faggassam az embereket, akkor talán még az sem hangzott volna el.

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy teljes mértékben barátságos hangulatban zajlana ez a kampány. A republikánusokkal szimpatizáló rádiós, Rush Limbaugh kirohanásaiból egész gyűjteményt lehet találni a Youtube-on, de a stílusra kényes demokraták szimpatizánsaitól is gyakran hallok olyanokat, hogy a Romney-támogatók mind őrültek vagy hogy ha ő nyeri az elnökválasztást, akkor itt vége lesz mindennek.

Azt se mondom, hogy a két politikai oldal különösebben válogatna az eszközökben. A csúsztatást, a hazudozást és a karaktergyilkosság különböző módszereit szinte már lenyűgözően profi szintre fejlesztették, és láthatóan csak tovább tüzeli őket az, ha a másiknak sikerül valami újabb aljas trükköt kifejlesztenie.

Azt is tudom, hogy az amerikai történelem tele van a gyűlölködés erőszakos megnyilvánulásaival. Négy elnök is merénylet áldozata lett, és több másik ellen is kíséreltek meg halálos támadásokat, nem is beszélve az éppen elnökjelöltségért kampányoló Robert F. Kennedy vagy a polgárjogi mozgalom élén álló Martin Luther King Jr. megöléséről. Mostanában is hallani időnként híreket az elnök ellen készülő - még időben megállított - támadásokról, és nemrég egy veterán újságírótól, Haynes Johnsontól hallottam azt, hogy a Fehér Házból származó információi szerint nagyon sok gyűlölködő telefonhívás fut be oda. Az 1968-ban meggyilkolt Robert Kennedyt személyesen is jól ismerő Johnson hozzátette azt is, fél attól, hogy bármikor bekövetkezhet egy újabb politikai merénylet.

Mindezek ellenére is sok jele van azonban annak, hogy az amerikai politikát továbbra is alapvetően meghatározza a másik tisztelete és a civilizált stílusra való törekvés. Jó példa erre az, hogy most, a Sandy nevű hurrikán pusztítása után a térség republikánus politikusai egymással versengve magasztalták azt, ahogy Barack Obama kezelte a helyzetet, pedig néhány nappal korábban még azt harsogták, hogy totálisan alkalmatlan az elnökségre. (Ezt a versenyt kétségkívül Chris Christie New Jersey-i kormányzó nyerte meg, aki még személyesen körbe is járta Obamával a vihar által sújtott környéket.)

Üdvözlés az első elnökjelölti vitában

Nemcsak a válsághelyzetekben vannak azonban jelei az egymás iránti tiszteletnek és megbecsülésnek. Bár ez a kampány valószínűleg a durva elnökjelölti (és alelnökjelölti) vitákról lesz emlékezetes, mindegyik úgy kezdődött, hogy az ellenfelek szívélyesen üdvözölték (nemcsak sima kézfogással, hanem a másik karjának megérintésével) egymást. És ugyan a vitákban voltak nagyon feszült pillanatok, nagyon sokszor vágtak egymás szavába, és elhangzottak időnként gunyoros megjegyzések is, személyeskedésbe nem mentek át.

Persze ennek lehet egy olyan olvasata, hogy csak színészkednek ezekkel a gesztusokkal, mert a választók ezt várják el tőlük, de épp ennek az elvárásnak a ténye az egyik bizonyíték az amerikai politikai kultúra civilizált stílusára. Ennek gyökereit talán a régmúltban kell keresni, maga a politikai struktúra is eleve úgy lett ugyanis kialakítva több mint kétszáz évvel ezelőtt, hogy az egyes szereplők egymásra legyenek utalva. Az elnök nem sokra megy a kongresszus nélkül, és ez igaz fordítva is, miközben a jogszabályok alkotásánál még számolniuk kell a politikusok által kinevezett, de független és halálig szóló mandátummal rendelkező legfelsőbb bírósági tagokkal is.

