potus & co

Ez a hét a Közel-Kelet jegyében telik Barack Obama számára. Kedden járt nála a jordán király, csütörtökön mondott egy nagy beszédet a térség helyzetéről, pénteken találkozik Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel, vasárnap pedig felszólal az amerikai zsidók befolyásos lobbiszervezete, az American Israel Public Affairs Committee (AIPAC) ülésén. Érdekes lesz figyelni, hogyan fogadják majd ezen az utóbbi rendezvényen, a csütörtöki beszédre adott első izraeli reakció ugyanis nagyon heves volt.

Obama azzal állt elő, hogy az izraeli-palesztin békét csak úgy lehet megteremteni, ha az 1967-es háború előtti állapotoknak megfelelően hozzák létre a palesztin államot. Mintegy 300 ezer zsidó él olyan telepeken, amelyeket a háború után hoztak létre, nekik most el kellene költözniük. Netanjahu ezért elfogadhatatlannak tartja az amerikai elnök elképzelését, és még a találkozójuk előtt közleményben tiltakozott ellene.

Obama és Netanjahu gy 2008-as fotón - Forrás: flickr.com/photos/barackobamadotcom

Nemcsak az izraeli kormány támadt azonban neki Obamának, hanem republikánus politikusok is. A képviselőház republikánus többségét vezető Eric Cantor (pártjának legmagasabb rangot viselő zsidó politikusa) szerint az elnök árt a béke lehetőségének azzal, hogy folyton egyenlőségjelet tesz a palesztinok és az izraeliek között abban, hogy mennyire felelősek a konfliktusért.

Megszólaltak a 2012-es elnökjelöltségre pályázó aspiránsok közül is ketten. Mitt Romney szerint Obama cserbenhagyta Izraelt, és egyúttal aláásta alkupozícióját a béketárgyalási folyamatban. Tim Pawlenty veszélyesnek és elhibázottnak nevezte az 1967-es háború előtti állapothoz való visszatérés követelését.

Kérdés, hogy milyen következményei lesznek ennek a vitának az amerikai belpolitikában. A demokraták hagyományosan népszerűbbek a zsidó szavazók - és a köztük lévő bőkezű támogatók - körében. A Wall Street Journal által idézettexit poll adatok szerint 2008-ban a zsidó szavazók 78 százaléka támogatta Obamát, ami még egy kis ugrást is jelentett 2004-hez képest, amikor 74 százalékuk szavazott az akkori jelöltre, John Kerryre. (A képhez hozzátartozik, hogy az összes választó mintegy 2 százalékát teszik ki.)

Obama elnöksége azonban változást hozott a mindig is rendkívül szoros izraeli-amerikai viszonyban. Barátibb hangon szól a Közel-Kelet muszlim országaihoz, és közben felszólította Izraelt, hogy állítsa le a telepek építését a megszállt területeken. Izrael ezt visszautasította, aminek látványos következményei lettek: amikor Netanjahu tavaly Washingtonba látogatott, megtagadták tőle az ilyenkor szokásos közös fotót, és Obama állítólag az egyik tárgyalásról is idő előtt távozott.

Ezeket a fejleményeket látva a republikánusok úgy érezhetik, hogy eljött az ő idejük, és magukhoz édesgethetik az értékes szavazói tábort. Ezt az érzetüket erősítheti, hogy már a csütörtöki beszéd előtt akadtak olyan demokrata párti zsidó adományozók, akik jelezték, aggasztja őket Obama Izrael-politikája, és külön figyelmeztették az elnök kampánystábját, hogy kezeljék ezt a helyzetet.

Az egyik ilyen próbálkozás az AIPAC-nél tervezett látogatás lesz. Ez a szervezet ugyanakkor közismert arról, hogy szinte feltétlenül támogatja a mindenkori izraeli kormányt, így kérdéses, hogy mennyire tudja meggyőzni őket saját igazáról Obama. Igaz, az AIPAC állítólag folyamatosan veszít a befolyásából, míg a 2008-ban alapított J Street nevű szervezet ereje egyre nő. Így ha az AIPAC-nél nem jár sikerrel Obama, még mindig elmehet majd hozzájuk. Ott biztos örömmel fogadják majd, a J Street ugyanis már csütörtökön jelezte, egyetértenek Obama beszédének tartalmával.

Mintha nem lenne elég baja Newt Gingrichnek. Az elmúlt napokban magára haragította gyakorlatilag a teljes republikánus pártot, és most már saját egykori munkatársai is arról beszélnek, hogy még az előtt elszálltak elnökválasztási reményei, hogy igazán elkezdte volna a kampányolást. Erre most egy dedikáláson eléállt egy melegjogi aktivista és a fejére öntött egy doboz csillámport. A férfit gyorsan kivezették, de még volt ideje elmondani, hogy szerinte a konzervatív Gingrichnek be kellene fejeznie a melegek érdekeit sértő politizálását, mert az megosztja az országot. A republikánus politikus lesöpörte magáról a csillámport, de az asztalon maradt egy jó adag, miközben folytatta a dedikálást. Annyit még megjegyzett, hogy "szép dolog egy szabad országban élni".

