potus & co

Néhány hónappal ezelőtt részt vettem egy kommunikációs tréningen, aminek egyebek mellett megvolt az a hozadéka is, hogy végre találkoztam hús-vér lobbistákkal. Mindketten - egy nő és egy férfi - az egészségügyi üzletágban dolgoztak, és nagyjából tényleg olyanok is voltak, ahogy a lobbistákat el lehet képzelni. Kifogástalanul öltözködtek, magabiztosan viselkedtek, és a tréning részeként tartott prezentációikból azt szűrtem le, hogy nagyon jól értenek az érzelmi manipulációhoz. (Volt a kurzuson egy kormányzati alkalmazott is, aki szintén nagyon jól illett a róla és kollégáiról élő sztereotípiákhoz: lusta volt, de nagyszájú, és ő volt az egyetlen, aki a képzés végén rosszabbul kommunikált, mint az elején.)

Obama egykori munkatársainak megvannak az összeköttetéseik a Fehér Házban

A bemutatkozáskor a két lobbicéges alkalmazott viccelődve megjegyezte, hogy ők bizony a “gonosz lobbisták” közé tartoznak. Ez nyilvánvaló utalás volt arra, hogy a lobbizás nem feltétlenül a legjobban csengő nevű foglalkozás, és ez különösen igaz az elmúlt néhány évre. Barack Obama a 2008-as kampányában az egyik fő üzenet az volt, hogy az ő megválasztása véget vet majd a nemes célokat szolgáló politizálást megmérgező lobbicégek hatalmának. “Én azért vagyok benne ebben a versenyben, hogy megmondjam a washingtoni céges lobbistáknak azt, hogy vége van azoknak az időknek, amikor ők diktálták a napirendet” - fogalmazott Obama még jelöltként 2007-ben.

A megválasztása után ugyan még valóban próbált ügyelni arra, hogy távol tartsa az adminisztrációtól a lobbistákat, ez az igyekezet azonban mintha lanyhult volna mostanára. Május elején például a Fehér Ház megerősítette, hogy Obama egy korábbi iparági lobbistát, Tom Wheelert jelöli a médiahatósági feladatokat ellátó Federal Communications Commission élére.

Ez nem igazán passzolt a 2008-as kampányígéretekhez, ahogy az sem, amiről a Washington Post pénteken számolt be. A cikk szerint az Obama-adminisztráció több egykori munkatársa is lobbicégeknél kötött ki, amelyek nyilván azért vették fel őket, hogy kihasználják politikai kapcsolataikat.

Ez néha egészen érdekes szituációkat is eredményez. Hamarosan várható a kormányzati (konkrétan külügyminiszteri) döntés a Keystone XL nevű olajvezeték engedélyezéséről, amely körül hatalmas kampány folyik. Környezetvédő szervezetek tiltakoznak ellene, míg ipari szereplők támogatják a beruházást. A Fehér Ház szempontjából pikáns elem az, hogy négy egykori munkatársa (az elnöki stábból, illetve a kampánycsapatból) az ellenzők táborát erősíti (Bill Burton, Stephanie Cutter, Jim Papa és Paul Tewes), míg egy másik korábbi stábtag (Anita Dunn kommunikációs igazgató) cége az olajvezeték megvalósításán fáradozó vállalatnak is dolgozik.

Bár lehet, hogy ők nem úgy mutatkoznak be, mint az én tréninges ismerőseim, de végső soron ugyanúgy a “gonosz lobbisták” közé tartoznak ők is, mint azok, akikről olyan sok csúnyát lehetett hallani a sokak által inspirálónak tartott 2008-as kampányban.

Volt a 2012-es elnökválasztásnak egy viszonylag színes figurája. Michele Bachmann-nak hívták, és egy darabig úgy nézett ki, hogy még esélye is lehet arra, hogy közel kerüljön a Fehér Házhoz, de aztán viszonylag hamar kiszorult a pályáról. Most pedig úgy néz ki, hogy végleg leszámolhat a politikával.

