Normális esetben az alelnökjelölti viták nem sokat számítanak. Eleve ott vannak az elnökjelöltek összecsapásai, ráadásul az alelnökjelöltségi pozíció együtt jár azzal, hogy nem nagyon lehet villogni, mert nem szabad háttérbe szorítani az elnökjelölteket.

Ez azonban nem egy normális vita volt. Miután múlt héten az elnökjelöltek első ütközetében Mitt Romney még sok demokrata szimpatizáns értékelése szerint is szinte lemosta a pályáról Barack Obamát, hatalmas figyelem irányult a két alelnökjelölt, Joe Biden és Paul Ryan csütörtök esti vitájára. Nagy volt a tét mindkét fél számára: a múlt heti vita előtt a felmérések szerint Barack Obama vezetett, az elmúlt néhány napban azonban Romney lendületet kapott, és sokat javultak a támogatottsági adatai.

Joe Biden és Paul Ryan - Forrás: AFP

Bidenre tehát az a feladat hárult, hogy megtörje ezt a számukra rossz trendet, Ryanre pedig épp az ellenkezője, vagyis hogy visszaverje a támadást, és lehetőleg még nagyobb lökést adjon a felpörgött republikánus kampánynak. Ahhoz, hogy látni lehessen a vita hatását, meg kell várni az erről szóló felméréseket, de azt már most ki lehet jelenteni, hogy ha Obama a múlt héten úgy tűnt, mintha legszívesebben valahol teljesen máshol lenne, akkor Biden ehhez képest lubickolt a mostani vitában.

A veterán politikus energikus volt, időnként agresszív, de közben mégiscsak laza és könnyed. A nála jóval fiatalabb és a hasonló vitaszituációkban még tapasztalatlan Ryan ehhez képest merevebbnek tűnt, és a szereplése leginkább reagálásokról, magyarázatokról, illetve a kampányban már sokszor hallott érvek ismétléséről szólt.

A vita külpolitikai témával indult, a moderátor ugyanis azt a kérdést tette fel, hogy vajon a hírszerzés hibájának eredménye volt-e az a szeptember 11-i támadás, amelynek során a líbiai Bengáziban meghalt az Egyesült Államok líbiai nagykövete és három másik amerikai. Ez egy kényes téma az Obama-kormányzat számára, mert az elmúlt hetekben nagyon ellentmondásosan nyilatkoztak az ügyről. Előbb azt mondták, hogy egy muszlimokat sértő videó elleni tiltakozás közben szabadultak el az indulatok, most azonban már azt állítják, hogy egyértelműen egy előre megtervezett terrortámadás történt. Közben kiderült az is, hogy a líbiai képviseleten aggódtak a saját biztonságuk miatt, de ennek ellenére nem kaptak fokozott védelmet.

Biden elemében volt - Forrás: AFP

Biden azzal próbálta kezelni ezt a kényes témát, hogy közölte, a kormányzat legfontosabb célja, hogy felelősségre vonják azokat, akik elkövették a támadást, majd ez után gyorsan átváltott Mitt Romney külpolitikai programjának bírálatára, amely szerinte újabb háborúkba vinné bele az Egyesült Államokat.  Amikor Ryanre került a sor, akkor ő persze nem hagyta a levegőben a labdát, és szarkasztikusan közölte, hogy az elnöknek két hétre volt szüksége arra, hogy rájöjjön, terrortámadás végzett a négy amerikaival Líbiában. Ő sem ragadt le ugyanakkor Líbiánál, hanem elkezdett arról beszélni, hogy szerinte Obama alatt az egész amerikai külpolitikát a gyengeség jellemezte.

Ez után ráfordultak Iránra, pontosabban az iráni nukleáris program kérdésére. A republikánusok azzal vádolják az Obama-kormányzatot, hogy túlságosan puhányan viselkedik, és ezt elismételte most Ryan is. Biden ugyanakkor azzal védte a kormányzati politikát, hogy egyrészt Iránnak még hosszú időre van szüksége ahhoz, hogy atomfegyverre tegyen szert, másrészt rámutatott arra, hogy kemény szankciók vannak érvényben a perzsa ország ellen, és emögött széles nemzetközi koalíció áll.

Ezen a ponton már kezdett felforrósodni a levegő, Biden ugyanis nekiszegezte Ryannek azt a kérdést, hogy “háborúzni akartok?” Ryan erre nem adott egyértelmű választ, csak annyit mondott, hogy meg akarják előzni azt, hogy háború legyen.

A CNN összeállítása a vita érdekesebb pillanatairól

A vitában a külpolitika mellett szóba kerültek az amerikai választókat leginkább aggasztó gazdasági kérdések is, és ezekről mindkét jelölt ugyanazokat az érveket mondta el, amelyeket már sokszor lehetett hallani a kampányban. Ryan közölte, hogy Obama ugyan kétségtelenül nehéz helyzetet örökölt, de szerinte ezt csak rosszabbá tette az állami kiadásokra alapozott programokkal. Biden pedig arról beszélt, hogy szerinte a Romney és Ryan által javasolt megszorítások és adócsökkentések súlyos károkat fognak okozni az országnak.

Egyik oldalról sem hangzottak el új ígéretek, de még csak új érvek sem, viszont látványos volt a kontraszt a két politikus vitateljesítménye között. Biden nagyon elemében volt, és gyorsan lecsapott minden olyan lehetőségre, amikor bele tudott kötni Ryan állításaiba. Védekezésre kényszerítette Ryant például akkor, amikor a republikánus alelnökjelölt az Obama-kormányzat által elfogadtatott és szerinte pazarló gazdasági mentőcsomagot bírálta. Biden nevetve szólt közbe, hogy Ryan ugyan most bírálja a csomagot, de a kongresszus tagjaként ő maga is lobbizott azért, hogy az általa képviselt wisconsini térség pénzhez jusson a programból. Ez már hetekkel ezelőtt is előkerült a kampányban, de Ryan most sem tudott frappáns választ adni erre az ellentmondásra.

A jól ismert érveket ismételgették - Forrás: AFP

Biden többször élt tapasztalati előnyével is. Akárhányszor fordult elő, hogy Ryan valamilyen régi politikai történéssel példálózva érvelt a saját igaza mellett, akkor a veterán demokrata törvényhozó szinte mindig közbeszúrta, hogy ő személyesen ott volt, és nem is úgy zajlottak a dolgok, ahogy azt vitapartnere állítja. Amikor például Ryan azt mondta, hogy a Fehér Házba kerülve kétpárti megoldásokat keresnének az ország problémáira, majd felidézte, hogy a republikánus Ronald Reagan is együtt tudott működni a demokrata törvényhozási vezetéssel, Biden azonnal közbevágott, és közölte, hogy persze, de Reagan nem tartotta titokban a saját terveit. Ezzel utalt arra, hogy Romneyék nem kívánják elárulni, milyen adókedvezményeket szüntetnének meg a programjukban szereplő adóreform keretében.

Biden tehát jól szerepelt (és ezt még a konzervatívokhoz húzó Fox csatornán megszólalók is elismerték a vita után), de Ryan sem követett el semmi olyan hibát, amely miatt magyarázkodásra kényszerülnének a republikánusok. A két oldalnak pedig egyébként sincs sok ideje az elemezgetésre, jövő kedden ugyanis következik az újabb elnökjelölti vita.