potus & co

Politikusoktól és a környezetük tagjaitól gyakran hallani azt, hogy a család szent, és ki kell hagyni a közéleti háborúskodásból. Ezt az íratlan szabályt általában betartják az Egyesült Államokban is, most azonban a fegyvertartásról szóló csatában a laza szabályok fenntartásáért küzdő National Rifle Association átlépte ezt a határt. Közzétettek egy hirdetést, amelyben képmutatással vádolják Barack Obamát, amiért a lányai ugyan fegyveres őrök által védett iskolában tanulnak, viszont ő maga ellenzi azt, hogy minden iskolában legyen fegyveres őr.

A hirdetés nem véletlenül most jelent meg, Obama ugyanis épp szerdán állt elő azzal az átfogó csomaggal, amelynek célja a decemberi connecticuti mészárláshoz hasonló esetek megelőzése. A tragédia után felerősödött a fegyvertartási szabályok szigorítását követelők hangja, és Obama csomagja is ebbe az irányba mutat. A fegyverlobbi szervezet szerint ugyanakkor a megoldás az lenne, ha fegyveres őrök kerülnének minden iskolába, mert - ahogy az alelnökük fogalmazott még decemberben - “egy fegyveres rosszfiút csak egy fegyveres jófiú állíthat meg”.

Obama szerint ez nem jelent megoldást, bár a Fehér Ház azt is elismeri, hogy az elnök csomagjának elfogadtatása nem lesz könnyű, a törvényhozásban ugyanis sok támogatója van a fegyverlobbinak. Kemény csata várható tehát, és az NRA ezzel a hirdetéssel már az elején egy nagyon komoly fegyvert vetett be.

Egy Abraham Lincolnnak öltözött ember vendégszereplésével nyílt meg pénteken a Fehér Háztól néhány utcányira az a bolt, ahol Barack Obama második elnöki beiktatási ünnepségére árulnak ajándéktárgyakat. Ahogy a telefonommal lőtt alábbi videóban az egyik szervező elmondja, gondoltak minden korosztályra, így vannak termékeik fiataloknak és időseknek egyaránt. Ez jelent polókat, poharakat, táskákat és sok-sok jelvényt. Emellett felkészültek arra is, ha nagy hideg lesz a beiktatási ünnepség napján (január 21.), és így elnöki emblémával ellátott pokrócokat is árulnak. 

Barack Obama nemrég elveszített egy kormányátalakítási csatát, de most belement egy újabb kockázatos ütközetbe. A vereséget azzal szenvedte el, hogy régi bizalmasát, Susan Rice ENSZ-nagykövetet akarta jelölni a külügyminiszteri posztra a hamarosan távozó Hillary Clinton helyére, de a szenátusból érkező kemény republikánus támadások (a szeptemberi bengázi támadásokról tett, félrevezetőnek tartott nyilatkozata miatt érték bírálatok Rice-t) hatására meghátrált, és végül John Kerry szenátor lett a jelöltje.

A fontosabb kormányzati pozíciók közé tartozik a védelmi miniszteri szék is, és ezen szintén üresedés lesz, Leon Panetta ugyanis jelezte, hogy vissza akar vonulni nyugodt kaliforniai otthonába (ahol várja felesége és imádott kutyája). Obama hétfőn jelentette be, hogy utódnak Chuck Hagel egykori szenátort jelöli, akinek első ránézésre semmilyen akadállyal nem kellene számolnia a rá váró szenátusi meghallgatásokon.

Hagel és Obama - Forrás: AFP

Hagel a republikánus párthoz tartozik és 2009-ig maga is szenátor volt, így most a demokrata elnökkel a háta mögött elvileg mindkét pártnak a támogatását bírnia kellene. Ráadásul nemcsak politikai, hanem katonai múltja is van: szolgált a vietnami háborúban, és kétszer is megkapta a harc közben megsebesülteknek járó Purple Heart kitüntetést. Az egyiket egy olyan sebesülésért kapta, amelyet akkor szerzett, amikor megmentette saját testvére életét. A háborús múlt emlékét azáltal is őrzi, hogy a mellkasában még mindig van néhány repeszdarab.

Chuck Hagelnek tehát elvileg sima útja kellene hogy legyen a miniszteri székig egy olyan politikai közegben, ahol nagyra becsülik a katonákat és ahol minden marakodás ellenére vannak jelei a pártok közötti együttműködésre való törekvésnek. Nagyon valószínű azonban, hogy szenátusi megerősítését kemény konfliktusok kísérik majd, Hagelnek ugyanis mindkét oldalon vannak kemény ellenfelei.

