potus & co

A fenti videó Barack Obama elnökválasztási kampányának része, aki itt éppen úgy próbál pénzt gyűjteni, hogy felajánlja, az adományozók között kisorsolnak egy közös vacsorát vele és Joe Biden alelnökkel. Ez egy régóta alkalmazott kampánykellék, a republikánusok azonban azt állítják, hogy ezzel a konkrét videóval súlyos problémák vannak.

A republikánus pártszervezetet vezető Reince Priebus hétfőn levelet írt Eric Holder legfőbb ügyésznek (egyben igazságügy-miniszternek), amelyben felszólítja, hogy vizsgálja ki azt a “nyilvánvaló bűncselekményt”, amelyet Barack Obama elnök elkövetett. Priebus szerint a bűntény azzal valósult meg, hogy a felvétel a Fehér Ház úgynevezett térképszobájában készült, amely szerinte a hivatali helyiségekhez tartozik. Vagyis szerinte az elnök egy közhivatali helyiséget használ fel személyes kampányához.

Kétséges ugyanakkor, hogy mennyire áll meg a Priebus által megfogalmazott vád, a CNN szerint legalábbis republikánus és demokrata kormányzatok egyaránt az elnöki rezidencia - vagyis nem a hivatal, a West Wing - részének tekintették a térképszobát. Hasonló bírálatok gyakran értek korábbi elnököket is, a hivatali pozíciót és a kampányt ugyanis nem feltétlenül könnyű szétválasztani, így a bűncselekményről szóló republikánus állítás inkább tekinthető a kampányrituálé részének, mint igazán ütős támadásnak.

Hogy ki ez a nagyon nyájasan beszélő és hosszan hálálkodó ember? Ő Jim Messina, az Obama elnök újraválasztásán dolgozó kampánycsapat főnöke, és a fenti videóban épp azt jelenti be, hogy mennyi adományt gyűjtöttek az elmúlt három hónapban (pontosabban a második negyedévben, azaz áprilistól június végéig). Ha valaki nem kíváncsi a konkrét számokra, és nem akarja a posztot tovább olvasni, illetve a videót végigpörgetni, annak tömören összefoglalom: nagyon sokat.

A kifejezetten az Obama-kampányra összpontosító Obama for America szervezet több mint 47 millió dollárt, az általában a demokrata kampányokon dolgozó Democratic National Committee pedig több mint 38 millió dollárt gyűjtött össze. Messina kerekítése szerint ez összességében megközelíti a 86 millió dollárt, a New York Times szerint pedig ezzel felülmúlták minden korábbi elnökválasztási kampánynak ezt az időszakát.

Az adatok különösen érdekesek, ha összehasonlítjuk a republikánus mezőnyt vezető Mitt Romney számaival: ő az elmúlt három hónapban 18,2 millió dollárt gyűjtött össze, miközben stábjának egyik tagjának nyilvánosságra került levele szerint az első hat hónapra 50 millió volt a cél (az első negyedben csak 1,8 milliót gyűjtött Romney). A képet persze árnyalja, hogy Obama egyedül van a demokrata oldalon, míg a republikánusoknál nyitott a verseny, ráadásul - mint arra Messina is utal a videóban - vannak olyan csoportok (úgynevezett PAC-ek, political action committee-k, vagyis politikai akcióbizottságok), amelyek kívülről, nemhivatalosan támogatják az egyes jelölteket.

Az adatok némi megnyugvással tölthetik el az Obama-stábot. Messina szerint több mint 550 ezer adományozójuk volt, és a túlnyomó többségük (98 százalék) 250 dollárt vagy annál kevesebbet adott. Ez egyrészt azt mutatja, hogy minden csalódottság ellenére sokan kitartanak az elnök mellett, másrészt úgy tűnik, hogy ezúttal is be fog válni a három évvel ezelőtti nagy trükk. A 2008-as kampányban az volt ugyanis Obamáék újítása, hogy nem a nagy összegű adományokra alapoztak, hanem az internet lehetőségeit kihasználva kisebb tételekre mentek rá, és ebből jött össze a végül minden rekordot megdöntő 750 milliós összeg. Ha most úgy folytatják, ahogy elkezdték, akkor simán meghaladják azt is.

Eddig csak privát vetítései voltak, és hosszabb részletek sem szivárogtak ki (legalábbis én kerestem, de nem találtam) az Undefeated című filmnek, de most megjelent egy hivatalos trailere, és július közepétől játszani fogják több amerikai moziban is. Ez az a film, amely Sarah Palin megrendelésére készült azzal a céllal, hogy bemutassa az igazi énjét. A trailer alapján érző szívű anya, de legalább olyan kemény, mint a tengerészgyalogosok, és egymaga elintézi nemcsak a begyöpösödött republikánus pártot, hanem a hatalmas olajlobbit is, a liberális médiáról nem is beszélve. Most már tényleg csak az a kérdés, hogy mi a film valódi célja: puszta szórakoztatás (esetleg ismeretterjesztés) vagy pedig az, hogy előkészítse a terepet egy elnökválasztási kampányhoz?

Rég volt annyira csendes az amerikai belpolitika, mint az utóbbi pár napban. Mivel július 4. hétfőre esett, így az ünnepből hosszú hétvége lett, ami érezhető lassulást hozott a szokásos pörgésben. Még a Politico is alig frissült, és ha valaki nem hackeli meg a Fox News Twitter-fiókját, és nem helyez el Barack Obama haláláról szóló híreket, akkor alig lett volna miről írni.

