potus & co

Romney kitartó ekézése után Obamáék előálltak egy pozitív üzenetű hirdetéssel is. A hétvégi hivatalos kampánynyitó után most hétfőn közzétették az alábbi egyperces videót, amely úgy foglalja össze az elmúlt bő három évet, hogy Obama örökölt egy csomó problémát, és ugyan még mindig nem sikerült mindent megoldani, de már elkezdődött a talpraállás. A szlogen pedig nemes egyszerűséggel annyi: forward, vagyis előre.

Ennek az üzenetnek a legkényesebb pontja az, hogy vajon hogyan rezonál ez a diadalittas üzenet annál a sok-sok választónál, akik továbbra is bizonytalanságban élnek, és képtelenek például munkát találni. Obama stábja ezt úgy próbálja megoldani, hogy a derűs helyzetleírást azonnal árnyalják is azzal, hogy persze még nem tartunk ott, ahol kellene, folytatni kell a munkát.

Romneyék eközben láthatóan úgy gondolják, hogy van azért fogás ezen a jól hangzó üzeneten, és vasárnap közzétettek egy olyan szpotot, amely a nem túl biztató pénteki állásadatokról megjelent kommentárokból gyűjti össze a legsötétebbeket.

Nagyon eltérő képet fest tehát a két rivális oldal, de igazából semmi meglepő nincs ebben a kampányban. Az a lényeg, hogy kinek a történetét fogja majd elhinni a választók többsége. Ezt értelemszerűen még nem tudjuk, de egész jó számszerű megközelítés olvasható Nate Silver nagyszerű blogjában (aki nem akarja végigolvasni, annak röviden: Silver következtetése az, hogy talán a most tapasztalható gyengébb gazdasági növekedés - és az ezzel járó állásteremtés - is elég lehet Obama újraválasztásához).

Továbbra is a gazdaság a fő témája a kampánynak, de azért időnként előkerülnek külpolitikai ügyek is. Ezek jellemzően akörül forognak, hogy vajon melyik jelölt képes határozottabban képviselni az amerikai érdekeket (és értékeket) külföldön. A legtöbb esetben a kérdés leegyszerűsíthető arra, hogy vajon ki a keményebb, és ez a játszma a mostani kampányban is elkezdődött.

Az általánosító leírás szerint a demokraták a puhányabbak, a republikánusok pedig a harciasabbak, de persze mint minden általánosítás, ez sem mindig állja meg a helyét. A stílusa alapján Obama is inkább konfliktuskerülő kategóriába tartozna, és valószínűleg ennek a hozzáállásnak szólt például az, hogy a megválasztását követő évben már meg is kapta a Nobel-békedíjat. Persze már a díj átvételekor feltűnő volt, hogy beszédének hangsúlya nem annyira a békén, hanem a háborún, pontosabban annak időnkénti szükségességén volt, azóta pedig konkrét tettekkel bizonyította, hogy puhánynak sem éppen nevezhető.

Obama Afganisztánban - Forrás: Flickr White House

Példátlan mennyiségű drone-támadásra adott parancsot terroristának tartott emberek ellen, és ezektől az sem tartotta visssza, hogy az ilyen akciók többsége civil áldozatokat is követel. Keménységre vallott az is, hogy Obama parancsot adott egy amerikai állampolgárságú al-Kaida-tag megölésére, ami miatt komoly bírálatok érték a demokrata párthoz általában közelebb álló liberális körökből is.

És akkor még nem is beszéltünk a legnagyobb trófeáról, Oszama bin Laden megöléséről. Bár Obama minden ezzel kapcsolatos eddigi megszólalásában az akciót kivitelező kommandósokat méltatta, most - az egyéves évfordulóval egybekötve - kampányának is fontos eleme lett. Nemcsak hogy igyekeztek mindent megtenni azért, hogy emlékeztessék az amerikai választókat arra, milyen bátor döntést hozott a kockázatos akció elrendelésével, de még attól sem riadtak vissza, hogy odaszúrjanak a nemzetbiztonsági területen általában keményebbnek tartott republikánusok színeiben induló riválisnak, Mitt Romneynek.

Az alábbi hirdetésben egyenesen azt sugallják, hogy Romney talán nem adta volna ki a parancsot Oszama bin Laden megölésére:

Ez a szpot még egyes liberálisokból  - például a Huffington Post alapítójából, Ariana Huffingtonból - is ellenérzéseket váltott ki, mondván, hogy Obama olcsó kampánycélokra használ fel egy ilyen fontos nemzetbiztonsági történést, de közben azért Romney sem hagyja magát. Láthatóan ő is keresi azokat a gyenge pontokat, ahol ki tudja kezdeni Obamát. Ilyennek ítélte meg például a házi őrizetéből megszökött kínai aktivista, Csen Kuang-csen esetét, aki először a pekingi amerikai nagykövetségre menekült, majd kissé zavaros körülmények között távozott onnan.

