potus & co

Mitt Romney minden elemzés és felmérés szerint az egyik legmeghatározóbb figurája a 2012-es elnökválasztási kampányra felsorakozó republikánus mezőnynek. Sikeres üzletember, egykori kormányzóként tapasztalt politikus, a nevét is ismerik országszerte, és nem mellesleg nemcsak intelligens, de jóképű is. Azt ugyan még nem jelentette be, hogy el is indul a választáson, de a lehetséges aspiránsok közül talán ő tette eddig a legtöbbet (értek ez alatt rengeteg utazást, tárgyalást, szervezést, szereplést) azért, hogy sikeres kampánya legyen. Most azonban Mitt Romney bajban van. Méghozzá nagy bajban.

Romney legnagyobb gyengeségének már régóta azt tartották, hogy Massachusetts kormányzójaként egy olyan egészségügyi reformot vezetett be, amely kísértetiesen hasonlít az Obama-kormányzat szorgalmazására tavaly elfogadtatott, a republikánusok által keményen támadott törvényhez. Ennek az Obama-féle reformnak a központi eleme az, hogy gyakorlatilag kötelezővé teszi az egészségügyi biztosítást minden állampolgár számára, és épp ez volt a legnagyobb újítása Romney 2006-os törvényének is. Ezt a kötelezővé tételt kifogásolják azonban leginkább az Obama-reform bírálói, szerintük ugyanis ezzel az állam gyakorlatilag átveszi az ellenőrzést az egészségügy felett (hiszen, aki nem tudja kifizetni a biztosítást, annak az állam támogatást nyújt), és korlátozza az állampolgárok szabad döntéshez való jogát.

Nem minden barátjának örülhet - Forrás: Flickr

Romney is a bírálók közé tartozik, de közben kiáll a saját reformja mellett. Ez az ellentmondás az, amelyet célkeresztjébe vett a talán legfontosabb amerikai konzervatív lap, a Wall Street Journal, amely két napon belül két szerkesztőségi cikket is közölt Romney-ról. Egyik sem volt túl hízelgő a számára, és akkor még finoman fogalmaztam.

Az első cikk csütörtökön jelent meg, és már a címe is sokatmondó volt: Obama jelölttársa. Azért ez volt a címe, mert azt javasolták Romney-nak, hogy ha már ennyi hasonlóság van az egészségügyi reformjaik között, akkor ne a republikánus elnökjelöltséggel próbálkozzon, hanem valahogy üsse ki Joe Biden jelenlegi alelnököt, és foglalja el a helyét a 2012-es kampányban. Ennél keményebb ütés alig érhet egy republikánus aspiránst egy, a pártot általában támogató laptól.

A Journal különböző adatokat idézett annak illusztrálására, hogy miért nem tartja sikeresnek Romney reformját, és maga a kormányzó is elismerte, hogy vannak olyan elemek, amelyek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Az egykori kormányzó ugyanakkor nem tartja elhibázott lépésnek a biztosítási kötelezettség bevezetését, és a lap szerint ez a legsúlyosabb probléma, ez ugyanis azt jelzi, hogy Romney nem érti azt a kormányzati filozófiát, amelyet egyébként szavakban ő maga is képvisel. A Journal szerint ugyanis nem fér össze az, hogy valaki egyszerre hirdeti a szabadversenyre alapuló gazdaságot, majd ezzel együtt az állam szerepét (és az adófizetők terhelését a növekvő állami egészségügyi kiadásokkal) növeli az egészségügy átalakításával. “Az egészségügy körül zajló durva vita nem ilyen vagy olyan technokrata részletekről szól, hanem az alapvető külünbségekről a kormányzat szerepének megítélésében” - írta a lap a csütörtöki cikkben.

Romney épp aznap mondott egy nagyobb beszédet a hivatalosan még el sem kezdődött kampányát beárnyékoló kérdésről, és ebben ismét megerősítette, hogy nem tartja hibának a massachusetts-i reformot. Megismételte azt is, hogy az Obama-féle törvényt ezzel együtt rossznak ítéli meg, amelyet szerinte vissza kellene vonnia. Helyette azt javasolja, hogy az egyes államokra kell bízni, milyen módon alakítsák a saját egészségügyi rendszerüket, országos szinten pedig többek között adókedvezményekkel ösztönözné az embereket arra, hogy biztosítást kössenek.

