potus & co

Bárhogy kerestem, sehol sem találtam egy olyan értékelést sem, amely szerint Obama jól szerepelt volna a tegnap esti vitában. Érdekes módon még az elnök saját stábjának tagjai is Mitt Romneyt dicsérték. A nyilvánvaló eredmény ellenére mindkét oldal igyekezett a saját hasznára fordítani a vita egyes elemeit.

A republikánusok például úgy érezték, hogy Obama arckifejezésébe (szerintük önelégülten mosolygott) érdemes belekötni:

A demokraták viszont Romney nyomulását tartották fontosnak kiemelni

Matt Stanislowsky és James Gray szerint nincs igazán jó választási lehetőségük az amerikaiaknak. A két húsz év körüli fiú úgy érzi, hogy sem Barack Obama, sem Mitt Romney nem tekinthető ideális jelöltnek, és szerintük egyik politikus sem igazán érti, hogy mihez kellene kezdeni az ország problémáival. Ennek ellenére mindketten elmennek szavazni, és azt is eldöntötték már, hogy kit fognak támogatni.

Matt elhatározta, hogy Obamára szavaz, de ebben a döntésben leginkább az vezérelte, hogy szerinte „Romney egy nagyon hülye ember”. James viszont inkább Romney felé hajlik, mert szerinte Obama nagyon káros gazdaságpolitikát folytat, és legfeljebb az olyan szociális kérdésekben ért vele egyet, mint hogy biztosítani kell a melegek jogát a házasságkötésre.

James és Matt az egyetemi vitanézésen

Matt és James ugyan egymás szavába vágva bírálta a másik által támogatott jelöltet, de azt is elmondták, hogy a barátságukat nem viselik meg a politikai nézetkülönbségek, és együtt jöttek el a University of Maryland egyik épületének konferenciatermében tartott elnökjelölti vitanézésre is. Ez volt az első alkalom a kampányban, hogy Barack Obama jelenlegi elnök és kihívója, a republikánus Mitt Romney személyesen is megütközött egymással, a november 6-i szavazás előtt azonban lesz még két másik vita is.

A szerdai vita előtt megjelent helyzetelemzések szerint a két jelölt közül Obama helyzete a kedvezőbb, a felmérések szerint ugyanis csekély, de stabilnak mondható előnye van Romneyval szemben. Bár a republikánus jelölt azzal az üzenettel indult neki a kampánynak még tavaly, hogy Obama elnöksége alatt nem sikerült talpra állítani a gazdaságot, ő azonban egykori üzletemberként képes lesz erre, ez láthatóan nem volt túl eredményes. A felmérések szerint ugyan az amerikaiak valóban aggódnak a gazdaság helyzete miatt, de a választók többsége úgy érzi, hogy a republikánus jelölt a vagyonos rétegek érdekeit képviseli, és ezt a képet csak erősítette az a kiszivárgott videó, amelyen az hallható, hogy a lakosság szegényebbik felét úgy jellemezte, hogy a kormánytól függnek, és nem is akarnak ezen a helyzeten változtatni.

Szívélyesen köszöntötték egymást  - Forrás: AFP

Nagy volt tehát a tét Romney számára, de az előnyének szűkössége miatt Obama sem vehette félvállról a vitát, amelyet a denveri egyetemen tartottak. A színpadra érkező két jelölt barátságosan üdvözölte egymást, és az első megszólalások alapján akár úgy is tűnhetett, mintha jóban lennének (pedig a környezetéből kiszivárgott információk szerint Obama például kifejezetten lenézi a szerinte elvtelen Romneyt). A szívélyesség jele volt, hogy amikor az elnök azzal nyitott, hogy üdvözölte feleségét, akivel épp húsz évvel ezelőtt házasodtak össze, Romney gratulált, majd viccelődve hozzátette, hogy Obama biztosan nagyon örül annak, hogy vele töltheti ezt az estét. Később is tisztelettel is szóltak egymáshoz, de azért érezhető volt a feszültség: Romneyra jellemző volt például, hogy többször is megpróbált belevágni Obama szavába, de az elnök sem hagyta magát, és időnként keményen odaszúrt riválisának.

