Az egyik legizgalmasabb pártpolitikai kérdés Amerikában most az, hogy mi lesz a republikánusokkal. Ránézésre nagyon jó állapotban vannak, többségük van a képviselőházban, megerősödtek a szenátusban, a választók pedig elég egyértelműen jelezték novemberben, hogy elegük van a demokratákból. A felszín alatt azonban sok a feszültség és a súrlódás, amit persze az árgus szemekkel figyelő média alaposan fel is nagyít.

A novemberi választáson sok olyan jelölt nyert, akiket a Tea Party nevű konzervatív, az alkotmány értékeihez való visszatérést és a kormányzat szerepének csökkentését hirdető mozgalom támogatott (és néhány épp emiatt el is bukott). Ők jórészt épp annak köszönhették a sikerüket, hogy a politika megújítását, Washington megtisztítását ígérték. Ez persze nemcsak a demokratákra jelentett fenyegetést, hanem a bejáratott republikánus politikusokra is.


Michele Bachman a Tea Party nevében - Forrás: youtube.com

A kampánynak most már rég vége, összeült az új kongresszus, és ezeknek a különböző nézetű embereknek együtt kell dolgoznia. Vannak jelek, hogy ez nem megy olyan könnyen, például az, hogy Barack Obama State Of The Union beszédére a hagyományoktól eltérően nem egyetlen republikánus politikus mondta el a párt reakcióját, hanem egy Tea Party-s politikus is nyilatkozatot adott.

Ez nem éppen az egységesség üzenete volt, de a két beszéd (Paul Ryan mondta a hivatalos szöveget, Michele Bachmann pedig a Tea Party részéről szólalt meg) gyakorlatilag alig különbözött egymástól. Mindketten arról beszéltek, hogy Obama szerintük feleslegesen költött el sok százmilliárd dollárt a gazdaságélénkítés nevében, miközben munkahelyeket nem sikerült teremteni. Azt is elmondta mindkét politikus, hogy a demokraták egészségügyi reformját katasztrofálisnak tartják, és ezért vissza akarják vonni a törvényt.

Ez tehát inkább csak egy látszólagos törésnek tűnt, nem kellett azonban sokáig várni arra, hogy valódi tartalmi vita robbanjon ki a republikánusok között. Komoly kiadáscsökkentést követelnek, abban azonban nincs egyetértés, hogy ez érintse-e a hadsereget is (ahogy ezt a kormányzat javasolja). Sok republikánus szerint a nemzetbiztonsági területtől egy fillért sem szabad elvonni - főleg nem háború idején -, akadnak azonban olyanok, köztük Tea Party-sok is, akik szerint épp hogy a hatalmas hiány jelent védelmi kockázatot, ezért a Pentagon sem maradhat ki a megszorításokból.

Persze ez a vita sem olyan nagyon meglepő. A republikánus párt nagy, a legkülönfélébb nézetű emberek megférnek benne, úgyhogy ha a szimbólumként szolgáló elefántnak rajzolnának még néhány fejet, az teljesen rendben is lenne.