potus & co

Érdekes a washingtoni think tankek világa. Ezekről a magyar fordításban szerintem kissé sután agytrösztként emlegetett intézetekről mindig mindenki tudja, hogy melyik politikai oldalhoz - néha még azt is, hogy azon belül melyik szárnyhoz - állnak közel, de ha elmegyünk a rendezvényeikre, akkor pusztán az előadások alapján nem is olyan könnyű ezt megállapítani.

Ritkán hallottam például olyan kemény kritikát az Obama-kormányzat külpolitikájáról, mint a minap a Brookings Institute-ban, pedig ez az intézet közismerten a demokraták hátországához tartozik. De alapvetően korrekt értékelés zajlott az elnökválasztási kampány állásáról a szintén a demokratákhoz kötődő Center for American Progress nevű szervezet keddi rendezvényén is. Bár az előadók egy-egy elejtett megjegyzése utalt a szimpátiájukra, az intézet liberális elkötelezettségére leginkább a közönség reakcióiból tudtam következtetni. Bár volt egy olyan gyanúm, hogy a résztvevők többsége az ingyen kínált szendvicsek miatt érkezett, nyilvánvalóan volt politikai érdeklődésük is, ugyanis egy emberként horkantak fel minden egyes republikánus politikus nevének hallatán.

Ez a rendezvény leginkább azokra a demográfiai változásokra koncentrált, amelyek befolyásolják a választások kimenetelét, és ezek közül a legfontosabb a kisebbségként meghatározott csoportok erősödése. Az afroamerikaiak mellett ez leginkább a latinokat jelenti, akiknek száma - és ezáltal politikai befolyása - egyre nő. A legutóbbi, 2010-es népszámlálási adatok szerint a 308 milliós lakosság 16 százaléka latin. Ez 50,5 millió embert jelent, ami 15,2 millióval több a tíz évvel korábbi adatokhoz képest. Az arányok érzékeltetése végett: 2000 és 2010 között 27,3 millióval nőtt a lakosság száma.

Az előadáson ismertetett kutatási adatok szerint 2008-ban Barack Obama kapta a kisebbségi voksok 80 százalékát, és hasonlóra számíthat most is. Bár sok latin csalódott benne, amiért nem született meg a 2008-ban megígért bevándorlási reform, de a republikánus párt hivatalos irányvonala olyan szigorú és merev ebben kérdésben, hogy akkor már inkább maradnak a demokratáknál.

Romney nem túl népszerű a kisebbségiek körében - Forrás: Flickr/MittRomney

Obama tehát számíthat az egyre növekvő számú kisebbségi csoportokra, Romney azonban eközben csak a fehér szavazók körében erős, de ott is van egy gyenge pontja: a nők. A főiskolát végzett fehér nők többsége ugyanis Obamát támogatja, vélhetően taszítják ugyanis őket a republikánusok konzervatív szociális nézetei (például abortusz, fogamzásgátlás).

Az elmúlt néhány évtizedben még ez sem okozott volna komoly gondot, mert ahogy a keddi fórum egyik résztvevője, Ron Brownstein, az Atlantic magazin szerzője fogalmazott, “ebben az országban mindig a fehér többség választotta az elnököt”. Hozzátette ugyanakkor, hogy már 2008-ban sem ez volt a helyzet, és még kevésbé igaz ez a mostani választásra. Idézett egy republikánus politikai stratégát, aki azt mondta neki, hogy ez az utolsó alkalom, hogy valaki a fehér szavazók 60 százalékos támogatottságára (amivel nagyjából Romney rendelkezik) építve próbál elnökválasztást nyerni.

Ha most buknak a republikánusok, akkor tehát biztos komoly gondolkodásra lesznek kényszerítve arról, hogyan kerüljenek ki ebből a kelepcéből.