Min szórakoztak a marylandi diákok? (Angol nyelvű videó)

A vita előre meghatározott témája a gazdaság, illetve az állami pénzügyek helyzete volt, nem sok újdonság derült ki ugyanakkor az eddigiekhez képest arról, hogy a két jelöltnek milyen konkrét tervei vannak ezen  a területen. Romney elmondta, hogy szerinte az adóterhelés csökkentésével – különösen a kisvállalkozások esetében – és a szabályozás visszafogásával kell lendületbe hozni a gazdaságot, Obama szerint viszont szükség van a legvagyonosabb rétegek adóterhelésének növelésére, hogy a középosztály lehetőségei ne sérüljenek. Ezeket már nagyon sokszor elmondták a különböző kampányrendezvényeken, a főbb irányok kijelölésén azonban most sem léptek túl. Romney például ezúttal sem árulta el, hogy milyen adókedvezményeket számolna fel az adóreformja keretében, Obama pedig nem részletezte, hogy a gazdagok adóterhének növelése mellett milyen ötletei vannak az adórendszer átalakítására, márpedig közgazdasági elemzések sora mutatta ki, hogy pusztán a milliomosok megadóztatásával nem fog sokra menni.

A vita egyik legfeszültebb része ezekhez a vázlatos elképzelésekhez kapcsolódott, Obama ugyanis többször is elismételte, hogy Romney egy ötezer milliárd dolláros adócsökkentésre készül, amely az általa idézett elemzések szerint elsősorban a gazdagokat segítené, miközben a középosztályhoz tartozókra újabb terhet tenne. Romney ugyanakkor azt állította, hogy neki valójában nincs ilyen terve, és közölte, hogy az ő elképzelése az, hogy az általános adószint csökkentésével együtt megszüntetne bizonyos kedvezményeket és kiváltságokat. A republikánus jelölt azt is állította, hogy pont azért tartja ezt szükségesnek, mert nem akarja, hogy a kieső bevételek miatt veszélybe kerüljön egyes fontos kormányzati programok finanszírozása. Obama erre kissé szarkasztikusan annyit mondott, hogy a kampányban eddig egészen mást mondott Romney, és láthatóan most, öt héttel a választás előtt gondolta meg magát.

Az egyetemi rendezvényen szavazásra buzdították a diákokat

Ez a kissé talán nehezen követhető szóváltás persze épp azért történhetett meg, mert Romney nem tette világossá, hogy konkrétan milyen adókedvezmények megszüntetésére gondol. Ennek oka minden bizonnyal az, hogy ezek a kedvezmények nagyon népszerűek azok számára, akik igénybe veszik őket, és a republikánus jelölt nem szeretné magára haragítani őket a kampány kellős közepén. Ennek azonban az az ára, hogy támadási felületet biztosít az ellenfele számára.

Ugyanígy a régóta ismert érveket ismételték el a jelöltek a többi fontosabb témáról is. Romney megerősítette, hogy megválasztása esetén visszavonná az Obama által keresztülvitt egészségügyi reformot, mert az szerinte súlyos károkat okoz a gazdaságnak, az elnök ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a reform alapját épp egy olyan törvény jelentette, amelyet Massachusetts államban fogadtak el, amikor ott Romney volt a kormányzó. Ezt a közismert tényt a republikánus jelölt nem vitatta, de most is elmondta, hogy szerinte attól, hogy annak az államnak megfelelő volt az a reform (amelynek lényege, hogy kötelezővé teszik az embereknek az egészségbiztosítás vásárlását), az még nem jelenti azt, hogy az egész országra alkalmazható lenne.

