potus & co

A tavalyi elnökválasztás nagy valószínűséggel nem úgy fog bekerülni a történelemkönyvekbe, mint egy inspiráló küzdelem, és ennek legbiztosabb jele, hogy az egyik főszereplője szinte néhány hónap alatt feledésbe merült. Mitt Romney azonban most a következő hónapokban ismét az érdeklődés középpontjába kerül, hamarosan megjelenik ugyanis több könyv is a Barack Obamával folytatott harcáról.

Az egyik a Washington Post veterán politikai újságírójának, Dan Balznak a könyve, amely a Collision 2012: Obama vs. Romney and the Future of Elections in America (Ütközés 2012: Obama vs. Romney és az amerikai választások jövője) címet viseli. A riporter részletekbe menő interjúkat készített a republikánus jelölttel és családjának tagjaival, és az előzetesen megjelent részletekből az derül ki, hogy Romney valójában nem is értette, hogy mi zajlik körülötte.

Fogalma sem volt - Forrás: AFP

A későbbi elemzések szerint a republikánus vereség egyik legfontosabb oka az volt, hogy Mitt Romney az előválasztások során szigorú bevándorlási politikát hirdetett, és ezzel elriasztotta magától az egyre komolyabb súllyal bíró latin szavazói tábort. Emlékezetes módon az egyik tévévitában azt mondta, hogy olyan szigorú intézkedéseket fog hozni az illgális bevándorlókkal szemben, hogy azok saját magukat fogják deportálni. Ezt később sokszor a szemére hányták a demokraták a kampányban, Romney azonban Balznak azt mondta, hogy nem értette, miért támadták az “öndeportálás” emlegetéséért.

“Nem tartottam ezt negatív kifejezésnek” - mondta a korábbi elnökjelölt, hozzátéve, hogy úgy tudta, az “öndeportálás”-t gyakran elmegetik a bevándorlással foglalkozó közösségekben. Azt is mondta, hogy mivel az Obama-kormányzat kifejezetten sok illegális bevándorlót toloncolt ki (többet, mint elődje), ezért még úgy is érezte, hogy könyörületesebb megoldás, ha inkább úgy jár el, hogy a körülmények alakításával (például a feketemunka nehezítésével) döntési kényszer elé állítja azokat, akik engedély nélkül tartózkodnak az országban.

Nem ez volt az egyetlen dolog, amit Romney félreértett. A kampány egyik legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor kiszivárgott egy felvétel, amelyen Romney arról beszél, hogy az emberek 47 százaléka nem fizet adót, áldozatnak tartja magát, és így konzervatív jelöltként neki esélye sincs arra, hogy maga mellé állítsa őket. Az egykori jelölt Balznak azt mondta, nem gondolta volna, hogy ezek a megjegyzések komolyan a fókuszba kerülnek majd, ami arra utal, hogy nem sok fogalma volt arról, hogyan működik a média a 21. században (egy ilyen felvételnél garantált az, hogy internetes slágerré válik). Hozzátette azt is, szerinte inkorrekt volt a mondatait úgy értelmezni, hogy ő nem törődik az amerikaiak egy jelentős részével, de elismerte, hogy a látszat néha egyenlő a valósággal (ebből a szempontból viszont jól értette a médiavilág működését).

Mitt Romneynak ez már a második elnökválasztási próbálkozása volt, és a könyből kiderül, hogy a 2008-as kudarc után elég nehezen szánta rá magát az újabb próbálkozásra. 2010-ben egy hawaii-i vakáción még családi szavazást is tartottak a kérdésről, és a 12 fős családból (ez feltehetően az öt fiút és a feleségüket jelenti a Romney-házaspáron kívül) tízen nemmel voksoltak, beleértve magát a családfőt is. Igennel csak a felesége, Ann Romney és legidősebb fia, Tagg szavazott.

Romney végül mégis rászánta magát az indulásra, de az előkészületi szakaszban is közel állt ahhoz, hogy visszatáncoljon.  Kemény támadások érték konzervatív oldalról, mivel az Obama-féle egészségügyi törvényhez hasonló reformot hajtott végre kormányzóként Massachusetts államban, és 2011 májusában egyik reggel azzal hívta fel Tagget, hogy inkább lefújja az egészet, mert úgysincs valódi esélye.

Végül meggondolta magát, pedig így visszatekintve talán az a reggel azon kevés pillanatok közé tartozott, amikor tisztán látta a dolgokat.

