potus & co

Az egyik kedvenc témám ezen a blogon a politikusok és újságírók ütközése, mert ezekből az epizódokból nagyon jól átjön, milyen nagy ereje is van egy-egy jó helyen és jól megfogalmazott kérdésnek. A fenti videó elején éppen az látszik, hogy az elmúlt néhány napban ellentmondásokba keveredő Herman Cain hidegvérét elveszítve próbálja lerázni magáról a kitartóan kérdező riportereket.

Ebből a néhány másodpercből is érezhető, hogy ha Cainnek voltak is olyan reményei, hogy gyorsan maga mögött tudhatja a zaklatási ügyet, akkor tévedett. A legújabb fejlemény most az, hogy az AP hírgynökség talált egy harmadik nőt (azon a kettőn kívül, akik formálisan is panaszt tettek Cain ellen), aki szintén azt állítja, hogy a most a repblikánus elnökjelöltségért versenyző politikus zaklatta őt az éttermi érdekképviseleti szövetségnél a '90-es években.

Cain a szervezet vezetője volt, és mindhárom nő a beosztottjaként dolgozott. Az AP által idézett, névtelenséget kérő nő szerint Cain szexuális töltetű megjegyzéseket tett neki, és egy alkalommal a lakásába is elhívta. A nő azt mondta, ez nagyon kényelmetlen volt a számára, de azért nem tett hivatalosan panaszt, mert később egyre kevésbé volt közvetlen munkakapcsolata Cainnel.

Ha ez az AP-sztori nem lenne elég, épp most jött ki a New York Times-on, hogy az egyik rivális, Rick Perry stábjának egyik tagja is állítólag szemtanúja volt annak, hogy Cain zaklatott valakit. Azt hiszem, legközelebb még nehezebb lesz leráznia a riportereket.

Update 6:55-kor: Az ügy továbbgördült azzal, hogy miután a Perry-stábhoz kötődő forrás állításai megjelentek, Cain megvádolta Perryt, hogy ő, illetve az emberei állnak a zaklatási ügy mögött. Perryék ezt tagadják, viszont egyúttal felvetették a lehetőségét annak, hogy esetleg Mitt Romney stábja volt a kiszivárogtató. Romney-ék is tagadnak.

Pedig olyan szép hétvége lehetett volna Herman Cain számára. Kijött egy felmérés, amely szerint ő a legnépszerűbb republikánus jelölt azok körében, akik várhatóan részt vesznek az előválasztási szezont január elején elindító iowai caucuson (igaz, rögtön mögötte, mindössze egy százalékponttal lemaradva következik Mitt Romney).

Nem sokáig örülhetett azonban ennek a jó hírnek, vasárnap ugyanis a Politico cikket közölt arról, hogy két nő is szexuális zaklatással vádolta őt még a ‘90-es években, amikor az étteremtulajdonosok érdekképviseleti szervezetét vezette. A cikk szerint mindkét nő esetében azzal zárult az ügy, hogy megállapodást kötöttek a szervezettel, amelynek értelmében pénzt kaptak (nem tudni, mennyit), és egyúttal távoztak a munkahelyükről.

Hívei szerint Cain tetőtől talpig úriember - Forrás: facebook.com/THEHermanCain

Nem ismert, hogy ha történt is zaklatás, az pontosan milyen cselekményt takar. A két nő nem szólalt meg, és az elmúlt napokban megjelent cikkek alapján úgy tűnik, hogy szóbeli, és nem fizikai jellegű zaklatásról lehetett szó. Már ha egyáltalán történt ilyen, Cain ugyanis azt állítja, hogy ő soha nem zaklatott senkit. Egy interjúban azt mondta, valóban előfordult, hogy az egyik érintett nőnek tett egy olyan megjegyzést, hogy ő is pont olyan magas, mint a felesége, de szerinte ennek nem volt semmilyen szexuális töltete.

Vannak még nyitott kérdések a történetben - például nem ismert, hogy az étteremszövetség belső vizsgálata pontosan milyen megállapításokra jutott -, de politikai szempontból persze az a legfontosabb, hogy mekkora károkat okoz mindez Cainnek, aki épp az utóbbi hetekben erősödött meg látványosan.

Az nem feltétlenül előnyös számára, hogy elég ügyetlenül kezelte magát a helyzetet. Bár azt kezdettől fogva állítja, hogy nem zaklatott senkit, egyes részletekben - például hogy tudott-e a nőknek fizetett összegről - saját magának is ellentmondó nyilatkozatokat tett az elmúlt 36 órában.

