potus & co

Normális esetben az alelnökjelölti viták nem sokat számítanak. Eleve ott vannak az elnökjelöltek összecsapásai, ráadásul az alelnökjelöltségi pozíció együtt jár azzal, hogy nem nagyon lehet villogni, mert nem szabad háttérbe szorítani az elnökjelölteket.

Ez azonban nem egy normális vita volt. Miután múlt héten az elnökjelöltek első ütközetében Mitt Romney még sok demokrata szimpatizáns értékelése szerint is szinte lemosta a pályáról Barack Obamát, hatalmas figyelem irányult a két alelnökjelölt, Joe Biden és Paul Ryan csütörtök esti vitájára. Nagy volt a tét mindkét fél számára: a múlt heti vita előtt a felmérések szerint Barack Obama vezetett, az elmúlt néhány napban azonban Romney lendületet kapott, és sokat javultak a támogatottsági adatai.

Joe Biden és Paul Ryan - Forrás: AFP

Bidenre tehát az a feladat hárult, hogy megtörje ezt a számukra rossz trendet, Ryanre pedig épp az ellenkezője, vagyis hogy visszaverje a támadást, és lehetőleg még nagyobb lökést adjon a felpörgött republikánus kampánynak. Ahhoz, hogy látni lehessen a vita hatását, meg kell várni az erről szóló felméréseket, de azt már most ki lehet jelenteni, hogy ha Obama a múlt héten úgy tűnt, mintha legszívesebben valahol teljesen máshol lenne, akkor Biden ehhez képest lubickolt a mostani vitában.

A veterán politikus energikus volt, időnként agresszív, de közben mégiscsak laza és könnyed. A nála jóval fiatalabb és a hasonló vitaszituációkban még tapasztalatlan Ryan ehhez képest merevebbnek tűnt, és a szereplése leginkább reagálásokról, magyarázatokról, illetve a kampányban már sokszor hallott érvek ismétléséről szólt.

A vita külpolitikai témával indult, a moderátor ugyanis azt a kérdést tette fel, hogy vajon a hírszerzés hibájának eredménye volt-e az a szeptember 11-i támadás, amelynek során a líbiai Bengáziban meghalt az Egyesült Államok líbiai nagykövete és három másik amerikai. Ez egy kényes téma az Obama-kormányzat számára, mert az elmúlt hetekben nagyon ellentmondásosan nyilatkoztak az ügyről. Előbb azt mondták, hogy egy muszlimokat sértő videó elleni tiltakozás közben szabadultak el az indulatok, most azonban már azt állítják, hogy egyértelműen egy előre megtervezett terrortámadás történt. Közben kiderült az is, hogy a líbiai képviseleten aggódtak a saját biztonságuk miatt, de ennek ellenére nem kaptak fokozott védelmet.

Biden elemében volt - Forrás: AFP

Biden azzal próbálta kezelni ezt a kényes témát, hogy közölte, a kormányzat legfontosabb célja, hogy felelősségre vonják azokat, akik elkövették a támadást, majd ez után gyorsan átváltott Mitt Romney külpolitikai programjának bírálatára, amely szerinte újabb háborúkba vinné bele az Egyesült Államokat.  Amikor Ryanre került a sor, akkor ő persze nem hagyta a levegőben a labdát, és szarkasztikusan közölte, hogy az elnöknek két hétre volt szüksége arra, hogy rájöjjön, terrortámadás végzett a négy amerikaival Líbiában. Ő sem ragadt le ugyanakkor Líbiánál, hanem elkezdett arról beszélni, hogy szerinte Obama alatt az egész amerikai külpolitikát a gyengeség jellemezte.

Ez után ráfordultak Iránra, pontosabban az iráni nukleáris program kérdésére. A republikánusok azzal vádolják az Obama-kormányzatot, hogy túlságosan puhányan viselkedik, és ezt elismételte most Ryan is. Biden ugyanakkor azzal védte a kormányzati politikát, hogy egyrészt Iránnak még hosszú időre van szüksége ahhoz, hogy atomfegyverre tegyen szert, másrészt rámutatott arra, hogy kemény szankciók vannak érvényben a perzsa ország ellen, és emögött széles nemzetközi koalíció áll.

