Már a kezdés is zavaros volt, így számítani lehetett rá, hogy ez a probléma még kísérteni fogja az elnököt. A líbiai katonai beavatkozásról van szó, amely miatt már a márciusi indításkor is sokan kritizálták Obamát. Azt mondták - demokraták és republikánusok egyaránt voltak köztük -, hogy nem lehet tudni, mi is egyáltalán a célja az akciónak, ráadásul többeknél már pusztán annak a gondolata kicsapta a biztosítékot, hogy a súlyos gazdasági gondokkal küszködő, de közben a drága afganisztáni háborút vívó ország hajlandó beszállni egy újabb katonai konfliktusba.

A líbiai helyzet állóháborúvá válásával együtt elcsendesedtek (vagy csak kikerültek az új sztorikra átcsúszó médiából) a konkrét küldetést bíráló hangok, viszont kialakult egy ezzel összefüggő, de más jellegű konfliktus. Az 1973-as háborús jogkörökről szóló határozat szerint a kongresszusi felhatalmazás nélkül ellenséges terepre irányuló katonai bevetéseket az elnöknek legkésőbb 60 nappal az után le kell állítania, hogy a törvényhozást értesítette. A vita most azon folyik, hogy vajon a líbiai akció ellenséges terepre való behatolást jelent-e: a képviselőház sok republikánus és demokrata tagja azt mondja, hogy igen, a Fehér Ház azt mondja, hogy nem. Ha az előbbieknek van igaza, akkor Obama május 20-a óta folyamatos törvénysértést követ el.

A képviselőház elé pénteken két ezzel összefüggő határozat is került. Az egyik - amelyet John Kerry demokrata és John McCain republikánus szenátor jegyez - arról szól, hogy a törvényhozás felhatalmazást ad a líbiai akcióhoz. A képviselőház ezt egyértelműen elutasította, és nemcsak a republikánus többség szavazott nemmel, hanem 70 demokrata képviselő is csatlakozott hozzájuk (a 192 jelenlévő demokrata közül). A másik határozat gyakorlatilag épp a Kerry-McCain-féle határozat ellenpárja: ez megtiltaná a támadó jellegű katonai akciók finanszírozását Líbiában, és legfeljebb a hírszerzési, megfigyelési és különböző technikai (például levegőben való tankolás) műveleteket tenné lehetővé.

A várakozásokkal ellentétben a képviselőház ezt sem fogadta el, de több mint harminc demokrata is igennel szavazott. Így Obamának attól egyelőre nem kell tartania, hogy ellehetetlenítik az általa elrendelt katonai műveletet, de a demokrata politikusok tömeges szembefordulása az elnökkel minden bizonnyal elgondolkodtatja azért a Fehér Házat.

A törvényhozási epizód jelentőségét felnagyítja az is, hogy a napokban épp felerősödött az az amúgy a háttérben szinte folyamatosan zsizsegő vita, hogy vajon az Egyesült Államok mennyire vállaljon szerepet a világ különböző pontjain zajló konfliktusok rendezésében. Az apropót a múlt heti republikánus elnökjelölti vita adta, ahol több résztvevő az afganisztáni szerepvállalás gyors lezárását, a katonák hazahozatalát sürgette. A 2008-as jelölt, John McCain erre azt reagálta, nagyon szomorúnak tartja, hogy a republikánus pártban kezd megerősödni az izolacionista vonal, mire viszont többen azzal vágtak vissza, hogy ez azért durva általánosítás, és nem kellene egy néhány perces vitarészletből ilyen messzemenő következtetéseket levonni.

A vitát tovább gördítette az, hogy Obama szerdán bejelentette, jövő szeptemberig kivonnak 32 ezer amerikai katonát Afganisztánból, ezzel nagyjából egyharmadával csökkentve az ottani haderő létszámát. A döntés ellen tiltakozó McCaint talán megnyugtatta az, hogy az elnökjelöltségre pályázó egyik induló, Tim Pawlenty is bírálta és elsietettnek nevezte a csapatkivonást, a legnagyobb támogatottsággal rendelkező aspiráns, Mitt Romney pedig szintén kifejezte kétkedését (bár nála nem volt egyértelmű a bírálat, mert szerinte is haza kell hozni a katonákat, de szerinte a menetrendnek a helyzettől kell függnie).

Az mindenesetre látszik a felmérésekből, hogy az afganisztáni szerepvállalás egyre népszerűtlenebb, és Oszama bin Laden megölése után sok amerikai értelmetlennek is tartja. Az ország súlyos eladósodottságát és a vészes gazdasági helyzetet látva pedig biztosan sokan egyetértenek Obamának azzal a szerdai - az izolacionisták érvei rímelő - mondatával, hogy egy évtized óriási háborús költekezése után “ideje van annak, hogy itthon koncentráljunk az országépítésre”.