Több magyarázat is lehet tehát arra, hogy egyetlen ártatlan megjegyzéstől eltekintve békében tudott kampányolni egy republikánus aktivista egy demokrata fellegvár kellős közepén. Még az is lehet, hogy egyszerűen arról van szó, hogy az amerikaiak többsége ad az udvariasságra.

Ez valószínűleg egyik oldalnak sem hiányzott. Arra készültek, hogy a november 6-i választásig hátralévő időben minden erővel az ingadozó államok meghódítására koncentrálnak, és arra, hogy egyetlen támogatójuk se maradjon otthon, hanem menjen el szavazni. Az ország legsűrűbben lakott észak-keleti részét hétfőn elérő Sandy nevű hurrikán azonban keresztülhúzta Barack Obama és Mitt Romney számításait. Mindketten kénytelenek voltak például lemondani a vasárnapra, illetve hétfőre tervezett virginiai szerepléseiket.

A helyzet ugyanakkor abból a szempontból igazságos, hogy a körülmények mindkét jelölt számára ugyanazok, és ugyanúgy tartogatnak számukra lehetséges politikai előnyöket és hátrányokat.

Bezárt állomás a washingtoni metróban

Obama számára az a nyilvánvaló probléma, hogy sokkal kevésbé engedheti meg magának a kampányolás folytatását, mint riválisa, ez azonban egyúttal kedvező lehetőséget is jelenthet számára. A válsághelyzetben ugyanis ő az, aki a problémákat megoldó vezetőként jelenik meg, ami erősítheti a pozícióját a kampány utolsó napjaiban. Ehhez persze az is kell, hogy rendben menjen a vihar kezelése, mert ha problémák adódnak, akkor az éppen hogy visszaüthet az elnökre, akinek ráadásul nincs is közvetlen ráhatása a helyzetre, mert a feladatok nagy része az állami, illetve helyi hatóságokra hárul.

Hátrányt jelenthet ugyanakkor Obama számára, hogy a kampánystábja nagyon komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy a támogatói éljenek a korai szavazás lehetőségével (erről részletek ebben a riportomban), a vihar azonban fennakadásokat okoz ebben. Maryland államban például hétfőn bezártak az előzetes szavazókat fogadó helyek, bár a kormányzó jelezte, lehetséges, hogy az eredetileg csütörtökön véget érő szavazást meghosszabbítják péntekig. Obama vezető kampánytanácsadója, David Axelrod vasárnap úgy nyilatkozott, hogy aggódnak a fennakadások miatt, mert számukra az a jó, ha minél magasabb a részvételi arány.

Mitt Romney eközben ugyan megengedheti magának, hogy tovább kampányoljon, de számára is vannak kockázatok. A kampánystábja magyarázkodásra kényszerült például amiatt, hogy a Huffington Post most a vihar közeledtével felidézte azt, hogy egy 2011 májusi vitában Romney azzal érvelt, hogy a szövetségi katasztrófavédelmi hatóság helyett inkább az állami hatóságokat kell erősíteni, sőt, akár magáncégekre is lehet bízni egyes feladatokat.

Részlet a 2011 májusi vitából

Bár Romneyék most azt állítják, hogy ez semmiképp sem jelenti azt, hogy megszüntetné a szövetségi hatóságot, valószínű, hogy a következő egy hétben még párszor a republikánus jelölt orra alá dörgölik másfél évvel ezelőtti mondatait.

Frissítés: Időközben Romney is úgy döntött, hogy lemondja kampányszerepléseit, és adománykérő leveleket sem küldenek a hurrikán által érintett államokba. A kampány felfüggesztésével egyenértékű lépést ugyanakkor némi bizonytalanság előzte meg, reggel ugyanis még azt közölte a stáb, hogy megtartják a tervezett rendezvényeket, később azonban mégis törölték azokat. 

Obama közben egy sajtótájékoztatón közölte, hogy nem foglalkoztatja a hurrikánnak a választásra gyakorolt hatása, a legfőbb feladatának az emberek biztonságának biztosítását tartja. A helyzet komolyságára ugyanakkor jellemző, hogy az Air Force One-on a Fehér Ház-i szóvivőtől, Jay Carneytól többek között azt is megkérdezték a riporterek, hogy vajon az elnök eltudja-e halasztani a jövő kedden esedékes szavazást, ha addig nem rendeződik a helyzet a vihar által érintett államokban. (Carney azt mondta, nem tudja.)