Ezen a ponton már kezdett felforrósodni a levegő, Biden ugyanis nekiszegezte Ryannek azt a kérdést, hogy “háborúzni akartok?” Ryan erre nem adott egyértelmű választ, csak annyit mondott, hogy meg akarják előzni azt, hogy háború legyen.

A CNN összeállítása a vita érdekesebb pillanatairól

A vitában a külpolitika mellett szóba kerültek az amerikai választókat leginkább aggasztó gazdasági kérdések is, és ezekről mindkét jelölt ugyanazokat az érveket mondta el, amelyeket már sokszor lehetett hallani a kampányban. Ryan közölte, hogy Obama ugyan kétségtelenül nehéz helyzetet örökölt, de szerinte ezt csak rosszabbá tette az állami kiadásokra alapozott programokkal. Biden pedig arról beszélt, hogy szerinte a Romney és Ryan által javasolt megszorítások és adócsökkentések súlyos károkat fognak okozni az országnak.

Egyik oldalról sem hangzottak el új ígéretek, de még csak új érvek sem, viszont látványos volt a kontraszt a két politikus vitateljesítménye között. Biden nagyon elemében volt, és gyorsan lecsapott minden olyan lehetőségre, amikor bele tudott kötni Ryan állításaiba. Védekezésre kényszerítette Ryant például akkor, amikor a republikánus alelnökjelölt az Obama-kormányzat által elfogadtatott és szerinte pazarló gazdasági mentőcsomagot bírálta. Biden nevetve szólt közbe, hogy Ryan ugyan most bírálja a csomagot, de a kongresszus tagjaként ő maga is lobbizott azért, hogy az általa képviselt wisconsini térség pénzhez jusson a programból. Ez már hetekkel ezelőtt is előkerült a kampányban, de Ryan most sem tudott frappáns választ adni erre az ellentmondásra.

A jól ismert érveket ismételgették - Forrás: AFP

Biden többször élt tapasztalati előnyével is. Akárhányszor fordult elő, hogy Ryan valamilyen régi politikai történéssel példálózva érvelt a saját igaza mellett, akkor a veterán demokrata törvényhozó szinte mindig közbeszúrta, hogy ő személyesen ott volt, és nem is úgy zajlottak a dolgok, ahogy azt vitapartnere állítja. Amikor például Ryan azt mondta, hogy a Fehér Házba kerülve kétpárti megoldásokat keresnének az ország problémáira, majd felidézte, hogy a republikánus Ronald Reagan is együtt tudott működni a demokrata törvényhozási vezetéssel, Biden azonnal közbevágott, és közölte, hogy persze, de Reagan nem tartotta titokban a saját terveit. Ezzel utalt arra, hogy Romneyék nem kívánják elárulni, milyen adókedvezményeket szüntetnének meg a programjukban szereplő adóreform keretében.

Biden tehát jól szerepelt (és ezt még a konzervatívokhoz húzó Fox csatornán megszólalók is elismerték a vita után), de Ryan sem követett el semmi olyan hibát, amely miatt magyarázkodásra kényszerülnének a republikánusok. A két oldalnak pedig egyébként sincs sok ideje az elemezgetésre, jövő kedden ugyanis következik az újabb elnökjelölti vita.

Amikor politikai érdeklődésű amerikaiakkal beszélgetek, akkor Joe Biden neve hallattán pártállástól függetlenül szinte mindenki elmosolyogja magát. Az elvileg nem túl nagy hatalommal (bár George W. Bush alelnöke, Dick Cheney erre némileg rácáfolt) rendelkező, de mégiscsak tekintélyes alelnöki pozíciót betöltő Biden tényleg szórakoztató figura. Ahogy arról egy korábbi [origo]-s cikkemben már részletesen írtam, gyakran vannak szerencsétlen elszólásai, amelyek miatt aztán rendszerint napokig magyarázkodnak a Fehér Ház, illetve a Barack Obama újraválasztásán dolgozó kampánystáb szóvivői.

