Nem nagy meglepetés, de azért ne menjünk el mellette szó nélkül. Környezetének tagjai szerint pénteken bejelenti Ron Paul képviselő Texas államból, hogy versenybe száll a Fehér Házért. Ott volt csütörtökön a republikánus aspiránsok vitáján, már felállított korábban egy, a lehetőségeket felmérő bizottságot, és összegyűjtött több mint egy millió dollárnyi adományt is. Így igazából az lenne furcsa, ha azt jelentené be, hogy végül mégsem akarna elindulni a 2012-es kampányban.

A bejelentést Exeterben, New Hampshire államban teszi meg, amely az egyik első állomása a jövő év elején kezdődő előválasztási küzdelemnek. Paul számára ismerős lesz a terep, ez ugyanis már a harmadik elnökválasztási próbálkozása. 1988-ban a Libertariánus Párt jelöltjeként indult, majd 2008-ban már a republikánus elnökjelöltségért szállt harcba, és ugyan nem igazán rúgott labdába, lelkes támogatói tábor alakult ki körülötte.

Ahogy arról egy korábbi bejegyzésben már írtam, Paul számára számára nincsenek tabuk, ha gazdasági konzervativizmusról van szó: felszámolna minden külföldi segélyt (azt mondja, ezek a pénzek úgyis svájci bankszámlákon kötnek ki), megszüntetné a központi jegybankot, és azt vallja, hogy a szövetségi kormánynak nincs semmi keresnivalója a gazdaság szabályozásában.

Ezek radikális nézeteknek számítanak még az Egyesült Államokban is, ahol simán lekommunistázzák azt, aki szerint a gazdagokat nagyobb arányban kell adóztatni, mint a szegényeket. Paul így eddig inkább az érdekes, mint fontos kategóriába tartozott az amerikai politikusok között, viszont az utóbbi években részben épp az ő követőiből jött létre a republikánusok politikáját egyre inkább meghatározó Tea Party mozgalom. Pont az ilyen politikailag aktív embereken múlik majd az előválasztások kimenetele is, így lehetséges, hogy Ron Paul okoz majd még meglepetéseket a 2012-es kampányban.