Ahogy az előző bejegyzésben ígértem, most következik egy videós összeállítás Bob Woodwardnak a washingtoni könyvfesztiválon mondott beszédéből. Sajnos feliratozással most sem tudok szolgálni, illetve előre is elnézést kérek a nem éppen tökéletes technikai megvalósításért. A telefonommal rögzítettem, és ezért a kép remeg, illetve biztos sokaknak feltűnik majd, hogy jobboldalon időnként benyúlkál egy kéz. Ez a világhírű újságíró mellett álló jeltomács testéhez tartozik, és ugyan próbáltam elkerülni, hogy megjelenjen a felvételen, még a vágás segítségével sem tudtam ezt teljesen megoldani.

A Richard Nixon elnök bukásához vezető Watergate-sztori feltárásával ismertté vált Woodward a könyvfesztiválon legújabb könyvéről (Price of Politics) beszélt, amely az Obama-kormányzat gazdaságpolitikájáról szól. A könyv különösen nagy figyelmet szentel annak, hogy a tavaly nyári adósságplafonos vita során miért fulladtak kudarcba a Barack Obama elnök és a törvényhozás republikánus vezetői közötti tárgyalások egy hosszú távú adósságrendezési alkuról. Itt az angol nyelvű videó, alatta pedig a magyar szöveges összefoglaló.

A videó három részből áll: az elsőn arról van szó, hogy milyen nagy pénzügyi kihívások előtt áll az amerikai kormány. Miután a tavaly nyári tárgyalások során nem sikerült a demokratáknak és a republikánusoknak dűlőre jutniuk a hatalmasra duzzadt államadósság kezeléséről, ezért egy olyan megoldás született, hogy megegyezés hiányában jövő év elején automatikus adóemelések kiadáscsökkentések lépnek életbe. Woodward szerint nagyon súlyos a helyzet, és idézte Joe Biden alelnök kabinetfőnökét, aki szerint a 2011 nyári tárgyalások - amikor az amerikai kormány kis híján fizetésképtelenné vált - a kubai rakétaválságra emlékeztettek. Woodward azt is mondja, hogy ha az Egyesült Államok nem rendezi az adósságproblémáját, akkor Görögország sorsára fog jutni.

Bob Woodward az új könyvét dedikálja

A második rész kifejezetten szórakoztató. A régebbi emlékeket felidéző Woodward arról beszél, hogy amikor még elnöksége alatt meginterjúvolta Bill Clintont, akkor teljesen a hatása alá került. Szerinte Clintonnál nincs profibb ember a szemkontaktus megtartásában, és így eléri, hogy a beszélgetés nagyin intim dimenziókba kerüljön. Woodward viccelődve meséli, hogy az interjú közben olyan érzése volt, hogy a pislogást teljesen mellőző Clinton biztosan azon gondolkodik, mennyire kiváló kérdéseket kap. Később aztán, amikor meglátta az interjú átiratát - amelyből persze már hiányzott a szemkontaktus -, rá kellett jönnie, hogy a beszélgetés teljesen haszontalan volt, és végül egyetlen mondatot használt róla a könyvben, amelyen akkor éppen dolgozott.

A harmadik rész arról szól, hogy Woodward szerint miért olyan nagyszerű foglalkozás az újságírás. Szerinte ha eljönne egy földönkívüli az Egyesült Államokba, akkor biztos azt állapítaná meg, hogy az újságíróknak van a legjobb dolguk, mert mindig akkor lépnek be egy ember életébe, amikor az illető épp érdekes valamiért, és ha unalmassá válik, akkor otthagyják. Woodward szerint ezt semmilyen más foglalkozásról nem lehet elmondani.

A hétvégén könyvfesztivál volt Washingtonban, és nemcsak a szépirodalmi fronton volt erős a felhozatal (többek között Maria Vargas Llosa és Junot Diaz), hanem a politikai szerzőket tekintve is. Ez persze nem túl meglepő, miután ebben a városban él és dolgozik a műfaj számos kiváló művelője. Egyikük például a Magyarországon talán kevésbé ismert, de az Egyesült Államokban a legjobb életrajzírók között számon tartott David Maraniss, a Washington Post egyik szerkesztője, aki korábban Bill Clintonról írt egy, a kritikusok szerint zseniális életrajzot, nemrég pedig Barack Obamáról jelent meg könyve.