A saját pártján belül azzal szerzett magának rossz pontokat, hogy a kezdeti támogatás után a Bush-kormányzat Irak-politikájának egyik legkeményebb kritikusává vált. Kilóg a republikánusok sorából azzal is, hogy a nyugati hatalmak szerint atomfegyver készítésén dolgozó Iránnal szemben nem tartja jó hozzáállásnak a fegyvercsörtetést (igaz, szenátorként még a keményebb szankciókat is ellenezte, pedig most a Fehér Ház ezt az irányt követi).

A demokratáknál eközben többek között azzal húzta ki a gyufát, hogy 14 évvel ezelőtt, a Clinton-elnökség alatt azt a kifogást emelte egy homoszexuális nagykövetjelölttel szemben, hogy “agresszívan” meleg. Hagel azóta bocsánatot kért ezért minden érintettől, de az utóbbi hetekben felmelegedett ellene a homofóbia vádja.

Van egy közös támadási pont is a republikánusok és demokraták számára. Mindkét pártnál a külpolitika egyik legfontosabb sarokköve az Izraellel szoros szövetség fenntartása, és ugyan Hagel azt mondja, hogy ezt ő is így gondolja, elkötelezettségének megkérdőjelezéséhez elég volt néhány, ránézésre ártatlannak tűnő nyilatkozat. Egyszer például kijelentette, hogy ő az amerikai alkotmányra tett esküt, és nem az elnöknek vagy Izraelnek. A másik az volt, hogy az Izrael-barát lobbit zsidó lobbinak nevezte, amit a lobbiszervezetek állítólag nem szeretnek.

A hétfői jelölés bejelentésével együtt a Fehér Ház ráöntött a sajtóra egy sor olyan információt, amelyekkel megpróbálták elvenni a kritikák élét. (Például rámutattak arra, hogy a zsidó lobbi kifejezés viszonylag bevett megfogalmazásnak számít politikusok részéről.) Obama láthatóan úgy gondolja, hogy egymás után kétszer nem engedheti meg magának, hogy meghátráljon, és most felvette a kesztyűt.

A 2012-es elnökválasztási kampány nem volt éppen túl inspiráló, de azért biztos születik majd róla néhány könyv, amelyek között remélhetőleg lesznek jók is. Az például lehet tudni, hogy Dan Balz, a Washington Post vezető politikai riportere a választás óta könyvírási szabadságon van, és ha a 2008-as kampányról készült könyvét (szerzőtársa egy másik veterán újságíró, Haynes Johnson volt) vesszük alapul, akkor egy korrekt és mélyre ásó anyagra számíthatunk.

Ha valaki újra akarja élni a kampányt, és megelégszik egy felszínesebb beszámolóval is, akkor annak már most ott van a Politico e-könyv-sorozatának legújabb darabja, a The End of the Line. Ez inkább olyan, mint egy szép hosszú újságcikk, és néhány óra alatt végig lehet pörgetni. Jól van megírva, szinte filmszerűen van megszerkesztve (rövid jelenetek követik egymást), és ugyan a választási küzdelmet közelről követők számára nem derülnek ki belőle egetrengető újdonságok, azért vannak benne érdekességek.

Engem leginkább az a rész fogott meg, amelyben leírták, hogy milyen komolyan megrázta Barack Obamát az, amikor leszerepelt az első tévévitában. Azt az eddigi beszámolókból is lehetett tudni, hogy Obama kifejezetten félvállról vette a felkészülést, és minden alkalmat megragadott arra, hogy ne kelljen résztvennie a stábja által szervezett vitapróbákon. Az sem újdonság, hogy Obama még közvetlenül a vita után sem ismerte fel, hogy mekkorát hibázott (“Nem volt ez olyan rossz” - mondta a színpadról érkezve), azt viszont máshol még nem láttam ilyen részletesen leírva, hogy mennyire megviselte őt a szereplését övező általános kritika, illetve az, hogy riválisa, Mitt Romney lendületet kapott a vita után.

Romney és Obama az első tévévitában - Forrás: AFP

A könyvből kiderül, hogy Obama ekkor döntötte el például azt, hogy a kampány hátralevő részében hanyagolni fogja az iPadjét, besokallt ugyanis attól a sok bírálattól, amit a saját teljesítményéről olvasott. Nem mintha nem értett volna egyet ezekkel a véleményekkel, a Politico szerzői leírják ugyanis, hogy Obama ugyan először nem értette, miért csépeli őt mindenki, de aztán amikor újranézte a vitát, sajátt maga is megdöbbent azon, milyen negatív kisugárzása volt, főleg amikor az osztott képernyőn egyszerre mutatták őt és a sokkal nyugodtabb Romneyt.

Másnap reggel aztán Obama bocsánatot kért a saját stábjától, és kijelentette, hogy “ez többé nem fog megtörténni”. A következő vitákra már sokkal nagyobb elszántsággal készült, és a kampány munkatársaival is sokkal közvetlenebben érintkezett. Sokakat meglepett például az, hogy csak az általában hűvösen viselkedő elnök hirtelen elkezdte kérdezgetni őket arról, hogy vannak, illetve bizonygatta nekik azt, hogy a következő vitán jobban fog szerepelni.