Bár az amerikai diplomaták állítják, hogy az aktivista saját elhatározásából, a feleségét ért fenyegetések miatt döntött a távozás mellett, megjelentek olyan hírek is, hogy a nagykövetség érdekében állhatott az, hogy Chen - még az épp közelgő amerikai-kínai tárgyalások előtt - elhagyja a képviseletet. “Ha ezek a jelentések igazak, akkor ez egy sötét nap a szabadságnak, és szégyen az Obama-kormányzat számára” - fogalmazott Romney.

Nem valószínű, hogy ezzel maradandó sérülést okozott riválisának, de a játszma nem áll meg. A két oldal abból indul ki, hogy egy gyengének tűnő jelölt nem tud nyerni, és mindent meg fognak tenni azért, hogy a másikat ilyennek fessék le.

Barack Obama a 2008-as kampányban fennkölt, érzelemdús beszédeket mondott, de közben sokat emlegette azt is, hogy a barátaival eljár kosarazni, vagy hogy hiányzik neki a régi chicagói fodrásza. Ezek alapján lazának és közvetlennek tűnt, az őt közelebbről ismerők azonban már akkor azt mondták, hogy valójában nagyon visszafogott, sőt, sokszor hűvös és távolságtartó.

Ezt a képet erősíti most egy hamarosan megjelenő új életrajz, amelyből már megjelentek részletek. A Washington Post újságírója, David Maraniss által írt könyv ugyanis idéz Obama egyik korábbi barátnőjének, Genevieve Cook naplójából. Cook a nyolcvanas évek közepén járt egy évig Obamával, és egy darabig laktak is együtt. A jelenlegi elnök akkor 22 éves volt, épp csak kikerült a Columbia egyetemről.

Cook azt írta Obamáról, hogy olyan, mintha egy fal venné körbe, amelyet nehéz áttörni. A nő szerint ugyan mindenképp rendelkezik „szexuális melegséggel”, de emellett ridegség is jellemzi, ami Cook szerint nagyon zavaró. „Bár édes szavakat mond és tud nyílt és bizalmas lenni, ott van az a hűvösség is” – tette hozzá Cook.

Bár téma volt köztük a faji kérdés (Cook fehér), az életrajzból megjelent részletek azt sugallják, hogy a szakításhoz nem az ebből adódó esetleges feszültségek vezettek, hanem az, hogy a nő úgy érezte, nem nyílik meg előtte Obama. Cook azt írta, számára úgy tűnt, hogy Obama mindig egyfajta megfigyelői szerepben volt, és ugyan bízott benne, hogy idővel ez megváltozik, végül nem következett be.

Nem gondoltam volna, hogy a kutyák ilyen központi szerepet fognak játszani a kampányban. Először ott volt ugye Mitt Romney története arról, hogy a kutyáját az autó tetejére kötözte (egy dobozban) az egyik családi kiránduláson. Most pedig itt van az a sztori, hogy Barack Obama kutyát evett gyerekkorában. Ez sem egy vadonatúj információ, az elnök még első életrajzi könyvében, a Dreams From my Fatherben számolt be róla, hogy az Indonéziában töltött gyermekévek alatt evett kutyából készült ételt (ami elég kemény volt, de nem annyira mint a kígyóhús), és ezt a Daily Caller nevű konzervatív oldal előszedte.

Az apró érdekesség azóta önálló életre kelt, elég csak megnézni a Twitteren az #ObamaEatsDog-os bejegyzéseket. A Daily Caller már azt firtatja, hogy vajon az állatvédők miért nem támadják Obamát, és persze nagy kérdés az is, hogy vajon biztonságban van-e Bo, az elnöki kutya. Az amerikai sajtó egy részében eközben megy a siránkozás, hogy milyen sekélyes témákról szól a kampány, de az a helyzet sok más nagyon nem történik. Vagy legalábbis semmi látványos, mert történések azért vannak.

A jelenlegi állás ugyanis az, hogy a legfrissebb felmérések szerint nagyjából azonos a támogatottsága Obamának és Romneynak. És nemcsak az erőviszonyok tűnnek kiegyenlítettnek, hanem ahogy arra a New York Times rámutat, hasonló az induló pozíció is. A választók többségét továbbra is a gazdaság aggasztja leginkább, és míg Obama építhet arra, hogy a javulás jelei látszódnak a gazdaságban, addig Romney számára lehetőséget jelent az, hogy a választók egy jelentős része továbbra is bizonytalanul látja a saját helyzetét.