Bachmann jelenleg az egyik minnesotai körzetet képviselő a kongresszusban, de szerda hajnalban bejelentette, hogy nem indul újra a székért a következő, 2014-ben esedékes választáson. Azzal magyarázta a döntését, hogy nyolc év bőven elég a képviselőségből (2006-ban került be a kongresszusba), és kijelentette, hogy a visszavonulásának semmiképp sem az az oka, hogy esetleg félne egy esetleges vereségtől.

Michele Bachmann nem indul újra 2014-ben - Forrás: AFP

A helyzet azonban az, hogy Bachmann nincs éppen túl jó formában. Bár egy erősen konzervatív körzetet képvisel, a legutóbbi választáson mégis sikerült megszorongatnia őt a demokrata jelöltnek, aki ráadásul már bejelentette, hogy újra megpróbálkozik a képviselői szék megszerzésével. További nehézséget jelentett számára az is, hogy kiderült, az FBI és egy kongresszusi etikai testület is vizsgálódni kezdett a legutóbbi kampányának gyanúsnak tűnő pénzügyei iránt.

Az eljárások az után kezdődtek, hogy egy egykori munkatársa panaszt tett a szövetségi választási bizottságnál, mert állítása szerint a kampánystáb több tagja szabálytalanul kapott fizetést. A panasz lényege, hogy olyan forrásokból kaptak pénzt, amelyeket nem lehetett volna a kampány munkatársainak fizetésére használni.

Bachmann távozása első ránézésre a republikánusok számára jelent gondot, de valójában inkább a demokratáknak okozhat fejfájást. A képviselő ugyanis már a kampányfinanszírozási problémák felszínre kerülése előtt is ideális ellenfélnek tűnt. Az internet tele van a valótlan állításairól, szerencsétlen elszólásairól szóló cikkekkel és videókkal (például amikor Elvis halálának évfordulóján kívánt neki boldog születésnapot). Ráadásul mivel egyike volt a konzervatív tea party leghangosabb figuráinak, így rajta keresztül nevetségessé (vagy éppen ijesztővé) lehetett tenni az egész mozgalmat.

Most azonban ennek vége, és új célpont után kell nézniük a demokratáknak.

Csendesnek ígérkezik ez az év választási szempontból. Bár már zajlik a készülődés nemcsak a 2014-es törvényhozási választásokra, hanem a 2016-os elnökválasztási küzdelemre is, idén sehol nem lesz komoly tétre menő, országos jelentőségű összecsapás a szavazóurnák felett.

Egy hely kivételével. Virginia ugyanis idén ősszel kormányzót választ, és a szavazás fontossága túlmutat az állam határain (lesz kormányzóválasztás New Jerseyben is, de ott szinte biztosra vehető Chris Christie mostani kormányzó újraválasztása). Virginiát jelenleg a republikánus Bob McDonnell irányítja, a tavalyi elnökválasztáson azonban a demokrata Barack Obama szerezte meg a szavazatok többségét. Az idei választás adhat némi jelzést arról, hogy milyen irányba mozdul tovább ez az egykor stabil republikánus hátországnak számító, most azonban már inkább a politikailag ingadozó kategóriába tartozó állam.

A hatályos virginiai szabályok szerint a kormányzói megbízatás csak egy ciklusra szól, így McDonnell nem indulhat újra. A demokraták jelöltje Terry McAuliffe, aki ugyan eddig elsősorban üzletemberként tevékenykedett, de szoros kapcsolata volt a politikával is. A Clinton-házaspár szoros szövetségeseként tartják számon, és egy ideig a demokraták országos pártszervezetét is irányította. McAuliffe már 2009-ben is megpróbálkozott a jelöltség megszerzésével, de akkor nem jött neki össze.