Csütörtökön együtt ebédel a Fehér Házban Barack Obama és Mitt Romney. Szép dolog, bár hagyománynak nem nevezhető, mert mint ahogy a Politico összeállításából is kiderül, nem jellemző, hogy az elnökválasztáson egymással megküzdő jelöltek leülnének egymással a kampány után. Vagy ha le is ülnek, akkor sem sül ki belőle feltétlenül valami jó dolog, 1932-ben például a frissen megválasztott elnök, Franklin Delano Roosevelt az általa legyőzött Herbert Hooverrel együtt autózott a beiktatási ünnepségre, és szinte végig meg sem szólaltak. Egyedül Roosevelt törte meg a csendet, amikor megdicsérte a kereskedelmi minisztérium épületét.

Privát ebéd lesz, csak Obama és Romney vesz részt rajta, így kérdéses, hogy mennyi szivárog majd ki róla, de van elsimítaniuk egymás között. Itt most csak két epizódra emlékeztetnék egy-egy videóval. Az elsőn Obama arról beszél, hogy Romney olyan feledékeny a saját ígéreteit illetően, hogy az már orvosi eset. Az elnök a diagnózist is felállította, és Romneysiának nevezte el.

Romney sem tartotta ugyanakkor olcsó eszköznek a névvel való viccelődést, ő egy interjúban az Obama és az angolul halandzsát jelentő baloney szavakat vonta össze, és Obamaloney-ról beszélt. 

Update:

A hivatalos közlések és kiszivárgott információk szerint Obama és Romney ebédjén a menü pulyka és csirke volt, és többek között az Egyesült Államok globális vezető szerepének megőrzéséről beszélgettek egymással. Azt nem tudni, hogy lesz-e folytatás, mert csak annyiban egyeztek meg, hogy kapcsolatban maradnak, és a közös érdekek mentén akad tennivaló, akkor minenképpen együtt fognak majd működni.

A Fehér Ház által közzétett fotó a találkozóról

“A politikai szervezeti tevékenységünknek egy nagyon komoly proktológiai vizsgálatra van szüksége. Mindenhova be kell néznünk” - Haley Barbour, Mississippi állam korábbi kormányzója fogalmazott így múlt héten egy republikánus gyűlésen, ahol a fő téma természetesen az elnökválasztáson elszenvedett vereség volt. A Barbour által javasolt politikai végbéltükrözés már meg is kezdődött, és ugyan bizonyára még eltart majd még egy ideig, már látszódnak az első eredmények.

Haley Barbour végbéltükrözést javasol a pártjának

Az egyik legnyilvánvalóbb dolog az, hogy Mitt Romneyt nagyon hamar ejtették a republikánusok. Ezt részben saját maga provokálta ki azzal, hogy múlt héten egy konferenciabeszélgetésen azt mondta a kampányát adományokkal segítő támogatóknak, hogy szerinte Obama különböző “ajándékokkal” lényegében megvásárolta a különböző választói csoportok - melegek, latinok, egyedülálló nők - szavazatait.

A választásnak ezt a nem éppen nagyvonalú - és nem mellesleg a számok által sem alátámasztott - értelmezését a leghevesebben épp a republikánus oldalról ítélték el. Bobby Jindal louisianai kormányzó például azt mondta, hogy “abszolút helytelen”, amit Romney mondott. Hozzátette azt is, hogy ha a republikánusok azt akarják, hogy a választók szeressék őket, akkor az első dolog az, hogy nekik kell szeretniük őket, és nem sértegethetik őket azzal, hogy pénzért vagy juttatásokért odaadják a szavazatukat.

Ehhez az elítélő nyilatkozathoz később több más vezető republikánus politikus is csatlakozott, abban azonban már vannak a különbségek a párton belül, hogy ha a Romney-féle ajándék-elmélet nem is állja meg a helyét, akkor vajon mire vezethető vissza a november eleji vereség. Az egyik magyarázat az, hogy pusztán az volt az oka, hogy Romney nem volt elég karizmatikus és nem volt hitelesen konzervatív, ráadásul a kampánya a szervezeti és technológiai hátteret tekintve is gyengébb volt Obamáéhoz képest. Ennek az elméletnek a hívei hozzáteszik azt is, a vereségben szintén komoly szerepet játszott az, hogy Romneyék nem reagáltak időben azokra az üzletemberi múltját támadó hirdetésekre, amelyekkel az Obama-stáb még a kampány elején jött elő.