Az egyszerűen csak Barack Obama - The Story címet viselő könyv az elnök felnőtté válásának és a politikához való megérkezésének a történetét meséli el. Ez is szintén nagyon jó kritikákat kapott, de be kell vallanom, hogy én még nem olvastam (volt némi Obama-túladagolásom David Mendell és David Remnick szintén nagyszerű könyvei után). Maranisst ugyanakkor sikerült elcsípni pár kérdésre a fesztiválon tartott előadása után, és a rövid interjú megtekinthető az alábbi videóban. Az első kérdésem - amely nem szerepel a felvételen - arra vonatkozott, hogy az előadása során azt mondta, sokáig hezitált azon, hogy belevágjon-e az életrajz megírásába, mert nem akarta, hogy részese legyen a szerinte beteges politikai kultúrának. Azt kérdeztem tőle,  mit ért azon, hogy “beteges”, mire elmondta, hogy leginkább azt, hogy a technológiai változások eredményeként ma sokkal gyorsabban és egyszerűbben terjednek a rágalmak, valótlanságok, amelyek aztán beépülnek a politikába is.

Sajnos feliratozásra nem jutott energiám, így a biztonság kedvéért összefoglalom az interjú lényegét. Maraniss azt mondta, szerinte Obama naiv volt, amikor azt ígérte a 2008-as kampányban, hogy megváltoztatja a washingtoni politikai kultúrát. “Azt hitte, hogy kivételes” - mondta Maraniss, hozzátéve, hogy szerinte mostanára rájött az elnök, hogy ilyen ígéreteket könnyebb kimondani, mint teljesíteni. Az újságíró elmondta azt is, hogy szerinte ugyan Obama számára hátrányt okozott több ügyben is a tapasztalatlansága, de szerinte ő az a fajta vezető, aki képes tanulni a saját hibáiból, és képes továbblépni, fejlődni. Maraniss szerint ezért ha újraválasztják Obamát, akkor más elnök lesz, mint az első ciklusban volt.

A könyvfesztivál egyik sztárvendége a világ talán legismertebb újságírója, Bob Woodward volt, aki szintén mondott egy beszédet az új könyvéről (Price of Politics), amely Obama gazdaságpolitikai döntéseiről szól, különös tekintettel a tavaly nyári adosságplafonos vitára. Woodwarddal sajnos nincs interjú, de a beszéd néhány emlékezetesebb része megvan videón, ezek hamarosan láthatóak lesznek a blogon, addig is itt van kedvcsinálónak egy kép arról, hogyan közlekedett a fesztiválon:

Chris Wallace az egyik legismertebb amerikai újságíró. Korábban nagy televíziós hálózatoknak (NBC és ABC) dolgozott, jelenleg pedig a Fox News kábelcsatornán vezeti a vasárnap délelőtti (az amerikai televíziózásban hagyományosan ez az egyik legfontosabb politikai műsorsáv) közéleti háttérműsort. A Fox News ugyan elsősorban a harsány és politikailag elkötelezett (a republikánusok mellett) kommentátorairól (Sean Hannity és Bill O'Reilly) ismert, de a csatornának vannak tisztességesen kérdező és tudósító újságírói is. Wallace munkásságát csak felületesen ismerem, de annak alapján ebbe a kategóriába tartozik, és ebben csak megerősített az az előadása, amelyet a University of Marylanden tartott csütörtökön.