Terry McAuliffe a 2008-as kampányban Hillary Clintont segítette - Forrás: AFP

A republikánus oldalon a jelölt a jelenleg az államügyészi pozíciót betöltő Ken Cuccinelli, aki keményvonalas konzervatívként ismert, és már jelenlegi pozíciójában is nyíltan politizált (ez nem feltétlenül furcsa, Virginiában az államügyészt is választják, nem pedig kinevezik). Fellépett például a melegjogok kiterjesztése ellen, és egyike volt a Barack Obama által elfogadtatott egészségügyi reform legkeményebb bírlóinak. A szerinte alkotmányellenes törvényt a hatályba lépését követően azonnal megtámadta a bíróságon.

Cuccinelli országos hírnevet szerzett magának emellett azzal is, hogy megpróbálta semmissé nyilváníttatni azt a bírósági döntést, amely kimondta, hogy alkotmányellenes az anális szexet tiltó virginiai törvény. Az államügyész végül nem járt sikerrel, a bíróság elutasította a felülvizsgálatra szóló kérelmét.

A konzervatív üzenetre még inkább ráerősít az, hogy a virginiai republikánusok a kormányzóhelyettesi posztra egy olyan jelöltet találtak, aki még Cuccinellinél is harciasabb képviselője a konzervatív nézeteknek. A jelölt egy E. W. Jackson nevű fekete lelkész, aki a melegeket “nagyon beteg” és “perverz” embereknek nevezte, az abortusz engedélyezésének fenntartásáért küzdő Planned Parenthood nevű szervezetről pedig azt mondta, hogy károsabb, mint a Ku-klux-klan.

Az ehhez hasonló nyilatkozatokat nyilván nagy örömmel fogadja majd a republikánus párt konzervatív bázisa, de kétséges, hogy lehet-e ilyen üzenetekkel választást nyerni. A republikánus pártszervezetet korábban irányító Michael Steele például a Washington Postnak azt mondta, hogy a párttársai hitetlenkedve nézik a virginiai fejleményeket. “Ez talán a ‘101 módja annak, hogyan veszítsük el a választásokat?’ Olyan nyilatkozatokkal állnak elő, amik miatt mindenkinek magyarázkodnia kell. Ezzel nagyon sok energia és idő megy veszendőbe, miközben más dolgokat kellene csinálni a jelölt megismertetéséhez” - mondta Steele.

Cuccinelli 2009-ben, az államügyésszé választása után - Forrás: AFP

Ken Cuccinelli már jelezte, hogy inkább a saját kampányára szeretne koncentrálni, és nem akar foglalkozni a többi republikánus jelölt megnyilvánulásaival. Bár technikailag valóban egymástól független kampányt folytatnak a jelöltek (így előfordulhat az is, hogy a kormányzói és a helyettesi posztra különböző pártállású emberek kerülnek), de a demokraták nyilván mindent meg fognak tenni azért, hogy a választók szemében össze legyen kötve a két jelölt.

Tisztában vannak ugyanis azzal, hogy ezt a választást minden bizonnyal nem a politika szélső oldalairól, hanem középről lehet megnyerni. McAuliffe már meg is indult abba az irányba, amikor néhány nappal ezelőtt bejelentette, hogy változott a véleménye a partmenti olajfúrásokat illetően, és most már - hasonlóan a republikánusokhoz - támogatja annak engedélyezését.

A felmérések szerint egyelőre kiegyensúlyozottak az erőviszonyok, de persze novemberig még sok idő van hátra, és a közvélemény-kutatásokból azt is tudjuk, hogy a virginiaiak többségének egyelőre fogalma sincs arról, kik is versengenek a szavazatukért.

Egy fontos és várhatóan komoly következményekkel járó beszédet mondott csütörtökön Barack Obama. A gyakorlati része az volt, hogy a jövőben megfontoltabban alkalmazzák majd a drónokat, illetve hogy újabb erőfeszítéseket fog tenni a guantánamói fogolytábor bezárására. Ezeken az amúgy önmagukban is fontos elemeken is túlmutatott azonban az, hogy az elnök lényegében a George W. Bush által meghirdetett - és 2009 után hasonló intenzitással folytatott - terror elleni háborúnak ha nem is a végét, de minimum az áthangolását jelentette be.