Múlt héten például azzal szórakoztatta a politika iránt érdeklődőket, hogy közölte, az elmúlt négy évben a középosztály “be volt temetve”. Erre azért kapta fel mindenki a fejét, mert a demokrata kampány fő üzenete épp az, hogy Obama egész elnöksége a középosztály megvédéséről szólt, míg a trónfosztásra készülő republikánusok ehhez képest inkább a leggazdagabb réteg érdekeit szolgálnák.

Nem ez volt az első magyarázatra szoruló megjegyzés Bidentől az utóbbi hetekben, így nem mondhatni, hogy stabil oszlopa lenne az újraválasztási kampánynak. Most azonban mégis ő válik a főszereplővé néhány napra, csütörtökön lesz ugyanis az alelnökjelöltek televíziós vitája, amelyet különösen nagy várakozás előz meg, miután múlt héten az első elnökjelölti vitában Mitt Romney nem kis meglepetésre lemosta a pályáról Barack Obamát. A vita előtt Romneyt szinte már mindenki temette: a felmérések azt mutatták, hogy Obama elhúzott előle, az újságcikkek a stábján belüli marakodásról szóltak, és bármit is mondott, a téma állandóan a 47 százalékos megjegyzése volt.

A múlt heti vita után azonban megváltozott a helyzet. A vasárnap délelőtti politikai tévéműsorok nem Romney vélt vagy valós gyengeségét boncolgatták, hanem azt, hogy vajon hogyan taktikázhatta el magát ennyire Barack Obama. A stábja azt a védekezést választotta, hogy egyrészt agybafőbe dicsérik Romneynak a vitában nyújtott teljesítményét, de hozzáteszik, hogy az valójában csak színészet volt, a politikai programja attól még ugyanolyan veszélyes az országra nézve, mint előtte. Maga az elnök pedig azzal próbálja elütni a dolgot, hogy a kampánykörúton viccelődik azon, hogy a rendezvényeken zenélő művészekkel ellentétben ő nem tud mindig kiváló teljesítményt nyújtani.

Most Joe Bidenen a sor, hogy kiköszörülje a csorbát. A csütörtöki tévévitában ellenfele Paul Ryan lesz, akivel a törvényhozási munkának köszönhetően jól ismerik egymást, és személyes viszonyuk állítólag elég jó. A vitát egyébként nemcsak Biden miatt lesz érdemes figyelni, hanem azért is, hogy vajon mit hoz ki belőle Ryan, akinek kiválasztása merész húzásnak tűnt Romney részéről még augusztusban. Ryan a kemény megszorító intézkedések követelésével vált ismertté, jelölése óta azonban - Romneyhoz hasonlóan - inkább csak általánosságban beszél a szerinte szükséges lépésekről.

Ez nem feltétlenül ígér sok jót a vita előtt, de ha a várakozásoknak megfelelően Joe Biden harcosként vonul be a csatába, akkor talán ő is kénytelen lesz megvillantani keményebb arcát.

Épp legújabb könyvszerzeményembe (a Washington Post legendás kiadójának, Katharine Grahamnek vaskos önéletrajza, mindössze négy dollárért egy antikváriumban) mélyültem bele egy kellemes georgetowni kocsma bárjánál, amikor a pultos fiú előkapott egy másik könyvet, és lelkesen mutogatni kezdte a mellettem ülő - és egyébként idegesítően hangoskodó - srácoknak. Azt magyarázta nekik, hogy még csak az elején tart, de legalább öten mondták neki, hogy ezt a könyvet mindenképp el kell olvasnia.

