potus & co

Normális esetben az alelnökjelölti viták nem sokat számítanak. Eleve ott vannak az elnökjelöltek összecsapásai, ráadásul az alelnökjelöltségi pozíció együtt jár azzal, hogy nem nagyon lehet villogni, mert nem szabad háttérbe szorítani az elnökjelölteket.

Ez azonban nem egy normális vita volt. Miután múlt héten az elnökjelöltek első ütközetében Mitt Romney még sok demokrata szimpatizáns értékelése szerint is szinte lemosta a pályáról Barack Obamát, hatalmas figyelem irányult a két alelnökjelölt, Joe Biden és Paul Ryan csütörtök esti vitájára. Nagy volt a tét mindkét fél számára: a múlt heti vita előtt a felmérések szerint Barack Obama vezetett, az elmúlt néhány napban azonban Romney lendületet kapott, és sokat javultak a támogatottsági adatai.

Joe Biden és Paul Ryan - Forrás: AFP

Bidenre tehát az a feladat hárult, hogy megtörje ezt a számukra rossz trendet, Ryanre pedig épp az ellenkezője, vagyis hogy visszaverje a támadást, és lehetőleg még nagyobb lökést adjon a felpörgött republikánus kampánynak. Ahhoz, hogy látni lehessen a vita hatását, meg kell várni az erről szóló felméréseket, de azt már most ki lehet jelenteni, hogy ha Obama a múlt héten úgy tűnt, mintha legszívesebben valahol teljesen máshol lenne, akkor Biden ehhez képest lubickolt a mostani vitában.

A veterán politikus energikus volt, időnként agresszív, de közben mégiscsak laza és könnyed. A nála jóval fiatalabb és a hasonló vitaszituációkban még tapasztalatlan Ryan ehhez képest merevebbnek tűnt, és a szereplése leginkább reagálásokról, magyarázatokról, illetve a kampányban már sokszor hallott érvek ismétléséről szólt.

A vita külpolitikai témával indult, a moderátor ugyanis azt a kérdést tette fel, hogy vajon a hírszerzés hibájának eredménye volt-e az a szeptember 11-i támadás, amelynek során a líbiai Bengáziban meghalt az Egyesült Államok líbiai nagykövete és három másik amerikai. Ez egy kényes téma az Obama-kormányzat számára, mert az elmúlt hetekben nagyon ellentmondásosan nyilatkoztak az ügyről. Előbb azt mondták, hogy egy muszlimokat sértő videó elleni tiltakozás közben szabadultak el az indulatok, most azonban már azt állítják, hogy egyértelműen egy előre megtervezett terrortámadás történt. Közben kiderült az is, hogy a líbiai képviseleten aggódtak a saját biztonságuk miatt, de ennek ellenére nem kaptak fokozott védelmet.

Biden elemében volt - Forrás: AFP

Biden azzal próbálta kezelni ezt a kényes témát, hogy közölte, a kormányzat legfontosabb célja, hogy felelősségre vonják azokat, akik elkövették a támadást, majd ez után gyorsan átváltott Mitt Romney külpolitikai programjának bírálatára, amely szerinte újabb háborúkba vinné bele az Egyesült Államokat.  Amikor Ryanre került a sor, akkor ő persze nem hagyta a levegőben a labdát, és szarkasztikusan közölte, hogy az elnöknek két hétre volt szüksége arra, hogy rájöjjön, terrortámadás végzett a négy amerikaival Líbiában. Ő sem ragadt le ugyanakkor Líbiánál, hanem elkezdett arról beszélni, hogy szerinte Obama alatt az egész amerikai külpolitikát a gyengeség jellemezte.

Ez után ráfordultak Iránra, pontosabban az iráni nukleáris program kérdésére. A republikánusok azzal vádolják az Obama-kormányzatot, hogy túlságosan puhányan viselkedik, és ezt elismételte most Ryan is. Biden ugyanakkor azzal védte a kormányzati politikát, hogy egyrészt Iránnak még hosszú időre van szüksége ahhoz, hogy atomfegyverre tegyen szert, másrészt rámutatott arra, hogy kemény szankciók vannak érvényben a perzsa ország ellen, és emögött széles nemzetközi koalíció áll.