Pedig már nagyon vártam. Napok óta ott volt az egyik hűtőmágnes alatt a kinyomtatott belépő, pénteken pedig mellé tettem az autóbérlési papírt is. Utánanéztem, pontosan mikor jár reggel a metró, hogy biztosan odaérjek időben a reptérre felvenni az autót. Előkészítettem a GPS-t, felraktam töltőre a fényképezőgépem akkummulátorát, és épp azon gondolkodtam, hol tudnék utánanézni a településekre lebontott 2008-as választási eredményeknek, amikor jött a rossz hír: a közeledő Sandy Hurrikán miatt lemondják a rendezvényt.

Az értesítés Mitt Romney kampánystábjától érkezett e-mailen szombat este. A republikánus elnökjelölt vasárnap a Washingtonhoz közeli Haymarket nevű kisvárosban tartott volna kampányrendezvényt, a szétküldött e-mail szerint azonban ezt a térségbe tervezett többi eseménnyel együtt elhalasztják.

Nagy a készültség a vihar miatt. Ebben a boltban például elfogyott szinte az összes ásványvíz. 

Nagy szomorúsággal fogadtam a hírt két okból is. Egyrészt Washington és környéke annyira erősen demokrata bázisnak számít, hogy alig lehet találni republikánusokat, ami nagy mértékben megnehezíti a tudósítói munkát (a hatalmas távolságok és a tömegközlekedés szinte teljes hiánya miatt pedig utazni nehéz). Másrészt épp most lett igazán izgalmas a Romney-kampány. Néhány héttel ezelőtt még a saját táborán belül is sokan azzal számoltak, hogy vereséget szenved Barack Obamától, az október elején tartott első elnökjelölti vita óta azonban lendületbe jött, úgyhogy nagyszerű lett volna személyesen is megnézni Romneyt és híveit.

A felmérések azt mutatják, hogy nagyon szoros a küzdelem a két jelölt között. Bár a legtöbb elemzés még mindig azt mondja, hogy továbbra is Obama az esélyes a győzelemre, a Washington Post szombaton már arról közölt cikket, hogy könnyen lehet, hogy ezt úgy éri el, hogy összességében kevesebb szavazatot kap, mint a riválisa. (Az Egyesült Államokban nem közvetlenül választják az elnököt a szavazók, hanem egy úgynevezett elektori testületen keresztül, amelybe az egyes államok delegálnak tagokat a népességük arányának megfelelően. Az államok többsége stabilan kötődik valamelyik párthoz, így az a jelölt nyer, aki az ingadozók közül tud minél több nagyobb államot megnyerni.)

A vasárnapra meghirdetett rendezvény Virginia államban lett volna, amely az egyike a legfontosabb csatatereknek. Négy éve Obamának sikerült itt nyernie, de előtte több mint negyven éven át mindig a republikánus elnökjelölteket támogatták a virginiaiak. A felmérések szerint most kétesélyes a küzdelem, úgyhogy remélhetőleg a választásig hátralévő szűk másfél hétben elvonul a hurrikán és Romney visszatér még a környékre.

Megvoltak a viták, a tévékből már hónapok óta ömlenek a hirdetések, a két jelölt pedig össze-vissza cikázva járja a fontosabb államokat. Az állás ugyanakkor nagyjából ugyanaz, mint a kampány hivatalos kezdete, az elnökjelölő gyűlések előtt: rendkívül szoros verseny, amelyben ugyan a mélyebb elemzések szerint Barack Obama az esélyesebb a győzelemre, de ez a fölény nagyon is törékenynek tűnik.

