Középkorú, csinos, republikánus és harcias megszólalásairól ismert. Elsőre valószínűleg a legtöbb embernek Sarah Palin jut eszébe ennek hallatán, de nem ő az egyetlen amerikai politikus, akire illik ez a jellemzés. Itt van Michele Bachmann, aki már négy éve tagja a szövetségi képviselőháznak, ismertsége pedig folyamatosan nő, különösen mióta lebegteti indulását a 2012-es elnökválasztáson.

A CNN névtelen forrásra hivatkozva számolt be arról, hogy Bachmann egyre közelebb áll a hivatalos bejelentéshez, ő maga pedig úgy nyilatkozott a csatornának, hogy ez egy nagyon komoly döntés, amit meg kell fontolnia. Az biztos, hogyha beszáll, akkor azzal izgalmasabbá és színesebbé válik a verseny (amely, tegyük hozzá, igazából még meg sem kezdődött).


Bachmann a félidős választás napján - Forrás: facebook.com

A minnesotai politikus a konzervatív Tea Party mozgalom egyik nagy kedvence (egy hasonlóság Palinnel), és ő alakította meg a képviselőház Tea Party-frakcióját is. Nemcsak a költségvetési ügyekben konzervatív, hanem szociális kérdésekben is: egyik legkeményebb kritikusa a melegházasságnak és az abortusz engedélyezésének.

A republikánusok körében ugyanakkor nem éppen osztatlan a népszerűsége (még egy hasonlóság Palinnel). Ezt jól mutatta, hogy amikor a novemberi félidős választások után feljebb akart jutni a ranglétrán (a képviselőházi republikánusok negyedik legmagasabb tisztségét nézte ki magának), akkor visszapattant a vezetőség ellenállásán. Azt is rossz szemmel nézték többen, hogy az elnök szokásos State Of The Union beszédére külön nyilatkozatban reagált, miközben hagyományosan egyetlen politikus szokott válaszolni a párt részéről.

A bírálók számára ráadásul sokszor maga Bachmann is szolgál muníciókkal. Többször voltak szerencsétlen elszólásai (egy újabb hasonlóság Palinnel), legutóbb például az előválasztások szempontjából kulcsszerepet játszó New Hampshire-ben idézte tévesen egy 1775-ös nagy történelmi csatának a helyszínét. Az ilyen bakik persze sokáig kísérteni fogják, hívei számára azonban biztosan kedvesebben hangzanak harcias kijelentései, például amikor Barack Obama jelenlegi elnökről még a 2008-as kampányban azt mondta, hogy szerinte Amerika-ellenes nézetei vannak. Ha tényleg úgy dönt, hogy indul az elnökválasztási kampányban, akkor még sok ilyet hallhatunk tőle.