Ettől eltekintve ugyanakkor több jel is utal arra, hogy nem feltétlenül jelent halálos csapást a kampányára ez a történet. A konzervatív megmondóemberek azonnal a segítségére siettek - Rush Limbaugh szerint a liberálisok rasszista támadásáról van szó -, és ahogy a New York Times bloggere, Nate Silver fejtegeti, az is Cain javára szolgál, hogy miután ő maga az establishmenten kívülről érkező jelölt, így a mainstream média felől érkező támadások nem ejtenek rajta olyan súlyos sebeket, mintha az uralkodó elit egyik tagja lenne a célpont.

Ha valóban az az olvasat lesz az uralkodó, hogy Cain valójában áldozat, akkor az még segítheti is őt a főként republikánus szavazók körében zajló előválasztásokon. Aztán ha esetleg eljut oda, hogy ő nyeri el az elnökjelölti posztot, akkor addigra talán kifullad ez a zaklatási ügy.

Egy igazán barátságos, könnyen fogyasztható téma következik: adótervek az elnökválasztási kampányban. Tudom, első hallásra nem tűnik túl szexinek, de valamiért mégis sorban döntenek úgy az elnökválasztáson induló republikánusok, hogy elő kell állniuk valamilyen nagyszabású adóátalakítási tervvel.

A legtöbb figyelmet a felmérések szerint egyébként is meglepő módon megerősödött, és a hírekben egyre többször szereplő Herman Cain elképzelése kapta, aki a 9-9-9 jegyében alakítaná át az amerikai szövetségi adórendszert. A három szám azt takarja, hogy a jövedelemadó, a forgalmi adó és a társasági adó is 9 százalékos lenne. Ez jelentős változást hozna (elég csak belegondolni, hogy a társasági adó 35 százalék), de a kampányban amúgy is üzleti múltját hangsúlyozó Cain azt állítja, hogy ilyen radikális lépésekre - lényegében egy egykulcsos adórendszer bevezetésére - van szükség ahhoz, hogy lendületbe hozzák a gyengélkedő gazdaságot.

Herman Cain - Forrás: http://www.facebook.com/THEHermanCain

Először még csak egyik riválisa, Jon  Huntsman kötött bele Cain tervébe azzal a poénnal, hogy a 9-9-9 inkább hasonlít egy pizza árára (ezzel utalva arra, hogy Cain korábban a Godfather pizzérialáncot vezette), de aztán szaporodtak a szakmaibb jellegű kritikák is. Adózással foglalkozó szervezetek - és persze demokrata kampányolók - kiszámolták például, hogy ebben a rendszerben a háztartások több mint 80 százaléka számára emelkednének meg az adóterhek. Cain végül meg is hátrált, és bejelentette, hogy egyrészt a szegények kedvezményt fognak kapni, illetve lesznek olyan, magas munkanélküliség által sújtott földrajzi övezetek, ahol enyhébbek lesznek a cégekre nehezedő közterhek.

Ez persze már nem éppen az egyszerűség irányába mutat, és hasonló csapdába esett bele Rick Perry is. A texasi kormányzó szintén egy egykulcsos, 20 százalékos jövedelemadó-kulcsot jelentett be, de ő már egyből hozzá is tett egy apróbetűs részt. A javaslatában szerepel ugyanis az is, hogy ha valakinek mégis jobban megéri a mostani rendszer szerint adóznia, akkor az választhatja azt. Az ötletet kísérő, jól hangzó ígéret az, hogy ha ez megvalósul, akkor az amerikaiak megszabadulnak egy csomó papírmunkától, és egy képeslapon is elintézhetik majd az adóbevallásukat. Ahogy azonban az Economist bloggere nagyon józanul rámutat, ez után mindenkinek kétszer (egyszer a jelenlegi, egyszer az új rendszer alapján) kell számolgatnia ahhoz, hogy dönteni tudjon, ami éppenséggel inkább bonyolítani fogja a helyzetet.

És akkor olyan apróságokról még nem is volt szó, hogy vajon ezek az új adórendszerek hogyan viszonyulnának a költségvetés kiadási oldalához. Itt persze viszonylag egybevág a republikánusok válasza: megszorításokra, a kiadások csökkentésére van szükség. Az ügyetlenkedések is jelzik azonban, hogy az adókkal kapcsolatos üzeneten még van mit finomítani.