Obama a nagy beszéd előtti pillanatban - Forrás: Fehér Ház

"Ennek a háborúnak, mint minden más háborúnak, véget kell érnie. Ezt tanácsolja a történelem. Ez az, amit a demokráciánk követel” - fogalmazott Obama, és beszélt arról is, hogy sem ő, sem más elnök nem tud olyan ígéretet tenni, hogy a terrorizmust sikerül tejesen legyőzni: "Soha nem leszünk képesek teljesen kitörölni a gonoszt egyes emberek szívéből, és nem tudunk kioltani minden, a társadalmunkra leselkedő veszélyt. De amit tehetünk - és amit muszáj megtennünk - az az, hogy felszámoljuk a közvetlen veszélyt jelentő hálózatokat, és próbáljuk megakadályozni, hogy hasonló csoportok színre lépjenek, miközben megőrizzük a saját szabadságunkat és az eszményeinket."

Obama bejelentései egyenes következményei az eddigi nemzetbiztonsági politikájának, amelynek középpontjában az iraki és az afganisztáni háborús szerepvállalások befejezése állt. Így nem is volt benne semmi meglepő, az azonban mindenképp szembetűnő volt, hogy az elmúlt hetek viharai után milyen könnyen visszarázódott a normális elnöki szerepbe.

Egy héttel ezelőtt még attól volt hangos a média és a politika, hogy milyen súlyos botrányok rázták meg Washingtont. Ez persze igaz is volt, hiszen már önmagában az elég kínos volt a kormányzat számára, hogy kiderült, az adóhivatal az ellenőrzései során kipécézte magának az adómentességi státusra jelentkező konzervatív szervezeteket. Ezt csak súlyosbította az, hogy a Fehér Ház további magyarázkodásra szorult Bengázi ügyében (bár ebben ha kicsit megkésve is, de viszonylag jól megvédte magát), valamint hogy fény derült az igazságügyi minisztérium szokatlanul kemény - és a bírálók szerint a sajtószabadságot veszélyeztető - módszereire a kormányzati kiszivárogtatás elleni küzdelemben.

Ezeknek az ügyeknek egyelőre nincs végük, még sokáig lehet majd hallani róluk itt Washingtonban. Egyelőre azonban nincs arra utaló információ, hogy az elnöknek vagy közvetlen környezetének direkt szerepe lett volna akár a problémás kormányzati eljárások elindításában, akár az azok esetleges eltussolására tett kísérletekben. A Fehér Ház ugyan a kezdeti tagadás után elismerte, hogy az adóhivatal ügyében zajló vizsgálatról (amely megállapította a szabálytalanságokat) már menet közben értesültek, de az elnökhöz állítólag nem jutott el az információ.

Ha itt megáll a történet, akkor Obama valószínűleg viszonylag gyorsan maga mögött tudhatja ezeket a botrányokat. Persze azok, akik eddig is bírálták, most még elszántabban fogják ezt tenni, de az elnök pozícióját ez nem feltétlenül fogja megingatni. Azzal ugyan számolnia kell, hogy a mostani beszéde után republikánusok a terror elleni küzdelem felpuhításával fogják vádolni (akadt olyan politikus, aki szerint Obama kapitulált a terroristák előtt), de ez a normális, botránymentes üzemmód része.

Úgy néz ki, Barack Obama sem kerülheti az újraválasztott elnökök sanyarú sorsát. Több elődjére is jellemző volt, hogy a második ciklusukat különböző súlyú botrányok árnyékolták be, és most őt is ez a veszély fenyegeti.

