potus & co

Júniusban New Hampshire-ben még mindenki nagyon barátságos volt, és legfeljebb a helyszínen nem tartózkodó Barack Obamát támadták. Azóta nem volt televíziós vita az elnökválasztásra felsorakozott republikánus politikusok között, egészen csütörtök estig, amikor Iowa államban ismét kiálltak a nyilvánosság elé, és itt már nem voltak olyan simulékonyak egymással.

A két minnesotai, Michele Bachmann és Tim Pawlenty legalábbis szabályosan egymásnak rontott. Mint a fenti videóból is kiderül, Bachmann azzal vádolta Pawlentyt, hogy minnesotai kormányzóként olyan kezdeményezéseket támogatott, amelyek a demokratákhoz állnak közel (például a klímaváltozás elleni fellépést a kibocsátáskvóták kereskedelmével). Pawlenty erre reagálva lényegében hazugsággal vádolta meg Bachmannt, aki szerinte nemcsak róla állít valótlanságokat, hanem eltúlozza saját eredményeit is.

A kampány előrehaladtával várható volt, hogy előjönnek ilyen konfliktusok. Nem elég az, ha Obamát támadják, mert előbb a saját párttársaikat kell legyőzniük ahhoz, hogy egyáltalán eljussanak oda, hogy szembeszálljanak vele a 2012-es elnökválasztáson. Pawlenty számára különösen fontos, hogy megmutassa magát, mert a korai kampánykezdés ellenére gyengén áll a felmérések szerint, és épp Bachmann az, aki meglepően nagy támogatottsággal bír.

Szombaton lesz egy szimpátiaszavazás is Iowa államban - ahol az előválasztás is elindul jövő év elején -, és ugyan az eredménynek csak szimbolikus jelentősége lesz, ha Pawlenty leszerepel, akkor még egy okot ad a választóknak arra, hogy továbbra is átnézzenek rajta.

Az elnökválasztási kampányoknak hagyományosan része a jelöltek egészségügyi állapotának firtatása, ez a mostani epizód azonban mintha egy kicsit korai lenne. Még az előválasztásoktól is messze vagyunk, a republikánus jelöltségre pályázó Michele Bachmann mégis azzal töltötte az elmúlt néhány napot, hogy a fejfájásáról magyarázkodott.

A Daily Caller című - több más újság által is konverzatívnak minősített - híroldal számolt be először arról, hogy Bachmannt több esetben is akadályozták munkájában migrénes rohamok. Több ilyen epizódot a Politico számára is megerősítettek különböző névtelen források. 2006-ban a képviselői kampányát kellett félfüggesztenie egy hétre, 2010 júliusában pedig több képviselőházi szavazást hagyott ki erős fejfájása miatt. Tavaly októberben pedig egy adománygyűjtő rendezvényen lett rosszul, és elvonult a házigazda egyik szobájába lefeküdni.

A sztori végigfutott az amerikai sajtón, és már Bachmann egyik riválisa, a szintén minnesotai Tim Pawlenty egykori kormányzó is megfogalmazott burkolt kritikát. Amikor megkérdezték Bachmann migrénjéről, akkor azt mondta, hogy ez alapvetően orvosi kérdés, de hozzátette, hogy “a jelölteknek tudniuk kell demonstrálni, hogy képesek a munka teljes elvégzésére, minden időben”.

Bachmann egy keddi rendezvényen elismerte, hogy migréntől szenved, és hogy emiatt gyógyszert szed, de tagadta, hogy ez akadályozná a munkában. Szerdán pedig a politikus közzétette a képviselőház orvosának levelét, amely szerint rendszertelen időközönként migrénje van, de különböző gyógyszerekkel ezt kontrollálni tudja.

Furcsa módon Bachmann talán még örülhet is annak, hogy a fejfájásával ilyen hosszan és ilyen széles körben foglalkoztak. Ez ugyanis azt jelzi, hogy a Tea Party konzervatív mozgalom egyik kedvenceként számon tartott, harcias nyilatkozatairól ismert jelöltet egyre komolyabban veszik a riválisai és az újságírók is. Ezt tükrözik a felmérések is, sőt, egy friss - igaz, demokrata kötődésű cég által készített - kutatás szerint Bachmann támogatottsága a legnagyobb (21 százalék) országos szinten a republikánus indulók között.