A hozzá közel állók szerint mindez annak a jele volt, hogy az általában nagyon magabiztosnak tűnő Obamát őszintén megrázták a történtek. A talpra állásában segítette őt egykori szóvivője, Robert Gibbs, aki a mostani kampányban ugyan csak kisebb szerepet vállalt, de Obamához barátinak mondható viszony fűzi. Obama és Gibbs azokban a napokban több e-mailt is váltott, majd a második tévévita előtti napon személyesen is találkoztak: az elnök meghívta ebédelni magához a Fehér Házba Gibbst, aki egy meglepetéssel érkezett.

A korábbi szóvivő emlékezett arra, hogy Obama nagyon rosszul viselte azt, hogy elnökként le kellett mondania az autóvezetésről, és kifejezetten szomorkodott azon, amikor a General Motorsnál tett egyik látogatása során a testőrei nem engedték meg neki, hogy kipróbálja a Volt nevű elektromos autót. Gibbsnek van egy ilyen kocsija, és megkérte az elnök kabinetfőnök-helyettesét, intézze el, hogy bevihesse a Fehér Házba. Ebéd után aztán Gibbs odavitte Obamát az autóhoz, aki széles vigyorral beült a volán mögé, és tett három kört az udvaron.

Nem tudni, hogy ennek a meglepetésnek konkrétan mekkora szerepe volt benne, de a másnapi tévévitában mintha kicserélték volna Obamát: energikus volt határozott, és a teljesítményéről is olyan értékelések születtek, hogy akár újra kezébe vehette volna az iPadjét is.

Barack Obama magabiztos győzelmet aratott az elnökválasztáson. A demokraták megőrizték a többségüket a szenátusban. A republikánusok eközben a sebeiket nyalogatják és azt vizsgálgatják, hogy mit rontottak el. Felszínesen nézve így néz ki a politikai helyzet a novemberi választások óta, a képlet azonban valójában ennél bonyolultabb.

Ezt a legjobban az illusztrálja, ami kedden Michigan államban történt. A republikánus többségű törvényhozás elfogadta, a republikánus kormányzó pedig egyből alá is írta azt a törvényt, amely jelentős mértékben korlátozza a szakszervezetek befolyását. A jogszabály értelmében a szakszervezetek nem szedhetnek automatikusan tagdíjat a dolgozóktól cserébe azért, hogy a bérükről és egyéb járadékokról tárgyaljanak a nevükben a munkaadóval. A változtatás támogatói azt mondják, hogy ez versenyképesebbé teszi majd a helyi gazdaságot, bírálói szerint viszont csupán arról van szó, hogy a befolyásos cégtulajdonosok többek között ezzel akarják gyengíteni a szakszervezeteket.

A konfliktus politikai leképeződése úgy néz ki, hogy a republikánusok (többek között a milliárdos Koch-testvérek ösztönzésére) kezdeményezték a változtatást, a demokraták (akiknek kampányát általában bőkezűen támogatják a szakszervezetek) pedig ellenezték. A vitába beszállt Barack Obama is, aki hétfőn épp Michiganben járt, és közölte, hogy ennek a jogszabályi változtatásnak szerinte semmi köze nincs a gazdasághoz. “Amiről valójában beszélnek, az az, hogy jogot adnak ahhoz, hogy kevesebb pénzért dolgozzatok” - fogalmazott az elnök, utalva arra, hogy a törvény közkeletű neve az, hogy “right to work”, vagyis “jog a munkához”.

Az autóiparáról híres Michiganben hagyományosan befolyásosak voltak eddig a szakszervezetek, bár az utóbbi években sokat gyengült a pozíciójuk (nyilván nem függetlenül attól, hogy csökkent a taglétszámuk). Így is komoly szimbolikus jelentőséggel bír azonban ez a keddi döntés, amely jelzi azt, hogy országos szinten talán a demokraták tűnnek erősebbnek, de helyi viszonylatokban komolyan számolni kell a republikánusokkal.

A michiganihez hasonló ütközetet nyertek meg tavaly Wisconsinban is, ahol a szakszervezetek ellen fellépő republikánus kormányzót később megpróbálták visszahívni a posztjáról a demokraták, de kudarcot vallottak.  De nemcsak a munkajogi küzdelmekben szerepelnek jól a republikánusok, erős helyi pozícióikat mutatja az is, hogy az ötven államból jelenleg harmincat republikánus kormányzó irányít, ami különösen akkor számít szép számnak, ha hozzátesszük, hogy 2009-ben, amikor Obama hivatalba lépett, még csak 22-en voltak. Biztos lesznek köztük páran, akik négy év múlva megpróbálnak majd eggyel magasabb szinte lépni, hogy országosan is megtörjék a demokraták erejét.