A címét nem láttam, de a szerző nevét igen: Ayn Rand. Megkérdeztem a baseball sapkát viselő és kiszolgálás közben énekelgető pultos fiútól, hogy vajon szerinte Paul Ryan megjelenése is közrejátszott-e abban, hogy ez a könyv hirtelen ilyen népszerű lett, de valamiért nem tetszett neki a kérdésem, és nem válaszolt rá semmit. Tény azonban, hogy a harminc éve halott Rand az után lett téma, hogy Mitt Romney a republikánus párt egyik vezető gazdasági ideológusát, Paul Ryant választotta alelnökjelöltnek, aki többször elmondta korábban, hogy óriási hatást tettek rá a néhai írónő művei.

Mitt Romney és Paul Ryan - Forrás: Flickr/MittRomney

Ayn Rand - aróla elnevezett intézet honlapján közzétett életrajz szerint - 1905-ben született Oroszországban, de a bolsevik forradalom utáni fejleményeket látva 20 éves korában disszidált az Egyesült Államokba. Írással próbálta eltartani magát, de kezdetben nem volt túl sikeres, és csak a negyvenes években szerzett nevet magának a Fountainhead című regénnyel. Fő művének az Atlas Shrugged című regényt tartják, amely 1957-ben jelent meg, és utána Rand főként az irodalmi alkotásait is jellemző filozófiai irányzat, az objektivizmus boncolgatásával töltötte az idejét.

Egy 1962-es írásában pontokba szedte a saját elméletének lényegét. Többek között megállapította azt, hogy minden embernek a saját érdekében kell léteznie, és nem szabad feláldoznia magát másért, illetve elvárnia, hogy mások feláldozzák magukat érte. Azt is kimondta, hogy “az élet legmagasabb szintű morális célja az, hogy az ember erőfeszítéseket tegyen a saját racionális önérdeke és boldogsága érdekében”. Az objektivizmus tételei között szerepel az is, hogy az ideális politikai-gazdasági rendszer a szabadversenyes kapitalizmus, amelyben a kormány egyetlen feladata, hogy megvédje az emberek jogait.

“Azt szerettem a regényeiben, hogy azok megsemmisítő ítéletet mondtak a szocializmus végzetes gőgjéről, a túlzott kormányzati szerepről” - mondta Paul Ryan a New Yorkernek. A lap az auguszus elején megjelent cikkben idézte a politikus egyik 2005-ös beszédét is, amely szerint Rand volt az a gondolkodó, aki a legnagyobb hatással volt rá, és saját munkatársainak is kiadta kötelező olvasmánynak az írásait. Valóban felfedezhető rokonság a Rand által képviselt objektivizmus és a Ryan által javasolt politikai irány között: Romney alelnökjelöltje azt mondja, hogy drasztikusan le kell építeni a kormányzatot és az állami szabályozási rendszert, hogy felszabadítsák az üzleti szereplők energiáit, és ezzel lökést adjanak az amerikai gazdaságnak.

Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy Ryan mostanában nem sokat emlegeti Randet. Az ateista írónő ugyanis azt is hirdette, hogy a kormánynak nemcsak a gazdaságtól, hanem az egyházaktól is távol kell tartania magát, ez pedig nem éppen népszerű nézet a Ryanhez hasonló konzervatív republikánusok körében.

Ha valaki egészen mostanáig nem követte az amerikai politikát, most viszont leült meghallgatni a republikánus konvención elhangzott beszédeket, akkor meglepődve vehette észre, hogy szinte mindegyik szónok büszkén emlegetett valamilyen építkezést. Vagy azt, hogy ő maga személyesen építkezett, vagy azt, hogy valamelyik ismerőse épített fel valamit, vagy esetleg azt, hogy a republikánus elnökjelölt, Mitt Romney nevéhez fűzödik valamilyen építkezés.

A legtöbb szónok nem magyarázza el külön, hogy miért tartja ennyire fontosnak az építkezés hangsúlyozását, de a helyszínen biztosan mindenki érti. A republikánusok ezzel ugyanis Barack Obama elnök egyik elhíresült mondatára utalnak, amely úgy hangzott: “Ha van egy vállalkozásod, azt nem te építetted. Valaki más tette lehetővé.” A republikánusok szerint ez a mondat tökéletesen jellemzi a demokrata elnök hozzáállását a magánvállalkozásokhoz. Szerintük ugyanis Obama a szövetségi kormányzat kiterjesztésén dolgozik, amivel azonban - állítják a republikánusok - megfojtja az amerikai gazdaság gerincét adó magánszférát.