Már az első kérdés megadta az alaphangot: Hogyan fognak munkahelyeket teremteni? Egy New Hampshire-i lakos kérdezte ezt attól a hét republikánus politikustól, akik részt vettek az első igazán komoly elnökválasztási tévévitán helyi idő szerint hétfőn este. Név szerint: Mitt Romney egykori massachusestts-i kormányzó, Tim Pawlenty egykori minnesotai kormányzó, Michele Bachmann képviselő Minnesotából, Newt Gingrich egykori képviselőházi elnök, Ron Paul képviselő Texasból, Rick Santorum korábbi szenátor Pennsylvaniából, Herman Cain egykori üzletember.

Jó eséllyel közülük fog kikerülni az, aki a jövő novemberben esedékes elnökválasztáson szembeszáll Barack Obamával. Igaz, nem volt ott a tévévitán Jon Huntsman korábbi pekingi nagykövet, aki minden bizonnyal hamarosan hivatalosan is elindítja a kampányát, és mivel az előválasztások csak jövő év elején kezdődnek, elvileg még bárki beszállhat közben. Ehhez hasonló vitából is lesz még jó néhány a következő egy évben.

Pörgős vita volt -  Fotó: Cnn.com

A felmérések szerint az amerikaiak többségét foglalkoztató nyitó kérdésre nagyjából hasonló válaszokat adtak mindannyian: alacsonyabb adók, kisebb bürokrácia és visszafogottabb szabályozás. Szerintük a kormány hatáskörét és szerepét csökkenteni kell, és nagyobb szabadságot kell adni a vállalkozásoknak és állampolgároknak. Abban is egyetértettek, hogy Barack Obama rossz irányba viszi az országot, és nemcsak hogy nem találja a megfelelő válaszokat a nagy gazdasági kihívásokra, de politikájával még rosszabbá teszi a helyzetet. “Nem Obama okozta a válságot, de még rosszabbá tette” - jelentette ki például Mitt Romney.

A nagy egyetértésben fel sem tűnhetett, hogy ezek a politikusok igazából egymás ellenfelei a republikánus elnökjelöltségért folyó küzdelemben. A felmérések szerint a legnagyobb támogatottsággal (és legkomolyabb szervezeti háttérrel) Mitt Romney rendelkezik, és a korábbi kampányok alapján nem lett volna meglepő, ha a többiek odaszurkálnak neki. Ilyen azonban nem történt, a vitázók nagyon udvariasan viselkedtek egymással, és egy embert támadtak: a már említett Barack Obamát.

Egyetlen feszültebb pillanat volt, az is csak a CNN kitartóan kérdező műsorvezetőjének, John Kingnek volt köszönhető. King emlékeztetett rá, hogy Pawlenty korábban a demokraták által elfogadott, a republikánusok által keményen bírált egészségügyi reformot Obamney-care-nek nevezte. Ez utalás arra, hogy Massachusetts kormányzójaként Mitt Romney egy hasonló egészségügyi törvényt fogadtatott el, mint az Obama-féle reform (mindkettőnek központi eleme, hogy kötelezővé teszi az egészségügyi biztosítás megkötését). Pawlenty először mellébeszélt, majd csak King sokadszori kérdésére válaszolta azt (láthatóan kicsit elkomorult arccal), hogy azért használta az Obamney szót, mert maga az elnök beszélt arról, hogy a massachusettsi törvényt mintának tekintette.

Nem ugrott rá senki arra a lehetőségre sem, amikor elhangzott az a kérdés, hogy továbbra is kampánytémának tekintik-e azt, hogy Romney a politikai pályája során változtatta álláspontját abortusz-ügyben (korábban liberálisabb nézeteket vallott, a 2008-as elnökválasztási kampányra viszont áttért a konzervatív térfélre). “Case closed”, vagyis “az ügy lezárva” - hangzott a válasz a többi jelölttől, amit Romney minden bizonnyal nagy megkönnyebbüléssel nyugtázott magában.

A nagy egyetértés közben abban volt egy kis vita a jelöltek között, hogy mihez kezdjenek a Medicare-rel, az időseknek nyújtott állami egészségügyi ellátással, amely minden számítás szerint fenntarthatatlan hosszú távon. Van egy republikánus terv ennek rendezésére, amely komoly megszorításokat vezetne be. Newt Gingrich megismételve egy korábbi nyilatkozatát közölte, hogy szerinte le kell lassítani ennek a vitáját, mert másképp nem lehet megnyerni ezekhez a fájdalmas intézkedésekhez a lakosságot. Herman Cain viszont azt mondta, akkora az adósság, hogy sürgős megoldásra van szükség, nem szabad várni.