Romneyt hamar ejtette a párt - Forrás: Facebook

A párt szempontjából nézve ez a kényelmesebb magyarázat. Ha ugyanis ez mind igaz, akkor a republikánusoknak nincs szükségük semmilyen komolyabb változtatásra azon kívül, hogy a legközelebbi választásra találnak egy jobb jelöltet (a párt tele van karizmatikus és a saját államukban sikeres kormányzókkal), illetve több energiát fektetnek a szervezésbe.  Vannak azonban sokan a párton belül, akik azt gondolják, hogy ez nem lesz elég. Szerintük az egyik legfontosabb feladat az, hogy a republikánusoknak alkalmazkodniuk kell a megváltozott demográfiai körülményekhez, azon belül is leginkább ahhoz, hogy a latin szavazók megkerülhetetlen szereplővé váltak.

A választás óta az egyik legtöbbet emlegetett szám az volt, hogy az exit poll adatok szerint Obamát támogatta a latin választók 71 százaléka, és a politikai elemzések szerint ez annak tudható be, hogy a hivatalban lévő elnök sokkal liberálisabb bevándorlási politikát képviselt, mint Romney. A republikánus jelölt az előválasztások idején azt ígérte, hogy olyan keménnyé teszi az életet az illegális bevándorlók számára, hogy azok önként deportálják majd magukat az országból.

Az országban törvénytelenül tartózkodók persze nem szavazhatnak a választásokon, de sokuknak van családi vagy baráti kötődése a sokmillió latin származású állampolgárhoz, akik számára a bevándorlási helyzet mérsékelt módon történő rendezése az egyik legfontosabb kérdés. A választási vereség után a republikánusok közül is többen felismerték, hogy ha nem akarják örökre elveszíteni a latin szavazókat, akkor nyitottabbnak kell lenniük egy olyan reformra, amely megnyitja az utat legalább a bevándorlók egy része előtt a törvényes tartózkodáshoz vagy akár az állampolgársághoz is.

Már vannak is olyan republikánus politikusok, akik nyíltan beszélnek erről, Bob McDonnell virginiai kormányzó például kijelentette, hogy “fel kell ismernünk, nem fogunk deportálni 12 millió embert. Ez egyszerűen nem fog megtörténni”. A bevándorlás ráadásul csak az egyik olyan ügy, amelyben egyes republikánusok elkezdtek mérsékeltebb hangot megütni. Az ország előtt álló talán legsürgetőbb problémáról, a költségvetés rendbetételéről is együttműködőbb hangot ütnek meg többen, és az eddigi merev elzárkózás helyett már nyitottabbnak tűnnek arra, hogy ne csak a kiadáscsökkentés, hanem a bevételek növelése is része legyen a megoldásnak.

Nem fog persze egyik napról a másikra megváltozni a republikánus párt, és még ha egyes politikusok hirtelen változtattak is a véleményükön, lehet, hogy a mögöttük álló tömegek kevésbé lesznek rugalmasak. Az első jelek azonban azt mutatják, hogy ha véget ér a Barbour által javasolt mindenre kiterjedő - esetenként talán fájdalmas - vizsgálat, akkor a következő választáson már nem ugyanaz a párt fog a választók kegyeiért versengeni, mint a két héttel ezelőtt véget ért kampányban.

“Láttad a virginiai számokat? Romney 57, Obama 42” - szólt oda Mary Brooks Beatty a mellette álló férfinak, aki felpillantott a falra felfüggesztett képernyőre, és azt mondta: “Hála Istennek! Nyernie kell, ez így nem mehet tovább.” A középkorú nő a republikánus párt helyi képviselőjelöltje volt a washingtoni tanácsba, a férfi pedig a kampányának egyik támogatója. A rövid beszélgetés a Molly Malone’s nevű washingtoni bárban zajlott, amelynek felső szintjén egy zártkörű partit tartottak helyi republikánusok.

A virginiai számok emlegetésekor még csak az első - és megtévesztő - adatok futottak be, és a vendégek úgy érezték, van okuk a bizakodásra. “Romney simán nyerni fog” - mondta egy nagydarab férfi, és hasonló véleményen volt Mary Brooks férje, Mike is. Ő még azt is megkockáztatta, hogy a végeredmény nem is lesz olyan szoros, mint amilyennek a médiában megjelent felmérések alapján várható lenne. “A média nagyon elfogult ebben az országban. Gyakorlatilag úgy működik, mint a demokrata párt kommunikációs ága” - magyarázta a konzervatív körökben gyakran hallható vádat a fehér inget viselő ősz hajú férfi.

