Barack Obama nemrég elveszített egy kormányátalakítási csatát, de most belement egy újabb kockázatos ütközetbe. A vereséget azzal szenvedte el, hogy régi bizalmasát, Susan Rice ENSZ-nagykövetet akarta jelölni a külügyminiszteri posztra a hamarosan távozó Hillary Clinton helyére, de a szenátusból érkező kemény republikánus támadások (a szeptemberi bengázi támadásokról tett, félrevezetőnek tartott nyilatkozata miatt érték bírálatok Rice-t) hatására meghátrált, és végül John Kerry szenátor lett a jelöltje.

A fontosabb kormányzati pozíciók közé tartozik a védelmi miniszteri szék is, és ezen szintén üresedés lesz, Leon Panetta ugyanis jelezte, hogy vissza akar vonulni nyugodt kaliforniai otthonába (ahol várja felesége és imádott kutyája). Obama hétfőn jelentette be, hogy utódnak Chuck Hagel egykori szenátort jelöli, akinek első ránézésre semmilyen akadállyal nem kellene számolnia a rá váró szenátusi meghallgatásokon.

Hagel és Obama - Forrás: AFP

Hagel a republikánus párthoz tartozik és 2009-ig maga is szenátor volt, így most a demokrata elnökkel a háta mögött elvileg mindkét pártnak a támogatását bírnia kellene. Ráadásul nemcsak politikai, hanem katonai múltja is van: szolgált a vietnami háborúban, és kétszer is megkapta a harc közben megsebesülteknek járó Purple Heart kitüntetést. Az egyiket egy olyan sebesülésért kapta, amelyet akkor szerzett, amikor megmentette saját testvére életét. A háborús múlt emlékét azáltal is őrzi, hogy a mellkasában még mindig van néhány repeszdarab.

Chuck Hagelnek tehát elvileg sima útja kellene hogy legyen a miniszteri székig egy olyan politikai közegben, ahol nagyra becsülik a katonákat és ahol minden marakodás ellenére vannak jelei a pártok közötti együttműködésre való törekvésnek. Nagyon valószínű azonban, hogy szenátusi megerősítését kemény konfliktusok kísérik majd, Hagelnek ugyanis mindkét oldalon vannak kemény ellenfelei.

A saját pártján belül azzal szerzett magának rossz pontokat, hogy a kezdeti támogatás után a Bush-kormányzat Irak-politikájának egyik legkeményebb kritikusává vált. Kilóg a republikánusok sorából azzal is, hogy a nyugati hatalmak szerint atomfegyver készítésén dolgozó Iránnal szemben nem tartja jó hozzáállásnak a fegyvercsörtetést (igaz, szenátorként még a keményebb szankciókat is ellenezte, pedig most a Fehér Ház ezt az irányt követi).

A demokratáknál eközben többek között azzal húzta ki a gyufát, hogy 14 évvel ezelőtt, a Clinton-elnökség alatt azt a kifogást emelte egy homoszexuális nagykövetjelölttel szemben, hogy “agresszívan” meleg. Hagel azóta bocsánatot kért ezért minden érintettől, de az utóbbi hetekben felmelegedett ellene a homofóbia vádja.

Van egy közös támadási pont is a republikánusok és demokraták számára. Mindkét pártnál a külpolitika egyik legfontosabb sarokköve az Izraellel szoros szövetség fenntartása, és ugyan Hagel azt mondja, hogy ezt ő is így gondolja, elkötelezettségének megkérdőjelezéséhez elég volt néhány, ránézésre ártatlannak tűnő nyilatkozat. Egyszer például kijelentette, hogy ő az amerikai alkotmányra tett esküt, és nem az elnöknek vagy Izraelnek. A másik az volt, hogy az Izrael-barát lobbit zsidó lobbinak nevezte, amit a lobbiszervezetek állítólag nem szeretnek.

A hétfői jelölés bejelentésével együtt a Fehér Ház ráöntött a sajtóra egy sor olyan információt, amelyekkel megpróbálták elvenni a kritikák élét. (Például rámutattak arra, hogy a zsidó lobbi kifejezés viszonylag bevett megfogalmazásnak számít politikusok részéről.) Obama láthatóan úgy gondolja, hogy egymás után kétszer nem engedheti meg magának, hogy meghátráljon, és most felvette a kesztyűt.