Azt hiszem, lassan megszületik egy új átok a 2012-es elnökválasztáson indulni akaró republikánus aspiránsok között: Írjon rólad szerkesztőségi cikket a Wall Street Journal! Ez egy konzervatív értékeket valló újság, így alapesetben a demokratákat szokta ekézni, az utóbbi napokban azonban a republikánus jelöltségre pályázó politikusok szétcincálásával töltik az idejüket a véleményoldal szerkesztői.

Múlt héten ott volt ugye Mitt Romney, most pedig Newt Gingrichnek mennek neki. Gingrich fénykora a kilencvenes évek közepén volt, amikor a képviselőház vezéreként vívta meccseit Bill Clintonnal. Ő volt az egyik motorja a Clinton elleni felelősségrevonási eljárásnak is a Lewinsky-ügyben, de aztán sokat veszített hitelességéből, amikor fény derült saját házasságtöréseire.

Gingrich össztűz alatt - Forrás: Facebook

Gingrich lemondásra is kényszerült képviselőházi helyéről, és ugyan soha nem tűnt el teljesen a nyilvánosságból, az igazi politikai visszatérést a mostani elnökválasztási kampány jelenthetné számára. Most azonban az a téma a Wall Street Journalhez hasonló konzervatív fórumokon is, hogy vajon már most végleg befellegzett neki, vagy pedig még húzza egy darabig.

Azt hányják Gingrich szemére, hogy egy vasárnapi tévéműsorban kritizálta azt a tervet, amellyel az idősek egészségügyi ellátását reformálná meg a képviselőház költségvetési bizottságának elnöke, Paul Ryan. A javaslat lényege, hogy míg most az állam fizeti az idősek gyógyításának költségeit, addig 2022-től az 55 év alattiak számára egy új rendszer lépne életbe, amelyben az emberek támogatást kapnának ugyan az államtól, de biztosítóval kellene szerződniük. Ez az elképzelés része Ryan átfogó kiadás- és hiánycsökkentési programjának.

Mivel a szenátusban többségben lévő demokraták hevesen ellenzik a tervet, így egyelőre semmi esély nincs rá, hogy törvény legyen belőle. A republikánusok mégis felsorakoztak mögötte (bár volt némi bizonytalankodás néhány politikus részéről), így Gingrich kritikáját többen egyfajta árulásnak tekintik (például a WSJ is).

Gingrich ráadásul nemcsak hogy bírálta a tervet (amely szerinte túl radikális), hanem egyúttal jelezte, támogatja azt, hogy az embereket ösztönözzék arra, egészségbiztosítást kössenek. A vasárnapi interjúban mondottakat úgy is lehetett értelmezni, hogy épp a kötelező egészségbiztosítást bevezető Obama-kormányzat szándékait támogatja, ami eretnekségnek számít republikánus körökben, így Gingrich később egy videóüzenetben bizonygatta, hogy semmi sem áll tőle távolabb, mint Obama reformjának támogatása.

Az biztos, hogy nem ilyen kampánykezdetről álmodtak a republikánusok. A demokraták ugyanakkor valószínűleg nem bánják. Ahogy a Wall Street Journal viccelődve megjegyezte: Biztos, hogy imádják ezt az egészet a Fehér Házban.

Update szerda reggel 7:47-kor: helyi idő szerint kedd késő délután Gingrich telefonon beszélt Ryannel, és utóbbi szerint bocsánatot kért a nyilatkozatáért. Gingrich maga is beszélt újságíróknak arról, hogy a vasárnapi interjúban talán túl keményen fogalmazott.

Ma van tehát a napja annak, amit nemrég beharangoztam. Az amerikai pénzügyminisztérium számításai szerint május 16-án éri el az Egyesült Államok a törvényben megszabott úgynevezett adósságplafont. A jelenlegi korlát mintegy 14,2 ezer milliárd dollár, ennyi adósságot engedélyezett a Kongresszus a szövetségi kormánynak. A plafon elérése azt jelenti, hogy a kormány nem vehet fel újabb hitelt, ami azonban lehetetlenné teszi a további működését. A kormány ugyanis többet költ, mint amennyi bevétele van, így a különbözetet a hitelekből fizeti. A képlet egyszerű: ha nincs hitel, akkor a szövetségi állam (hacsak nem változtat sürgősen a működési költségein) fizetésképtelenné válik.

