potus & co

A CPAC elnevezésű (Conservative Political Action Conference) gyűlés minden évben fontos eseménynek számít az amerikai politikában, de idén ez most különösen így van. Február 10. és 12. között mintegy tízezren gyűlnek össze az amerikai konzervatív szervezetek találkozóján, amelyen beszédet mond több olyan politikus is, akik várhatóan harcba szállnak a republikánus elnökjelöltség megszerzéséért a 2012-es választáson. Mivel jövő ilyenkor már javában tudni lehet majd az aspiránsokat, így az idei CPAC egyfajta seregszemleként is felfogható, ráadásul a hagyománynak amúgy is része egy véleménnyilvánító szavazás (úgynevezett straw poll) is a felszólaló politikusokról.

Ez a szavazás nem bír különösebb jelentőséggel (tavaly például a keményvonalas libertariánus Ron Paul nyerte, aki ugyan markáns szereplője volt a 2008-as kampánynak, de valódi esélye nem volt a nyerésre), a győztes viszont legalább biztosan a hírek élére kerül egy rövid időre. Az elnökjelöltségre várhatóan pályázó felszólalók között van Mitt Romney (aki már 2008-ban is elindult), Newt Gingrich (a képviselőház vezetője a Clinton-érában), Haley Barbour (Mississippi állam kormányzója), Tim Pawlenty (Minnesota korábbi kormányzója) és Mitch Daniels (Indiana állam kormányzója). Legalább annyira érdekes azonban az is, hogy ki az, aki nem megy el: sem Sarah Palin, sem Mike Huckabee nem lesz ott, pedig mindketten a republikánus párt konzervatív szárnyához tartoznak, és a 2012-es kampány lehetséges résztvevőiként tartják őket számon.

Mintegy tízezren vesznek részt a gyűlésen - Forrás: facebook.com/cpac

Bár Palin és Huckabee is zsúfolt naptárára hivatkozva mondta le a részvételt, a gyűlést tartalmi kérdések is beárnyékolják. Több szervezet is bojkottot hirdetett, miután kiderült, hogy a GOProud nevű republikánus meleg mozgalom is részt vesz a rendezvényen. Ez jelzi, hogy még a konzervatív tábor sem egységes, pedig ez is csak egy - igaz, nagyon meghatározó - csoportja a republikánus pártnak. Ez persze nem újdonság, mindig is máshova helyezték a hangsúlyt az úgynevezett szociális konzervatívok (számukra az abortusz és a házasság tartoznak a fő kérdések közé) és a gazdasági konzervatívok (akiknek a kormányzati szerep minimalizálása a legfontosabb).

Eközben a képviselőházban épp most küszködnek a republikánus párt vezetői azzal, hogy valahogy egyben tartsák hatalmasra nőtt frakciójukat. Két napon belül egymás után kétszer fordult elő, hogy John Boehner házelnöknek és Eric Cantor frakcióvezetőnek nem sikerült biztosítania a republikánus támogatást két olyan szavazáshoz, amelyeket amúgy mindenki puszta formalitásnak tekintett. Boehnerék erre azzal reagáltak, hogy “nem lehetnek minden nap tökéletesek”, illetve hogy még csak most szoknak bele a többségi szerepbe.

Az is nyilvánvaló ugyanakkor, hogy komoly tartalmi kérdésekben is vannak feszültségek a frakción belül, a tavaly novemberben a konzervatív Tea Party támogatásával megválasztott képviselők ugyanis nem hajlandók engedni az általuk legfontosabbnak tartott költségvetési megszorításokból, és tiltakoznak minden olyan lépés ellen, amely felvizezné az erre vonatkozó célokat. Ha összeadjuk ezt a CPAC körüli ellentmondásokkal, valamint azzal, hogy egyelőre teljesen nyitottnak tűnik az elnökjelöltségi verseny, akkor úgy néz ki, hogy izgalmas fordulatok elé nézünk a republikánus politikában.

Szolgálati közlemény: a Potus & Co már követhető a Facebookon is.

Végül csak megszólalt. Ahogy legtöbbször szokta, nem interjút adott, nem újságcikket írt, hanem közvetlenül, a Facebook-oldalán közzétett meglehetősen hosszú, több mint hét és fél perces videóval üzent. Sarah Palin azokra a nagyon súlyos, liberális fórumokon elhangzott vádakra reagált, amelyek szerint az ő harcias nyilatkozatai megmérgezték a közbeszédet, és ez vezetett ahhoz, hogy egy fegyveres támadó fejbe lőtte Gabrielle Giffords arizonai képviselőt és megölt hat másik embert.