A tévést az izraeli intézet hívta meg, és ugyan a beharangozó szerint a rendezvény fókusza a Közel-Kelet és annak az amerikai politikára gyakorolt hatása lett volna, Wallace végül főként a választási kampányról beszélt, és arra vonatkozott a közönség által feltett kérdések nagy része is. A szürke öltönyt viselő, az első percekben már másoktól is hallott politikai vicceket mesélő újságíró (fotóm és videóm sajnos nincs az eseményről, ugyanis tilos volt kamerát használni) először helyzetelemzésként előadta, hogy a legfrissebb felmérések szerint Barack Obama előnyre tett szert a kampányban, majd megpróbált választ adni arra a kérdésre, hogy vajon miért áll az elnök ilyen jól a nyilvánvaló gazdasági problémák ellenére.

Wallace szerint ennek elsősorban két oka van, amelyeket szintén főként közvélemény-kutatási adatokból vezetett le. Rámutatott arra, hogy a választók többsége a gazdasági helyzetért továbbra is az előző elnököt, George W. Busht teszi felelőssé, másrészt nem győződtek meg arról, hogy a republikánus jelölt, Mitt Romney jó alternatíva lenne a folytatásra. Wallace azt mondta, hogy a republikánus politikusokkal folytatott beszélgetéseiből azt szűrte le, Romneyéknak volt egy olyan szilárd elképzelésük, hogy ez a választás egyfajta népszavazás lesz Obama teljesítményéről, és még akkor is hittek ebben, amikor Obamáék szőnyegbombázásszerű negatív kampányt indítottak ellene, és igyekeztek úgy lefesteni, mint egy rideg, számító milliomost.

Most már látszik, hogy ez a taktika a demokraták számára sikeresnek bizonyult, és a republikánusok nem igazán tudtak rá jó választ adni. Wallace felidézte például, hogy még őt is meghívták a stábjával együtt Romney házába, és többek között palacsintával kínálgatták őket, de az ehhez hasonló szereplések láthatóan nem sokat változtattak azon, hogy a válsztók többsége továbbra sem tartja rokonszenvesnek a republikánus jelöltet.

Ebben most nyilván nem segít az sem, hogy nyilvánosságra került egy videó, amelyen Romney hallható, ahogy egy zártkörű rendezvényen beszél arról, hogy szerinte az amerikaiak 47 százaléka áldozatnak érzi magát, és függ a kormánytól. Wallace szerint ez a videó egy módon jelenthet pluszt Romneynak: ha rákényszeríti arra, hogy ne ragaszkodjon továbbra is a népszavazásos forgatókönyvhöz, hanem úgy fogja fel a kampányt, mint egy választást az általa és Obama által javasolt irány között. Az újságíró emlékeztetett arra is, hogy csak októberben jönnek majd az elnökjelölti viták, az addig hátralévő időben pedig szerinte Romneynak elő kellene állnia valamilyen merész és nagy javaslattal: például azzal, hogy milyen adókedvezményeket szüntetne meg az adórendszer átalakítása során.

Mivel Wallace több megjegyzést is elejtett arról, hogy sok időt töltött Romneyval, az előadás végén megkérdeztem tőle, hogy vajon a politikus kamerán kívül is annyira robotszerűen viselkedik-e, mint a nyilvános szereplésein. Wallace erre azt mondta, hogy élőben sokkal háromdimenziósabb Romney, mint ahogy az a tévéből átjön, és megjegyezte, hogy George W. Bush volt az az elnök, akinél szerinte leginkább elütöttek egymástól a tévés és a személyes benyomások. Elmesélte, hogy a state of the union beszédek napján a tévécsatornák vezető újságíróit be szokták hívni a Fehér Házba egy ebédre, és ő meglepődve tapasztalta, hogy Bush egyáltalán nem annak a “buta cowboy”-nak tűnt, akinek sokan hitték, hanem nagyon intelligens volt, kifinomult, és jókat lehetett vele beszélgetni. 

