Most már annyi javaslat van az adósságplafon emelésére, hogy talán a történet szereplői is elvesztették a fonalat. A Barack Obama elnökkel folytatott tárgyalásokról múlt pénteken kivonuló John Boehner képviselőházi elnök hétfőn egy olyan elképzeléssel állt elő, hogy legyen egy ezermilliárd dolláros plafonemelés, amelyet kísérjen egy 1200 milliárdos kiadáscsökkentés, majd üljön össze egy kétpárti bizottság, amely jövőre készítsen egy tervet egy további 1600-1800 milliárdos megtakarításra.

Ha ez átmegy a törvényhozáson, és az elnök is aláírja, akkor ez azt jelentené, hogy 2012-ben újra le kell majd játszani ugyanezt a meccset, a plafon ezermilliárdos megemelése ugyanis nagyjából egy évre lenne elegendő.

És itt jönnek számításba érdekes politikai szempontok. Obama arra törekedett, hogy egy nagyszabású, tíz évre szóló költségvetési programot fogadjanak el, és ha ez összejött volna, egy komoly fegyverténnyel a kezében indult volna neki a jövő évi elnökválasztásnak. Most ez valószínűleg nem fog neki sikerülni, és miután a republikánusok telekürtölték a médiát azzal, hogy igazából az ő csökönyössége miatt vallottak kudarcot a tárgyalások (a Fehér Háznak persze más verziója van a történtekről), még az is lehet, hogy vesztesként fog kijönni az egész vitából.

Ha azonban a 2012-es választások szempontjából vizsgáljuk a mostani történéseket, akkor lehet, hogy nem történik más, mint hogy a republikánusok szépen belesétálnak egy saját maguk által felállított csapdába. Legalábbis ez a konzervatív publicista, David Frum gondolatmenetének lényege, aki szerint saját magukkal tolnak ki a republikánusok, ha megteszik azt a szívességet a demokratáknak, hogy a jövő évi kampány központi témájává nem a munkahelyteremtést, hanem a megszorításokat teszik.

Ebben az esetben ugyanis nemcsak elvi szinten kell majd kiállniuk a valóban nemes gondolatnak tűnő kiadáscsökkentés mellett, hanem válaszolniuk kell majd olyan gyakorlati kérdésekre is, hogy mi lesz az állami nyugdíjjal vagy az idősek egészségügyi ellátásával. Ezeknek a népszerűnek is mondható állami programoknak hagyományosan a demokraták a védelmezői, így biztos kapnak majd az alkalmon, hogy a republikánusokat könyörtelen kapitalistáknak állítsák be, akik semmibe veszik a kisemberek érdekeit, és nem számít nekik semmi a magánrepülőkkel repkedő milliárdosok érdekeinek védelmén kívül.

Nem mondom, hogy pont ez a forgatókönyv fog bekövetkezni (és természetesen a címben feltett kérdés is hatalmas túlzás), de az biztos, hogy a most egymásnak feszülő politikusoknak legalább annyira jár az eszükben 2012, mint az a bizonyos augusztus másodika.