potus & co

Egyre jobb ez a dél-karolinai előválasztás: egyrészt ott van a hatalmas izgalom Newt Gingrich megerősödése miatt (nagyon úgy néz ki, hogy megveri Mitt Romney-t a mai szavazáson), másrészt ott vannak Stephen Colbert poénjai. Pénteken egy több ezres gyűlést tartott az egyik helyi főiskolán, és arra szólította fel az embereket, hogy szavazzanak Herman Cainre. Aki ugyan nem indul a szavazáson (miután már december elején kiszállt a kampányból), de Colbert szerint épp ez bizonyítja, hogy mennyire valódi kívülállóról van szó.

Úgy tűnik, hogy Gingrich feltámadásával elhúzódhat a republikánus előválasztási küzdelem, és remélhetőleg kitart még jó darabig Stephen Colbert is. Ahogy Cain fogalmazott a gyűlésen, az amerikaiaknak szükségük van arra, hogy egy kicsit lazábbak legyenek.

Vagy úgyis feltehetnénk a címbeli kérdést, hogy vajon mi következik abból, hogy Herman Cain felfüggesztette a kampányát? Első ránézésre nagyon egyértelmű válaszok vannak ezekre a felvetésekre.

Például az, hogy ezzel még tovább erősödik majd Newt Gingrich, aki a felmérések szerint már most is vezeti a mezőnyt. Több kutatás is azt mutatja, hogy Cain támogatóinak egy jelentős része Gingrichet nevezte meg második legszimpatikusabb jelöltnek, és a kampányüzenetük is hasonló volt. Mindketten a washingtoni elittel szemben pozicionálták magukat, nem mellesleg mindketten Georgia államból valók, és amúgy még jó barátok is. Ha Cain nyilvánosan a támogatásáról biztosítja majd valamelyik jelöltet, akkor az nagy valószínűséggel Gingrich lesz.

Nem olyan biztos azonban, hogy Gingrich nagyon erős lökésre számíthat Cain kiszállásából. Épp akkor kezdett el megerősödni a támogatottsága, amikor Cain meggyengült, tehát feltehetőleg már most az ő táborát gyarapítja sok korábbi Cain-szimpatizáns. Ráadásul Romney stábja sem érzi teljesen veszett ügynek a Cain-támogatók egy részének megszerzését, a Politico szerint ugyanis bíznak abban, hogy esetleg átpártolnak hozzájuk azok, akik az üzletemberi múltat találták vonzónak Cainben. Az egykori topmenedzser Romney legfőbb üzenete ugyanis az, hogy ha megválasztják elnöknek, akkor a vállalatvezetőként szerzett tapasztalatait kamatoztatva fogja rendberakni a gazdaságot.

Ez tehát az egyik megközelítése a szombati bejelentésnek, de ott van az a kérdés is, hogy vajon egyáltalán hogyan történhetett meg az, hogy egy ennyire tapasztalatlan, minden jel szerint zavaros magánéletű ember ilyen közel került ahhoz, hogy pártja jelöltje legyen a legfontosabb politikai téttel bíró versenyben. A legnépszerűbb válasz erre az, hogy Cain története is annak a jele, hogy egy kétségbeejtően gyenge mezőny sorakozott fel a republikánusoknál az elnökválasztásra. Ezen a képen ráadásul Cain meggyengülése/kiszállása sem sokat változtatott, továbbra is tele van az amerikai sajtó a republikánus jelölteken fanyalgó vagy éppen szörnyülködő cikkekkel. És itt most nem liberális kolumnistákra gondolok, hanem olyan elkötelezett konzervatívokra, mint például Charles Krauthammerre, aki pár napja közölt a két mostani legerősebb jelöltet, Romney-t és Gingrichet bíráló cikket.

Könnyen lehet azonban, hogy ez az olvasat is téves. Pénteken jelent meg a New York Times-on egy érdekes elemzés, amely az 1992-es kampányhoz hasonlította a mostani helyzetet. Akkor a demokraták jártak hasonló cipőben, mint most a republikánusok. A párt több meghatározó és népszerű figurája is úgy döntött némi hezitálás után, hogy nem indul (mint most Mike Huckabee vagy Mitch Daniels), és így többek között olyan gyengének és tapasztalatlannak tartott politikusok versengtek a demokrata párti jelöltségért, mint egy bizonyos Bill Clinton nevű arkansas-i kormányzó. Nem övezte őt túl nagy lelkesedés, de amikor végül ő lett a jelölt, a párt felsorakozott mögötte, és sikerült legyőznie az épp hivatalban lévő republikánus elnököt, George Busht.

Sok republikánus bízik abban, hogy valami hasonló történik majd most az ő oldalukon is.

Rick Perry múlt heti szerencsétlenkedése után az elnökválasztási kampány egy másik republikánus résztvevője, Herman Cain volt képtelen válaszolni egy viszonylag egyszerű kérdésre: egyetért-e azzal, ahogy Barack Obama kezelte a líbiai helyzetet?

Normális esetben egy szuperhatalom vezetőjének készülő politikusnak csípőből kéne válaszolnia egy ilyen felvetésre, de Cain - ahogy a fenti videóban látható - előbb másodpercekre magába szállt, majd elkezdett egy gondolatsort, amelyet aztán egyből vissza is vont, és végül csak olyan közhelyeket puffogtatott, hogy egy parancsnoknak tisztában kell lennie a tényekkel.