Most, hogy már a körbeudvarolt Chris Christie sem akar beszállni az elnökválasztási küzdelembe, nem valószínű, hogy más komolyan vehető versenyző el fog indulni. A mezőny tehát adott, a republikánusok az eddig felsorakozott jelöltek közül fogják kiválasztani azt, aki jövő ősszel szembeszáll Barack Obamával.

Nate Beeler Big Tease című karikatúrája

Egy felmérés szerint Christie ugyan előkelő helyen nyitott volna, ha beszáll (Mitt Romney-val került volna holtversenybe 17 százalékon a Quinnipiac Egyetem adatai szerint), de a Washington Post és az ABC News kutatása annyiban árnyalja a képet, hogy a teljes republikánus táboron belül mindössze 42 százalék gondolta úgy, hogy a New Jersey-i kormányzónak indulnia kellene.

Ez a felmérés más érdekességekkel is szolgál. Amikor Rick Perry texasi kormányzó augusztusban bejelentette az indulását, akkor azonnal az élbolyba került, a Washington Post és az ABC News kutatása szerint azonban most csak a második helyen áll, méghozzá jelentősen lemaradva. A legerősebb jelölt Mitt Romney 25 százalékkal, míg Perry 16 százalékon áll, holtversenyben Herman Cainnel.

A felmérés szerint Cain épp annak köszönheti az erősödését, aminek Perry a gyengülését: a tévévitáknak. A válaszadók azt mondták, hogy minél többet tudnak meg a komoly politikai múlttal egyébként nem rendelkező, vezetői tapasztalatait a Godfather pizzalánc élén szerzett Cainről, annál inkább kedvelik. Perrynél épp ellentétes a folyamat, a viták egyrészt rámutattak érvelési és lexikális hiányosságaira, másrészt ellenfelei kihasználták az alkalmat, hogy az orra alá dörgöljék a konzervatív tábor számára visszatetsző politikai döntéseit.

Perry azóta is magyarázgatja például azt, miért tartja helyesnek, hogy Texasban az illegális bevándorló diákok állami támogatást kapnak tanulmányaikhoz, míg a WashPost és az ABC felmérése szerint a republikánus tábor mintegy kétharmada mondja azt, hogy valószínűleg nem támogatna egy olyan jelöltet, aki ilyen politikát folytat. Az előválasztásokon várhatóan kulcsszerepet játszó tea partysok között pedig még nagyobb, 80 százalékos az elutasítás.

Perry tehát lefelé megy, Cain jön fel, Romney pedig maradt az élen. Mögöttük még ott vannak páran, és ezek az utóbbi hetekben lezajlott változások is azt mutatják, mindannyiukban közös az, hogy egyelőre még egyikük sem lehet biztos abban, hogy rögzült volna a helye ebben a versenyben.

Már az első kérdés megadta az alaphangot: Hogyan fognak munkahelyeket teremteni? Egy New Hampshire-i lakos kérdezte ezt attól a hét republikánus politikustól, akik részt vettek az első igazán komoly elnökválasztási tévévitán helyi idő szerint hétfőn este. Név szerint: Mitt Romney egykori massachusestts-i kormányzó, Tim Pawlenty egykori minnesotai kormányzó, Michele Bachmann képviselő Minnesotából, Newt Gingrich egykori képviselőházi elnök, Ron Paul képviselő Texasból, Rick Santorum korábbi szenátor Pennsylvaniából, Herman Cain egykori üzletember.

Jó eséllyel közülük fog kikerülni az, aki a jövő novemberben esedékes elnökválasztáson szembeszáll Barack Obamával. Igaz, nem volt ott a tévévitán Jon Huntsman korábbi pekingi nagykövet, aki minden bizonnyal hamarosan hivatalosan is elindítja a kampányát, és mivel az előválasztások csak jövő év elején kezdődnek, elvileg még bárki beszállhat közben. Ehhez hasonló vitából is lesz még jó néhány a következő egy évben.

Pörgős vita volt -  Fotó: Cnn.com

A felmérések szerint az amerikaiak többségét foglalkoztató nyitó kérdésre nagyjából hasonló válaszokat adtak mindannyian: alacsonyabb adók, kisebb bürokrácia és visszafogottabb szabályozás. Szerintük a kormány hatáskörét és szerepét csökkenteni kell, és nagyobb szabadságot kell adni a vállalkozásoknak és állampolgároknak. Abban is egyetértettek, hogy Barack Obama rossz irányba viszi az országot, és nemcsak hogy nem találja a megfelelő válaszokat a nagy gazdasági kihívásokra, de politikájával még rosszabbá teszi a helyzetet. “Nem Obama okozta a válságot, de még rosszabbá tette” - jelentette ki például Mitt Romney.