A mondat valóban elhangzott Obamától, de a demokraták azt állítják, hogy a republikánusok nagyon igazságtalanul állítják be az idézetet, és a szövegkörnyezetet elolvasva már valóban nem tűnik az ominózus mondat vállalkozásellenesnek. Obama ugyanis arról beszélt, hogy sok vagyonos amerikai is egyetért vele abban, hogy a saját sikerüket nemcsak saját maguknak köszönhetik. “Ha sikeres voltál, valaki menetközben segített neked. Volt egy nagyszerű tanár valahol az életedben. Valaki segített megalkotni ezt a hihetetlen amerikai rendszert, amely lehetővé tette, hogy sikeres legyél. Valaki befektetett az utakba és hidakba” - így hangzott Obama érvelése, mielőtt kiejtette volna a száján a republikánusok által most olyan sokat idézett mondatot.

A szövegkörnyezet alapján tehát világos, hogy az elnök arról beszélt, hogy szerinte a kormánynak milyen fontos segítő szerepe (oktatás, infrastruktúra) van a gazdaságban. Ilyen szempontból tehát jogosnak tűnik a demokraták kifogása, bár hozzá kell tenni, hogy ebben a rendkívül durva kampányban már fel sem tűnnek az ilyen csúsztatások. (Elég csak felemlegetni, amikor Romneynak volt egy olyan mondata, hogy “szeretek kirúgni embereket”, amire azonnal ráugrottak a demokraták, és nem sokat törődtek azzal, hogy a republikánus politikus arról beszélt, hogy olyan emberek érdemelnek kirúgást, akik rossz szolgáltatást végeznek.)

Nem hagyta ki az építkezős utalást beszédéből a konvenció szerdai napjának vezérszónoka, Paul Ryan alelnökjelölt sem. Azt mondta, minden amerikai vállalkozásba nagyon sok munkát öltek a tulajdonosok, és most a gazdasági válsághelyzet kellős közepén nem sokat segít rajtuk az hogy “az elnöktől azt hallják, a kormányé az érdem”. A tömeg nagy élnezése közepette Ryan harsogva hozzátette azt is: “Igen, ti építettétek!”

Ryan ugyan némi cikizés mellett az egekig magasztalta Mitt Romney republikánus elnökjelöltet (a cikizés lényege az volt, hogy a Ryannél 23 évvel idősebb Romney állítólag olyan lagymatag zenéket hallgat, amiket a liftekben szoktak játszani), a beszéd nagy része Obamáról szólt. Keményen támadta őt, amiért szerinte csak szövegelt az elmúlt négy évben, de alig tett valamit a problémák megoldásáért. Hozzátette persze, hogy amikor cselekedett, akkor - Ryan szerint - súlyos hibákat követett el. Ilyennek nevezte a 2009 elején elfogadott 800 millird dollárös gazdasági ösztönző csomagot, amely Ryan szerint nem csak hogy pazarlás volt (arra nem tért ki, hogy wisconsini képviselőként ő is lobbizott azért, hogy jusson pénz helyi projektekre), hanem egy nagyon súlyos bűn, mert az egész csomag kölcsönvett pénzből volt finanszírozva.

“Nem szabad továbbra is olyan pénzt költeni, amivel nem rendelkezünk” - ismételte el kampánybeszédeinek egyik visszatérő mondatát Ryan, aki ígéretet tett arra, hogy ha megnyerik a választást, akkor radikális kiadáscsökkentést hajtanak végre, és megszüntetnek egy csomó olyan szabályozást, amely szerintük kárt okoz a magánvállalkozásoknak. Ryan szerint ezzel visszatér a szabadság az Egyesült Államokba.