Közben pedig most már csak kevesebb mint két hét van hátra a szavazásig (sőt, mivel több államban van lehetőség korai szavazásra, így valójában már zajlik a választás). Négy éve ilyenkor már nagyon valószínűnek tűnt Obama győzelme a nála sokkal gyengébb kampányt folytató, az általános politikai körülményekkel is küszködő John McCainnel szemben, most azonban erről szó sincs. Bárkivel beszélgettem az utóbbi napokban, legyen szó magánemberekről vagy politikával elemzés szintjén foglalkozó emberekkel, nem volt olyan, aki határozott jóslásba mert volna bocsátkozni. Helyette mindenki arra az unalmasnak tűnő, de valójában egyetlen tárgyilagosnak tekinthető álláspontra helyezkedik, hogy ez egy nagyon szoros verseny, amelynek nem lehet látni a kimenetelét.

Ez az egyszerre bizonytalan és feszült légkör kifejezetten érdekes jelenségeket produkál. Ha például valaki csak néhány percre belenézett volna a hétfő esti vitába úgy, hogy közben fogalma sincs az amerikai politikáról, akkor könnyen hihette volna azt, hogy valójában Mitt Romney az elnök és Barack Obama a kihívó. Általában a kihívó szokott ugyanis merész támadásokba lendülni, ebben a vitában ugyanakkor ez inkább Obamára volt jellemző, míg Romney visszafogott volt, és igyekezett kerülni a konfrontációt.

Ez a furcsa szereposztás ráadásul nem ért véget a vitával. Ahogy arra a Washington Post is rámutatott, Obama taktikája az, hogy vesztésre álló jelöltként állítja be magát (“nem akarom elveszíteni ezt a választást” - írta a szimpatizánsoknak küldött levelében), Romney pedig közben arról beszél, hogy épp most veszi át a vezetést. A Post szerint ez nem más, mint egyszerű blöff, miután a számok egyelőre egyik verziót sem támasztják alá.

Erre figyelmeztet Mike Allen, a Politico nagyszerű hírlevelének szerzője is, aki szerint a republikánusok ugyan hirtelen nagyon lelkesek lettek, de szerinte kétséges, hogy valóban van-e okuk erre. “Ahhoz, hogy elnök legyél, államokat kell megnyerned, nem pedig vitákat” - írta Allen, hozzátéve, Romney problémája az, hogy egyelőre egyik olyan államban sem áll biztos nyerésre, amelyek - az összesítést nézve - nélkülözhetetlenek számára a győzelemhez. A legtöbb felmérés szerint a republikánus jelölt Obama mögött áll Ohióban, Wisconsinban, Nevadában, New Hampshire-ben és Iowában is, márpedig nagyrészt ezeken a csatatereken fog eldőlni a választási közdelem.

Ebből a gondolatmenetből úgy tűnhet, hogy Obama az, aki magabiztosan várhatja a szavazást, de Mike Allen is nagyon gondosan feltételes módban fogalmaz, amikor a republikánus lelkesedés esetleges megalapozotlanságáról ír. Helyesen teszi, ez most nem a kijelentő mód ideje ebben a kampányban.

Nem nyomultak bele egymás arcába. Nem emelték fel a hangjukat. Alig vágtak közbe a másik szavába. Barack Obama és Mitt Romney harmadik, egyben utolsó tévévitája nagyon különbözött a múlt heti ütközettől, amikor kis híján fizikai összecsapásra is sor került kettejük között. Itt most ahhoz képest nagyon visszafogottan viselkedtek, és nem akarták mindenáron a földbe döngölni a másikat.

Különbözött ugyanakkor ez a vita az első fordulótól is. Az amiatt volt emlékezetes, mert Obama nagyon kedvetlenül és erőtlenül szerepelt, míg Romney felkészült volt és energikus. Most azonban kiegyensúlyozott volt a teljesítményük, mindketten nagyon felkészültek voltak, világosan érveltek és ugyan korántsem voltak olyan agresszívek, mint a múlt héten, arra azért ügyeltek, hogy ne hagyják ki a másik támadására lehetőséget adó ziccerhelyzeteket.