Azt egyelőre nem tudni, mit szólnak ehhez a republikánus szavazók tömegei, de a Wall Street Journalt mindenesetre nem sikerült megnyugtatnia. A lap pénteken egy újabb cikket közölt azzal az alcímmel, hogy “Mitt az áthidalhatatlant akarja áthidalna”. Az újság információi szerint Romney azért nem hajlandó megtagadni 2006-os reformját, mert nem akarja, hogy ismét azzal támadják, amivel 2008-ban. Akkor sokan a szemére vetették, hogy gyakran változtatta az álláspontját (korábban liberálisabb nézeteket vallott például abortusz-ügyben, de aztán bekeményített, vélhetően a konzervatív tábor kedvéért). A Journal szerint azonban “jobb álláspontokat változtatni, mint megpróbálni védeni azt, ami intellektuálisan védhetetlen”.

Súlyos szavak ezek, biztos nem utoljára hallottuk őket a 2012-es kampányban.

Nem nagy meglepetés, de azért ne menjünk el mellette szó nélkül. Környezetének tagjai szerint pénteken bejelenti Ron Paul képviselő Texas államból, hogy versenybe száll a Fehér Házért. Ott volt csütörtökön a republikánus aspiránsok vitáján, már felállított korábban egy, a lehetőségeket felmérő bizottságot, és összegyűjtött több mint egy millió dollárnyi adományt is. Így igazából az lenne furcsa, ha azt jelentené be, hogy végül mégsem akarna elindulni a 2012-es kampányban.

A bejelentést Exeterben, New Hampshire államban teszi meg, amely az egyik első állomása a jövő év elején kezdődő előválasztási küzdelemnek. Paul számára ismerős lesz a terep, ez ugyanis már a harmadik elnökválasztási próbálkozása. 1988-ban a Libertariánus Párt jelöltjeként indult, majd 2008-ban már a republikánus elnökjelöltségért szállt harcba, és ugyan nem igazán rúgott labdába, lelkes támogatói tábor alakult ki körülötte.

Ahogy arról egy korábbi bejegyzésben már írtam, Paul számára számára nincsenek tabuk, ha gazdasági konzervativizmusról van szó: felszámolna minden külföldi segélyt (azt mondja, ezek a pénzek úgyis svájci bankszámlákon kötnek ki), megszüntetné a központi jegybankot, és azt vallja, hogy a szövetségi kormánynak nincs semmi keresnivalója a gazdaság szabályozásában.

Ezek radikális nézeteknek számítanak még az Egyesült Államokban is, ahol simán lekommunistázzák azt, aki szerint a gazdagokat nagyobb arányban kell adóztatni, mint a szegényeket. Paul így eddig inkább az érdekes, mint fontos kategóriába tartozott az amerikai politikusok között, viszont az utóbbi években részben épp az ő követőiből jött létre a republikánusok politikáját egyre inkább meghatározó Tea Party mozgalom. Pont az ilyen politikailag aktív embereken múlik majd az előválasztások kimenetele is, így lehetséges, hogy Ron Paul okoz majd még meglepetéseket a 2012-es kampányban.

A 2012-es elnökválasztásra nehézkesen felsorakozó republikánus mezőnyről olvasgatva egyre többször futok bele egy másik évszámba: 2016-ba. Többek szerint ugyanis vannak, akik már igazából ezt szem előtt tartva alakítják stratégiájukat és hozzák meg döntéseiket. Bár az amerikai politikai élet néha tényleg úgy tűnik, mintha az egész egy soha véget nem érő elnökválasztási kampány lenne, de azért innen 2011-ből nézve egy kicsit mégis túlzásnak tűnik az, hogy bárki is azzal foglalkozzon, hogy 2016-ra pozicionálja magát.

Ha azonban jobban belegondolunk, van benne ráció. Barack Obamának ugyan van sok gyengesége - ezek leginkább a gazdaság állapotával függnek össze, ahogy arról itt és máshol is mindenki sokat olvashatott -, de mégiscsak ő az a politikus, aki az elmúlt évtizedek egyik legprofibb politikai kampányának volt a főszereplője három évvel ezelőtt. Akkor rekordot döntöttek a begyűjtött adományokkal, és Obama a végtelenül hosszú előválasztási küzdelem ellenére is teli kasszával fordult rá a szavazás előtti utolsó hetekre (elég csak felidézni azt a példátlan húzást, amikor főműsoridőben vásárolt fél órát a nagy tévéhálózatokon).

Az akkori csapat gyakorlatilag ugyanabban a felállásban már dolgozik most is, ezúttal azonban nem kell majd költeniük az előválasztásokra, miután nem várható, hogy Obamának komoly kihívója lesz a demokrata párton belül. A republikánusoknál eközben nyitott a verseny, így az indulóknak előbb a jelöltség megszerzéséért folytatott - minden bizonnyal meglehetősen költséges - kampányra kell koncentrálniuk.

