potus & co

Egymás után jöttek szembe a “szavaztam” feliratú kitűzőt viselő emberek, ahogy sétáltam fel a meredek utcán, úton az egyik virginiai szavazókör felé. Egymás mellett két épület - egy tűzoltóság és egy iskola - is ki volt jelölve szavazásra, és mindkettőnél hosszú sorban várakoztak az emberek. “Két órája és húsz perce várok itt” - mondta nekem egy Charlieként bemutatkozó fiú, aki akkor már csak néhány méterre volt a bejárattól. Azt mondta, nem tudja, hogy máskor is ilyen sokat kell-e várni, mert most szavaz először, egy másik szavazó ugyanakkor azt mondta, hogy a korábbi választásokon nem voltak ilyen hosszú sorok.

Nem állt le a kampány a szavazókör előtt sem

Több oka is lehet annak, hogy ilyen sokat kell most várniuk az embereknek. Egyrészt lehetséges, hogy maga a szavazás vesz a szokásosnál hosszabb időt igénybe, a szavazólapon ugyanis nemcsak az elnökjelöltek szerepelnek, hanem törvényhozási jelöltek és helyi népszavazási kérdések (utóbbiakról saját tapasztalat szerint sok amerikai sem tudja, miről is szólnak). Másrészt viszont az is szerepet játszhat a nagy érdeklődésben, hogy Virginia az úgynevezett csatatér államok közé tartozik, tehát döntő jelentőséggel bír az elnökválasztás kimenetelében. Ennek megfelelően Barack Obama és Mitt Romney is nagyon intenzív kampányt folytatott itt, és ez talán a részvételben is meglátszik majd.

A kampány amúgy folytatódott a szavazás napján is. A közvetlenül Washington határában található - de közigazgatásilag már Virginia államhoz tartozó - Rosslyn tűzoltósága előtt várakozó embereket még most is győzködték a demokrata és republikánus aktivisták. Kampányanyagokat osztogattak, de a demokraták standján kávéhoz és szőlőhöz is hozzá lehetett jutni. Úgy tűnt, hogy a demokraták vannak túlerőben, több aktivistájukat lehetett látni a környéken, és még arra is jutott külön emberük, hogy tájékoztassa a szavazókat arról, mit kell tenniük, ha valamiféle jogi probléma akadályozza a szavazatuk leadását.

Egy demokrata aktivista a szavazók jogairól beszél

Az aktivista az én kérdéseimre nem kívánt válaszolni (mint mondta, nincs felhatalmazva nyilatkozatra), de ahogy a sorban állókkal folytatott beszélgetéseiből kivettem, a lényeg az, hogy ne hagyják magukat, hanem azonnal forduljanak jogi segítségért hozzájuk. Bár nem mondta külön, hogy csak a demokrata szavazóknak segítenek, általában a pártot támogató kisebbségieknek, bevándorlóknak szoktak problémái lenni a papírokkal, márpedig Obamáéknak nagyon fontos, hogy egyetlen támogatót se veszítsenek el jogi csűrés-csavarás miatt.

A várakozók összetételéből is látszódott az, hogy Virginia valóban csatatér állam, ugyanúgy lehetett találni demokrata és republikánus szavazókat. Amikor például megkérdeztem egy huszonéves lányt, hogy kire fog szavazni, akkor válaszként széthúzta a kabátját, és megmutatta a Romney-Ryan pólóját. Egyéb kérdéseimre nem akart válaszolni, csak annyit mondott, hogy számára természetes a döntés, mert eleve a republikánus pártnak dolgozik.

A republikánusok is felállították a standjukat

Bőbeszédűbb volt az az idősebb férfi, aki azt mondta, azért szavaz Romneyra, mert szerinte az elmúlt négy évben lejtőre került az ország. “Itt az ideje, hogy valaki olyat bízzunk meg, aki rendelkezik megfelelő tapasztalattal” - mondta a Dick Costellóként bemutatkozó férfi, hozzátéve, hogy szerinte Obama soha nem végzett semmilyen igazi munkát azon kívül, hogy politikai tisztségekre pályázott. Közbevetettem, hogy egyebek mellett a University of Chicago jogi karának oktatója volt, de Costello szerint az nem igazi munka. “Bárki ki tud állni, és beszélni” - mondta, jelezve, hogy nem tartja túl sokra az akadémiai világot.