Előkerült az idősek egészségügyi ellátását biztosító Medicare nevű rendszer fenntartása is. Abban mindkét politikus egyetért, hogy szükség van a társadalom elöregedése miatt hosszabb távon finanszírozhatatlanná váló rendszer átalakítására, de nagyon különböző módon képzelik el a megoldást. Jelenleg a Medicare egy állami fenntartású rendszer (bár a kezelésük költségébe be kell szállniuk a betegeknek valamennyi pénzzel), Romney szerint azonban az egyre duzzadó költségeket úgy lehet visszafogni, ha beengedik a magánbiztosítókat, és piaci verseny révén szorítják le a kiadásokat. Obama ehhez képest azt akarja, hogy egy szakértőkből álló tanács határozza meg, milyen módon lehet csökkenteni a Medicare-ben elköltött pénzt. A cél tehát azonos mindkét esetben, és a két álláspont is régóta ismert, a jelöltek így leginkább azzal töltötték a vitában rendelkezésre álló idejüket, hogy megpróbálták elhitetni a választókkal, miért jelentene súlyos kockázatokat számukra az ellenfél javaslata.

Mivel a kampány már hónapok óta gőzerővel zajlik, így eleve nem is lehetett arra számítani, hogy most, néhány héttel a szavazás előtt állnak elő vadonatúj elképzelésekkel a jelöltek. Nyitott kérdés volt ugyanakkor, hogyan viselkedik majd ebben a szituációban az eddigi szereplései alapján robotszerűnek tűnő Romney, illetve hogy miként teljesít az elsősorban szónoki – és nem vitázó - képességeiről ismert Obama.

Forrás: AFP

Meglepetéssel leginkább Romney szolgált, aki néha szinte már-már szenvedélyesnek tűnt egy-egy megszólalásnál, pedig korábban ez nem volt rá jellemző. Ehhez képest Obama az első negyedórában kissé zavartnak és szétesettnek tűnt, de aztán magára talált, és többször élt azzal az eszközzel is, hogy a kamerának fordulva közvetlenül az amerikai választókhoz szólt. Mindkét jelöltre jellemző volt emellett az is, hogy tisztelettel szóltak egymáshoz, és még a keményebb bírálatokat is könnyed, néha egyenesen vicces formában adták elő. Attól pedig kifejezetten tartózkodtak, hogy személyeskedő megjegyzéseket tegyenek egymásra, pedig a saját kampányhirdetéseik tele vannak ilyenekkel.

A nagy kérdés most az, hogy hoz-e bármilyen változást a kettejük között zajló küzdelemben ez a kilencven perces ütközet. Az elnökjelölti vitákat figyelő politikai elemzők általában azt mondják, hogy ezek az alkalmak elsősorban akkor tudnak jelentősen módosítani a kampányon, ha valamelyik jelölt elkövet valami súlyos hibát, vagy esetleg képes valami erős villanásra. Nem tűnt úgy, hogy bármelyik bekövetkezett volna, és amikor a vita befejezése után megkérdeztem Jamest és Mattet, hogy milyen benyomásokat szereztek, akkor azt mondták, hogy egyikük véleménye sem változott, és szerintük ezzel így van a választók többsége is.

Mostanában a szokásosnál több időt töltök a Washington Post olvasásával, és nemcsak azért, mert alapvetően annak a városnak szól, ahol épp lakom, hanem azért is, mert volt egy nagyon kedvező akciójuk és ezért az előfizetőjükké váltam (heti 1,85 dollár, miközben csak a vasárnapi kiadás többe kerül). Így szinte minden nap elolvasom a szerkesztőségi vezércikkeket is, különösen azokat, amelyek az elnökválasztással foglalkoznak.

Néhány hét szorgalmas olvasás után azonban azonban azt kell mondanom, hogy kissé unalmasak ezek az írások, ugyanis már előre tudni lehet, hogy miről fognak szólni. De még mielőtt bárki azt hinné, hogy leszólom a világhírű lap szerkesztőinek munkáját, hozzáteszem, hogy valójában teljesen jogos és érthető ez az unalommal párosuló kiszámíthatóság a részükről.