Nem csoda, hogy ezek után vannak olyan republikánusok, akik már most inkább 2016-ra kacsintgatnak, amikor egy újabb Obama-ciklus után kedvezőbb körülmények várhatnak rájuk. Miután Obama az alkotmányos kötöttség miatt nem indulhatna újra két ciklus után, így a demokratáknál várhatóan nyitott lesz a pálya, már csak azért is, mert nem valószínű, hogy Joe Biden alelnök megpróbálkozna az indulással. Biden akkor már 74 éves lesz, ráadásul már kétszer is nekifutott - 1988-ban és legutóbb épp 2008-ban - az elnökválasztási kampánnak, nem túl sok sikerrel.

Vannak aztán olyan tényezők is, amelyek szerint ritka, hogy két ciklus után meg tudja tartani egy párt a Fehér Házat, illetve hogy a jelenlegi republikánus mezőny is tele van olyan politikusokkal - például Tim Pawlenty vagy Jon Hunstman -, akik 2016-ban a korukat és politikai pályájukat tekintve talán még inkább erejük teljében lesznek, mint most. Persze - csak hogy a fenti, nagyon leegyszerűsített képletet a végére azért egy kicsit megbonyolítsam - sok múlik majd azon is, hogy mit csinálnak majd a most induló politikai játszmákban, amelyekben a legfontosabb évszám azért továbbra is 2012 marad.

Ezekben a percekben is zajlik (mire befejeztem ezt a posztot, már csak zajlott) a republikánus elnökjelöltségért versenybe szállók első tévévitája. Ez lehetne akár a 2012-es elnökválasztási kampány hivatalos nyitánya is, csak hát ahhoz ez túlságosan is nyögvenyelős kezdés. Egyrészt még több potenciális jelölt is vár az indulás hivatalos bejelentésével , másrészt még a hivatalos aspiránsok közül is többen úgy döntöttek, hogy kihagyják a Fox News által szervezett vitát.

Nem ment el például Mitt Romney és Newt Gingrich, pedig mindketten bejelentették már, hogy megkezdik a kampányolást. Akik a vitán részt vettek: Tim Pawlenty korábbi minnesotai kormányzó, Ron Paul texasi képviselő, Herman Cain, a Godfather’s Pizza nevű cég korábbi vezetője, Gary Johnson, Új-Mexikó korábbi kormányzója és Rick Santorum korábbi pennsylvaniai szenátor. Közülük jelen állás szerint Pawlenty számít egyedül esélyes versenyzőknek, a többiek minden bizonnyal mellékszereplők lesznek a 2012-es kampányban.

Csonka társaság - Forrás: Foxnews.com

Ahogy arról már ezen a blogon is szó volt, a republikánusok vélhetően részben azért vonakodnak beszállni a versenybe, mert Barack Obama minden problémája ellenére nem feltétlenül tűnik könnyen megverhető ellenfélnek. Főleg miután épp pár napja sikerült Oszama Bin Laden megölésével egy komoly eredményt felmutatnia az amúgy a republikánusok erősségének számító nemzetbiztonsági területen.

Amikor azonban az egyik műsorvezető feltette a kérdést a jelölteknek, hogy miért gondolják mégis azt, hogy a jelenlegi elnök megverhető, akkor sorban azt mondták, hogy ilyen gyenge  gazdasági teljesítmény mellett ez nem is lehet kérdés. Jó helyen tapogatóznak, a Bin Laden haláláról szóló hír után készült felmérések is azt mutatják ugyanis, hogy Obama megítélése ugyan javult, de ettől az még nem változott, hogy a többség elégtelennek tartja a gazdaság érdekében végzett munkáját.

Ráadásul nem sokkal a majdnem kormányzati leálláshoz vezető költségvetési vita után most egy újabb élesnek ígérkező konfliktus várható Washingtonban. A pénzügyminisztérium számításai szerint ugyanis május 16-án eléri a szövetségi állam az úgynevezett adósságplafont, ami azt jelenti, hogy megszűnik a lehetősége további hitel felvételére. Ez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy fizetésképtelenné válhat az Egyesült Államok, bár még a vészforgatókönyvek is azzal számolnak, hogy a plafon újabb megemelése nélkül is még nyár végéig teljesíteni fogja pénzügyi kötelezettségeit.