Bíztak a győzelmében - Forrás: AFP

A magabiztos kijelentések nem voltak teljesen alaptalanok. A legtöbb felmérés az elmúlt hetekben azt mutatta, hogy országosan fej fej mellett áll Barack Obama és Mitt Romney támogatottsága, és a választás kimenetelében döntő szerepet játszó államokban is a statisztikai hibahatáron belül volt az elnök előnye. A republikánusok önbizalmát növelte az is, hogy Romneynak az október eleji első tévévitában nyújtott profi teljesítménye után lendületet kapott a kampánya, és az utóbbi hetekben a gyűléseken megjelenő tömegek nagysága is egyre duzzadt.

Végül azonban ez mégsem a republikánusok estéje volt. Obama sima győzelmet aratott, és a republikánusok elbuktak több szoros - tehát kétesélyes - szenátusi választást is.

A Molly Malone’s felső szintjén ugyanakkor sokáig semmi jele nem volt a közelgő veszélynek. A lépcső tetején egy papírból kivágott Mitt Romney-kép fogadta a vendégeket, a lufikkal feldíszített helyiség pedig zsúfolásig megtelt jólszituált középkorú párokkal és öltönyös, kosztümös fiatalokkal. Amikor a CNN-en bejelentették, hogy Romney megnyert egy-egy olyan államot, ahol egyébként is biztos volt a győzelme, nagyokat kiáltottak, de egyébként pedig csak iszogattak és beszélgettek.

Mike például Obama külpolitikájáról beszélgetett felesége kampányának egyik támogatójával. Mike elismételte azt a Romney-kampányból ismerős állítást, amely szerint Obama túlságosan puhány volt, és a külföldi ellenfelek szerinte visszaélnek ezzel. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy a legjobb megoldásnak ő azt tartaná, ha fúrnának egy csomó olajkutat itt az Egyesült Államokban, és ezzel megszűnne a függőségük a Közel-Kelettől. “Mondhatnánk nekik, hogy nyugodtan nyírjátok csak ki magatokat” - jegyezte meg a saját állítása szerint egykor a tengerészgyalogságnál szolgáló férfi, hozzátéve ugyanakkor, hogy ha valamelyik közel-keleti ország atombombát akarna magának, akkor abba azért beleszólnának.

Egy erős akcentussal beszélő, német származású nő láthatóan nagyon élvezte a társaságot, és hosszasan beszélgetett többekkel is. Nekem például elmondta, nagyon unja már, hogy Washingtonban szinte mindenki liberális, főleg azon a környéken (az előkelő Georgetownban), ahol ő lakik. “Elegem van abból, hogy egyedül vagyok” - magyarázta, hogy miért döntött úgy, átjön a város másik felébe egy republikánus partira. Nagy beleéléssel beszélt arról is, hogy miért tartja katasztrofálisnak az Obama által elfogadtatott egészségügyi reformot, és ugyan a többiek nyilvánvalóan egyetértettek vele, a nő szenvedélyességét kissé tartózkodóan fogadták, beszéd közben ugyanis evett is, és így időnként apró ételdarabok repültek ki a szájából.

Ünneplés Washington utcáin az eredményhirdetés után

Egy-két óra elteltével aztán kezdtek elszállingózni a vendégek. Még nem történt semmi olyan, ami egyértelműen Romney esélyeinek végét jelentette volna, viszont nem érkeztek biztató hírek sem. A CNN által mutatott előrejelzések azt mutatták, hogy Obama sorra nyert olyan kisebb államokat, ahol a néhány nappal ezelőtti felmérések szoros versenyt jeleztek előre. Miután ezek egyikében sem sikerül Romneynak felülkerekedni, így a bárban egyre ritkábban volt okuk kurjongatásra a vendégeknek. A helyzetet ráadásul még jobban kiélezte az, hogy mint kiderült, a bár alsó, bárki számára nyitott részében összegyűlt vendégek többsége Obamának szurkolt, a neki kedvező eredményeket ugyanis hatalmas ujjongással fogadták, és ez felhallatszott az emeletre.