Bár a szemem sarkából láttam, hogy a párbeszédnek ennél a részénél az egyik mellettünk álló szavazó egyet nem értőleg rázta a fejét, a republikánus és demokrata szavazók békében várakoztak egymás mellett. Nem voltak ideges párbeszédek, de még csak csúnya pillantások sem, és amikor megkérdeztem az egyik demokrata szavazót, Elizabeth Callendert, hogy mihez fog kezdeni, ha várakozásaival ellentétben mégsem Obama fog nyerni, akkor egyáltalán nem tűnt kétségbeesettnek. “Szerencsére egy olyan országban élek, ahol békés átmenetre számíthatok akkor is, ha Romney fog nyerni. Ez nem mindenhol van így” - magyarázta, hozzátéve, hogy Obama veresége esetén csalódott lenne, de “elégedett azzal, hogy a választás demokratikus volt.”

Az utolsó órákban is jönnek az e-mailek a kampánystáboktól, bennük sok-sok felkiáltójellel és persze azzal a kéréssel, hogy aki teheti, szálljon be a mozgósításba. Ha pedig valaki időközben belefáradt volna ebbe a végtelennek tűnő kampányba, annak küldenek nagyon hatásosan elkészített, a jelölteket szinte már földöntúlian inspiráló emberekként bemutató videókat is.

Íme egy Obama-videó:

És egy Romney-videó:

Kinek melyik jön be jobban? Várom alulra a kommenteket!

A surrogate valami olyasmit jelent, hogy helyettesítő vagy pótlék. Ezen a nem túl hízelgő néven emlegetik az amerikai médiában a politikai kampányoknak azokat a szereplőit, akik a jelölt mellett kampányolnak. Ebben a mostani, rendkívül szorosra sikeredett elnökválasztási küzdelemben kitüntetett szerepük van, mert segítenek abban, hogy minél átfogóbb műveleteket tudjanak végrehajtani a kampánystábok a csatatér államok terepein.

Barack Obamának például az egyik legfontosabb helyettesítője Bill Clinton korábbi elnök. Mitt Romney ugyan nem rendelkezik ilyen prominens pótemberrel (George W. Bushtól a biztonság kedvéért ő is tisztes távolságot tart), viszont van egy olyan előnye, hogy a gyerekei már felnőttek, így besegítenek neki.

Tagg (baloldalon) és Ben Romney (a szőke férfi középen) Fairfaxben

Vasárnap például a Virginia állambeli Fairfaxbe érkezett öt fia közül kettő: Tagg, a legidősebb és Ben, aki a negyedik a sorban. Az alábbi angol nyelvű videó ennek a rövid kampányeseménynek az összefoglalója. Az elején Bob McDonnell, Virginia kormányzója süti el azt a poént, hogy vasárnap még csak az órákat állították át, kedden, az elnökválasztás napján viszont az egész országot fogják. McDonnell beszélt arról is, hogy szerinte Obama kormányzati függésre alapuló társadalmat épít, pedig az alapító atyák nem ezt akarták.

Ben annyira halkan beszélt, hogy sajnos a telefonommal rögzített videón nem lehetett hallani a hangját, így kimaradt az összefoglalóból, viszont a fő attrakció egyébként is Tagg volt. Az apja alelnökjelöltjével, Paul Ryannel egy idős (42 év) Tagg nagyon hasonlít az apjára, hátulról nézve például össze is lehetne őket keverni.

Ő egyrészt köszönetet mondott a feleségének, amiért támogatta őt abban, hogy intenzív kampánymunkát végezzen, másrészt a közönség zúgását kiváltva felidézte, hogy Obama egyik kampányrendezvényen arra buzdította az embereket, hogy bosszúból szavazzanak (Konkrétan azt mondta, “a szavazás a legjobb bosszú”, a demokraták szerint ezt nem szó szerint értette, csak arra utalt, hogy így lehet a legjobban megakadályozni, hogy Romney tervei valósággá váljanak).

Mitt Romney és legidősebb fia nemcsak a megjelenésben hasonlít, hanem abban is, hogy Tagg követte apja pályáját, és szintén beszállt a kockázati tőkebefektetési bizniszbe. A fiú azt mondja, hogy politikai pályára nem szándékozik lépni, bár a New York Times róla szóló portréja szerint a korábbi és a mostani kampányában is segítette, illetve segíti apját tanácsokkal.

