Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Miért építkezik minden republikánus?

Ha valaki egészen mostanáig nem követte az amerikai politikát, most viszont leült meghallgatni a republikánus konvención elhangzott beszédeket, akkor meglepődve vehette észre, hogy szinte mindegyik szónok büszkén emlegetett valamilyen építkezést. Vagy azt, hogy ő maga személyesen építkezett, vagy azt, hogy valamelyik ismerőse épített fel valamit, vagy esetleg azt, hogy a republikánus elnökjelölt, Mitt Romney nevéhez fűzödik valamilyen építkezés.

A legtöbb szónok nem magyarázza el külön, hogy miért tartja ennyire fontosnak az építkezés hangsúlyozását, de a helyszínen biztosan mindenki érti. A republikánusok ezzel ugyanis Barack Obama elnök egyik elhíresült mondatára utalnak, amely úgy hangzott: “Ha van egy vállalkozásod, azt nem te építetted. Valaki más tette lehetővé.” A republikánusok szerint ez a mondat tökéletesen jellemzi a demokrata elnök hozzáállását a magánvállalkozásokhoz. Szerintük ugyanis Obama a szövetségi kormányzat kiterjesztésén dolgozik, amivel azonban - állítják a republikánusok - megfojtja az amerikai gazdaság gerincét adó magánszférát.

A mondat valóban elhangzott Obamától, de a demokraták azt állítják, hogy a republikánusok nagyon igazságtalanul állítják be az idézetet, és a szövegkörnyezetet elolvasva már valóban nem tűnik az ominózus mondat vállalkozásellenesnek. Obama ugyanis arról beszélt, hogy sok vagyonos amerikai is egyetért vele abban, hogy a saját sikerüket nemcsak saját maguknak köszönhetik. “Ha sikeres voltál, valaki menetközben segített neked. Volt egy nagyszerű tanár valahol az életedben. Valaki segített megalkotni ezt a hihetetlen amerikai rendszert, amely lehetővé tette, hogy sikeres legyél. Valaki befektetett az utakba és hidakba” - így hangzott Obama érvelése, mielőtt kiejtette volna a száján a republikánusok által most olyan sokat idézett mondatot.

A szövegkörnyezet alapján tehát világos, hogy az elnök arról beszélt, hogy szerinte a kormánynak milyen fontos segítő szerepe (oktatás, infrastruktúra) van a gazdaságban. Ilyen szempontból tehát jogosnak tűnik a demokraták kifogása, bár hozzá kell tenni, hogy ebben a rendkívül durva kampányban már fel sem tűnnek az ilyen csúsztatások. (Elég csak felemlegetni, amikor Romneynak volt egy olyan mondata, hogy “szeretek kirúgni embereket”, amire azonnal ráugrottak a demokraták, és nem sokat törődtek azzal, hogy a republikánus politikus arról beszélt, hogy olyan emberek érdemelnek kirúgást, akik rossz szolgáltatást végeznek.)

Nem hagyta ki az építkezős utalást beszédéből a konvenció szerdai napjának vezérszónoka, Paul Ryan alelnökjelölt sem. Azt mondta, minden amerikai vállalkozásba nagyon sok munkát öltek a tulajdonosok, és most a gazdasági válsághelyzet kellős közepén nem sokat segít rajtuk az hogy “az elnöktől azt hallják, a kormányé az érdem”. A tömeg nagy élnezése közepette Ryan harsogva hozzátette azt is: “Igen, ti építettétek!”

Ryan ugyan némi cikizés mellett az egekig magasztalta Mitt Romney republikánus elnökjelöltet (a cikizés lényege az volt, hogy a Ryannél 23 évvel idősebb Romney állítólag olyan lagymatag zenéket hallgat, amiket a liftekben szoktak játszani), a beszéd nagy része Obamáról szólt. Keményen támadta őt, amiért szerinte csak szövegelt az elmúlt négy évben, de alig tett valamit a problémák megoldásáért. Hozzátette persze, hogy amikor cselekedett, akkor - Ryan szerint - súlyos hibákat követett el. Ilyennek nevezte a 2009 elején elfogadott 800 millird dollárös gazdasági ösztönző csomagot, amely Ryan szerint nem csak hogy pazarlás volt (arra nem tért ki, hogy wisconsini képviselőként ő is lobbizott azért, hogy jusson pénz helyi projektekre), hanem egy nagyon súlyos bűn, mert az egész csomag kölcsönvett pénzből volt finanszírozva.

