Pedig már nagyon vártam. Napok óta ott volt az egyik hűtőmágnes alatt a kinyomtatott belépő, pénteken pedig mellé tettem az autóbérlési papírt is. Utánanéztem, pontosan mikor jár reggel a metró, hogy biztosan odaérjek időben a reptérre felvenni az autót. Előkészítettem a GPS-t, felraktam töltőre a fényképezőgépem akkummulátorát, és épp azon gondolkodtam, hol tudnék utánanézni a településekre lebontott 2008-as választási eredményeknek, amikor jött a rossz hír: a közeledő Sandy Hurrikán miatt lemondják a rendezvényt.

Az értesítés Mitt Romney kampánystábjától érkezett e-mailen szombat este. A republikánus elnökjelölt vasárnap a Washingtonhoz közeli Haymarket nevű kisvárosban tartott volna kampányrendezvényt, a szétküldött e-mail szerint azonban ezt a térségbe tervezett többi eseménnyel együtt elhalasztják.

Nagy a készültség a vihar miatt. Ebben a boltban például elfogyott szinte az összes ásványvíz. 

Nagy szomorúsággal fogadtam a hírt két okból is. Egyrészt Washington és környéke annyira erősen demokrata bázisnak számít, hogy alig lehet találni republikánusokat, ami nagy mértékben megnehezíti a tudósítói munkát (a hatalmas távolságok és a tömegközlekedés szinte teljes hiánya miatt pedig utazni nehéz). Másrészt épp most lett igazán izgalmas a Romney-kampány. Néhány héttel ezelőtt még a saját táborán belül is sokan azzal számoltak, hogy vereséget szenved Barack Obamától, az október elején tartott első elnökjelölti vita óta azonban lendületbe jött, úgyhogy nagyszerű lett volna személyesen is megnézni Romneyt és híveit.

A felmérések azt mutatják, hogy nagyon szoros a küzdelem a két jelölt között. Bár a legtöbb elemzés még mindig azt mondja, hogy továbbra is Obama az esélyes a győzelemre, a Washington Post szombaton már arról közölt cikket, hogy könnyen lehet, hogy ezt úgy éri el, hogy összességében kevesebb szavazatot kap, mint a riválisa. (Az Egyesült Államokban nem közvetlenül választják az elnököt a szavazók, hanem egy úgynevezett elektori testületen keresztül, amelybe az egyes államok delegálnak tagokat a népességük arányának megfelelően. Az államok többsége stabilan kötődik valamelyik párthoz, így az a jelölt nyer, aki az ingadozók közül tud minél több nagyobb államot megnyerni.)

A vasárnapra meghirdetett rendezvény Virginia államban lett volna, amely az egyike a legfontosabb csatatereknek. Négy éve Obamának sikerült itt nyernie, de előtte több mint negyven éven át mindig a republikánus elnökjelölteket támogatták a virginiaiak. A felmérések szerint most kétesélyes a küzdelem, úgyhogy remélhetőleg a választásig hátralévő szűk másfél hétben elvonul a hurrikán és Romney visszatér még a környékre.