Az elnökválasztási kampányoknak hagyományosan része a jelöltek egészségügyi állapotának firtatása, ez a mostani epizód azonban mintha egy kicsit korai lenne. Még az előválasztásoktól is messze vagyunk, a republikánus jelöltségre pályázó Michele Bachmann mégis azzal töltötte az elmúlt néhány napot, hogy a fejfájásáról magyarázkodott.

A Daily Caller című - több más újság által is konverzatívnak minősített - híroldal számolt be először arról, hogy Bachmannt több esetben is akadályozták munkájában migrénes rohamok. Több ilyen epizódot a Politico számára is megerősítettek különböző névtelen források. 2006-ban a képviselői kampányát kellett félfüggesztenie egy hétre, 2010 júliusában pedig több képviselőházi szavazást hagyott ki erős fejfájása miatt. Tavaly októberben pedig egy adománygyűjtő rendezvényen lett rosszul, és elvonult a házigazda egyik szobájába lefeküdni.

A sztori végigfutott az amerikai sajtón, és már Bachmann egyik riválisa, a szintén minnesotai Tim Pawlenty egykori kormányzó is megfogalmazott burkolt kritikát. Amikor megkérdezték Bachmann migrénjéről, akkor azt mondta, hogy ez alapvetően orvosi kérdés, de hozzátette, hogy “a jelölteknek tudniuk kell demonstrálni, hogy képesek a munka teljes elvégzésére, minden időben”.

Bachmann egy keddi rendezvényen elismerte, hogy migréntől szenved, és hogy emiatt gyógyszert szed, de tagadta, hogy ez akadályozná a munkában. Szerdán pedig a politikus közzétette a képviselőház orvosának levelét, amely szerint rendszertelen időközönként migrénje van, de különböző gyógyszerekkel ezt kontrollálni tudja.

Furcsa módon Bachmann talán még örülhet is annak, hogy a fejfájásával ilyen hosszan és ilyen széles körben foglalkoztak. Ez ugyanis azt jelzi, hogy a Tea Party konzervatív mozgalom egyik kedvenceként számon tartott, harcias nyilatkozatairól ismert jelöltet egyre komolyabban veszik a riválisai és az újságírók is. Ezt tükrözik a felmérések is, sőt, egy friss - igaz, demokrata kötődésű cég által készített - kutatás szerint Bachmann támogatottsága a legnagyobb (21 százalék) országos szinten a republikánus indulók között.