A plafon megemelése a törvényhozás hatásköre, és ez gyakorlatilag rutinná vált az elmúlt években, most azonban annyira elmérgesedni látszik az adósságról, költségvetésről szóló politikai vita, hogy nem várható gyors megoldás. A képviselőházban többségben lévő republikánusok várhatóan csak akkor mennének bele a plafon felemelésébe, ha cserébe kemény megszorító intézkedések jönnek, ezt azonban a demokraták többsége nem hajlandó elfogadni. Várható tehát hogy némi Bin Laden-ezés után újra a pénzügyek és gazdasági kérdések kerülnek előtérbe, és ebben a meccsben még valóban nincs eldöntve semmi.

Bár az elitosztagot szállító helikopter bedöglött, ettől eltekintve - az amerikai kormányzati tisztviselők beszámolói szerint legalábbis - gyakorlatilag hibátlanul zajlott az Oszama Bin Laden megölésével záruló vasárnapi katonai akció. Az al-Kaida-vezér mellett három férfi halt meg és egy nő, de állítólag utóbbi is azért, mert Bin Laden saját maga elé tartotta, hogy így védje magát az elitosztagosokkal folytatott tűzharcban.

Minden rendelkezésre álló információ arra utal tehát, hogy az amerikaiak egy sikeres katonai akciót hajtottak végre, de nemcsak maga a művelet volt profi, hanem az előkészítés is. Egyrészt önmagában az egy komoly fegyvertény, hogy ugyan már hónapok óta készültek az akcióra (itt most megintcsak az amerikai sajtóban megjelent, tisztviselőkre hivatkozó beszámolókra kell hagyatkoznunk), egy szó sem szivárgott ki róla. Ez azt jelzi, hogy jól működik a nemzetbiztonsági csapat.

Obama és a stábja az akció követése közben - Forrás: flickr.com/whitehouse

A legfontosabb döntéseket pedig maga a főparancsnok, vagyis az elnök hozta. Ő határozott például úgy, hogy nem robbantják fel az egész létesítményt, hanem a veszélyesebb utat választva egy elitkommandót küldenek oda. Ő adta meg a végső felhatalmazást az akció kezdetére is múlt pénteken.

A történtek után Obama meglepő helyekről is sorban kapta a dicséreteket. “A kormányzat egyértelműen elismerést érdemel a művelet sikeréért” - közölte például Dick Cheney korábbi alelnök. Igen, az a Dick Cheney, aki nemrég még azzal vádolta az elnököt, hogy annyira puhány nemzetbiztonsági kérdésekben, hogy azzal újabb terrortámadások veszélyének teszi ki az országot. Cheney nem volt egyedül, hasonló elismeréssel szóltak a kormányzatról olyan más ismert republikánus politikusok is, mint Rudy Giuliani és Tim Pawlenty.

Általánosságban igaz az, hogy a republikánusokat a biztonsági, katonai kérdésekben keményebbnek, a demokratákat pedig gyengébbnek szokták elkönyvelni. Más kérdés, hogy ez mennyire igaz, de mindenesetre ezt a látszatot erősítette a közelmúltban az is, hogy a saját gyors és határozott döntéshozatali stílusára büszke George W. Bush után jött Obama a maga egyetemi tanári múltjával és a megbeszéléseken rendszerint eljátszott hallgató-kérdező szerepével. Voltak ráadásul konkrét külpolitikai helyzetek az elmúlt szűk két és fél évben, amikor könnyű volt rásütni, hogy tétlenkedik. Az afganisztáni háborús stratégia felülvizsgálata például hónapokig tartott, és sok utólagos kérdést vetett fel a líbiai katonai akcióban való részvétel is.

Oszama Bin Laden megölése után ugyanakkor nehezebb lesz majd megpróbálni belegyömöszölni Obamát a gyengekezű főparancsnok skatulyájába. Azt persze még nem lehet megjósolni, hogy mindennek milyen következménye lesz a 2012-es elnökválasztásra, de annyi azért kijelenthető, hogy ha van politikai nyertese ennek a helyzetnek, akkor az Obama. Várható az is, hogy kormányzásának megítélése is javulni fog, de a korábbi tapasztalatok alapján hosszútávú erősödésre pusztán ebből kiindulva nem számíthat. (Például George W. Bush népszerűsége is csak átmenetileg ugrott meg Szaddám Huszein elfogása után.)

Az amerikaiak többségét továbbra is a gazdasági problémák nyomasztják leginkább, és ugyan Oszama halálának hírére sokan mentek ünnepelni az utcára Washingtonban és New Yorkban is, de azóta biztos beültek újra az autóikba, és így kénytelenek voltak szembesülni a továbbra is emelkedő üzemanyagárakkal. Ezt pedig Oszama halála nem fogja egy csapásra megváltoztatni.