Ezen a ponton már kezdett felforrósodni a levegő, Biden ugyanis nekiszegezte Ryannek azt a kérdést, hogy “háborúzni akartok?” Ryan erre nem adott egyértelmű választ, csak annyit mondott, hogy meg akarják előzni azt, hogy háború legyen.

A CNN összeállítása a vita érdekesebb pillanatairól

A vitában a külpolitika mellett szóba kerültek az amerikai választókat leginkább aggasztó gazdasági kérdések is, és ezekről mindkét jelölt ugyanazokat az érveket mondta el, amelyeket már sokszor lehetett hallani a kampányban. Ryan közölte, hogy Obama ugyan kétségtelenül nehéz helyzetet örökölt, de szerinte ezt csak rosszabbá tette az állami kiadásokra alapozott programokkal. Biden pedig arról beszélt, hogy szerinte a Romney és Ryan által javasolt megszorítások és adócsökkentések súlyos károkat fognak okozni az országnak.

Egyik oldalról sem hangzottak el új ígéretek, de még csak új érvek sem, viszont látványos volt a kontraszt a két politikus vitateljesítménye között. Biden nagyon elemében volt, és gyorsan lecsapott minden olyan lehetőségre, amikor bele tudott kötni Ryan állításaiba. Védekezésre kényszerítette Ryant például akkor, amikor a republikánus alelnökjelölt az Obama-kormányzat által elfogadtatott és szerinte pazarló gazdasági mentőcsomagot bírálta. Biden nevetve szólt közbe, hogy Ryan ugyan most bírálja a csomagot, de a kongresszus tagjaként ő maga is lobbizott azért, hogy az általa képviselt wisconsini térség pénzhez jusson a programból. Ez már hetekkel ezelőtt is előkerült a kampányban, de Ryan most sem tudott frappáns választ adni erre az ellentmondásra.

A jól ismert érveket ismételgették - Forrás: AFP

Biden többször élt tapasztalati előnyével is. Akárhányszor fordult elő, hogy Ryan valamilyen régi politikai történéssel példálózva érvelt a saját igaza mellett, akkor a veterán demokrata törvényhozó szinte mindig közbeszúrta, hogy ő személyesen ott volt, és nem is úgy zajlottak a dolgok, ahogy azt vitapartnere állítja. Amikor például Ryan azt mondta, hogy a Fehér Házba kerülve kétpárti megoldásokat keresnének az ország problémáira, majd felidézte, hogy a republikánus Ronald Reagan is együtt tudott működni a demokrata törvényhozási vezetéssel, Biden azonnal közbevágott, és közölte, hogy persze, de Reagan nem tartotta titokban a saját terveit. Ezzel utalt arra, hogy Romneyék nem kívánják elárulni, milyen adókedvezményeket szüntetnének meg a programjukban szereplő adóreform keretében.

Biden tehát jól szerepelt (és ezt még a konzervatívokhoz húzó Fox csatornán megszólalók is elismerték a vita után), de Ryan sem követett el semmi olyan hibát, amely miatt magyarázkodásra kényszerülnének a republikánusok. A két oldalnak pedig egyébként sincs sok ideje az elemezgetésre, jövő kedden ugyanis következik az újabb elnökjelölti vita.

Amikor politikai érdeklődésű amerikaiakkal beszélgetek, akkor Joe Biden neve hallattán pártállástól függetlenül szinte mindenki elmosolyogja magát. Az elvileg nem túl nagy hatalommal (bár George W. Bush alelnöke, Dick Cheney erre némileg rácáfolt) rendelkező, de mégiscsak tekintélyes alelnöki pozíciót betöltő Biden tényleg szórakoztató figura. Ahogy arról egy korábbi [origo]-s cikkemben már részletesen írtam, gyakran vannak szerencsétlen elszólásai, amelyek miatt aztán rendszerint napokig magyarázkodnak a Fehér Ház, illetve a Barack Obama újraválasztásán dolgozó kampánystáb szóvivői.