Volt némi nézetkülönbség arról is, hogy a jelöltek támogatnának-e egy olyan alkotmánykiegészítést, amely tiltaná az azonos neműek házasságát. A hét résztvevő közül öten igennel válaszoltak, Ron Paul viszont azt mondta, hogy a kormánynak semmi köze a házasságokhoz, Herman Cain pedig úgy érvelt, hogy az egyes államoknak a joga eldönteni ezt a kérdést (jelenleg is ez a helyzet).

Nehéz megmondani, hogy volt-e igazi nyertese ennek a vitának. Vesztese talán nem volt, mert komoly hibát nem követett el senki, bár feltűnő, hogy Romney minden tapasztalata ellenére mennyire mereven, gépiesen viselkedik továbbra is vitahelyzetekben. (A szervezők-műsorvezetők dicséretére legyen mondva, dinamikus volt a műsor, sok személyre szabott kérdéssel, visszakérdezéssel.) Magabiztosan és összeszedetten viselkedett viszont Newt Gingrich, annak ellenére, hogy épp a napokban omlott össze a kampányszervezete. A radikálisan libertariánus nézeteket valló Ron Paul hozta a formáját, és helytállt a mezőnyben a legkevesebb politikai tapasztalattal rendelkező Herman Cain is, akinek talán a legfrappánsabb volt a bemutatkozása is: “Nem politikus vagyok, hanem egy problémamegoldó.”

Ez a hét a Közel-Kelet jegyében telik Barack Obama számára. Kedden járt nála a jordán király, csütörtökön mondott egy nagy beszédet a térség helyzetéről, pénteken találkozik Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel, vasárnap pedig felszólal az amerikai zsidók befolyásos lobbiszervezete, az American Israel Public Affairs Committee (AIPAC) ülésén. Érdekes lesz figyelni, hogyan fogadják majd ezen az utóbbi rendezvényen, a csütörtöki beszédre adott első izraeli reakció ugyanis nagyon heves volt.

Obama azzal állt elő, hogy az izraeli-palesztin békét csak úgy lehet megteremteni, ha az 1967-es háború előtti állapotoknak megfelelően hozzák létre a palesztin államot. Mintegy 300 ezer zsidó él olyan telepeken, amelyeket a háború után hoztak létre, nekik most el kellene költözniük. Netanjahu ezért elfogadhatatlannak tartja az amerikai elnök elképzelését, és még a találkozójuk előtt közleményben tiltakozott ellene.

Obama és Netanjahu gy 2008-as fotón - Forrás: flickr.com/photos/barackobamadotcom

Nemcsak az izraeli kormány támadt azonban neki Obamának, hanem republikánus politikusok is. A képviselőház republikánus többségét vezető Eric Cantor (pártjának legmagasabb rangot viselő zsidó politikusa) szerint az elnök árt a béke lehetőségének azzal, hogy folyton egyenlőségjelet tesz a palesztinok és az izraeliek között abban, hogy mennyire felelősek a konfliktusért.

Megszólaltak a 2012-es elnökjelöltségre pályázó aspiránsok közül is ketten. Mitt Romney szerint Obama cserbenhagyta Izraelt, és egyúttal aláásta alkupozícióját a béketárgyalási folyamatban. Tim Pawlenty veszélyesnek és elhibázottnak nevezte az 1967-es háború előtti állapothoz való visszatérés követelését.

Kérdés, hogy milyen következményei lesznek ennek a vitának az amerikai belpolitikában. A demokraták hagyományosan népszerűbbek a zsidó szavazók - és a köztük lévő bőkezű támogatók - körében. A Wall Street Journal által idézettexit poll adatok szerint 2008-ban a zsidó szavazók 78 százaléka támogatta Obamát, ami még egy kis ugrást is jelentett 2004-hez képest, amikor 74 százalékuk szavazott az akkori jelöltre, John Kerryre. (A képhez hozzátartozik, hogy az összes választó mintegy 2 százalékát teszik ki.)

Obama elnöksége azonban változást hozott a mindig is rendkívül szoros izraeli-amerikai viszonyban. Barátibb hangon szól a Közel-Kelet muszlim országaihoz, és közben felszólította Izraelt, hogy állítsa le a telepek építését a megszállt területeken. Izrael ezt visszautasította, aminek látványos következményei lettek: amikor Netanjahu tavaly Washingtonba látogatott, megtagadták tőle az ilyenkor szokásos közös fotót, és Obama állítólag az egyik tárgyalásról is idő előtt távozott.