Nem túl meglepő módon Palin visszautasítja ezeket a vádakat. Azt mondja, hogy megengedhetetlen, hogy egy tragédia után órákkal újságírók és kommentátorok olyan állításokat fogalmaznak meg, amelyek épp hogy azt a gyűlölködést és erőszakot szítják, amit elvileg csillapítani szeretnének. Palin a „blood libel” kifejezést használja a vele szemben megfogalmazott állításokra, amivel azt a főként zsidókat ért középkori vádat szokták leírni, amely szerint egyes csoportok gyermekek vérét használják fel vallási rítusokhoz. (A kifejezés magyarul is létezik, elég csak a tiszaeszlári vérvádra gondolni.)

Ez egy nagyon kemény, erőteljes válasz az elmúlt napokban megfogalmazott kritikákra. Palin semmi jelét nem adta annak, hogy változtatni akarna politikai stílusán, bár az feltűnő volt, hogy szokásától eltérően most szinte barátságosan szólt Barack Obamáról. „Obama elnök és én talán nem értünk egyet mindenben, de tudom, hogy csatlakoznak hozzám a demokratikus berendezkedésünk egészségének megerősítésében” – mondja egy helyen Palin.

Önmagában érdekes azonban az, hogy az egykori alaszkai kormányzó ennyire komolyan vette az amúgy leginkább blogokban és elejtett megjegyzésekben, és nem hivatalos politikai nyilatkozatokban megfogalmazódott vádakat. Továbbra is lebegteti azt, hogy elindul-e a 2012-es elnökválasztáson, és nyilván nem lenne jó belépő, ha folyton arról kérdezgetnék kampányolás közben, mi köze Giffords-képviselő fejbe lövéséhez. Felmérések szerint a 2008-as elnökválasztási kampányban republikánus alelnökjelöltként feltűnt Palin már eddig is megosztó figura volt (még a republikánusok körében is), úgyhogy kérdés, mit változtatnak ezen az elhangzott vádak és az ezekre adott reakciója.

Az amerikai politikában minden történésre azonnal van valamilyen párhuzam a közeli vagy távoli történelemből. A szombati arizonai lövöldözés után egyre többen idézik fel az 1995-ös oklahomai merényletet, amikor egy szélsőséges nézeteket valló férfi felrobbantott egy kormányzati épületet és megölt közel 170 embert. Nem sokkal a támadás után Bill Clinton akkori elnök kiállt, és a konzervatívokat (legádázabb politikai ellenfeleit) tette felelőssé annak a légkörnek a kialakulásáért, amely a terrorakcióhoz vezetett. Szerinte az ő retorikájuk, a “gyűlölet terjesztése” hozzájárult ahhoz, hogy az erőszak elfogadottá vált.

Most minden szem Obamára szegeződik, azt figyelve, hogy ő miként reagál egy hasonló történésre. Az arizonai Tucsonban egy, a rendelkezésre álló információk szerint zavarodott fiatal férfi meglőtte Gabrielle Giffords demokrata képviselőt, és megölt hat másik embert. Egyes liberálisok szinte azonnal a demokrata politikusokat kíméletlenül támadó konzervatívokat tették felelőssé a támadásért.

Utóbbiak persze visszatámadtak és képmutatással, a tragédia kihasználásával vádolták meg a baloldaliakat. Glenn Beck konzervatív rádiós-tévésen keresztül Sarah Palin is megüzente, hogy utálja az erőszakot és szerinte azért nincs béke, mert a politikusok visszaélnek a háborúskodással. (Palin reakcióját azért övezte nagy figyelem, mert az arizonai támadás után többen felhívták a figyelmet arra, hogy még a félidős választások előtt ő tett közzé egy térképet, amelyen célkeresztbe - vagy valami ahhoz hasonlóba, erről most vita folyik - tették a nyerhetőnek minősített demokrata körzeteket, köztük Giffordsét is.)

Obama az arizonai kormányzóval beszél telefonon - Forrás: flickr.com/photos/whitehouse

Obama egyelőre nem nyilvánított véleményt ebben a vitában. Egyperces néma csönddel adózott az áldozatok emlékének, és hétfőn egy nyilvános eseményen is csak annyit mondott, hogy most közös imára és összefogásra van szükség. Az elnök egyik nagy ígérete 2008-ban az volt, hogy véget vet a marakodó, mocskolódó politizálásnak. Talán ebben vallotta a leglátványosabb kudarcot, a politikai stílus és a megosztottság ugyanis most még erősebbnek érződik, mint akkor.

