potus & co

Nem mindig ülnek a poénjai az Onion című vicceskedő újságnak, de ez az anyaguk tényleg szórakoztató, és egyben találó is. Azt írják az egyik álhírükben, hogy egy kézzel készített Nobama 2012 transzparens került az elnökválasztásra felsorakozó republikánus mezőny élére. Ez jól leírja azt a helyzetet, hogy mekkora tanácstalanság uralkodik a republikánus jelöltkeresésben, amibe ugyan hozott egy kis izgalmat Sarah Palin turnéja, de igazából lényegi fordulatot ez sem hozott. Az álhír azonban annyiban pontos, hogy ha valamiben már biztosak a republikánusok, az az, hogy olyasvalakit szeretnének, aki nagyon nem olyan, mint a mostani elnök.

Pedig úgy tűnt, hogy minden olyan jól megy Barack Obama számára. A gazdaság ugyan lassan, de növekedésnek indult. Amerikai kommandósok egy merész akcióban megölték Oszama bin Ladent. Több népszerű republikánus politikus is úgy döntött, nem indul a 2012-es elnökválasztáson, a versenybe beszállókról pedig a saját párttársaik nyilatkoztak fanyalogva.

Úgy tűnt tehát, hogy az amerikai politika történéseinek vezérfonala - vagy használhatjuk a magyar bölcsészkarosok egyik kedvenc szavát: narratívája - az volt, hogy a még néhány hónappal ezelőtt is egyszerűen lúzernek tartott Obama halmozza a sikereket, ellenfelei között zűrzavar uralkodik, így minden esélye megvan arra, hogy másfél év múlva újraválasztják.

Vissza a mélybe? - Forrás: flickr.com/whitehouse

Pénteken azonban közzétették a legújabb állásadatokat, és ezekből lesújtó kép rajzolódott ki az amerikai gazdaságról. A májusban létrejött új munkahelyek száma csak töredéke annak, amennyit a hivatalos előrejelzések vártak. A munkanélküliségi arány így továbbra is 9 százalék körül áll, ami európai szemmel ugyan nem tűnik soknak, de amerikai sztenderdek szerint rendkívül magas.

Egyes elemzők azt mondják, hogy nem kell pánikba esni, a gyenge adatok nem valamiféle trend részei, hanem rendkívüli tényezőkre (például a japán gazdaságban a földrengés és cunami miatt történt zavarok) vezethetők vissza. Nem meglepő módon ezen a véleményen van a Fehér Ház is, a republikánusok viszont persze azt mondják, hogy ez újabb bizonyítéka Obama szerintük elhibázott gazdaságpolitikájának.

Az, hogy kinek van igaza, valójában nem sokat számít annak a bizonyos narratívának a szempontjából. Amíg nem következik be valamilyen újabb fordulat, addig ez lesz a téma, erről fognak vitatkozni a kábelcsatornák műsoraiban, és erről kapnak kemény kérdéseket a demokrata politikusok és Fehér Ház-i stábtagok, ha épp szembekerülnek egy-egy újságíróval.

Pár hétig a republikánusok voltak sarokba szorítva, most a demokraták kerülnek a helyükre. Obama számára vigaszt az jelenthet, hogy - mint ahogy most is látjuk - a narratíva bármikor gyorsan megváltozhat. Persze azért nem árt, ha valamit tesz is annak érdekében, hogy számára kedvező fordulat következzen be.

Amikor 2008-ban már érződött, hogy Barack Obamával komolyan kell számolni, akkor riválisai azzal az érvvel próbálták elgáncsolni, hogy ugyan szépen tud beszélni, de nincs elég tapasztalata ahhoz, hogy elvezesse az Egyesült Államokat. Valami hasonlóval próbálkozik most Mitt Romney, aki csütörtökön egy New Hampshire-i farmon jelentette be, hogy elindítja elnökválasztási kampányát.