Ezeket a fejleményeket látva a republikánusok úgy érezhetik, hogy eljött az ő idejük, és magukhoz édesgethetik az értékes szavazói tábort. Ezt az érzetüket erősítheti, hogy már a csütörtöki beszéd előtt akadtak olyan demokrata párti zsidó adományozók, akik jelezték, aggasztja őket Obama Izrael-politikája, és külön figyelmeztették az elnök kampánystábját, hogy kezeljék ezt a helyzetet.

Az egyik ilyen próbálkozás az AIPAC-nél tervezett látogatás lesz. Ez a szervezet ugyanakkor közismert arról, hogy szinte feltétlenül támogatja a mindenkori izraeli kormányt, így kérdéses, hogy mennyire tudja meggyőzni őket saját igazáról Obama. Igaz, az AIPAC állítólag folyamatosan veszít a befolyásából, míg a 2008-ban alapított J Street nevű szervezet ereje egyre nő. Így ha az AIPAC-nél nem jár sikerrel Obama, még mindig elmehet majd hozzájuk. Ott biztos örömmel fogadják majd, a J Street ugyanis már csütörtökön jelezte, egyetértenek Obama beszédének tartalmával.

A 2012-es elnökválasztásra nehézkesen felsorakozó republikánus mezőnyről olvasgatva egyre többször futok bele egy másik évszámba: 2016-ba. Többek szerint ugyanis vannak, akik már igazából ezt szem előtt tartva alakítják stratégiájukat és hozzák meg döntéseiket. Bár az amerikai politikai élet néha tényleg úgy tűnik, mintha az egész egy soha véget nem érő elnökválasztási kampány lenne, de azért innen 2011-ből nézve egy kicsit mégis túlzásnak tűnik az, hogy bárki is azzal foglalkozzon, hogy 2016-ra pozicionálja magát.

Ha azonban jobban belegondolunk, van benne ráció. Barack Obamának ugyan van sok gyengesége - ezek leginkább a gazdaság állapotával függnek össze, ahogy arról itt és máshol is mindenki sokat olvashatott -, de mégiscsak ő az a politikus, aki az elmúlt évtizedek egyik legprofibb politikai kampányának volt a főszereplője három évvel ezelőtt. Akkor rekordot döntöttek a begyűjtött adományokkal, és Obama a végtelenül hosszú előválasztási küzdelem ellenére is teli kasszával fordult rá a szavazás előtti utolsó hetekre (elég csak felidézni azt a példátlan húzást, amikor főműsoridőben vásárolt fél órát a nagy tévéhálózatokon).

Az akkori csapat gyakorlatilag ugyanabban a felállásban már dolgozik most is, ezúttal azonban nem kell majd költeniük az előválasztásokra, miután nem várható, hogy Obamának komoly kihívója lesz a demokrata párton belül. A republikánusoknál eközben nyitott a verseny, így az indulóknak előbb a jelöltség megszerzéséért folytatott - minden bizonnyal meglehetősen költséges - kampányra kell koncentrálniuk.

Nem csoda, hogy ezek után vannak olyan republikánusok, akik már most inkább 2016-ra kacsintgatnak, amikor egy újabb Obama-ciklus után kedvezőbb körülmények várhatnak rájuk. Miután Obama az alkotmányos kötöttség miatt nem indulhatna újra két ciklus után, így a demokratáknál várhatóan nyitott lesz a pálya, már csak azért is, mert nem valószínű, hogy Joe Biden alelnök megpróbálkozna az indulással. Biden akkor már 74 éves lesz, ráadásul már kétszer is nekifutott - 1988-ban és legutóbb épp 2008-ban - az elnökválasztási kampánnak, nem túl sok sikerrel.

Vannak aztán olyan tényezők is, amelyek szerint ritka, hogy két ciklus után meg tudja tartani egy párt a Fehér Házat, illetve hogy a jelenlegi republikánus mezőny is tele van olyan politikusokkal - például Tim Pawlenty vagy Jon Hunstman -, akik 2016-ban a korukat és politikai pályájukat tekintve talán még inkább erejük teljében lesznek, mint most. Persze - csak hogy a fenti, nagyon leegyszerűsített képletet a végére azért egy kicsit megbonyolítsam - sok múlik majd azon is, hogy mit csinálnak majd a most induló politikai játszmákban, amelyekben a legfontosabb évszám azért továbbra is 2012 marad.