potus & co

“Itt nincsenek győztesek” - jelentette ki Barack Obama csütörtök délelőtt, amikor a kormányzati leállás körüli politikai helyzetet elemezte. Kedves volt tőle, hogy ezt mondta, de persze mindenki tudta, hogy ami történt, az hatalmas diadal volt általában a demokratáknak és személyesen neki is.

A republikánusok a padlón vannak, és a vérző orrukat törölgetik. Olyan megalázó vereséget szenvedtek, amilyenre ritkán látni példát.

A kormányzati hivatalokat újraindító és az adósságplafont felemelő megállapodásnak gyakorlatilag egyetlen olyan eleme sincs, amit eredményként tudnának felmutatni. Ők idézték elő a kormányzati leállást az egészségügyi reformmal kapcsolatos követeléseikkel. Először azt akarták, hogy megvonják a finanszírozásához szükséges forrásokat, majd később előálltak azzal, hogy ha ez nem lehetséges, akkor legalább halasszák el a reform fontosabb elemeit.

Egyik sem jött össze. A szerda esti megállapodásba csak annyi került bele, hogy ellenőrizni fogják, tényleg a rászorulók kapjanak állami támogatást az egészségbiztosítás kiterjesztését célzó reform keretében. Ez ugyanakkor nem jelent valódi változást, mert az ellenőrzés már eddig és része volt a reformnak.

Az egyetlen közvetlen előny talán az lehet a republikánusok számára, hogy most kénytelenek lesznek szembenézni a saját megosztottságukkal. Az elmúlt hetek ugyanis minden korábbinál nyilvánvalóbbá tették azt, hogy súlyos feszültség van a párton belül.

Ted Cruz (középen) és Mike Lee (balra). Szövetségesek a harcban - Forrás: AFP

A kormányzati leálláshoz vezető stratégiát a keményvonalas konzervatívok erőltették, élen Ted Cruz szenátorral. A szerintük a gazdaságnak súlyos károkat okozó egészségügyi reform megállítása számukra szent cél, és szerintük mindent alá kell rendelni ennek eléréséhez. A többi republikánus ugyan szintén ellenzi az Obamacare néven emlegetett törvényt, de tisztában voltak azzal, hogy a demokraták soha nem fognak belemenni a legfelsőbb bíróság által is alkotmányosnak ítélt reform visszavonásába. Néhányan nyilvánosan is tiltakoztak a Cruz-féle stratégia követése ellen, de végül többé-kevésbé egységesen támogatták ezt.

Ha előre látták a kudarcot, akkor miért mentek bele ebbe az utcába? Leginkább talán azért, mert mindennél jobban tartottak attól, hogy a nézetkülönbségek nyílt szakadáshoz vezetnek. Tudták, hogy ha nem mutatnak egységet, akkor eleve nincs is esélyük a szorosan összezáró demokratákkal szemben.

Sok képviselő és szenátor döntésébe nyilván belejátszott az is, hogy féltek attól, ha szembeszállnak a keményvonalas konzervatívokkal, akkor a következő választáson ez visszaüthet rájuk. A Cruzt és társait körülrajongó tea party mozgalom már több mérsékeltként számon tartott republikánus politikust kiütött a nyeregből az elmúlt néhány választáson.

Most persze már nyilvánvaló, hogy a republikánusok elszámították magukat. Az utóbbi hetekben rohamosan csökkent a népszerűségük, és rá kellett jönniük arra, hogy valahogy rendeziük kell ezt a mostanra nyílt belháborúvá fajult feszültséget.

“Erősebb vezetésre van szükségünk, valahogy vissza kell fogni ezeket a srácokat, akik azt hiszik, hogy ők tudják mindenre a megoldást” - mondta a Washington Postnak Trent Lott, a szenátusi republikánusok korábbi vezetője. Nem valószínű azonban, hogy a Lott által emlegetett srácok olyan könnyen hagyni fogják, hogy a sarokba állítsák őket. “Legyetek felpörögve. Fel fogjuk rázni a dolgokat 2014-ben” - szólította fel híveit a keményvonalas konzervatívok körében népszerű Sarah Palin korábbi alelnökjelölt, utalva a jövőre esedékes törvényhozási választásokra.

Egyik oldal sem fogja könnyen adni magát, így várhatóan senki nem mondhatja majd, hogy ennek a leszámolásnak nem lesz egyértelmű győztese és vesztese.

Már többször gondoltam rá a héten, hogy írni kellene az Occupy Wall Street mozgalom politikai jelentőségéről, de aztán mindig közbejött valami. A kezdetben a mainstream médiából kimaradó - de ezzel együtt és talán éppen emiatt a Facebook-bejegyzésekben és különböző blogokon nagy figyelmet kapó - tüntetések mostanra vezető témává váltak a nagy lapokban és csatornákon is. A kérdés pedig, amelyre a legtöbben a választ keresik, a következő: vajon ez a baloldal válasza a Tea Partyra?