Ha esetleg valaki most megijedne, hogy ő lesz az Egyesült Államok következő elnöke, akkor az megnyugvást találhat abban a tényben, hogy a zaklatási vádakkal illetett Cain népszerűsége egyre csökken.

Sőt, többen pedzegetik, hogy valójában nem is gondolta komolyan az egészet, és a kampányt csak azért folytatja, hogy ismertebb legyen, és így több pénzt keressen könyveivel és beszédeivel. Erre utal állítólag az, hogy nem is állított fel igazán komoly kampányszervezetet az előválasztások első állomásain, New Hampshire-ben és Iowában.

Elég hullámzóan alakult ez a zaklatási ügy Herman Cain számára. Kezdődött ugye azzal, hogy a Politico beszámolt arról, több nő is azzal vádolta Caint, hogy zaklatta őket, amikor a beosztottjaként dolgoztak az általa vezetett éttermi érdekképviseleti szervezetnél a ’90-es években. Akkor még úgy tűnt, hogy a republikánus szavazók körében még plusz pontot is hozhat ez az ügy, mert a sokat kárhoztatott, liberálisnak tartott média támadásának tudták be a történteket.

Cain aztán kicsit belekeveredett a magyarázatába. Kitartott ugyan amellett, hogy ő soha nem zaklatott senkit, viszont saját magának is ellentmondó állításokat tett arról, hogy mikor és mennyit tudott az ellene felhozott vádakról, illetve az éttermi szervezet és a nők közötti pénzügyi megállapodásról.

Néhány nap után mégis úgy tűnt, hogy kezd elhalni az ügy. Alig derültek ki részletek a zaklatási vádakról, és amiről tudni lehetett, az is leginkább szóbeli megnyilvánulás volt. Ezekről könnyen mondhatta azt Cain, hogy félreértették a szavait, ráadásul a nők jelezték, hogy nem kívánnak kiállni a nyilvánosság elé a saját verziójukkal.

Így az elnökválasztási kampányra felsorakozott republikánus mezőnyben az utóbbi hetekben látványosan megerősödött politikusnak nem kellett szembenéznie sem igazán konkrét vádakkal, sem azok hús-vér megfogalmazóival. Egészen hétfőig, amikor a vádlók sora egy újabb nővel bővült, és ő már a nyilvánosság előtt fogalmazta meg állításait. Sharon Bialek azt mondta, hogy Cain az éttermi szövetség főnökeként tapogatta őt, benyúlt a szoknyája alá, és a fejét az ágyékához próbálta nyomni. A nő szerint amikor ő ellenkezett, akkor Cain erre azt mondta, „Munkát akar, nem?” (A nő állítása szerint azért találkozott Cainnel, mert állást akart kapni az éttermi szövetségnél.)

Sharon Bialek tévéműsorokba is elment - Forrás: Youtube

Cain stábja egyből kiadott egy közleményt, amelyben visszautasította a vádakat, egyben rámutatva arra, hogy a nőnek többször voltak pénzügyi problémái (ezek miatt magáncsődöt is jelentett), a bejelentést szervező ügyvédje, Gloria Allred pedig kifejezetten a nagy botrányt kavaró ügyekre szakosodott (az amerikai lapok celebjogászként emlegetik).Úgy tűnik azonban, hogy ez nem lesz elég. Már republikánus politikusok és a párthoz kötődő újságírók, elemzők nyilatkoznak arról, hogy Cain nem intézheti el ezeket a konkrét vádakat egyszerű legyintéssel, hanem komolyan kell vennie azokat. Köztük vannak olyanok is, akik korábban nyíltan támogatták Caint, de persze akadnak olyanok is, akik eleve rossz szemmel néztek az üzleti világból érkező, keményvonalas konzervatív irányt hirdető politikusra.

Cain helyi idő szerint kedd délutánra hirdetett meg egy sajtótájékoztatót. Kérdés, sikerül-e olyan választ adnia, amellyel lehűti az ismét felforrósodott ügyet, amely ebben a formájában már tényleg komolyan veszélyezteti kampányát.

Elnézést az újabb thrillerszerű címért, de beleakadtam a fenti előzetesbe, amelyben egy gyors villanás erejéig feltűnik a Politico-féle Herman Cain-sztori is, és ettől függetlenül is érdekesnek tűnt. A Knife Fight című filmhez készült, meglehetősen hosszú, háromperces klipből egyértelmű, hogy a film a politikai kampányok mocskos részleteiről szól, de - mint most egy keresés alapján kiderült - a New York Times már májusban beszámolt arról, hogy a produkció készítésében részt vesz a politika sötét oldalának egyik legkeményebb harcosaként számon tartott Chris Lehane. Tőle származik az a címben is idézett mondás, hogy egy kampány "utolsó öt napjában az egész olyan, mint egy késpárbaj egy telefonfülkében".

A filmben a politikai áthallásokat erősíti, hogy két színész (Rob Lowe és Richard Schiff) is a West Wingből érkezett. Az IMDb szerint 2012 őszén várható a bemutató, nyilván nem véletlenül a nagy kampányidőszakra időzítve.