“Nem szabad továbbra is olyan pénzt költeni, amivel nem rendelkezünk” - ismételte el kampánybeszédeinek egyik visszatérő mondatát Ryan, aki ígéretet tett arra, hogy ha megnyerik a választást, akkor radikális kiadáscsökkentést hajtanak végre, és megszüntetnek egy csomó olyan szabályozást, amely szerintük kárt okoz a magánvállalkozásoknak. Ryan szerint ezzel visszatér a szabadság az Egyesült Államokba.

Ryan a részletekbe ezúttal nem ment bele, és ugyan van egy kész költségvetési csomagja, Mitt Romney már többször jelezte, hogy ő egy saját programot fog letenni a választók elé. Csütörtökön lesz a konvenció utolsó napja, akkor beszél Romney, majd kiderül, feltárja-e a lapjait.

0 Tovább

Életre kel a robot?

Nincs szerencséjük a republikánusoknak az időjárással. Négy évvel ezelőtt a Gustav nevű hurrikán érkezése miatt kellett lerövidíteniük az elnökjelölő gyűlésüket, most pedig az Isaac néven emlegetett vihar kényszerítette őket ugyanerre. 2008-ban ráadásul abból a szempontból jobb helyzetben voltak, hogy fizikailag nem fenyegette őket a trópusi vihar, a konvenciót ugyanis fenn északon, a Minnesota állambeli St. Paulban tartották (és csak azért mondtak le a gyűlés első napjáról, mert még elevenen élt a 2005-ös Katrina hurrikán emléke, amelynél a kárelhárítást nem éppen dicsőségesen vezényelte le George Bush republikánus elnök).

Most ugyanakkor nemcsak elvont értelemben fenyegeti őket a vihar, a gyűlés helyszíne ugyanis épp az érkező hurrikán várható útvonalán fekszik: a floridai Tampában. Szombaton ezért be is jelentették, hogy óvatosságból törlik az első nap programját, így hétfő helyett csak kedden fog indulni a rendezvény. Ez elvileg még nem jelent hatalmas problémát, mert a hétfő úgyis csak egy lazább felvezetés lett volna, viszont ha a vihar több napon át is gondot okoz, akkor bajban lesznek a republikánusok. A következő három napon ugyanis már lényegi dolgok következnek: kedden mond beszédet a republikánusok egyik nagy kedvence, Chris Christie New Jersey-i kormányzó, szerdán áll ki a közönség elé Paul Ryan alelnökjelölt, a csütörtöki zárónapon pedig maga az elnökjelölt, Mitt Romney következik (akit a párt egyik új, feltörekvő figurája, Marco Rubio fog bemutatni).

Így készülnek a konvencióra a helyszínen

Volt szerencsém ott lenni a 2008-as republikánus konvención, és annak alapján azt tudom mondani, hogy ezek a rendezvények percre pontosan megkoreografált showműsorok. Tele van a terem színes sapkákat viselő emberekkel, mindenki zászlókat lobogtat, és bárki bármiről is beszéljen, néhány percenként biztosan van taps vagy ováció. Az alapos tervezésnek az is az eredménye, hogy minden apró mozzanatnak üzenete van: ki mond beszédet és ki nem, illetve aki beszél, az mikor teszi ezt (a tévék által közvetített időben vagy sem) és milyen hosszan. Évtizedekkel ezelőtt (nagyjából a 70-es éveket megelőzően) még valódi drámák helyszínei is voltak a konvenciók, akkoriban ugyanis sokszor tényleg ott dőlt el, hogy ki lesz a párt elnökjelöltje, most már azonban ezt a meccset lejátszák az év első felében zajló előválasztásokon.

Ettől azonban egy konvenció még lehet izgalmas, és szolgáltathat spontán pillanatokat vagy meglepetéseket. 2008-ban például a republikánus konvención vált nyilvánvalóvá, hogy milyen óriási lelkesedést tud kiváltani a republikánusokból Sarah Palin akkori alelnökjelölt, a teremben tartózkodó több ezer ember ugyanis szinte szó szerint fülsüketítő ujjongásban tört ki kemény szavai hallatán (és persze az is kiderült, hogy milyen negatívan állnak hozzá a demokraták, a beszéde után ugyanis hirtelen megugrott az Obamának küldött pénzadományok összege).

Mitt Romney ugyan nem a spontaneitásáról vagy a népvezéri képességeiről híres, de várhatóan mindent megtesz majd azért, hogy lendületet adjon a kampányának, a jelenlegi állás szerint ugyanis Barack Obamának nagyobb esélye van - még ha ez csak halvány előnyt is jelent - a választás megnyerésére, mint neki. A várakozás az, hogy Romney arra használja majd a pártkonvencióra irányuló óriási médiafigyelmet, hogy megmutassa személyes oldalát a választóknak, és bizonyítsa, hogy nemcsak érti, hanem át is érzi a problémáik súlyát.