Forrás: http://occupywallst.org/

Egyelőre úgy tűnik, hogy nem az, és ennek megvannak a maga nyilvánvaló okai. Az egyik az, hogy az Occupy Wall Street tüntetésein megjelenők ugyan - amennyire ez kivehető a beszámolókból - egyetértenek abban, hogy utálják az üzleti világot, és annak szereplőit tartják felelősnek az ország mostani válságáért, de ez az üzenet nem fordítható le olyan könnyen politikára, mint a Tea Partyé. Bár ők is egy elég színes és nehezen körülhatárolható társaság, de a legfőbb követeléseik viszonylag egyszerűen átültethetők akár konkrét törvényjavaslatokba is: meg kell vágni az állami kiadásokat, csökkenteni kell az adókat (vagy legalábbis semmiképp sem emelni), és le kell építeni a szerintük túlburjánzott szövetségi szabályozást.

Ezeket a követeléseket azóta magukévá is tették a törvényhozási republikánusok, főleg miután a tavalyi félidős választáson sok olyan újonc képviselő érkezett, akik a Tea Party támogatásával nyerték el mandátumukat. Ez a második nyilvánvaló különbség a Tea Party és az Occupy Wall Street között: előbbiek nem elégedtek meg azzal, hogy tüntetéseken hallatták a hangjukat, hanem szervezkedni kezdtek, és konkrét jelölési folyamatokat voltak képesek befolyásolni.

Olyan jól beágyazott politikusokat voltak képesek kiütni a nyeregből, mint az egyébként népszerű Charlie Christ floridai kormányzót, amikor tavaly megpróbált bekerülni a szövetségi szenátusba. Christ nem jutott túl az előválasztásokon, miután a Tea Party hívei felsorakoztak a nála konzervatívabb Marco Rubio mögött. És ő csak az egyik győzelmük volt a sok közül, a félidős választás eredményeként a képviselőházba közel 90 hozzá hasonló elveket valló politikus került be. Bár a republikánus frakció összesen 242 főből áll, de a Tea Partysok bizonyultak annyira erősnek, hogy lényegében az ő állhatatosságuknak az eredménye volt az, hogy a nyáron az adósságplafon körül kialakult harcban megfutamították a demokratákat és velük együtt Barack Obama elnököt.

A szervezettséggel függ össze a harmadik ok, amiért nem valószínű, hogy a New Yorkból indult, de már más nagyvárosokra is átterjedt tiltakozássorozat hasonló pályát fut be, mint a Tea Party. A konzervatív mozgalom erősségét ugyanis részben épp az adta, hogy bőkezű támogatói akadtak nagyvállalatok és tehetős üzletemberek körében (elég csak az itt is tárgyalt Koch-testvérekre utalni). Bár Soros György például már jelezte, hogy szimpatizál az Occupy Wall Street résztvevőivel, nehéz lenne elképzelni, hogy a mozgalom tárt karokkal fogadná a hozzá hasonló üzletemberek támogatását. Ha mégis ezt tennék, akkor minimum egy névváltoztatáson érdemes lenne elgondolkodniuk.

Az egyik nagyszerű dolog az amerikai kampányrendezvényeken az, hogy ilyenkor a leghatalmasabb politikusok sem feltétlenül tudják elkerülni a keményen kérdező – néha inkább kötekedő – választókat. Múlt héten ez történt Mitt Romney-val, hétfőn pedig magával az elnökkel, Barack Obamával.

Ahogy az a fenti videón is látható, Obamát épp sűrű kézfogások közepette szembesítette egy férfi és egy nő azzal, hogy alelnöke, Joe Biden állítólag terroristáknak nevezte a Tea Party nevű konzervatív mozgalom tagjait. A felvételen nem teljesen érthető a párbeszéd minden részlete, de annyi kiderül, Obama tagadja, hogy Biden ilyet mondott volna (az alelnök maga is tagadta azt a kiszivárgott információt, amely szerint ő kiejtette volna a terrorista szót egy zárt ajtók mögött zajló tanácskozáson, ahol szóba került a Tea Party-sok szerepe az adósságvitában), és a beszélgetést igyekezett átterelni arra, hogy a konzervatív republikánusoknak milyen felelősségük van a gazdasági bajok kezelésében, illetve annak nehézségeiben.

A szóváltás az Iowa állambeli Decorah városában zajlott. Ez volt az egyik állomása annak a háromnapos túrának, amelyet az elnök hétfőn indított. Bár hivatalosan nem a 2012-es kampány rendezvényeiről van szó, nehéz másként értelmezni ezeket a szerepléseket, főleg, miután az elnökválasztásra felsorakozott republikánus politikusok is sorra tartják a hasonló fórumokat.

Obama nem tervez bejelenteni semmilyen komolyabb programot ezen a körúton (állítólag szeptemberben áll elő valamilyen gazdasági csomaggal), az eddig elhangzottak alapján inkább arra használja a találkozásokat a választókkal, hogy bizonygassa saját igazát a republikánusokkal folytatott indulatos gazdasági vitákban. Az üzenet lényege most is az, mint az elmúlt hetekben: a republikánus képviselők képtelenek a kompromisszumra, pedig csak ez jelenthetne kiutat a nehéz helyzetből.