A jelöltek csendje

A kampányról szóló vezércikkeiknek ugyanis az a visszatérő motívuma, hogy alig tudni valamit arról, milyen terveik vannak (vannak-e egyáltalán ilyenek) a jelölteknek az ország előtt tornyosuló problémáira. Ez valóban így van, és ez nyilván nem könnyíti meg az amerikai választók dolgát. Azt ugyan lehet tudni, hogy a két jelölt nagy vonalakban egészen különböző módon képzelik el a követendő irányt (Barack Obama aktívabb kormányzati szerepet akar, a republikánusok épp ennek a fordítottját), de ahogy azt az egyik legősibb közhelyből is tudhatjuk, az ördög a részletekben lakozik.

Ebben a helyzetben semmi változás nem történt az után sem, hogy az elnökjelölő konvenciókat követően a legmagasabb fokozatba kapcsolt mindkét oldal kampánygépezete. A nagy kihívásokra adott válaszok helyett azzal van elfoglalva mind Mitt Romney, mind Obama csapata, hogy megpróbálja kiforgatni a másik szavait, legyen szó Joe Biden egyik újabb szerencsétlen elszólásáról (amely szerint a középosztályra nagy teher rakódott az elmúlt négy évben), vagy pedig a már a milliószor lejátszott, és mindenki által kívülről fújt 47 százalékos videóról.

Semmi olyan nem történt tehát, ami miatt változtatnia kellett volna a Postnak a korábbi álláspontján. A szerdán közölt vezércikk is az a címe, hogy A jelöltek csendje, és az írás azon szomorkodik, hogy a két jelölt semmit nem mond arról, hogyan kezelnék a jövő év elején várhatóan bekövetkező pénzügyi válsághelyzetet (a demokraták és a republikánusok korábbi megállapodása szerint ha nem születik egyezség az ország adósságproblémájának hosszú távú kezelésére, akkor január elsején automatikus adóemelések és állami kiadáscsökkentések lépnek életbe, amelyek könnyen újabb recesszióba taszíthatják az országot).

De nemcsak erről hallgat Obama és Romney, hanem még a saját terveikről is alig árulnak el valamit. Az elnökről például azt írja a Post, hogy az idősek egészségügyi ellátását biztosító rendszerről (amely belátható időn belől össze fog omlani, ha nem tesznek valamit) csak annyit mond a kampánybeszédeiben, hogy meg fogja őrizni, a társadalombiztosítást pedig erősíteni fogja. “Az ilyen közhelyek majdhogynem sértőbbek, mintha nem mondana semmit” - írja a lap, de hasonlóan kemény szavakkal illeti Romneyt is.

A republikánus jelölt esetében azt kifogásolják, hogy ugyan nagyon hangzatos tervei vannak a kormányzati szerepvállalás csökkentésére, csak éppen azt nem árulja el, hogy pontosan mit ért ez alatt. “Milyen szabályozásokat számolna fel? Amelyek védik a környezetet, a közegészségügyet és a biztonságos munkahelyeket?” - teszi fel a kérdést a Post, hozzátéve, hogy Romney azt sem hajlandó elárulni, hogy milyen adókedvezmények megszüntetésével fedezné az általa ígért széleskörű adócsökkentés miatt kieső adóbevételeket.

Szerda este lesz az első elnökjelölti vita, és elvileg a teljes másfél óra a belpolitikai kérdéseknek van szentelve. Biztosan nagy figyelem irányul majd arra, hogy milyen újabb csapásokat próbál bevinni egymásnak Obama és Romney, de ennél sokkal fontosabb lesz figyelni, hogy mondanak-e bármilyen konkrétumot a saját terveikről. Talán így lesz, bár nem lennék azon sem meglepődve, ha a Post csütörtökön ismét egy unalmas és kiszámítható vezércikkel jelentkezne.

