Megvoltak a viták, a tévékből már hónapok óta ömlenek a hirdetések, a két jelölt pedig össze-vissza cikázva járja a fontosabb államokat. Az állás ugyanakkor nagyjából ugyanaz, mint a kampány hivatalos kezdete, az elnökjelölő gyűlések előtt: rendkívül szoros verseny, amelyben ugyan a mélyebb elemzések szerint Barack Obama az esélyesebb a győzelemre, de ez a fölény nagyon is törékenynek tűnik.

Közben pedig most már csak kevesebb mint két hét van hátra a szavazásig (sőt, mivel több államban van lehetőség korai szavazásra, így valójában már zajlik a választás). Négy éve ilyenkor már nagyon valószínűnek tűnt Obama győzelme a nála sokkal gyengébb kampányt folytató, az általános politikai körülményekkel is küszködő John McCainnel szemben, most azonban erről szó sincs. Bárkivel beszélgettem az utóbbi napokban, legyen szó magánemberekről vagy politikával elemzés szintjén foglalkozó emberekkel, nem volt olyan, aki határozott jóslásba mert volna bocsátkozni. Helyette mindenki arra az unalmasnak tűnő, de valójában egyetlen tárgyilagosnak tekinthető álláspontra helyezkedik, hogy ez egy nagyon szoros verseny, amelynek nem lehet látni a kimenetelét.

Ez az egyszerre bizonytalan és feszült légkör kifejezetten érdekes jelenségeket produkál. Ha például valaki csak néhány percre belenézett volna a hétfő esti vitába úgy, hogy közben fogalma sincs az amerikai politikáról, akkor könnyen hihette volna azt, hogy valójában Mitt Romney az elnök és Barack Obama a kihívó. Általában a kihívó szokott ugyanis merész támadásokba lendülni, ebben a vitában ugyanakkor ez inkább Obamára volt jellemző, míg Romney visszafogott volt, és igyekezett kerülni a konfrontációt.

Ez a furcsa szereposztás ráadásul nem ért véget a vitával. Ahogy arra a Washington Post is rámutatott, Obama taktikája az, hogy vesztésre álló jelöltként állítja be magát (“nem akarom elveszíteni ezt a választást” - írta a szimpatizánsoknak küldött levelében), Romney pedig közben arról beszél, hogy épp most veszi át a vezetést. A Post szerint ez nem más, mint egyszerű blöff, miután a számok egyelőre egyik verziót sem támasztják alá.

Erre figyelmeztet Mike Allen, a Politico nagyszerű hírlevelének szerzője is, aki szerint a republikánusok ugyan hirtelen nagyon lelkesek lettek, de szerinte kétséges, hogy valóban van-e okuk erre. “Ahhoz, hogy elnök legyél, államokat kell megnyerned, nem pedig vitákat” - írta Allen, hozzátéve, Romney problémája az, hogy egyelőre egyik olyan államban sem áll biztos nyerésre, amelyek - az összesítést nézve - nélkülözhetetlenek számára a győzelemhez. A legtöbb felmérés szerint a republikánus jelölt Obama mögött áll Ohióban, Wisconsinban, Nevadában, New Hampshire-ben és Iowában is, márpedig nagyrészt ezeken a csatatereken fog eldőlni a választási közdelem.

Ebből a gondolatmenetből úgy tűnhet, hogy Obama az, aki magabiztosan várhatja a szavazást, de Mike Allen is nagyon gondosan feltételes módban fogalmaz, amikor a republikánus lelkesedés esetleges megalapozotlanságáról ír. Helyesen teszi, ez most nem a kijelentő mód ideje ebben a kampányban.