Wallace szerint ugyan Romney intellektusát a tévés szereplések alapján sem szokta senki sem megkérdőjelezni, de szerinte melegebb figura, mint ahogy az esetleg a választók többségének átjön. Hozzátette, hogy van egy kis bolondos karaktere, majd megkérdezte tőlem, hogy ismerem-e a National Lampoon filmeket. Mikor mondtam, hogy igen, azt mondta, Romneyt egy kicsit úgy kell elképzelni, mint a Chevy Chase által játszott figurát.

Elég szépen beleégett a köztudatba Mitt Romney 47 százalékos megjegyzése. Ma délelőtt például egy demoratákhoz közeli think tank (Economic Policy Institute) rendezvényén voltam, és amikor az előadó véletlenül úgy fogalmazott, hogy “Romney 47 milliós kommentje”, akkor a közönség egy emberként suttogva javította ki a milliót százalékra. 

De ezzel vannak tele a hírműsorok és az újságok is, és egyelőre úgy néz ki, hogy nehéz lesz háttérbe szorítani az ügyet. Nemcsak a demokraták támadják ugyanis Romney mondatait, hanem a konzervatív táborhoz tartozók közül is többen.

A hétfőn nyilvánosságra került videon Romney arról beszél, hogy a választók 47 százaléka “függ a kormánytól, azt hiszik, hogy áldozatok, azt hiszik, hogy a kormány felelőssége, hogy gondoskodjon róluk, azt hiszik, hogy jogosultak egészségügyi ellátásra, élelmiszerre, lakásra, bármire”. Romney szerint ezek az emberek Obama biztos támogatóinak számítanak, így neki nem is kell velük törődni.

Sokan rámutattak például arra, hogy ez a 47 százalék legfeljebb a szövetségi jövedelemadóra vonatkozik, de a választók túlnyomó része fizet például társadalombiztosítási járulékot, a forgalmi adókról (amelyek mértéke függ az egyes államok szabályaitól) nem is beszélve. A 47 százalék egy jelentős része nem mellesleg nyugdíjas, illetve olyan szegény, hogy lényegében nincs miből adót fizetnie.

De ide tartoznak például az Egyesült Államokban rendkívül tisztelt katonai veteránok is, akik a szolgálat után sokszor államli segítséggel folytatják életüket. A csütörtöki Washington Postban megjelent egyik olvasói levél szerzője például szarkasztikusan azt írja, hogy ő nagyon hálás a Romney által képviselt 53 százaléknak, mert a veteránok oktatását támogató kormányzati program révén be tudta fejezni tanulmanyait, kapott kedvezményes lakáshitelt is, és amikor munkanélküli lett, akkor öt hónapon keresztül segélyt kapott, így nem kellett aggódnia családja eltartásán, amíg munkát keresett (és végül talált is).

“Amerikai vagyok, és hiszek abban, hogy az állampolgárság bizonyos jogosultságokkal is jár. Jogosult vagyok egy olyan kormányra, amely minden állampolgáráról gondoskodik” - írta Joe Goldsberry, leveléből pedig kiderül, hogy most ugyan már az adófizetők közé tartozik, de semmiképp sem fog Romneyra szavazni.

A republikánus jelölt láthatóan érzi, hogy baj van, mert sorra adja a nyilatkozatokat, amelyekben bizonygatja, hogy ő igenis minden választóért dolgozni fog, ha elnökké választják. Egyelőre nem nagyon látszik ugyanakkor, hogy mivel tudja visszaverni a támadásokat. Kissé kétségbeesett próbálkozásnak tűnik például az, hogy elkezdtek emlegetni egy 1998-as videót, amelyben Obama arról beszél, hogy hisz a jövedelmek újraelosztásában. Romneyék szerint ez bizonyíték arra, hogy elnök egy szocialista típusú állam építésén dolgozik, de Obama egyrészt már régóta kapja az ilyen jellegű kritikákat, másrészt kétséges, hogy egy 14 évvel ezelőtti felvétel trompfolni tudjon egy frisset.