Romney virginiai központja - Forrás: saját fotó

Erre azért van szüksége, mert a felmérések ugyan azt mutatják, hogy a választók elégedetlenek azzal, ahogy Obama a súlyos gazdasági helyzetet kezeli, viszont nem gondolják azt, hogy Romney feltétlenül jobb lenne erre a feladatra. Obamának ráadásul megvan az az előnye is, hogy a választók többsége kedveli, és azt gondolja róla, hogy empatikusan áll az átlagemberek problémáihoz, míg Romneyt sokkal ridegebbnek és távolságtartónak látják (ebben persze benne van a republikánus jelöltet negatív reklámok garmadájával támadó demokraták keze is).

Ennek a személyesebb bemutatkozásra való törekvésnek már vannak is jelei Romney részéről. Bár a politikus mindeddig tartózkodott attól, hogy az egyes keresztények által gyanús szektának tartott mormon egyházhoz való kötődése téma legyen, múlt héten a sajtót is beengedték a szertartásra, ahova elment. A nyitás jele az is, hogy Romney feleségével együtt megjelent a Parade nevű életmódmagazin legutóbbi számának címlapján, és még a New York Timesnak is készségesen nyilatkoztak a hozzá közel állók arról, hogy Romney hogyan viselkedett különböző krízishelyzetekben (az egyik az volt, amikor még fiatalon volt egy súlyos autóbalesete, a másik pedig, amikor kiderült a feleségéről, hogy szklerózis multiplexben szenved).

Érdemes lesz tehát figyelni a következő napokat, meg persze utána a felmérések alakulását. Persze ha jól is sikerül Romneynak a konvenció, nem sokáig élvezheti a reflektorfényt, a rákövetkező héten ugyanis következik a demokraták gyűlése, ahol ugyan persze biztosan sok szó lesz róla, de feltehetően nem túl pozitív kontextusban.

0 Tovább

Miért akarja mindenki megölni a nagyit?

Nem lennék az amerikai nagymamák helyében. Nagyon úgy tűnik, hogy ha eldurvul a politikai küzdelem - márpedig ez egyáltalán nem ritka -, akkor mindig ők kerülnek veszélybe. Amikor 2009-ben és 2010-ben ment a nagy vita a demokraták egészségügyi reformjáról, akkor a tervet hevesen bíráló republikánusok azzal riogatták az embereket, hogy az Obama-kormányzat halálbizottságokat fog felállítani, amely a másvilágra küldi majd azokat, akiknek gyógyítását túl drágának ítéli meg. A finoman szólva is túlzó állításokra az elnök akkor úgy reagált, hogy közölte: “Nem húzzuk ki a dugót nagyiból.”

Akkor tehát úgy nézett ki, hogy a demokraták jelentenek fenyegetést a nagymamákra, most viszont a republikánusokon van a sor. Előkerült egy, a Youtube-ra még 2011 májusában feltöltött klip, amelyen az látható, hogy egy magas, öltönyös férfi tol egy kerekesszékben ülő idős nőt, aki először még mosolyogva élvezi a kirándulást, a végén azonban elszörnyed az arca, a férfi ugyanis egy szakadékba löki. Közben az idősek egészségügyi ellátását biztosító állami rendszerről villannak fel feliratok, amelyek a rendszer halálát jósolják. Ha pedig valakinek kétsége lett volna, hogy a klip készítői kire akartak utalni az öltönyös férfi szerepeltetésével, akkor annak a végén feltűnő felirat egyértelművé teszi, hogy Paul Ryanről, a republikánusok költségvetési felelőséről van szó.

A klip azért került most elő, mert Mitt Romney szombaton bejelentette, hogy Ryant kéri fel alelnökjelöltjének, és ezzel egyből a kampány középpontjába kerültek a politikus korábbi tervei. Ryan évek óta drasztikus megszorításokat követel, különösen a nagy ellátó rendszerek esetében, mint amilyen például a 65 év felettiek ellátását segítő (teljes fedezetről ugyanis nincs szó) Medicare. A demokraták azt állítják, hogy Ryan jelölésével nyilvánvalóvá vált, hogy a republikánusok célja a Medicare mostani rendszerének felszámolása, Romneyék viszont azt mondják, hogy valójában ők azok, akik megvédik a rendszert, még ha ehhez át is kell némileg alakítani.