Miután a Romney-fiú ezen a rendezvényen is hosszan beszélt arról, hogy ellenfelei milyen hamis képet próbálnak kialakítani az apjáról, megkérdeztem tőle, hibának tartja-e, hogy a kampánystáb csak viszonylag későn kezdte Mitt Romney személyes kvalitásait kidomborítani (a Times cikke szerint jelezte a kifogásait a stratégiáról, de nem hallgattak rá), de diplomatikusan csak annyit mondott, hogy ő nem foglalkozik a tanácsadók munkájával, csak az apjáról beszél különböző kampányrendezvényeken.

“Obama elnök, mi felépítettük, te elrontottad, mi rendbe hozzuk. Ki vagy rúgva!” - egy ilyen plakát fogadott szombat délelőtt, amikor megérkeztem a Virginia állambeli Bristowba, ahova estére hirdetett meg egy nagyszabású kampánygyűlést az elnök stábja. Ebből a feliratból úgy tűnt, hogy Obama ellenséges terepre érkezik, de aztán amikor néhány órával később visszatértem a környékre, akkor azt láttam, hogy hatalmas sorokban kígyóznak az autók, hogy bejuthassanak a rendezvény területére. Pedig ekkor még több mint hat óra volt hátra a gyűlés kezdetéig.

A 2008-as kampányban szintén épp Virginiában mentem el egy Obama-gyűlésre, és akkor teljesen természetesnek tűnt, hogy a világszerte rajongással övezett elnökjelölt rendezvényére tízezrek kíváncsiak. A mostani választási küzdelemről szóló beszámolóknak ugyanakkor visszatérő eleme volt az, hogy alaposan megcsappant a lelkesedés Obama iránt. Ez volt a saját tapasztalatom is az elmúlt hónapokban, az általam megkérdezett demokrata szimpatizánsok többsége elég langyosan állt hozzá ehhez a mostani kampányhoz, és gyakran lehetett tőlük olyan megjegyzéseket hallani, hogy hát lehetett volna jobb is az elmúlt négy év. 

Ennek a hozzáállásnak ugyanakkor nyoma sem volt a szombat esti szabadtéri gyűlésen, ahol a metsző hideg ellenére órákat várakoztak az emberek. Pedig nem is volt köztük mindenki keményvonalas Obama-hívő. Több olyan résztvevővel is beszéltem, akik elmondták, hogy csak távolról figyelik a kampányt, és önkéntes munkát nem is vállaltak. Akadt olyan is, aki ugyan eldöntötte, hogy Obamára fog szavazni, de azért volt egy jó szava az ellenfélről, Mitt Romneyról is (komoly üzleti tapasztalattal rendelkezik).

Persze volt nagyon sok olyan megrögzött Obama-hívő is, mint például Stephanie Williams, aki a kampányról alkotott benyomásaira vonatkozó kérdésemre elkiáltotta magát, hogy “újraválasztjuk az elnököt, ő a legjobb ember!” Távol állt tőle az is, hogy Romneyt dicsérje, egyenesen azt mondta róla, hogy “rettegek tőle”.

A bristowi gyűlés Obama egyik legkeményebb kampánynapjának zárása volt. Az elnök tizenöt órán keresztül volt úton, és Virginiába érkezése előtt megfordult Ohióban, Wisconsinban és Iowában is. Önmagában az a tény, hogy Obamáék még késő estére is beterveztek egy rendezvényt, jelzi, hogy milyen elszánt küzdelem zajlik a felmérések szerint rendkívül szoros kampány utolsó napjaiban. Az összegyűlt tömeg nagysága, lelkesedése és nem mellesleg összetétele (nagyon sok fiatal volt, pedig a mostani Obama-kampány egyik gyengeségeként a kiábrándult fiatal támogatókat szokták emlegetni) azonban biztató jel lehet az elnök stábjának.

A kampány utolsó napjaiba fektetett hatalmas energia bizonyítéka volt az is, hogy Obama nem egyedül, hanem a demokraták egyik nagy kedvencével, Bill Clinton korábbi elnökkel együtt szerepel, és vele vett részt ezen a gyűlésen is. A helyszín egy szabadtéri koncertaréna volt (ahol a plakátok szerint többek között az Iron Maiden és a Kiss is megfordult), és a bőrdzsekit viselő Clinton a szavazásra buzdító zenész, Dave Matthews után lépett a színpadra nem sokkal fél 11 előtt.

