A 2012-es elnökválasztási kampány nem volt éppen túl inspiráló, de azért biztos születik majd róla néhány könyv, amelyek között remélhetőleg lesznek jók is. Az például lehet tudni, hogy Dan Balz, a Washington Post vezető politikai riportere a választás óta könyvírási szabadságon van, és ha a 2008-as kampányról készült könyvét (szerzőtársa egy másik veterán újságíró, Haynes Johnson volt) vesszük alapul, akkor egy korrekt és mélyre ásó anyagra számíthatunk.

Ha valaki újra akarja élni a kampányt, és megelégszik egy felszínesebb beszámolóval is, akkor annak már most ott van a Politico e-könyv-sorozatának legújabb darabja, a The End of the Line. Ez inkább olyan, mint egy szép hosszú újságcikk, és néhány óra alatt végig lehet pörgetni. Jól van megírva, szinte filmszerűen van megszerkesztve (rövid jelenetek követik egymást), és ugyan a választási küzdelmet közelről követők számára nem derülnek ki belőle egetrengető újdonságok, azért vannak benne érdekességek.

Engem leginkább az a rész fogott meg, amelyben leírták, hogy milyen komolyan megrázta Barack Obamát az, amikor leszerepelt az első tévévitában. Azt az eddigi beszámolókból is lehetett tudni, hogy Obama kifejezetten félvállról vette a felkészülést, és minden alkalmat megragadott arra, hogy ne kelljen résztvennie a stábja által szervezett vitapróbákon. Az sem újdonság, hogy Obama még közvetlenül a vita után sem ismerte fel, hogy mekkorát hibázott (“Nem volt ez olyan rossz” - mondta a színpadról érkezve), azt viszont máshol még nem láttam ilyen részletesen leírva, hogy mennyire megviselte őt a szereplését övező általános kritika, illetve az, hogy riválisa, Mitt Romney lendületet kapott a vita után.

Romney és Obama az első tévévitában - Forrás: AFP

A könyvből kiderül, hogy Obama ekkor döntötte el például azt, hogy a kampány hátralevő részében hanyagolni fogja az iPadjét, besokallt ugyanis attól a sok bírálattól, amit a saját teljesítményéről olvasott. Nem mintha nem értett volna egyet ezekkel a véleményekkel, a Politico szerzői leírják ugyanis, hogy Obama ugyan először nem értette, miért csépeli őt mindenki, de aztán amikor újranézte a vitát, sajátt maga is megdöbbent azon, milyen negatív kisugárzása volt, főleg amikor az osztott képernyőn egyszerre mutatták őt és a sokkal nyugodtabb Romneyt.

Másnap reggel aztán Obama bocsánatot kért a saját stábjától, és kijelentette, hogy “ez többé nem fog megtörténni”. A következő vitákra már sokkal nagyobb elszántsággal készült, és a kampány munkatársaival is sokkal közvetlenebben érintkezett. Sokakat meglepett például az, hogy csak az általában hűvösen viselkedő elnök hirtelen elkezdte kérdezgetni őket arról, hogy vannak, illetve bizonygatta nekik azt, hogy a következő vitán jobban fog szerepelni.

A hozzá közel állók szerint mindez annak a jele volt, hogy az általában nagyon magabiztosnak tűnő Obamát őszintén megrázták a történtek. A talpra állásában segítette őt egykori szóvivője, Robert Gibbs, aki a mostani kampányban ugyan csak kisebb szerepet vállalt, de Obamához barátinak mondható viszony fűzi. Obama és Gibbs azokban a napokban több e-mailt is váltott, majd a második tévévita előtti napon személyesen is találkoztak: az elnök meghívta ebédelni magához a Fehér Házba Gibbst, aki egy meglepetéssel érkezett.

A korábbi szóvivő emlékezett arra, hogy Obama nagyon rosszul viselte azt, hogy elnökként le kellett mondania az autóvezetésről, és kifejezetten szomorkodott azon, amikor a General Motorsnál tett egyik látogatása során a testőrei nem engedték meg neki, hogy kipróbálja a Volt nevű elektromos autót. Gibbsnek van egy ilyen kocsija, és megkérte az elnök kabinetfőnök-helyettesét, intézze el, hogy bevihesse a Fehér Házba. Ebéd után aztán Gibbs odavitte Obamát az autóhoz, aki széles vigyorral beült a volán mögé, és tett három kört az udvaron.

Nem tudni, hogy ennek a meglepetésnek konkrétan mekkora szerepe volt benne, de a másnapi tévévitában mintha kicserélték volna Obamát: energikus volt határozott, és a teljesítményéről is olyan értékelések születtek, hogy akár újra kezébe vehette volna az iPadjét is.