Múlt héten például azzal szórakoztatta a politika iránt érdeklődőket, hogy közölte, az elmúlt négy évben a középosztály “be volt temetve”. Erre azért kapta fel mindenki a fejét, mert a demokrata kampány fő üzenete épp az, hogy Obama egész elnöksége a középosztály megvédéséről szólt, míg a trónfosztásra készülő republikánusok ehhez képest inkább a leggazdagabb réteg érdekeit szolgálnák.

Nem ez volt az első magyarázatra szoruló megjegyzés Bidentől az utóbbi hetekben, így nem mondhatni, hogy stabil oszlopa lenne az újraválasztási kampánynak. Most azonban mégis ő válik a főszereplővé néhány napra, csütörtökön lesz ugyanis az alelnökjelöltek televíziós vitája, amelyet különösen nagy várakozás előz meg, miután múlt héten az első elnökjelölti vitában Mitt Romney nem kis meglepetésre lemosta a pályáról Barack Obamát. A vita előtt Romneyt szinte már mindenki temette: a felmérések azt mutatták, hogy Obama elhúzott előle, az újságcikkek a stábján belüli marakodásról szóltak, és bármit is mondott, a téma állandóan a 47 százalékos megjegyzése volt.

A múlt heti vita után azonban megváltozott a helyzet. A vasárnap délelőtti politikai tévéműsorok nem Romney vélt vagy valós gyengeségét boncolgatták, hanem azt, hogy vajon hogyan taktikázhatta el magát ennyire Barack Obama. A stábja azt a védekezést választotta, hogy egyrészt agybafőbe dicsérik Romneynak a vitában nyújtott teljesítményét, de hozzáteszik, hogy az valójában csak színészet volt, a politikai programja attól még ugyanolyan veszélyes az országra nézve, mint előtte. Maga az elnök pedig azzal próbálja elütni a dolgot, hogy a kampánykörúton viccelődik azon, hogy a rendezvényeken zenélő művészekkel ellentétben ő nem tud mindig kiváló teljesítményt nyújtani.

Most Joe Bidenen a sor, hogy kiköszörülje a csorbát. A csütörtöki tévévitában ellenfele Paul Ryan lesz, akivel a törvényhozási munkának köszönhetően jól ismerik egymást, és személyes viszonyuk állítólag elég jó. A vitát egyébként nemcsak Biden miatt lesz érdemes figyelni, hanem azért is, hogy vajon mit hoz ki belőle Ryan, akinek kiválasztása merész húzásnak tűnt Romney részéről még augusztusban. Ryan a kemény megszorító intézkedések követelésével vált ismertté, jelölése óta azonban - Romneyhoz hasonlóan - inkább csak általánosságban beszél a szerinte szükséges lépésekről.

Ez nem feltétlenül ígér sok jót a vita előtt, de ha a várakozásoknak megfelelően Joe Biden harcosként vonul be a csatába, akkor talán ő is kénytelen lesz megvillantani keményebb arcát.

Ha Phil hozzáállását vesszük alapul, akkor Barack Obama óriási bajban van. Az idős férfi volt az egyik vendége annak partinak, ahol tucatnyi ember gyűlt össze megnézni a demokrata elnökjelölő gyűlés utolsó napjának közvetítését. A konvenció célja elvileg az, hogy feltüzelje az újraválasztásért küzdő elnök híveit, Philnél ugyanakkor láthatóan nem érte el a kívánt hatást, ő ugyanis szinte az egész estét végigaludta egy fotelben a tévé előtt. Még akkor se rezzent fel, amikor a mellette ülők tapssal örültek egy-egy keményebb mondatnak.