Ez ugyanakkor nem történik meg egyik napról a másikra, Timothy Geithner pénzügyminiszter már korábban közölte, hogy augusztus 2-ig meg tudják oldani a kifizetéseket. Addig kellene tehát megegyezésre jutnia a törvényhozásnak a plafon felemeléséről. Ez nem lesz könnyű, tekintve hogy a képviselőházat uraló republikánusok és a szenátusban többségben lévő demokraták nagyon mást gondolnak arról, hogy mi legyen a megoldás.

A republikánusok közölték, ragaszkodnak hozzá, hogy a plafon felemelését egy átfogó és konkrét kiadáscsökkentési programhoz kössék. Ezzel részben a demokraták is egyetértenek, de szerintük a hatalmas hiányt többek között adóemelésekkel (ami a gazdagabb rétegekre vonatkozna) és adókedvezmények megszüntetésével (ez például az olajvállalatokat érintené) kellene csökkenteni. A republikánusok ezt elutasítják, és azt mondják, adóemelés szóba sem jöhet, az ugyanis szerintük veszélybe sodorná az amúgy is törékeny gazdasági fellendülést.

Hasonló vitára számíthatunk, mint amilyen a költségvetési határozat körül tombolt április elején. Akkor a megállapodás néhány órával a határidő előtt jött létre, így az utolsó pillanatban sikerült elkerülni a szövetségi kormányzati intézmények leállását. Nem fogok csodálkozni, ha augusztus 1-én este hasonló izgalmakat élünk majd át.

Egy érdekes és fontos szereplővel lett szegényebb a 2012-es elnökválasztási kampány. Helyi idő szerint szombat este jelentette be Mike Huckabee a saját tévéműsorában, hogy nem száll versenybe a republikánus elnökjelöltség elnyeréséért. Annak ellenére döntött így, hogy több felmérés szerint is ő rendelkezik a legnagyobb támogatottsággal a potenciális indulók között, így jó eséllyel szállhatott volna versenybe az egyelőre nem túl erősnek tűnő mezőnyben.

Huckabee azt mondta, ugyan sokan biztatták arra, hogy induljon, de számára ez egy lelki döntés volt. “Minden tényező azt mondja, hogy induljak, de a szívem azt mondja, hogy nem” - fogalmazott az egykori baptista lelkész és korábbi arkansas-i kormányzó a Fox Newson futó műsorának végén.

Huckabee a 2008-as kampányban - Forrás: flickr.com/mikehuckabee

Politikai elemzők persze felemlegetnek egyéb olyan tényezőket is, amelyek befolyásolhatták a döntését. Egyrészt vannak olyan általános körülmények, mint például az, hogy mindig nehéz szembeszállni egy hivatalban lévő elnökkel (ez minden problémája ellenére Barack Obamára is igaz), így bárki is lesz a republikánus jelölt, komolyan számolnia kell a kudarc lehetőségével. Huckabee számára emellett szempont lehetett az is, hogy az utóbbi években könyveivel, tévéműsorával, egyéb szerepléseivel pályája során először kezdett el igazán jól keresni, és egy elnökválasztási kampányban ezeknek a jövedelemforrásoknak egy részéről le kellene mondania.

Ezekhez a busás megbízásokhoz épp annak eredményeként jutott hozzá, hogy a 2008-as kampánynak ő volt az egyik meglepetése. Ugyan keményen konzervatív nézeteket vall például az abortusz és a melegjogok ügyében, de ez az elköteleződés humorérzékkel és nyitottsággal párosul, így nemcsak a vallásos választóknál volt népszerű, hanem szélesebb körben is. Így amikor a 2008-as előválasztási szezont elindító iowai kaukuszon olyan jelölteket tudott legyőzni, akik nála jóval erősebb anyagi és szervezeti hátteret tudtak maguk mögött, mindenki megjegyezte a nevét.

Ismertsége azóta csak nőtt, így mostani döntése után már csak az a kérdés, hogy végül is kit fog támogatni ebben a kampányban. A hitelességi problémákkal küszködő, de még mindig a legerősebb aspiránsnak tűnő Mitt Romney-val legendásan rossz a viszonyuk, így meglepő lenne, ha látványosan beállna mögé.

Persze egyúttal az a kérdés is felmerül, hogy ki profitálhat leginkább Huckabee távolmaradásából. A vallásos konzervatívok körében elfoglalhatja a helyét például Sarah Palin egykori alaszkai kormányzó, már ha úgy dönt, hogy elindul. De erre pályázhat Newt Gingrich egykori képviselőházi elnök is, aki már hivatalosan is elindította a kampányát épp ezen a héten. Igaz, Gingrich korábbi viharos magánélete miatt nem feltétlenül a legvonzóbb a konzervatívok számára, de a politikus komoly erőfeszítéseket tesz a bizalmuk elnyerésére.

Vannak tehát, akik örülhetnek Huckabee döntésének, de ha kívülállóként tekintünk a kampányra, akkor csak sajnálhatjuk, hogy épp egy ilyen meghatározó figura marad ki belőle.