Mitt Romney gyengén áll a felmérésekben, sorra jelennek meg a várható bukásának okait elemző cikkek, a politikai fórumbeszélgetéseken pedig néha már egyenesen az a téma, hogy vajon kit indítanak a republikánusok a 2016-os elnökválasztáson. A kampány jelenlegi állását nézve Romneynak valóban csak halvány esélye van a győzelemre, de a következő hetekben több lehetőséget is kap arra, hogy változtasson ezen a helyzeten.

A november 6-i szavazás előtt ugyanis lesz még három televíziós vita, ahol közvetlen közelségben is megütköznek az egymást eddig viszonylag tisztes távolságból csépelő jelöltek (bár kerültek már közel egymáshoz, múlt héten például Bill Clinton alapítványának rendezvényén). Az elsőt október 3-án tartják Denverben, és ha a korábbi évek tapasztalataiból indulunk ki, akkor a vitának akár 50-60 milliós nézettsége is lehet. Ez hatalmas közönség, nem is beszélve arról, hogy feltehetően a következő néhány napban is vitával fog foglalkozni a média, és a Youtube is tele lesz az összecsapás emlékezetes pillanataival.

Obama 2008-as hibája

Persze csak akkor, ha lesznek ilyenek. Ezeket a vitákat ugyanis általában nagyon szigorú szabályok alapján bonyolítják le, amelyek kevés lehetőséget adnak a spontaneitásra. A jelöltek általában előre megszabott időkeretben válaszolgatnak a műsorvezetők alaposan kicentizett kérdéseire, és így sokszor úgy tűnik, mintha csak elbeszélnének egymás mellett.

A meglepetésekre azért is kicsi az esély, mert Obamát és Romneyt is hetek óta készíti fel a stábja a vitára, és ennek során nyilvánvalóan mindkét oldal megpróbálja kitalálni, milyen taktikákban gondolkozhat a másik, és igyekeznek kialakítani erre a megfelelő válaszlépéseket. A felkészülés annyira komoly, hogy mindkét stáb felkért egy-egy politikust az ellenfél eljátszására. Obama a 2004-es elnökjelölttel, John Kerry szenátorral dolgozik, Romney pedig Rob Portman ohiói szenátorral.

Romney rosszul elsült poénja

Bár az amerikai média biztosan tele lesz azzal, hogy milyen óriási jelentősége van az összecsapásnak, erősen kétséges, hogy mennyire változtathatnak ezek az események a kampány eddigi menetén. Egyrészt a felmérések szerint a választók többsége elkötelezte már magát valamelyik oldal mellett, így tehát kevés meggyőzendő szavazó van. Másrészt mindkét politikusnak hatalmas tapasztalata van a hasonló szereplésekben, és minden bizonnyal alaposan felkészülnek majd a másikból. Valószínűbb tehát, hogy a kampánykörúton már kipróbált mondatokat halljuk majd tőlük, hogy eljuttassák azokat egy minden eddiginél szélesebb közönséghez.

De semmiképp nem akarnám elvenni a kedvét senkinek sem, aki egy kis izgalomra vagy spontán pillanatokra vágyva várja a szerdai vitát. Hiszen elég csak arra gondolni, hogy minden profizmusuk ellenére ez a két politikus is követett már el emlékezetes baklövéseket vitaszituációkban is. Obama például a 2008-as előválasztási kampány egyik vitájában kissé arrogáns hangon odaszólt Hillary Clintonnak, hogy “egészen kedvelhető vagy” (az első videó fenn), Romney pedig a republikánus riválisaival folytatott vitában poénkodott azon, hogy hajlandó 10 ezer dollárban is fogadni valamilyen kérdésben (a második videó), ami vélhetően nem csapódott le túl jól az anyagi problémákkal küszködő választók tömegeinél.

Ha elmegyek valamilyen ismeretlen helyre, és értem az ott használt nyelvet, akkor nehezen tudom megállni, hogy ne vásároljak egy-egy példányt a helyi újságból. Ez történt most is, amikor egy nagyon kedves marylandi kisvárosban, St. Michaelsben járva a szupermarketben a világszerte ismert New York Times, Washington Post és Wall Street Journal mellett a polcon megláttam a Star Democrat nevű lapot. Egy pillanatig hezitáltam ugyan, hogy melyiket vásároljam meg, de aztán a helyi újság mellett döntöttem, és nem is bántam meg.