A parti egyike volt annak a rengeteg konvenciónéző rendezvénynek, amelyeket Barack Obama szimpatizánsai szerveztek csütörtök estére. Ezeket a kampányhonlapon hirdették meg, és én egy olyat választottam ki, amelyet egy nyugdjas korú közgazdász, Kathy Nelson tartott a saját házában a Washington külvárosának számító Silver Springben. Ez a parti nemcsak tévénézésről szólt, hanem kampánytevékenységről is, a vendégek ugyanis a fontosabb beszédek megkezdése előtt leültek a tágas ház különböző helyiségeiben, és telefonálgatni kezdtek. Ott  volt a házban a helyi Obama-kampányszervezet egyik önkéntese, Adam, aki mindenkinek adott a kezébe egy listát. Ezeken olyan emberek nevei voltak, akikre számítani lehet önkéntesként a kampányban a demokraták adatbázisa szerint.

Phil a fotelben (baloldalon)

Végighallgattam, ahogy az egyik idős nő, Emily felhívott valakit, és először arról érdeklődött nála, hogy vajon nézi-e este az elnök beszédét, majd megkérdezte, hogy még mindig támogatja-e Obamát. Erre valószínűleg igenlő választ kapott, mert utána azt a kérdést tette fel, hogy hajlandó-e önkéntes munkát is vállalni a kampányban. Ennél viszont nemleges lehetett a válasz, mert Emily csak annyit mondott, „megértem, persze”, majd többször elismételte a telefonban, hogy „a legfontosabb, hogy elmenjen szavazni”.

Tizenöt aktivista gyűlt össze, de nem maradt mindenki a késő este, tíz óra után kezdődő Obama-beszédre. Nem sokkal a telefonok lebonyolítása után hazament például a középkorú Marvin is, aki azt mondta, hogy nem túl aktív a kampányolásban (idén ez volt az első ilyen esemény, amelyre eljött, és legfeljebb a novemberi szavazás előtti napokban vállal hasonlót), de fontosnak tartja a részvételt: „Nem elég csak nézni az eredményeket a választás napján. Ha ezt teszed, akkor lehet, hogy ott fogsz ülni csalódottan, és felteszed magadnak a kérdést, hogy vajon miért nem tettem valamit.”

A múzeumigazgatóként dolgozó Marvinnál jóval aktívabb Kathy, a házigazda, aki egy Obama 2008-as győzelmére emlékeztető pólót viselt, és évtizedekkel ezelőtt még választott tisztviselő is volt Tennessee állam egyik megyéjében. Részt vett a négy évvel ezelőtti Obama-kampányban is, és kissé csüggedten jegyezte meg, hogy most sokkal kisebb a lelkesedés, mint akkor.

Obama beszél a konvención - Forrás: AFP

Pár hete volt például a szomszédos Virginiában önkénteseket toborozni egy olyan környéken, ahol a többség Obamára szavazott a legutóbbi választáson. Tizenöt emberrel tudott beszélni, és közülük hárman voltak olyanok, akik már nem támogatják az elnököt. Egyikük egy férfi volt, aki megjegyezte Kathynek, hogy négy éve órákat álltak sorba, hogy megnézzék Obama helyi kampányrendezvényét. „Most nem megyünk” – mondta a férfi, utalva arra, hogy az elnök épp azokban a napokban jött el újra a településre.

A konvenció fontosabb beszédeinek közeledtével a többség lement az alaposan légkondicionált alagsorba tévét nézni. Itt terült el a fotelben az éberen is meglehetősen szótlan Phil, a többiek pedig gyümölcsöt és chipset eszegetve nézték a beszédeket. Obama szereplését Joe Biden alelnök vezette fel, aki ezúttal is elsütötte azt a kampányrendezvényein már kipróbált mondatát, amely szerint az elmúlt négy évet úgy lehet legjobban összefoglalni, hogy „Oszama bin Laden halott, a General Motors pedig él”. Ezt lelkesedve fogadta az alagsorban ülő öt-hat ember is, akik mindannyian nyugdíjas korúak voltak, kivéve az Obama-kampányon főállású aktivistaként dolgozó, harminc körüli Adamet.

Biden után jött Obama, mire Philt felébresztette a mellette ülő nő, de a férfi nem sokkal később megint elbóbiskolt, hiába gesztikulált hevesen az elnök a tévében, amely ráadásul Kathy hallásproblémája miatt nagyon fel is volt hangosítva.