Kétséges, hogy Obama saját politikai gondjaira megoldást jelent-e ez a háromnapos buszos turné. Még az elnökhöz általában megértően viszonyuló lapok sem felejtették el felsorolni, milyen borús körülmények (lassuló gazdaság, az ország hitelbesorolásának leminősítése, vereség az adósságplafon felemelését kísérő harcban) között hagyta el Washingtont. A konzervatív Fox News műsorvezetője, Sean Hannity pedig frappánsan csak Rossz hír buszturné-nak nevezte el a körutat.

Csak röviden arról, hogy még tovább bonyolódik az adósságplafonos vita. Kedden a képviselőház republikánus frakciójának több tagja is elutasította ugyanis azt a javaslatot, amellyel John Boehner republikánus képviselőházi elnök állt elő. Egy részük azt mondja, hogy túl kevés kiadáscsökkentést tartalmaz, mások viszont azt mondják, hogy eleve nem is kellene felemelni az adósságplafont (ha ez így lesz, akkor az amerikai kormány nem tud majd hitelt felvenni, és nem tudja finanszírozni működését, így döntenie kell, hogy például épp a nyugdíjakat vagy a hitelkamatok fizetését állítja le).

Boehner javaslatának lényege, hogy ezermilliárd dollárral emelnék meg a plafont, amelyet egy 1200 milliárdos kiadáscsökkentés kísérne, de egy új bizottság jövőre újabb megszorításokra tenne javaslatot. Ezt utasítja el nemcsak a Fehér Ház és a törvényhozás demokrata tagjai, de - mint most kiderült - a republikánusok egy része is.

A tiltakozók jellemzően az úgynevezett Tea Party mozgalomhoz tartoznak, akik azzal kampányolva nyertek a tavaly novemberi választásokon, hogy keményvonalas költségvetési politikát fognak folytatni, és megállítják a szerintük féktelen költekezésbe kezdett Obama-kormányzatot. Most nyilvánvalóvá vált, hogy nemcsak Obamáéknak, hanem saját pártjuk vezetőinek is hajlandók nekimenni. A határidő augusztus 2-a, az amerikai pénzügyminisztérium szerint akkor éri el az adósságkorlátot a szövetségi kormány.

Középkorú, csinos, republikánus és harcias megszólalásairól ismert. Elsőre valószínűleg a legtöbb embernek Sarah Palin jut eszébe ennek hallatán, de nem ő az egyetlen amerikai politikus, akire illik ez a jellemzés. Itt van Michele Bachmann, aki már négy éve tagja a szövetségi képviselőháznak, ismertsége pedig folyamatosan nő, különösen mióta lebegteti indulását a 2012-es elnökválasztáson.

A CNN névtelen forrásra hivatkozva számolt be arról, hogy Bachmann egyre közelebb áll a hivatalos bejelentéshez, ő maga pedig úgy nyilatkozott a csatornának, hogy ez egy nagyon komoly döntés, amit meg kell fontolnia. Az biztos, hogyha beszáll, akkor azzal izgalmasabbá és színesebbé válik a verseny (amely, tegyük hozzá, igazából még meg sem kezdődött).

Bachmann a félidős választás napján - Forrás: facebook.com

A minnesotai politikus a konzervatív Tea Party mozgalom egyik nagy kedvence (egy hasonlóság Palinnel), és ő alakította meg a képviselőház Tea Party-frakcióját is. Nemcsak a költségvetési ügyekben konzervatív, hanem szociális kérdésekben is: egyik legkeményebb kritikusa a melegházasságnak és az abortusz engedélyezésének.

A republikánusok körében ugyanakkor nem éppen osztatlan a népszerűsége (még egy hasonlóság Palinnel). Ezt jól mutatta, hogy amikor a novemberi félidős választások után feljebb akart jutni a ranglétrán (a képviselőházi republikánusok negyedik legmagasabb tisztségét nézte ki magának), akkor visszapattant a vezetőség ellenállásán. Azt is rossz szemmel nézték többen, hogy az elnök szokásos State Of The Union beszédére külön nyilatkozatban reagált, miközben hagyományosan egyetlen politikus szokott válaszolni a párt részéről.

A bírálók számára ráadásul sokszor maga Bachmann is szolgál muníciókkal. Többször voltak szerencsétlen elszólásai (egy újabb hasonlóság Palinnel), legutóbb például az előválasztások szempontjából kulcsszerepet játszó New Hampshire-ben idézte tévesen egy 1775-ös nagy történelmi csatának a helyszínét. Az ilyen bakik persze sokáig kísérteni fogják, hívei számára azonban biztosan kedvesebben hangzanak harcias kijelentései, például amikor Barack Obama jelenlegi elnökről még a 2008-as kampányban azt mondta, hogy szerinte Amerika-ellenes nézetei vannak. Ha tényleg úgy dönt, hogy indul az elnökválasztási kampányban, akkor még sok ilyet hallhatunk tőle.