Bár a választók nagy tömegei még nem égnek az elnökválasztás lázában, ez a mostani építkezős időszak kulcsfontosságúnak bizonyulhat a kampányban. Most mindkét jelölt (hivatalosan persze csak nyár végén lesznek azok) a saját pozitív (amit ígérnek) és negatív (ahogy igyekeznek beállítani az ellenfelet) üzeneteiket csiszolgatják. Obama például láthatóan igyekszik Romneyt az átlagemberektől elszigetelődött gazdag fiúként lefesteni a választók előtt, míg Romney szerint az elnök egy gazdasági analfabéta, aki intézkedéseivel tönkreteszi az országot.

Ez tűnik egyelőre a fő iránynak, de biztos lesznek még változások, és talán még a kutyák is előkerülnek majd újra.

Lilly Ledbetter már megvívta a maga harcát, de most egy újabb háborúskodás kellős közepén találta magát. Közel húsz évet dolgozott vezető pozícióban a Goodyear gumigyártó cégnél, és a nyugdíjhoz közeledve rájött, hogy férfi kollégái jóval többet keresnek nála. 1998-ban távozott a vállalattól, és egyúttal pert indított egykori munkahelye ellen nemi diszkrimináció miatt. Ezt első körben meg is nyerte, az ügy azonban felkerült a legfelsőbb bíróságra, amely egy 2007-es ítéletben megsemmisítette a Ledbetter számára kedvező korábbi döntést.

A kilencfős testület által szűk többséggel (5-4 arányban) meghozott ítélet szerint a nőnek legkésőbb 180 nappal az után kellett volna bírósághoz fordulnia, hogy megkapta az első olyan fizetését, amely alacsonyabb volt férfi munkatársai bérénél. A bíróság nem fogadta el azt az érvet, hogy minden később megvalósuló fizetéskülönbség is a megkülönböztetés bizonyítéka volt. Ez a döntés később is hivatkozási alap lett a bíróságokon a diszkriminációs ügyekben, 2009 januárjában azonban Barack Obama aláírta a Lilly Ledbetterről elnevezett törvényt, amely kibővítette a nők jogi lehetőségeit a munkahelyi diszkriminációs pereknél. Ez volt az első törvény, amelyet az akkor hivatalba lépett Obama aláírásával szentesített, és a Fehér Ház azóta is előszeretettel emlegeti ezt mint az elnök diszkriminációellenes elkötelezettségének bizonyítékát.

Lilly Ledbetter is jelen volt a törvény aláírásánál (az Obama mögött álló ősz hajú nő) - Forrás: Flickr/National Women's Law Center

A törvényt az akkor még demokrata többségű kongresszus fogadta el a republikánusok heves tiltakozása ellenére, és ez a megosztottság az, amely most ismét felszínre került. Szerdán ugyanis a Huffington Post újságírója feltette azt a kérdést Mitt Romney stábjának, hogy a várható republikánus elnökjelölt támogatja-e a Lilly Ledbetter törvényt, mire az egyik stábtag némi habozás után közölte, hogy erre inkább térjenek vissza később. Néhány óra múlva ugyan Romneyék kiadtak egy közleményt, amelyben egyértelművé tették, hogy elnökké választása esetén nem próbálkozna a törvény visszavonásával, addigra azonban Obama kampánystábja már lecsapott az epizódra, és egy hirdetést is készített róla:

Romney számára azért kényes a szituáció, mert a törvény támogatásával magára haragíthatja az őt egyébként is nehezen elfogadó konzervatív republikánusokat (ők a káros piaci beavatkozás újabb példájának tartják a jogszabályt), ha viszont ellenzi, akkor tovább romolhatnak az esélyei az egyik legfontosabb választói csoportnál: a nőknél. A New York Times által idézett felmérések szerint ugyanis már most a női voksok jelentik Romney egyik legnagyobb gyengeségét. A Washington Post és az ABC közös, eheti felmérése például azt mutatta, hogy Obama 19 százalékponttal vezet Romney előtt a nők körében, egy korábbi Gallup/USA Today kutatás pedig hasonló fölényt mutatott az elnökválasztáson döntő szerepet játszó úgynevezett swing államokban (amelyek nem kategorizálhatók be egyik párt stabil hátországaként sem).

Romney most azzal próbálkozik, hogy egyrészt kihangsúlyozza, kormányzóként rengeteg nőt nevezett ki magas pozíciókba, másrészt igyekszik meggyőzni a nőket arról, hogy Obama talán hangos támogatója a munkahelyi diszkriminációt tiltó jogszabályoknak, de ő maga sokkal alkalmasabb lenne arra, hogy munkahelyeket teremtsen, többek között a nők számára is.