Philtől eltekintve mindenki érdeklődve figyelte Obamát, aki szinte azonnal bele is vágott a sűrűjébe, és elkezdett arról beszélni, hogy ezen a választáson két nagyon különböző vízió között kell választania az országnak. „A mi víziónk az, hogy újraépítsük azt, ami lehetővé tette a világ legerősebb gazdaságának és a széles középosztálynak a megteremtését” – mondta, majd később kifejtette, hogy a republikánusok ehhez képest a már sokszor kipróbált – és szerinte kudarcot vallott – eszközöket, az adócsökkentést és az állami szabályozás leépítését akarják bevetni.

Obama szerint ez egy olyan országhoz fog vezetni, ahol a következő elvek fognak érvényesülni: „Ha nincs pénzed egészségbiztosításra, akkor bízzál benne, hogy nem leszel beteg. Ha egy cég szennyezi a levegőt, akkor azt vegyük úgy, hogy ez az ára a fejlődésnek. Ha pedig nincs pénzed tanulni, vagy vállalkozást indítani, akkor fogadd meg riválisom tanácsát, és kérj pénzt a szüleidtől.” A saját programja lényegében a korábban – részben már 2008-ban - elmondott ígéretek megismétléséből áll: befektetni az oktatásba és az energetikai fejlesztésekbe, adómentességgel támogatni azokat a cégeket, amelyek munkahelyeket hoznak vissza külföldről, és általában is fejleszteni a gyártási szektort az Egyesült Államokban.

Adam az előtérben, Kathy a kép baloldalán

A különböző víziók felvázolása és a saját ígéretek felsorolása mellett Obama megpróbálkozott azzal is, hogy visszahozza azt a lelkesedést, ami négy évvel ezelőtti kampányát jellemezte. Egyrészt szenvedélyesen kiállt amellett, hogy a kormánynak igenis fontos szerepe van az ország fejlődésében: „Nem hisszük, hogy a kormány meg tud oldani minden problémát, de nem hisszük azt sem, hogy a kormány minden probléma forrása”. Beszélt arról is, hogy „van, amit úgy hívunk, állampolgárság”, és „ez az ország csak akkor működik, ha elfogadunk néhány kötelezettséget”.

Felidézte a 2008-as kampányának emlékezetes jelszavait, a reményt és a változást is: „Ha elfordultok most, akkor a változás nem fog megtörténni. Ha feladjátok, és azt mondjátok, hogy a ti hangotok nem ér semmit, akkor más betölti az űrt: a lobbisták vagy a gazdagok, akik meg akarják vásárolni a választást.” Azt is mondta – és itt jött be a másik régi jelszó -, hogy soha nem volt reménytelibb, mint most, és nem azért, mert ne látná az ország problémáinak súlyát, „hanem miattatok”. Majd felsorolta néhány olyan ember példáját – köztük egy amputált lábú katonát, aki ma már biciklizik -, akik reményt adtak neki, a beszéd végén pedig mindenféle mellébeszélés nélkül egyszerűen kérte a választók szavazatait. „Ha hiszel egy olyan országban, ahol mindenki megkapja a tisztességes lehetőséget, akkor szükségem van a szavazatodra” – mondta, és hozzátette, hogy „soha nem mondtam, hogy könnyű lesz”, de együtt fognak végigmenni az úton.

„Nagyon inspiráló volt” – mondta az alagsorban tévézők egyike, Kathy férje azonban elkezdett viccelődni azon, hogy a színpad úgy néz ki, mint egy hajó, és jó lenne, ha nem süllyedne el. Felkászálódott a lábtartós fotelből Phil is, Kathy pedig megjegyezte, hogy most kezdődik majd a kemény munka a kampányban.

Rég volt annyira csendes az amerikai belpolitika, mint az utóbbi pár napban. Mivel július 4. hétfőre esett, így az ünnepből hosszú hétvége lett, ami érezhető lassulást hozott a szokásos pörgésben. Még a Politico is alig frissült, és ha valaki nem hackeli meg a Fox News Twitter-fiókját, és nem helyez el Barack Obama haláláról szóló híreket, akkor alig lett volna miről írni.

