Rég volt annyira csendes az amerikai belpolitika, mint az utóbbi pár napban. Mivel július 4. hétfőre esett, így az ünnepből hosszú hétvége lett, ami érezhető lassulást hozott a szokásos pörgésben. Még a Politico is alig frissült, és ha valaki nem hackeli meg a Fox News Twitter-fiókját, és nem helyez el Barack Obama haláláról szóló híreket, akkor alig lett volna miről írni.

Persze az ilyen csendes időszakok kiválóan alkalmasak az elmélkedésre, spekulációra. Ezt tette a Weekly Standard konzervatív újság főszerkesztője, William Kristol, aki egy érdekes írásbanértekezik arról, hogy vajon Obama le szeretné-e cserélni Joe Biden alelnököt a 2012-es kampányra, és ha igen, akkor kit választana helyette. Valóban túl sok a ha ebben a gondolatmenetben, de elméletnek mindenképp érdekes.


Obama és Biden - Forrás: flickr.com/whitehouse

 

Kristol azt mondja, hogy ő mindig is komoly lehetőségként számolt azzal, hogy Obama a következő választásnak egy frissebb és fiatalabb társsal vág neki. 2008-ban egyértelmű volt, hogy Obama azért választotta az idős sokat látott Joe Bident, hogy semlegesítse a tapasztalatlanságról szóló vádakat, néhány év elnökösködés után azonban ilyen mankóra már nem lesz szüksége. Így Biden helyett jöhet valaki, aki képes inspirálni az elfáradt és csalódott demokratákat, vagy esetleg képes arra, hogy az elnök számára megnyerjen olyan, a választás szempontjából kulcsfontosságú államokat, mint például Florida vagy Ohio.

A probléma a cserével az lehetne, hogy nem olyan könnyű egy alelnököt csak úgy félreállítani. Kristol a saját személyes tapasztalatait hozza fel a cikkben, ő ugyanis dolgozott az idősebb Bush alelnöke, Dan Quayle mellett. Az 1992-es kampányban több republikánus is a bakikat halmozó, a médiában állandóan cikizett (tegyük hozzá, nem alap nélkül, például itt egy híres videó arról, hogy Quayle rosszul betűzte a potato, vagyis krumpli szót) alelnök lecserélésére szólította fel az elnököt, Kristol szerint azonban ezt a gyakorlatban nem olyan egyszerű megtenni, ha az illető a helyén akar maradni.

Most azonban Obama számára kínálkozik egy nagyszerű lehetőség a cserére azzal - érvel Kristol -, hogy Hillary Clinton már jelezte, a ciklus végén mindenképp távozik a külügyminiszteri posztról. A szenátorként évtizedeken át szintén külügyi vonalon mozgó Bidennek fekszik ez a terület, így nem kellene különösebben magyarázni a döntést, ráadásul presztízsveszteséget sem jelentene feladni a túl sok hivatalos jogkörrel nem járó alelnöki posztot a befolyásos külügyminiszterségért.

Ha pedig Obama meglépte ezt, akkor már csak az van hátra, hogy ki legyen Biden helyett a társa a kampányban. Erre a legaktuálisabb válasz az Kristol cikke szerint, hogy a már általam is emlegetett Andrew Cuomo alkalmasnak tűnik a szerepre (a New York Post már konkrét felkérésről ír) főleg miután kiharcolta a liberális bázisnak fontos melegházasságot New York államban. Persze szólnak ellene is érvek, például az, hogy nem feltétlenül segítene sokat a nagyvárosi értelmiségi Obamának egy szintén nagyvárosi értelmiségi a vidéki és kevésbé iskolázott választói tömegek megnyerésében.

És akkor még nem is beszéltünk arról a minden elnökválasztási kampányban gyakran emlegetett közhelyről, hogy az alelnökjelölt kiválasztása önmagában nem sokat számít, a választók úgyis arról fognak véleményt mondani, aki a főállásra, vagyis az elnökségre pályázik. Van tehát több bizonytalanító tényező is ebben a gondolatsorban, de attól még érdemes lesz figyelni, mi lesz a Kristol-féle elmélet egyes darabkáinak sorsa. Lehet, hogy más formában, de valami hasonló manővert mégis megpróbálnak majd végrehajtani Obamáék.