Épp ezért tűnik azonban kétségesnek az is, hogy hasonlóra szánná el magát, mint Clinton az oklahomai robbantás után. Ha állást foglalna ebben a vitában, akkor azzal csak olajat öntene a tűzre, és lenullázhatná az utóbbi hónapokban tett törekvéseit, amelyekkel a politikai közepet igyekezett elfoglalni. Úgyhogy ha tippelnem kellene, akkor a legtöbb történelmi összevetéshez hasonlóan féloldalas lesz az oklahomai párhuzam is.

Sarah Palin előszeretettel szólogat be az elnöknek és más demokrata politikusoknak (egyébként a republikánus elit tagjainak is), és szokott csipkelődni a first ladyvel is. A TLC csatornán futó reality műsorában most legutóbb s'mores (ez egy szendvicsszerű édesség) készítés közben szúrt oda neki, megjegyezve: "Ez most Michelle Obama tiszteletére, aki azt mondta a múltkor, hogy nem kéne desszertet ennünk."

Az elnök felesége az elhízás ellen folytat kampányt, és az egyik ilyen szereplésekor beszélt arról, hogy "ahogy a gyerekeimnek szoktam mondani, a desszert nem egy jogosultság". Palin nem először tesz kritikus megjegyzéseket emiatt Michelle Obamára. Pár héttel ezelőtt egy iskolában sütiket osztogatott, és közben azt magyarázta: "Kinek kell eldöntenie, hogy mit együnk? A kormánynak vagy a szülőknek? Szerintem a szülőknek."

Rövid időn belül két monstre cikk is született Sarah Palinről, az amerikai politika jelenlegi vitathatatlanul legnagyobb sztárjáról. Három hete a New York Times közölt róla egy nagyobb írást, most pedig a Time-ban jelent meg egy hasonlóan terjedelmes cikk. A Timesé informatívabb, a Time-é inkább okoskodós, de mindkettő nagyjából akörül forog, hogyan is működik a Palin-gépezet, kik a munkatársai, kikre hallgat, stb. Ezekről megtudunk sok részletet, de a lényegi kérdés persze az, hogy vajon mik a politikus szándékai: elindul a republikánus jelöltségért a 2012-es elnökválasztáson vagy sem.

Egyértelmű választ egyik cikkből sem kapunk, de ez nyilván nem az újságok hibája. Palin a New York Timesnak csak annyit mondott, hogy gondolkodik az induláson, amihez képest a Time-ban annyi előrelépés van, hogy ugyan ott is feltételes módban beszél egy esetleges kampányról, de már arról is közöl részleteket, hogy mihez kezdene, ha ő lenne az elnök. Az újságírónak küldött e-mailben azt írta, hogy az első és legfontosabb feladat a Barack Obama által aláírt egészségügyi reformtörvény visszavonása lenne. Ez önmagában arra utalna, hogy készül az indulásra, a választ azonban nagyon óvatosan nem egyes szám első személyben fogalmazta meg, hanem úgy, hogy ez kell hogy legyen a "következő republikánus elnök" feladata.

A médiában egyre ügyesebben ellavírozó Palin tehát lebegteti a dolgot, bár most már egyre inkább az a helyzet, hogy az lenne a meglepetés, ha végül úgy döntene, hogy nem száll be a versenybe. Azzal, hogy ezekben a cikkekben is nyitva hagyta a kérdést, fenntartja a feszültséget, miközben tett már olyan megjegyzéseket, hogy szerinte le tudná győzni Obamát. A Palin-jelenség tehát tovább él, és minden bizonnyal nem ezek voltak az utolsó nagy cikkek sem a témában.

Update 22:30-kor: a CNN forrásai szerint Palin jövőre külföldi körutat tesz, amelynek során a tervek szerint útba ejti Izraelt és Nagy-Britanniát is. A pontos időpont és a részletes útiterv még nem ismert, de ha valami tovább erősíti a Palin elnökségi próbálkozásáról szóló találgatásokat, akkor ez az.

Update 6:45-kor: na, így higgyen az ember a CNN-nek. A hírcsatorna helyesbítette a hírét: Palin megy külföldre, de nem jövőre, és nem Izraelbe, valamint az Egyesült Királyságba, hanem jövő héten Haitire. Elnézést a félretájékoztatásért.