Persze az ilyen csendes időszakok kiválóan alkalmasak az elmélkedésre, spekulációra. Ezt tette a Weekly Standard konzervatív újság főszerkesztője, William Kristol, aki egy érdekes írásbanértekezik arról, hogy vajon Obama le szeretné-e cserélni Joe Biden alelnököt a 2012-es kampányra, és ha igen, akkor kit választana helyette. Valóban túl sok a ha ebben a gondolatmenetben, de elméletnek mindenképp érdekes.

Obama és Biden - Forrás: flickr.com/whitehouse

Kristol azt mondja, hogy ő mindig is komoly lehetőségként számolt azzal, hogy Obama a következő választásnak egy frissebb és fiatalabb társsal vág neki. 2008-ban egyértelmű volt, hogy Obama azért választotta az idős sokat látott Joe Bident, hogy semlegesítse a tapasztalatlanságról szóló vádakat, néhány év elnökösködés után azonban ilyen mankóra már nem lesz szüksége. Így Biden helyett jöhet valaki, aki képes inspirálni az elfáradt és csalódott demokratákat, vagy esetleg képes arra, hogy az elnök számára megnyerjen olyan, a választás szempontjából kulcsfontosságú államokat, mint például Florida vagy Ohio.

A probléma a cserével az lehetne, hogy nem olyan könnyű egy alelnököt csak úgy félreállítani. Kristol a saját személyes tapasztalatait hozza fel a cikkben, ő ugyanis dolgozott az idősebb Bush alelnöke, Dan Quayle mellett. Az 1992-es kampányban több republikánus is a bakikat halmozó, a médiában állandóan cikizett (tegyük hozzá, nem alap nélkül, például itt egy híres videó arról, hogy Quayle rosszul betűzte a potato, vagyis krumpli szót) alelnök lecserélésére szólította fel az elnököt, Kristol szerint azonban ezt a gyakorlatban nem olyan egyszerű megtenni, ha az illető a helyén akar maradni.

Most azonban Obama számára kínálkozik egy nagyszerű lehetőség a cserére azzal - érvel Kristol -, hogy Hillary Clinton már jelezte, a ciklus végén mindenképp távozik a külügyminiszteri posztról. A szenátorként évtizedeken át szintén külügyi vonalon mozgó Bidennek fekszik ez a terület, így nem kellene különösebben magyarázni a döntést, ráadásul presztízsveszteséget sem jelentene feladni a túl sok hivatalos jogkörrel nem járó alelnöki posztot a befolyásos külügyminiszterségért.

Ha pedig Obama meglépte ezt, akkor már csak az van hátra, hogy ki legyen Biden helyett a társa a kampányban. Erre a legaktuálisabb válasz az Kristol cikke szerint, hogy a már általam is emlegetett Andrew Cuomo alkalmasnak tűnik a szerepre (a New York Post már konkrét felkérésről ír) főleg miután kiharcolta a liberális bázisnak fontos melegházasságot New York államban. Persze szólnak ellene is érvek, például az, hogy nem feltétlenül segítene sokat a nagyvárosi értelmiségi Obamának egy szintén nagyvárosi értelmiségi a vidéki és kevésbé iskolázott választói tömegek megnyerésében.

És akkor még nem is beszéltünk arról a minden elnökválasztási kampányban gyakran emlegetett közhelyről, hogy az alelnökjelölt kiválasztása önmagában nem sokat számít, a választók úgyis arról fognak véleményt mondani, aki a főállásra, vagyis az elnökségre pályázik. Van tehát több bizonytalanító tényező is ebben a gondolatsorban, de attól még érdemes lesz figyelni, mi lesz a Kristol-féle elmélet egyes darabkáinak sorsa. Lehet, hogy más formában, de valami hasonló manővert mégis megpróbálnak majd végrehajtani Obamáék.