Most, hogy már a körbeudvarolt Chris Christie sem akar beszállni az elnökválasztási küzdelembe, nem valószínű, hogy más komolyan vehető versenyző el fog indulni. A mezőny tehát adott, a republikánusok az eddig felsorakozott jelöltek közül fogják kiválasztani azt, aki jövő ősszel szembeszáll Barack Obamával.


Nate Beeler Big Tease című karikatúrája

Egy felmérés szerint Christie ugyan előkelő helyen nyitott volna, ha beszáll (Mitt Romney-val került volna holtversenybe 17 százalékon a Quinnipiac Egyetem adatai szerint), de a Washington Post és az ABC News kutatása annyiban árnyalja a képet, hogy a teljes republikánus táboron belül mindössze 42 százalék gondolta úgy, hogy a New Jersey-i kormányzónak indulnia kellene.

Ez a felmérés más érdekességekkel is szolgál. Amikor Rick Perry texasi kormányzó augusztusban bejelentette az indulását, akkor azonnal az élbolyba került, a Washington Post és az ABC News kutatása szerint azonban most csak a második helyen áll, méghozzá jelentősen lemaradva. A legerősebb jelölt Mitt Romney 25 százalékkal, míg Perry 16 százalékon áll, holtversenyben Herman Cainnel.

A felmérés szerint Cain épp annak köszönheti az erősödését, aminek Perry a gyengülését: a tévévitáknak. A válaszadók azt mondták, hogy minél többet tudnak meg a komoly politikai múlttal egyébként nem rendelkező, vezetői tapasztalatait a Godfather pizzalánc élén szerzett Cainről, annál inkább kedvelik. Perrynél épp ellentétes a folyamat, a viták egyrészt rámutattak érvelési és lexikális hiányosságaira, másrészt ellenfelei kihasználták az alkalmat, hogy az orra alá dörgöljék a konzervatív tábor számára visszatetsző politikai döntéseit.

Perry azóta is magyarázgatja például azt, miért tartja helyesnek, hogy Texasban az illegális bevándorló diákok állami támogatást kapnak tanulmányaikhoz, míg a WashPost és az ABC felmérése szerint a republikánus tábor mintegy kétharmada mondja azt, hogy valószínűleg nem támogatna egy olyan jelöltet, aki ilyen politikát folytat. Az előválasztásokon várhatóan kulcsszerepet játszó tea partysok között pedig még nagyobb, 80 százalékos az elutasítás.

Perry tehát lefelé megy, Cain jön fel, Romney pedig maradt az élen. Mögöttük még ott vannak páran, és ezek az utóbbi hetekben lezajlott változások is azt mutatják, mindannyiukban közös az, hogy egyelőre még egyikük sem lehet biztos abban, hogy rögzült volna a helye ebben a versenyben.