Most is megvolt a barátságos köszöntés - Forrás: AFP

A hangnem talán visszafogott volt, de a kampány a végletekig kiélezett. Az elmúlt napokban sorra megjelent felmérések mind azt mutatják, hogy gyakorlatilag ugyanakkora támogatottsággal (47-47 százalék) rendelkezik a két jelölt, bár a legtöbb elemzés szerint Obamának még mindig nagyobb az esélye a győzelemre az amerikai választási rendszerből adódó sajátosságok miatt (az amerikaiak nem közvetlenül választanak elnököt, hanem az egyes államok által delegált elektorokon keresztül, és Obama jobban áll a kulcsfontosságú államokban).

A hétfő esti vita kifejezetten a külpolitikának volt szentelve, és ugyan sokáig azt mutatták a kutatások, hogy az elnöknek ezen a terepen sokkal jobb a megítélése, mint a kihívójának, mostanra már itt is szorosabbá vált a verseny. A Washington Post által hétfő reggel közölt felmérés szerint mindössze négy százalékpontra zsugorodott Obama előnye abban a kérdésben, hogy vajon a választók kit tartanak alkalmasabbnak a külpolitikai kérdések kezelésére. Az első, október 3-i vita előtt még 15 százalékos volt a különbség.

Talán ezzel is magyarázható, hogy Obama állandóan azt hangsúlyozta a hétfő esti vitában, hogy mennyivel több tapasztalata van ezen a területen, mint Romneynak. “Tudom, hogy nem volt még olyan pozícióban, hogy gyakorolja a külpolitikát, de eddig akárhányszor megszólalt ebben a témában, mindig rosszat mondott” - mondta Obama, utalva arra, hogy riválisa korábban vitatta az iraki háború befejezését célzó stratégiát, illetve hogy Oroszországot nevezte meg a legfőbb ellenfélnek, miközben az elnök szerint nyilvánvalóan az al-Kaida az.

Obama talán legkeményebb ütése az volt, amikor reagált Romneynak arra a tervére, hogy növelni kellene a hadsereg költségvetését, mert például sokkal kevesebb hajóaja van a haditengerészetnek, mint évtizedekkel ezelőtt. “Nemcsak hajóból, hanem lóból és bajonettből is kevesebb van, mint régen” - vágott vissza erre Obama, aki szerint megváltoztak a körülmények, és ma teljesen más eszközökre - például kiberháborús felszerelésre és tudásra - van szüksége a katonaságnak, mint néhány évtizeddel korábban.

Obama a lovakról és bajonettekről

Romney erre a lovas megjegyzése külön nem reagált, viszont láthatóan nagyon felkészült a vitára. A válaszaiba mindig sok információt zsúfolt, és minden egyes érvét sok-sok nemzetközi példával igyekezett alátámasztani.

A visszafogottságával együtt is feszült vita egyik legnagyobb tanulsága ugyanakkor az volt, hogy valójában alig van érdemi különbség a két jelölt külpolitikai elképzelései között. Romney ugyan határozottabb fellépést tart szükségesnek Szíria ügyében, de azt is egyértelművé tette, hogy semmiképp nem küldene amerikai katonákat az országba. Helyette az ellenzéki erőket segítené fegyverekkel, ami annyiban különbözik az Obama-kormányzat politikájától, hogy ők fegyvert nem adnak a felkelőknek, hanem egyéb eszközökkel segítik őket. Ez elvileg akár komoly különbség is lehetne, Romney azonban azt is hozzátette, hogy előbb megpróbálná azonosítani azokat a szíriai erőket, akik mérsékeltek és a jövőben is lehet rájuk számítani, és csak az után adna nekik fegyvereket. Ez viszont már nem is olyan könnyű feladat, amiből arra lehet következtetni, hogy az ő elnöksége sem hozna azonnali változást az Egyesült Államok Szíria-politikájában.