Persze az ilyen csendes időszakok kiválóan alkalmasak az elmélkedésre, spekulációra. Ezt tette a Weekly Standard konzervatív újság főszerkesztője, William Kristol, aki egy érdekes írásbanértekezik arról, hogy vajon Obama le szeretné-e cserélni Joe Biden alelnököt a 2012-es kampányra, és ha igen, akkor kit választana helyette. Valóban túl sok a ha ebben a gondolatmenetben, de elméletnek mindenképp érdekes.

Obama és Biden - Forrás: flickr.com/whitehouse

Kristol azt mondja, hogy ő mindig is komoly lehetőségként számolt azzal, hogy Obama a következő választásnak egy frissebb és fiatalabb társsal vág neki. 2008-ban egyértelmű volt, hogy Obama azért választotta az idős sokat látott Joe Bident, hogy semlegesítse a tapasztalatlanságról szóló vádakat, néhány év elnökösködés után azonban ilyen mankóra már nem lesz szüksége. Így Biden helyett jöhet valaki, aki képes inspirálni az elfáradt és csalódott demokratákat, vagy esetleg képes arra, hogy az elnök számára megnyerjen olyan, a választás szempontjából kulcsfontosságú államokat, mint például Florida vagy Ohio.

A probléma a cserével az lehetne, hogy nem olyan könnyű egy alelnököt csak úgy félreállítani. Kristol a saját személyes tapasztalatait hozza fel a cikkben, ő ugyanis dolgozott az idősebb Bush alelnöke, Dan Quayle mellett. Az 1992-es kampányban több republikánus is a bakikat halmozó, a médiában állandóan cikizett (tegyük hozzá, nem alap nélkül, például itt egy híres videó arról, hogy Quayle rosszul betűzte a potato, vagyis krumpli szót) alelnök lecserélésére szólította fel az elnököt, Kristol szerint azonban ezt a gyakorlatban nem olyan egyszerű megtenni, ha az illető a helyén akar maradni.

Most azonban Obama számára kínálkozik egy nagyszerű lehetőség a cserére azzal - érvel Kristol -, hogy Hillary Clinton már jelezte, a ciklus végén mindenképp távozik a külügyminiszteri posztról. A szenátorként évtizedeken át szintén külügyi vonalon mozgó Bidennek fekszik ez a terület, így nem kellene különösebben magyarázni a döntést, ráadásul presztízsveszteséget sem jelentene feladni a túl sok hivatalos jogkörrel nem járó alelnöki posztot a befolyásos külügyminiszterségért.

Ha pedig Obama meglépte ezt, akkor már csak az van hátra, hogy ki legyen Biden helyett a társa a kampányban. Erre a legaktuálisabb válasz az Kristol cikke szerint, hogy a már általam is emlegetett Andrew Cuomo alkalmasnak tűnik a szerepre (a New York Post már konkrét felkérésről ír) főleg miután kiharcolta a liberális bázisnak fontos melegházasságot New York államban. Persze szólnak ellene is érvek, például az, hogy nem feltétlenül segítene sokat a nagyvárosi értelmiségi Obamának egy szintén nagyvárosi értelmiségi a vidéki és kevésbé iskolázott választói tömegek megnyerésében.

És akkor még nem is beszéltünk arról a minden elnökválasztási kampányban gyakran emlegetett közhelyről, hogy az alelnökjelölt kiválasztása önmagában nem sokat számít, a választók úgyis arról fognak véleményt mondani, aki a főállásra, vagyis az elnökségre pályázik. Van tehát több bizonytalanító tényező is ebben a gondolatsorban, de attól még érdemes lesz figyelni, mi lesz a Kristol-féle elmélet egyes darabkáinak sorsa. Lehet, hogy más formában, de valami hasonló manővert mégis megpróbálnak majd végrehajtani Obamáék.

Volt 1978-ban egy brit kampányhirdetés, amely azóta bevonult a politikatörténetbe. A konzervatívok által megbízott Saatchi and Saatchi ügynökség állt elő a plakáttal, amelyen a munkaügyi iroda előtt kígyózó sor látszódott, felette pedig ott virított a felirat: Labour isn't working. Ez egy többszörös szójáték volt: egyrészt jelentette azt, hogy az épp hatalmon lévő Munkáspárt (Labour) nem dolgozik, másrészt azt is jelentette, hogy nem működik. A konzervatívok a végül 1979-re csúsztatott választást megnyerték, a hirdetést pedig 1999-ben a Campaign magazin az évszáza plakátjának választotta.

Most ezt az akkor hatásos fegyvernek bizonyuló hirdetést veti be Mitt Romney, a legnagyobb támogatottsággal rendelkező republikánus elnöki aspiráns. Felidézi az 1978-as brit helyzetet, majd párhuzamot von az Egyesült Államok mostani állapotával."Jelenleg Amerika 9,1 százalékos munkanélküliséggel, rekordhiánnyal, egyre növekvő államadóssággal és szenvedő családok millióval szembesül. Egy dolog biztos - Obama nem dolgozik/működik" - zárul a hirdetés melletti szöveg.

Romney tehát kitart a kezdeti irány - annak hangsúlyozása, hogy a munkahelyteremtés a legfontosabb, és erre ő a legalkalmasabb - mellett. Szépen építkezik a republikánus politikus lépésről lépésre, kérdés, mivel próbálja majd semlegesíteni ezeket az üzeneteket Obama.