A korábbi elnök láthatóan fáradt volt, a hangja is reszketett, aminek szerinte a rengeteg kampányszereplés az oka. A közönség ugyanakkor így is imádta, és hatalmas ujjongással fogadták a színpadra lépését, majd később a beszédének minden egyes elemét. Clinton beszélt arról, hogy milyen óriási lelkesedéssel követi és segíti Obama kampányát, és hosszan beszélt arról, hogy miért tartja őt a legjobb katonai vezetőnek, és hogy miért gondolja úgy, hogy az ő gazdaságpolitikájára van szüksége az országnak.

Beszélt ugyanakkor arról is - és a közönség ezt is szenvedélyes reakciók kíséretében hallgatta -, hogy szerinte mi a baj a republikánus jelölttel, Mitt Romneyval. Megismételte azt a már sokszor hallott gondolatmenetet, hogy a republikánus jelölt adóterve egyrészt a gazdagokat segítené, másrészt újabb terheket róla a költségvetésre, harmadrészt pedig Romney titkolózik arról, hogy milyen megszorító intézkedésekkel próbálná egyensúlyozni az adócsökkentő lépéseit.

Videoösszefoglaló a reszketeg hangú Clintonról és a laza Obamáról

Barack Obama színpadra lépését még Clintonénál is nagyobb üdvrivalgás fogadta, az emberek felálltak a székükből és a szervezők által kiosztott táblákat lobogtatták, amelyeken a kampány jelszava (Forward, vagyis Előre) volt olvasható. Obama a hosszú nap után is energikusnak tűnt, és a pulpitus mögé benézve láttam azt is, hogy a beszéd közben sokszor lazán, zsebre tett kézzel magyarázott.

Az elnök beszéde is az ismerős panelekből építkezett. Azt mondta, hogy a négy évvel ezelőtt megígért változás elkezdődött, de több időre van szükség, Mitt Romney azonban visszavinné az országot a régi, válságba torkollt útra. Megismételte itt is azt az utóbbi napokban többször hallott mondatát, amely szerint ő tudja, hogy mi az igazi változás, mert ő “harcolt érte”. Ez egyfajta reakció arra, hogy Mitt Romney elkezdte a 2008-as Obama-kampányból ismerős változás jelszavát hangoztatni.

A fő üzenete ugyanakkor Obamának az volt, hogy nem elég elmenni szavazni, mindenkinek dolgoznia kell azon, hogy minden más lehetséges támogató is részt vegyen a választáson. A hatalmas lelkesedést látva a bristowi gyűlés résztvevői megteszik majd, ami tőlük telik, és ha rajtuk múlik, akkor Obama nem lesz kirúgva.

"A republikánusok visszefelé fejlődnek" - hajolt oda hozzám egy demokrata szimpatizáns, miközben az egyik marylandi szavazóhelyiség előtti hosszú sorban várakozott, hogy éljen a korai szavazás lehetőségével. Bár nekem célozta a megjegyzést, vetett egy pillantást a mellettem álló republikánus aktivistára is, akit épp a kampány állásáról kérdezgettem. A demokrata szimpatizáns közbeszólása megakasztotta a beszélgetésünket, az aktivista arca hirtelen elkomorodott, és összeszorított szájjal azt mondta: "Mindig megy a becsmérlés".

Nehezen bírtam ki nevetés nélkül, de türtőztettem magam, már csak azért is, mert eleve nagyon örültem, hogy végre sikerült találnom egy élő republikánust ezen az erősen demokrata környéken. Azóta is mosolyogtatónak tartom azonban ezt a számomra nem túl durvának  tűnő, a demokrata szimpatizáns és a republikánus aktivista által azonban érezhetően komoly ütközésként megélt epizódot.

Republikánus aktivista a demokrata sor mellett

Ez a rövid történés azért is megmaradt bennem, mert nagyon jól tükrözi az egész kampányt, illetve annak megítélését. A politika iránt érdeklődő emberektől mind azt hallom, hogy soha nem volt még ennyire elmérgesedett az amerikai politikai légkör, de nekem mégis úgy tűnik, hogy alapvetően civilizáltan zajlik a kampány. Ezt példázták számomra a marylandi szavazóhelyiségnél tapasztaltak is, ahol ugyan kizárólag Obama-hívek álltak sorban, de a republikánus aktivista mégis teljes békében (és persze eredménytelenül, mert senki nem volt kíváncsi rá) végezhette a munkáját. A “visszafelé fejlődés”-ről szóló megjegyzéstől eltekintve semmilyen jelét nem láttam az ellenségeskedésnek, és ha én nem vagyok ott, hogy a politikai nézeteikről faggassam az embereket, akkor talán még az sem hangzott volna el.