A republikánus politikus szerint ugyan az amerikai választók jóhiszeműen bizalmat szavaztak három éve a tömegeket inspiráló Obamának, de azóta rá kellett jönniük, hogy kudarcot vallott. A munkanélküliség továbbra is rendkívül magas, és Romney azt ígéri, hogy ő mint egykori sikeres üzletember majd rendet tesz a gazdaságban.

Az amerikai elnökválasztás rendszerint nagyon izgalmas politikai küzdelem, de az egyes politikusok kampánya gyakran unalmas önismétlésekből áll. Az elején kitalálnak egy üzenetet, és ezt sulykolják hónapokon át (emlékszünk még a reményre és a változásra?), persze közben vannak finomhangolások és nyilván alkalmazkodnak az esetlegesen megváltozó körülményekhez.

Romney most láthatóan azzal számol, hogy ez a kampány nem arról szól majd, hogy ki az inspirálóbb figura, hanem arról, hogy ki az, akinek szakértelmében jobban bíznak a választók. Ennek megfelelően fogalmazta meg a szeles időben elmondott beszédét, amelyet még biztosan sokszor hallhatunk majd tőle.

A munkanélküliség pedig tényleg súlyos probléma, jelenleg 9 százalékon áll azok aránya, akik dolgozni szeretnének, de nem találnak állást. Az elmúlt bő hetven évben nem volt példa még arra sem, hogy egy elnököt 7,2 százalékos munkanélküliség mellett újraválasszanak, arra pedig még a legoptimistább elemzők sem számítanak, hogy 2012 novemberére akár csak megközelíti ezt a szintet az állástalanok aránya. Így lehetséges, hogy ami nem működött 2008-ban, az hatásosnak bizonyul most.

Ez a hét a Közel-Kelet jegyében telik Barack Obama számára. Kedden járt nála a jordán király, csütörtökön mondott egy nagy beszédet a térség helyzetéről, pénteken találkozik Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel, vasárnap pedig felszólal az amerikai zsidók befolyásos lobbiszervezete, az American Israel Public Affairs Committee (AIPAC) ülésén. Érdekes lesz figyelni, hogyan fogadják majd ezen az utóbbi rendezvényen, a csütörtöki beszédre adott első izraeli reakció ugyanis nagyon heves volt.

Obama azzal állt elő, hogy az izraeli-palesztin békét csak úgy lehet megteremteni, ha az 1967-es háború előtti állapotoknak megfelelően hozzák létre a palesztin államot. Mintegy 300 ezer zsidó él olyan telepeken, amelyeket a háború után hoztak létre, nekik most el kellene költözniük. Netanjahu ezért elfogadhatatlannak tartja az amerikai elnök elképzelését, és még a találkozójuk előtt közleményben tiltakozott ellene.

Obama és Netanjahu gy 2008-as fotón - Forrás: flickr.com/photos/barackobamadotcom

Nemcsak az izraeli kormány támadt azonban neki Obamának, hanem republikánus politikusok is. A képviselőház republikánus többségét vezető Eric Cantor (pártjának legmagasabb rangot viselő zsidó politikusa) szerint az elnök árt a béke lehetőségének azzal, hogy folyton egyenlőségjelet tesz a palesztinok és az izraeliek között abban, hogy mennyire felelősek a konfliktusért.

Megszólaltak a 2012-es elnökjelöltségre pályázó aspiránsok közül is ketten. Mitt Romney szerint Obama cserbenhagyta Izraelt, és egyúttal aláásta alkupozícióját a béketárgyalási folyamatban. Tim Pawlenty veszélyesnek és elhibázottnak nevezte az 1967-es háború előtti állapothoz való visszatérés követelését.

