Mitt Romney gyengén áll a felmérésekben, sorra jelennek meg a várható bukásának okait elemző cikkek, a politikai fórumbeszélgetéseken pedig néha már egyenesen az a téma, hogy vajon kit indítanak a republikánusok a 2016-os elnökválasztáson. A kampány jelenlegi állását nézve Romneynak valóban csak halvány esélye van a győzelemre, de a következő hetekben több lehetőséget is kap arra, hogy változtasson ezen a helyzeten.

A november 6-i szavazás előtt ugyanis lesz még három televíziós vita, ahol közvetlen közelségben is megütköznek az egymást eddig viszonylag tisztes távolságból csépelő jelöltek (bár kerültek már közel egymáshoz, múlt héten például Bill Clinton alapítványának rendezvényén). Az elsőt október 3-án tartják Denverben, és ha a korábbi évek tapasztalataiból indulunk ki, akkor a vitának akár 50-60 milliós nézettsége is lehet. Ez hatalmas közönség, nem is beszélve arról, hogy feltehetően a következő néhány napban is vitával fog foglalkozni a média, és a Youtube is tele lesz az összecsapás emlékezetes pillanataival.

Obama 2008-as hibája

Persze csak akkor, ha lesznek ilyenek. Ezeket a vitákat ugyanis általában nagyon szigorú szabályok alapján bonyolítják le, amelyek kevés lehetőséget adnak a spontaneitásra. A jelöltek általában előre megszabott időkeretben válaszolgatnak a műsorvezetők alaposan kicentizett kérdéseire, és így sokszor úgy tűnik, mintha csak elbeszélnének egymás mellett.

A meglepetésekre azért is kicsi az esély, mert Obamát és Romneyt is hetek óta készíti fel a stábja a vitára, és ennek során nyilvánvalóan mindkét oldal megpróbálja kitalálni, milyen taktikákban gondolkozhat a másik, és igyekeznek kialakítani erre a megfelelő válaszlépéseket. A felkészülés annyira komoly, hogy mindkét stáb felkért egy-egy politikust az ellenfél eljátszására. Obama a 2004-es elnökjelölttel, John Kerry szenátorral dolgozik, Romney pedig Rob Portman ohiói szenátorral.

Romney rosszul elsült poénja

Bár az amerikai média biztosan tele lesz azzal, hogy milyen óriási jelentősége van az összecsapásnak, erősen kétséges, hogy mennyire változtathatnak ezek az események a kampány eddigi menetén. Egyrészt a felmérések szerint a választók többsége elkötelezte már magát valamelyik oldal mellett, így tehát kevés meggyőzendő szavazó van. Másrészt mindkét politikusnak hatalmas tapasztalata van a hasonló szereplésekben, és minden bizonnyal alaposan felkészülnek majd a másikból. Valószínűbb tehát, hogy a kampánykörúton már kipróbált mondatokat halljuk majd tőlük, hogy eljuttassák azokat egy minden eddiginél szélesebb közönséghez.

De semmiképp nem akarnám elvenni a kedvét senkinek sem, aki egy kis izgalomra vagy spontán pillanatokra vágyva várja a szerdai vitát. Hiszen elég csak arra gondolni, hogy minden profizmusuk ellenére ez a két politikus is követett már el emlékezetes baklövéseket vitaszituációkban is. Obama például a 2008-as előválasztási kampány egyik vitájában kissé arrogáns hangon odaszólt Hillary Clintonnak, hogy “egészen kedvelhető vagy” (az első videó fenn), Romney pedig a republikánus riválisaival folytatott vitában poénkodott azon, hogy hajlandó 10 ezer dollárban is fogadni valamilyen kérdésben (a második videó), ami vélhetően nem csapódott le túl jól az anyagi problémákkal küszködő választók tömegeinél.