Mary Brooks és társasága este tíz körül távozott. “Biztos hallottad, nem nyertem” - mondta nekem távozóban a jelölt, és ugyan felvetettem neki, hogy esetleg egy másik alkalommal sikeresebb lehet, csalódott mosollyal az arcán közölte: “Nem lesz legközelebb.”

Ők tehát nem várták meg az elnökválasztás eredményét, de maradtak még republikánusok, és láthatóan egyre feszültebbé váltak. “Nem! Nem!” - kiáltotta el magát egy kopasz férfi a pultnál, amikor a CNN közölte, hogy előrejelzésük szerint Obama nyerte Wisconsin államot is, pedig a republikánusok bíztak benne, hogy sikerül győzniük Paul Ryan alelnökjelölt otthonában.

Az alsó szinten eközben egyre vidámabb lett a hangulat. Tele voltak az asztalok, a bárnál is alig volt hely, és egyre hangosabb ujjongásokkal fogadták az Obamának kedvező eredményeket. Amikor a CNN este 11 után bejelentette, hogy számításaik szerint Obama megnyerte az elnökválasztást, közel fél percig tartó üdvrivalgás kezdődött. Az egyik leghangosabb egy lány volt, aki menet közben csatlakozott az ujjongáshoz, mert épp vécén volt a bejelentéskor.

Azt várják tőle, hogy más legyen - Forrás: AFP

Miután lecsillapodott kicsit a hangulat, többen azt mondták nekem, hogy azt szeretnék, ha most tényleg új szakasz kezdődne az amerikai politikában. “Most jön az újjáépítés. Nagyon megosztott az ország” - mondta Chris Williams, és kérdésemre, hogy vajon ez menni fog-e egy ilyen negatív kampány után, azt válaszolta, reméli, hogy igen, és bízik abban, hogy Romney is partner lesz ebben. Williams szerint az első hat hónap a sebek begyógyulásáról fog szólni, és hozzátette, biztos abban is, hogy Obama sikeresebb lesz a pártok közti együttműködésben, mint az első négy évében.

Hasonló véleményen volt David Davis, aki szerint Obamának “most nagyon sok tennivalója van, hogy bebizonyítsa a vörös államoknak, hogy létezik az egyesült államok”. A ránézésre a húszas évei elején járó fiú ezzel Obamának arra a híres 2004-es beszédére utalt, amelyben elhangzott az az azóta sokat idézett fordulat, hogy nincsenek kék (demokrata) és vörös (republikánus) államok, hanem csak az Egyesült Államok van, amely egy egységes ország.

Másfajta elnökséget vár Obamától Doug Newell is, aki a felső szinten maradt republikánusok közül egyedül volt hajlandó megosztani velem a reakcióját. “Reméljük, hogy Obama képes lesz majd azt csinálni, amire az országnak szüksége van. Egy nagyon súlyos adósságproblémával küszködünk, és az első négy évében nem sokat tett ez ellen” - magyarázta a láthatóan kissé ittas, de kimérten és összeszedetten beszélő fiú, aki hozzátette azt is, hogy vannak ugyanakkor kétségei afelől, hogy a republikánus és demokrata oldal mennyire lesz majd képes együttműködni ennek a problémának a megoldásában. “A felállás nem változott, a képviselőház továbbra is republikánus kézben marad. Amiben bízhatunk, az az, hogy a választásnak vége, és most már nem a kampánnyal fognak foglalkozni a politikusok, hanem csinálnak is valamit” - mondta, miközben társai pakolásztak és egymástól búcsúzkodtak.

Egy fiú a lufikat durrogtatta ki egymás után, mások pedig a zászlókat gyűjtötték össze. A vécéhez levezető hátsó lépcsőn egy összegyűrt Romney-matrica hevert, a bejárat mellől pedig eltűnt a vereséget szenvedett jelölt életnagyságú portréja, ami mindennél egyértelműbb jele volt annak, hogy a partinak vége.

Az utolsó órákban is jönnek az e-mailek a kampánystáboktól, bennük sok-sok felkiáltójellel és persze azzal a kéréssel, hogy aki teheti, szálljon be a mozgósításba. Ha pedig valaki időközben belefáradt volna ebbe a végtelennek tűnő kampányba, annak küldenek nagyon hatásosan elkészített, a jelölteket szinte már földöntúlian inspiráló emberekként bemutató videókat is.

Íme egy Obama-videó:

És egy Romney-videó:

Kinek melyik jön be jobban? Várom alulra a kommenteket!