Ugyanígy nincsenek lényegi különbség a két jelölt között a másik fontos közel-keleti kérdés, Irán atomprogramja ügyében. Obama most is elmondta, nem fogja engedni, hogy Irán atomfegyverre tegyen szert, Romney álláspontja pedig csak annyiban különbözik, hogy ő már az atomfegyver kifejlesztésére alkalmas kapacitást sem engedné. Még nagyobb az azonosság köztük abban, hogy a hasonló célt ugyanazokkal az eszközökkel szeretnék elérni: kemény szankciók és tárgyalások útján, a katonai akciót pedig csak a legvégső esetben tartanák lehetségesnek.

Egyetért a két jelölt abban is, hogy Izrael a legfontosabb szövetségese az Egyesült Államoknak a közel-keleti térségben, és mindketten igennel válaszoltak arra a kérdésre, hogy katonailag is támogatnák-e a zsidó államot abban az esetben, ha azt támadás érné.

Voltak azért feszültebb pillanatok is - Forrás: AFP

Romney a kampányban azzal igyekezett kontrasztot vonni a saját külpolitikai programja és Obamáé között, hogy erőteljesebb, határozottabb fellépést ígért gyakorlatilag minden terepen, legyen szó nemcsak a Közel-Keletről, hanem Oroszországról vagy Ázsiáról. Azt soha nem konkretizálta, hogy mit is ért ez alatt, viszont már pusztán a szóhasználat is magában hordozta azt a veszélyt, hogy olyan vádak érik, amelyek szerint a Bush-kormányzat harcias külpolitikákájához akar visszatérni. Valószínűleg ennek próbált elébe menni Romney azzal, hogy a mostani vitában többször is kijelentette, a világnak békére van szüksége, az Egyesült Államok pedig nem akar újabb háborús konfliktusokba bonyolódni.

A nagy egyetértés miatt a külpolitikai kérdések megvitatása közben tehát nem igazán izzott a levegő, a jelöltek azonban minden lehetőséget megragadtak arra, hogy átugorjanak az amerikai választókat leginkább foglalkoztató gazdasági területre. Erre elég gyakran volt lehetőségük, miután a kérdések nagy része lényegében akörül forgott, hogy az Egyesült Államok mennyire lesz képes fenntartani vezető szerepét a világban. Erre mindkét jelölt válasza az volt, hogy ezt csak erős gazdasági pozícióban tudja megtenni, és persze ismét elmondták a már rengetegszer elismételt gazdasági terveiket (Romney adócsökkentések és az állam szerepének visszafogása révén pörgetné fel a gazdaságot, Obama szerint viszont az adócsökkentések mellett szükség van a leggazdagabbak adóterhelésének emelésére, valamint az állami befektetésekre is.)

Ugyanígy lehetőséget adott az amerikai gazdaságról való vitára az a kérdés is, hogy vajon milyen Kína-politikát folytatna a két jelölt. Itt mindketten elismételték, hogy keményen fellépnének a kereskedelmi szabályok betartása érdekében, Obama azonban kétszer is elejtette azt a megjegyzést, hogy Romney korábban közvetve kínai cégekbe fektetett be.

Ami meglepetés volt, hogy szinte csak érintőlegesen került szóba a vitában a szeptember 11-i bengázi támadás ügye, amelyben négy amerikai - köztük az Egyesült Államok líbiai nagykövete - vesztette életét. Az Obama-kormányzat kínos magyarázkodásra kényszerült emiatt, mert egyrészt sokáig tartott kideríteni, hogy pontosan milyen jellegű támadás is történt, másrészt pedig mert kiderült, hogy a líbiai képviseletről már hónapokkal ezelőtt a biztonsági helyzet miatt aggódó üzenetek érkeztek Washingtonba. A téma előkerült a múlt heti második vitában, és Romney akkor meglehetősen szétesetten kezelte az Obama számára potenciálisan kényes ügyet, most azonban meg sem próbálkozott azzal, hogy ezen a fronton támadja a riválisát.

Most már nem is lesz lehetősége arra, hogy szemtől szemben vonja kérdőre az ellentmondások miatt, több személyes ütközet ugyanis nem lesz köztük a kampányban. Ádáz küzdelem várható ugyanakkor a két oldal között abban a két hétben, ami még hátravan ebből a rendkívül szoros versenyből.