Ryan a részletekbe ezúttal nem ment bele, és ugyan van egy kész költségvetési csomagja, Mitt Romney már többször jelezte, hogy ő egy saját programot fog letenni a választók elé. Csütörtökön lesz a konvenció utolsó napja, akkor beszél Romney, majd kiderül, feltárja-e a lapjait.

Nem lennék az amerikai nagymamák helyében. Nagyon úgy tűnik, hogy ha eldurvul a politikai küzdelem - márpedig ez egyáltalán nem ritka -, akkor mindig ők kerülnek veszélybe. Amikor 2009-ben és 2010-ben ment a nagy vita a demokraták egészségügyi reformjáról, akkor a tervet hevesen bíráló republikánusok azzal riogatták az embereket, hogy az Obama-kormányzat halálbizottságokat fog felállítani, amely a másvilágra küldi majd azokat, akiknek gyógyítását túl drágának ítéli meg. A finoman szólva is túlzó állításokra az elnök akkor úgy reagált, hogy közölte: “Nem húzzuk ki a dugót nagyiból.”

Akkor tehát úgy nézett ki, hogy a demokraták jelentenek fenyegetést a nagymamákra, most viszont a republikánusokon van a sor. Előkerült egy, a Youtube-ra még 2011 májusában feltöltött klip, amelyen az látható, hogy egy magas, öltönyös férfi tol egy kerekesszékben ülő idős nőt, aki először még mosolyogva élvezi a kirándulást, a végén azonban elszörnyed az arca, a férfi ugyanis egy szakadékba löki. Közben az idősek egészségügyi ellátását biztosító állami rendszerről villannak fel feliratok, amelyek a rendszer halálát jósolják. Ha pedig valakinek kétsége lett volna, hogy a klip készítői kire akartak utalni az öltönyös férfi szerepeltetésével, akkor annak a végén feltűnő felirat egyértelművé teszi, hogy Paul Ryanről, a republikánusok költségvetési felelőséről van szó.

A klip azért került most elő, mert Mitt Romney szombaton bejelentette, hogy Ryant kéri fel alelnökjelöltjének, és ezzel egyből a kampány középpontjába kerültek a politikus korábbi tervei. Ryan évek óta drasztikus megszorításokat követel, különösen a nagy ellátó rendszerek esetében, mint amilyen például a 65 év felettiek ellátását segítő (teljes fedezetről ugyanis nincs szó) Medicare. A demokraták azt állítják, hogy Ryan jelölésével nyilvánvalóvá vált, hogy a republikánusok célja a Medicare mostani rendszerének felszámolása, Romneyék viszont azt mondják, hogy valójában ők azok, akik megvédik a rendszert, még ha ehhez át is kell némileg alakítani.

A helyzet egyébként az, hogy valójában mindkét oldal egyetért abban, hogy meg kell fékezni a hosszú távon fenntarthatatlan Medicare-költségeket. Még a megtakarítások méretében is nagyjából hasonló gondolataik vannak, ahogy azonban arra a New York Times is rámutat, ezt nagyon különböző úton képzelik el megvalósítani. Ryan és Romney azt javasolja, meg kell szüntetni azt, hogy a kormányzat korlátlan elkötelezettséget vállal a költségek fedezésére. Helyette azt csinálnák, hogy az állam fix összeget biztosítana az embereknek, akik aztán akár privát ellátást is vásárolhatnának maguknak ebből a pénzből. Obama ehhez képest ott próbálna spórolni, hogy csökkentené a kórházaknak és egyéb szolgáltatóknak fizetendő összeget. Ezt egy költségellenőrzési testület felállításán keresztül oldaná meg.

A két oldal tehát nagyon hasonló diagnózist állított fel, csak a megoldásban különböznek, és ugyan a nagyik kinyírásáról szóló riogatás nyilván nagyon erős túlzás, azt viszonylag egyszerű matematikai műveletekkel ki lehet számolni, hogyha egyre több az idős ember (ahogy ez Amerikára is igaz), viszont kevesebb lesz a pénz az ellátásukra, akkor a nagymamák biztosan nem fognak túl jól járni.