Ahogy az alábbi grafikán is végigkövethető, Ronald Reagannek ott volt az Irán-Kontra-ügy, Bill Clintonnak az emlékezetes Monica Lewinsky-affér, George W. Bush kezdettől fogva turbulens elnökségének egyik legkínosabb botránya (a törvénytelen lehallgatások) pedig szintén az újraválasztását követő évre esett.

A kis felhőkre kattintva megjelennek az ügyek részletei

Az első ciklusát különösebb politikai botrányok nélkül túlélő Barack Obamának most egyszerre három üggyel is meg kell birkóznia. Egyrészt ott van a tavalyi bengázi terrortámadás kormányzati kezelése, amely azért került ismét az előtérbe, mert a múlt héten kiszivárgott belső levelezés részletei szerint az első tájékoztató anyagokból külügyminisztériumi nyomásra kerültek ki olyan részletek, amelyek kínosak lehettek volna a Fehér Ház számára. Azóta az Obama-adminisztráció közzétette a teljes levélváltást, és ez ugyan árnyalta a képet (kiderült, hogy valószínűleg a külügyminisztériumi beavatkozás nélkül is kimaradtak volna a kényes részletek), de a republikánusok várhatóan tovább fognak rugózni a témán.

Politikailag sokkal károsabbnak tűnik az, hogy pénteken kiderült, az adóhatóság különlegesen szigorú elbánásban részesítette azokat a konzervatív szervezeteket, amelyek adómentességi státusra jelentkeztek. Hasonlóan nagy felháborodást váltott ki - különösen a nyilvánosság nagy részét uraló újságírói körökben - az, hogy hétfőn nyilvánosságra került az, hogy az igazságügyi minisztérium egy kiszivárogtatás forrása után nyomozva begyűjtötte az AP hírügynökség telefonhívási adatait.

A legerőteljesebb választ az adóhivatali botrányra adta Obama, aki pénzügyminisztere útján kirúgatta az adóhivatal egyébként is csak ideiglenes státusban lévő vezetőjét. A Fehér Ház próbálkozik ugyanakkor az AP-ügy elsimításával is, szerdán bejelentették ugyanis, hogy támogatják egy olyan törvény megalkotását, amely segítené az újságírókat a titkos forrásaik megőrzésében. Bengáziról eközben továbbra is az a hivatalos álláspont, hogy az egy felfújt ügy, és a demokraták szerint valójában a cél a 2016-os választás potenciális jelöltjének, Hillary Clintonnak a befeketítése, aki a támadás idején a külügyminisztériumot vezette.

Hatalmas nyomás nehezedik a Fehér Házra (még David Axelrod korábbi elnöki tanácsadó is azt nyilatkozta, hogy nem irigyli most egykori kollégáit), de nagy kérdés az, hogy mi lesz ezeknek az ügyeknek a kifutása. A legsúlyosabb következménye annak lenne, ha kiderülne, hogy az adóhivatali botrány szálai elvezetnek az elnökhöz, egyelőre azonban nincs semmilyen erre utaló információ. (Épp a Richard Nixon bukásához vezető Watergate-botrány után született olyan törvény, amely megtiltotta, hogy a Fehér Ház közvetlenül beavatkozzon az adóhivatal ügyeibe.) A Fehér Ház azt állítja, hogy az AP telefonadatainak bekéréséhez sem volt közük.

Ha nem kerülnek elő inkrimináló részletek, akkor a vihar viszonylag gyorsan elvonulhat, bár a konzervatívokkal való eddig is feszült viszonyt biztosan tovább fogják mérgezni ezek az epizódok. Ha pedig eldurvul a helyzet, akkor Obama vigasztalhatja magát azzal, hogy elődei is viszonylag ép bőrrel megúszták a botrányokat. Ronald Reagant ma a legnagyobb elnökök között emlegetik, Bill Clinton soha nem látott népszerűségnek örvend, és még George W. Bush megítélése is javult, mióta biciklizéssel és bizarr festmények készítésével tengeti a napjait.