A helyzet egyébként az, hogy valójában mindkét oldal egyetért abban, hogy meg kell fékezni a hosszú távon fenntarthatatlan Medicare-költségeket. Még a megtakarítások méretében is nagyjából hasonló gondolataik vannak, ahogy azonban arra a New York Times is rámutat, ezt nagyon különböző úton képzelik el megvalósítani. Ryan és Romney azt javasolja, meg kell szüntetni azt, hogy a kormányzat korlátlan elkötelezettséget vállal a költségek fedezésére. Helyette azt csinálnák, hogy az állam fix összeget biztosítana az embereknek, akik aztán akár privát ellátást is vásárolhatnának maguknak ebből a pénzből. Obama ehhez képest ott próbálna spórolni, hogy csökkentené a kórházaknak és egyéb szolgáltatóknak fizetendő összeget. Ezt egy költségellenőrzési testület felállításán keresztül oldaná meg.

A két oldal tehát nagyon hasonló diagnózist állított fel, csak a megoldásban különböznek, és ugyan a nagyik kinyírásáról szóló riogatás nyilván nagyon erős túlzás, azt viszonylag egyszerű matematikai műveletekkel ki lehet számolni, hogyha egyre több az idős ember (ahogy ez Amerikára is igaz), viszont kevesebb lesz a pénz az ellátásukra, akkor a nagymamák biztosan nem fognak túl jól járni.

0 Tovább

A vezetéknév nélküli ember

 

Két okból teszem közzé az Obama-kampánynak ezt a videóját. Egyrészt általában érdekes látni, hogy külön spanyol nyelvű hirdetésekkel célozzák meg az egyre nagyobb jelentőséggel bíró latin szavazótábort. Másrészt ez a másfél perces klip tökéletesen összefoglalja azt, mi a reakciója a demokratáknak arra, hogy Mitt Romney a drasztikus megszorító intézkedéseket szükségesnek tartó Paul Ryant választotta alelnökjelöltnek.

Obamáék idéznek a Ryan-féle költségvetési tervekre adott különböző elemzői reakciókból, amelyek szerint a leggazdagabbak kivételével mindenki rosszul járna ezekkel az intézkedésekkel. A vészjósló mondatok mellé aztán bevágják Romney korábbi nyilatkozatait, amelyekben magasztalta a Ryan-féle programot (többek között a megszorításokhoz valahogy furcsán passzoló “csodálatos” jelzővel). No podría ser más clara, vagyis Nem lehetne ennél világosabb - szól a hirdetés végén felvillanó felirat, hangsúlyozva, hogy Ryan kiválasztásával Romney saját magáévá tette drasztikus költségvetési terveket.

Ez egy egyszerű és hatásos üzenetnek tűnik, és valószínűleg kevéssé fogja semlegesíteni az, hogy Romney azt ígéri, nem egy az egyben veszi át Ryan elképzeléseit, hanem elő fog állni a saját költségvetési tervével. Obamáék gyors reakciója azért is eredményes lehet, mert Ryan ugyan már 14 éve tagja a kongresszusnak, de az amerikai választók általában nem nagyon ismerik a törvényhozás tagjait, legfeljebb a saját államuk képviselőit.

Itt Washingtonban is azt tapasztaltam reprezentatív kutatásnak semmiképp sem nevezhető beszélgetéseim során, hogy a legtöbben eddig még csak nem is hallottak róla. Egy, amúgy a tájékozottabbak közé tartozó nő (a Washington Post régi előfizetője) például megjegyezte, hogy Paul Ryannel már az is gond, hogy nem lehet tudni, melyik a keresztneve, mert a Paul és a Ryan egyaránt elterjedtnek számít. Ha ebből indulunk ki, akkor jó esélyei lehetnek Obamáéknak arra, hogy a saját érdekeiknek megfelelően formálják a választókban kialakuló képet Romney társáról.

0 Tovább

Jön a demokrata bosszú?

Emlékszik még mindenki John Kerry 2004-es szereplésére? Annak az elnökválasztási kampánynak az egyik legfontosabb témája az egyre rondábban alakuló iraki háború volt, és a demokraták azt hitték, hogy a vietnami veterán esélyes kihívó lehet majd a háborús bevetést megúszó George W. Bush-sal szemben. Ehhez képest Kerry épp ezen a ponton vérzett el. Megjelent a Swift Boat nevet viselő, háborús veteránokból álló csoport, amely azt állította, hogy a demokrata jelölt hazudott saját háborús múltjáról, és nem hajtotta végre a neki tulajdonított hőstetteket.