A nagy egyetértésben fel sem tűnhetett, hogy ezek a politikusok igazából egymás ellenfelei a republikánus elnökjelöltségért folyó küzdelemben. A felmérések szerint a legnagyobb támogatottsággal (és legkomolyabb szervezeti háttérrel) Mitt Romney rendelkezik, és a korábbi kampányok alapján nem lett volna meglepő, ha a többiek odaszurkálnak neki. Ilyen azonban nem történt, a vitázók nagyon udvariasan viselkedtek egymással, és egy embert támadtak: a már említett Barack Obamát.

Egyetlen feszültebb pillanat volt, az is csak a CNN kitartóan kérdező műsorvezetőjének, John Kingnek volt köszönhető. King emlékeztetett rá, hogy Pawlenty korábban a demokraták által elfogadott, a republikánusok által keményen bírált egészségügyi reformot Obamney-care-nek nevezte. Ez utalás arra, hogy Massachusetts kormányzójaként Mitt Romney egy hasonló egészségügyi törvényt fogadtatott el, mint az Obama-féle reform (mindkettőnek központi eleme, hogy kötelezővé teszi az egészségügyi biztosítás megkötését). Pawlenty először mellébeszélt, majd csak King sokadszori kérdésére válaszolta azt (láthatóan kicsit elkomorult arccal), hogy azért használta az Obamney szót, mert maga az elnök beszélt arról, hogy a massachusettsi törvényt mintának tekintette.

Nem ugrott rá senki arra a lehetőségre sem, amikor elhangzott az a kérdés, hogy továbbra is kampánytémának tekintik-e azt, hogy Romney a politikai pályája során változtatta álláspontját abortusz-ügyben (korábban liberálisabb nézeteket vallott, a 2008-as elnökválasztási kampányra viszont áttért a konzervatív térfélre). “Case closed”, vagyis “az ügy lezárva” - hangzott a válasz a többi jelölttől, amit Romney minden bizonnyal nagy megkönnyebbüléssel nyugtázott magában.

A nagy egyetértés közben abban volt egy kis vita a jelöltek között, hogy mihez kezdjenek a Medicare-rel, az időseknek nyújtott állami egészségügyi ellátással, amely minden számítás szerint fenntarthatatlan hosszú távon. Van egy republikánus terv ennek rendezésére, amely komoly megszorításokat vezetne be. Newt Gingrich megismételve egy korábbi nyilatkozatát közölte, hogy szerinte le kell lassítani ennek a vitáját, mert másképp nem lehet megnyerni ezekhez a fájdalmas intézkedésekhez a lakosságot. Herman Cain viszont azt mondta, akkora az adósság, hogy sürgős megoldásra van szükség, nem szabad várni.

Volt némi nézetkülönbség arról is, hogy a jelöltek támogatnának-e egy olyan alkotmánykiegészítést, amely tiltaná az azonos neműek házasságát. A hét résztvevő közül öten igennel válaszoltak, Ron Paul viszont azt mondta, hogy a kormánynak semmi köze a házasságokhoz, Herman Cain pedig úgy érvelt, hogy az egyes államoknak a joga eldönteni ezt a kérdést (jelenleg is ez a helyzet).

Nehéz megmondani, hogy volt-e igazi nyertese ennek a vitának. Vesztese talán nem volt, mert komoly hibát nem követett el senki, bár feltűnő, hogy Romney minden tapasztalata ellenére mennyire mereven, gépiesen viselkedik továbbra is vitahelyzetekben. (A szervezők-műsorvezetők dicséretére legyen mondva, dinamikus volt a műsor, sok személyre szabott kérdéssel, visszakérdezéssel.) Magabiztosan és összeszedetten viselkedett viszont Newt Gingrich, annak ellenére, hogy épp a napokban omlott össze a kampányszervezete. A radikálisan libertariánus nézeteket valló Ron Paul hozta a formáját, és helytállt a mezőnyben a legkevesebb politikai tapasztalattal rendelkező Herman Cain is, akinek talán a legfrappánsabb volt a bemutatkozása is: “Nem politikus vagyok, hanem egy problémamegoldó.”