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy teljes mértékben barátságos hangulatban zajlana ez a kampány. A republikánusokkal szimpatizáló rádiós, Rush Limbaugh kirohanásaiból egész gyűjteményt lehet találni a Youtube-on, de a stílusra kényes demokraták szimpatizánsaitól is gyakran hallok olyanokat, hogy a Romney-támogatók mind őrültek vagy hogy ha ő nyeri az elnökválasztást, akkor itt vége lesz mindennek.

Azt se mondom, hogy a két politikai oldal különösebben válogatna az eszközökben. A csúsztatást, a hazudozást és a karaktergyilkosság különböző módszereit szinte már lenyűgözően profi szintre fejlesztették, és láthatóan csak tovább tüzeli őket az, ha a másiknak sikerül valami újabb aljas trükköt kifejlesztenie.

Azt is tudom, hogy az amerikai történelem tele van a gyűlölködés erőszakos megnyilvánulásaival. Négy elnök is merénylet áldozata lett, és több másik ellen is kíséreltek meg halálos támadásokat, nem is beszélve az éppen elnökjelöltségért kampányoló Robert F. Kennedy vagy a polgárjogi mozgalom élén álló Martin Luther King Jr. megöléséről. Mostanában is hallani időnként híreket az elnök ellen készülő - még időben megállított - támadásokról, és nemrég egy veterán újságírótól, Haynes Johnsontól hallottam azt, hogy a Fehér Házból származó információi szerint nagyon sok gyűlölködő telefonhívás fut be oda. Az 1968-ban meggyilkolt Robert Kennedyt személyesen is jól ismerő Johnson hozzátette azt is, fél attól, hogy bármikor bekövetkezhet egy újabb politikai merénylet.

Mindezek ellenére is sok jele van azonban annak, hogy az amerikai politikát továbbra is alapvetően meghatározza a másik tisztelete és a civilizált stílusra való törekvés. Jó példa erre az, hogy most, a Sandy nevű hurrikán pusztítása után a térség republikánus politikusai egymással versengve magasztalták azt, ahogy Barack Obama kezelte a helyzetet, pedig néhány nappal korábban még azt harsogták, hogy totálisan alkalmatlan az elnökségre. (Ezt a versenyt kétségkívül Chris Christie New Jersey-i kormányzó nyerte meg, aki még személyesen körbe is járta Obamával a vihar által sújtott környéket.)

Üdvözlés az első elnökjelölti vitában

Nemcsak a válsághelyzetekben vannak azonban jelei az egymás iránti tiszteletnek és megbecsülésnek. Bár ez a kampány valószínűleg a durva elnökjelölti (és alelnökjelölti) vitákról lesz emlékezetes, mindegyik úgy kezdődött, hogy az ellenfelek szívélyesen üdvözölték (nemcsak sima kézfogással, hanem a másik karjának megérintésével) egymást. És ugyan a vitákban voltak nagyon feszült pillanatok, nagyon sokszor vágtak egymás szavába, és elhangzottak időnként gunyoros megjegyzések is, személyeskedésbe nem mentek át.

Persze ennek lehet egy olyan olvasata, hogy csak színészkednek ezekkel a gesztusokkal, mert a választók ezt várják el tőlük, de épp ennek az elvárásnak a ténye az egyik bizonyíték az amerikai politikai kultúra civilizált stílusára. Ennek gyökereit talán a régmúltban kell keresni, maga a politikai struktúra is eleve úgy lett ugyanis kialakítva több mint kétszáz évvel ezelőtt, hogy az egyes szereplők egymásra legyenek utalva. Az elnök nem sokra megy a kongresszus nélkül, és ez igaz fordítva is, miközben a jogszabályok alkotásánál még számolniuk kell a politikusok által kinevezett, de független és halálig szóló mandátummal rendelkező legfelsőbb bírósági tagokkal is.

Több magyarázat is lehet tehát arra, hogy egyetlen ártatlan megjegyzéstől eltekintve békében tudott kampányolni egy republikánus aktivista egy demokrata fellegvár kellős közepén. Még az is lehet, hogy egyszerűen arról van szó, hogy az amerikaiak többsége ad az udvariasságra.