Bár nyilvánvaló volt a csoport politikai kötődése a republikánusokhoz, és Kerryt védelmébe vette egy sor egykori bajtársa, az intenzív kampány elérte a hatását. Sikerült rávetni a kétség árnyékát a demokrata politikus múltjára, és Bush végül - persze nemcsak emiatt - magabiztos győzelmet aratott a választásokon.

A republikánusok most attól tartanak, hogy valami hasonló fog történni ezúttal az ő jelöltjükkel, Mitt Romneyval. Ő ugyanis azzal az üzenettel szállt be a kampányba, hogy egykori üzletemberként tisztában van a gazdaság működésével, és így tudja, hogyan kell növekedést - és ezzel munkahelyeket - generálni. Mivel nincs sok esély arra, hogy a novemberi szavazásig hátralévő időben magához térjen a továbbra is gyengélkedő amerikai gazdaság, így ez egy erős alapállásnak tűnik.

Obamáék betámadják Romneyt

A hivatalban lévő elnök, Barack Obama kampánystábja azonban épp Romneynak ezt az erősségét vette célba. Elkezdték támadni azzal, hogy az általa korábban vezetett befektető cég, a Bain Capital több olyan céget is felvásárolt, amelyek aztán bizonyos nyereség megtermelése után tönkrementek, és így több százan veszítették el a munkájukat. Azt Obamáék is elismerték, hogy ezeknek az ügyleteknek a többsége 1999 után történt, amikor Romney már nem vett részt a cég tevékenységében. Csütörtökön azonban a Boston Globe közölt egy cikket arról, hogy különböző hivatalos cégiratokban az szerepel, hogy Romney 1999 és 2002 között is vezető tisztségeket töltött be a Bain Capitalnél.

Obamáék erre azonnal ráugrottak, és már konkrét bűncselekménnyel - a hatóságok félrevezetésével - vádolták meg Romneyt, pedig nemcsak a republikánus elnökjelölt, hanem független kampányfigyelő internetes oldalak is azt állították, hogy a Globe cikke nem feltétlenül mond ellent Romney korábbi kijelentéseinek. A jelölt ugyanis korábban is azt állította, hogy bár lényegében otthagyta a céget (hogy segítsen megmenteni a Salt Lake City-i téli olimpia káoszba fulladó előkészületeit), a formális kapcsolata megmaradt vele.Ez ráadásul csak az egyik olyan pontja Romney üzleti múltjának, amelyet Obamáék célba vettek. A republikánus jelöltet már az előválasztások során piszkálták akkori (szintén republikánus) riválisai, hogy miért nem hozza nyilvánosságra adóbevallását. Végül ezt még akkor megtette, de csak a 2010-est tette közzé, valamint egy előzetes adatsort a 2011-es jövedelmi helyzetéről. Ebből is kiderült, hogy vagyonának egy része svájci, bermudai és kajmán-szigeteki bankszámlákon van elhelyezve, ami ugyan törvényes, de nem mutat feltétlenül jól egy hazafias kampányt folytató politikus részéről.

Romneyék visszavágnak Obamának

Romney azt állította, hogy a vagyona egy úgynevezett blind trustra van bízva, vagyis neki nincs közvetlen hatása a befektetési döntésekre. Egyrészt azonban mint az a Vanity Fair cikkéből kiderül, nem biztos, hogy ez tényleg így van, másrészt Romney nem hajlandó nyilvánosságra hozni a korábbi adóbevallásait, pedig azokból egyértelműbbé válhatna jövedelmi helyzetének alakulása. Romney egyelőre vonakodik ezt megtenni, ami viszont Obamáék kezére játszik. A Romney körül szaporodó, tartósan ott is maradó kérdőjelek ugyanis beleégethetik a választók agyába azt, hogy valami nem stimmel ezzel a jelölttel.

Márpedig a nyár hagyományosan az alapozás időszaka az elnökválasztási kampányokban. Ilyenkor igyekeznek az egymással szembenbálló oldalak minél kedvezőbbre alakítani azt a terepet, amelyen aztán megvívják majd a csatáikat közvetlenül a novemberi szavazás előtt. Nyolc évvel ezelőtt ez a republikánusoknak ment jobban, a demokraták azonban láthatóan tanultak az akkori leckéből.

0 Tovább

potus & co

blogavatar

Mi és miért történik az amerikai politikában? Egy blog egyenesen Washington DC-ből.

Utolsó kommentek