A világhírű lapokból például biztosan nem tudtam volna meg, hogy a Talbot megyei könyvtárban tartott olvasói bingo győztese egy Samantha McConnel nevű nő lett, aki az újságban közölt fotó alapján egyébként csak mérsékelten örült a nyereménynek. De szinte biztosan lemaradtam volna arról a gyerekkori élményeim miatt személyesen engem érdeklő hírről is, hogy kórházban kötött ki az a 15 éves fiú, aki egy autóhoz kapaszkodva gördeszkázott a Prospect nevet viselő sugárúton Easton városában. És biztosan kimaradt volna az életemből az az olvasói levél is, amelyben arról panaszkodik a lutheránus nő, hogy mormon barátja arra hivatkozva hagyta el, hogy nem jut ideje a kapcsolatra misszionárius munkája mellett, nem sokkal később azonban a férfi mégis összejött egy másik nővel.

A bájos kisváros, St. Michaels kikötője

Nemcsak az ilyen színes apróságokról csúsztam volna le ugyanakkor, ha nem veszem meg a Star Democratot (mint megtudtam, a több mint kétszáz éve működő újság neve nem takar pártos elkötelezettséget, a címlapon is inkább a Star van kiemelve) hanem arról a Potus blog szempontjából relevánsabb hírről is, miszerint Donald Rumsfeld korábbi védelmi miniszter támogatásáról biztosította Dan Bongino republikánus szenátorjelöltet. A Google News-ban lefuttatott keresés szerint a nagyobb újságok és hírügynökségek nem számoltak be erről az információról, és ebben persze valójában nincs semmi meglepő.

Az ifjabb George Bush védelmi minisztereként saját pártja is gyakran támadta Rumsfeldet, és 2006-os távozása óta nem tartozik az országos politika első vonalához. A mostani kampányban játszott szerepe is minimális, és a Bongino melletti kiállásának is elsősorban az az oka, hogy van egy háza a Washingtontól mindössze egy órányi autóútra található St. Michaelstől, és így sok időt tölt ott (érdekesség, hogy a Bush-adminisztráció másik emblematikus figurája, Dick Cheney korábbi alelnök szintén vett egy házat a környéken).

Az sem valószínű, hogy pártfogoltjának, a korábban a mindenkori amerikai elnököt védő testőrségben  (secret service) szolgáló Dan Bonginónak komoly esélyei lennének a szenátori hely megszerzésére. Maryland a stabilan demokrata államok közé tartozik, és a Bongino által megpályázott helyet jelenleg ugyan egy olyan demokrata (Ben Cardin) tölti be, aki csak az első ciklusában jár, de hozzá kell tenni, hogy a tisztség előtte harminc éven át egy másik demokrata politikusé, Paul Sarbanesé volt, aki az előző választáson, 2006-ban nem indult újra.

A felmérések szerint Cardin toronymagasan vezet Bongino előtt, így nem valószínű, hogy nagy érdeklődést vált ki országos szinten ez a verseny. Az ő példájuk is rávilágít ugyanakkor arra az elnökválasztási kampányzajban gyakran elfeledett tényre, hogy a november 6-i szavazáson nemcsak a Fehér Ház lakójáról döntenek majd az amerikaiak, hanem törvényhozási választások (meg mindenféle népszavazások) is lesznek. Ezek között van néhány nagyon érdekes meccs: Missouriról nemrég már volt szó, de érdemes lesz figyelni a virginiai és a massachusetts-i szenátorválasztásokat is. Sok múlhat ezeken, a végrehajtó hatalom élén álló elnöktől független törvényhozás ugyanis megkerülhetetlen szereplő a kormányzásban, úgyhogy majd visszatérünk még ezekre a csatákra a következő hetekben.