Kérdés, hogy milyen következményei lesznek ennek a vitának az amerikai belpolitikában. A demokraták hagyományosan népszerűbbek a zsidó szavazók - és a köztük lévő bőkezű támogatók - körében. A Wall Street Journal által idézettexit poll adatok szerint 2008-ban a zsidó szavazók 78 százaléka támogatta Obamát, ami még egy kis ugrást is jelentett 2004-hez képest, amikor 74 százalékuk szavazott az akkori jelöltre, John Kerryre. (A képhez hozzátartozik, hogy az összes választó mintegy 2 százalékát teszik ki.)

Obama elnöksége azonban változást hozott a mindig is rendkívül szoros izraeli-amerikai viszonyban. Barátibb hangon szól a Közel-Kelet muszlim országaihoz, és közben felszólította Izraelt, hogy állítsa le a telepek építését a megszállt területeken. Izrael ezt visszautasította, aminek látványos következményei lettek: amikor Netanjahu tavaly Washingtonba látogatott, megtagadták tőle az ilyenkor szokásos közös fotót, és Obama állítólag az egyik tárgyalásról is idő előtt távozott.

Ezeket a fejleményeket látva a republikánusok úgy érezhetik, hogy eljött az ő idejük, és magukhoz édesgethetik az értékes szavazói tábort. Ezt az érzetüket erősítheti, hogy már a csütörtöki beszéd előtt akadtak olyan demokrata párti zsidó adományozók, akik jelezték, aggasztja őket Obama Izrael-politikája, és külön figyelmeztették az elnök kampánystábját, hogy kezeljék ezt a helyzetet.

Az egyik ilyen próbálkozás az AIPAC-nél tervezett látogatás lesz. Ez a szervezet ugyanakkor közismert arról, hogy szinte feltétlenül támogatja a mindenkori izraeli kormányt, így kérdéses, hogy mennyire tudja meggyőzni őket saját igazáról Obama. Igaz, az AIPAC állítólag folyamatosan veszít a befolyásából, míg a 2008-ban alapított J Street nevű szervezet ereje egyre nő. Így ha az AIPAC-nél nem jár sikerrel Obama, még mindig elmehet majd hozzájuk. Ott biztos örömmel fogadják majd, a J Street ugyanis már csütörtökön jelezte, egyetértenek Obama beszédének tartalmával.

A 2012-es elnökválasztásra nehézkesen felsorakozó republikánus mezőnyről olvasgatva egyre többször futok bele egy másik évszámba: 2016-ba. Többek szerint ugyanis vannak, akik már igazából ezt szem előtt tartva alakítják stratégiájukat és hozzák meg döntéseiket. Bár az amerikai politikai élet néha tényleg úgy tűnik, mintha az egész egy soha véget nem érő elnökválasztási kampány lenne, de azért innen 2011-ből nézve egy kicsit mégis túlzásnak tűnik az, hogy bárki is azzal foglalkozzon, hogy 2016-ra pozicionálja magát.

Ha azonban jobban belegondolunk, van benne ráció. Barack Obamának ugyan van sok gyengesége - ezek leginkább a gazdaság állapotával függnek össze, ahogy arról itt és máshol is mindenki sokat olvashatott -, de mégiscsak ő az a politikus, aki az elmúlt évtizedek egyik legprofibb politikai kampányának volt a főszereplője három évvel ezelőtt. Akkor rekordot döntöttek a begyűjtött adományokkal, és Obama a végtelenül hosszú előválasztási küzdelem ellenére is teli kasszával fordult rá a szavazás előtti utolsó hetekre (elég csak felidézni azt a példátlan húzást, amikor főműsoridőben vásárolt fél órát a nagy tévéhálózatokon).

Az akkori csapat gyakorlatilag ugyanabban a felállásban már dolgozik most is, ezúttal azonban nem kell majd költeniük az előválasztásokra, miután nem várható, hogy Obamának komoly kihívója lesz a demokrata párton belül. A republikánusoknál eközben nyitott a verseny, így az indulóknak előbb a jelöltség megszerzéséért folytatott - minden bizonnyal meglehetősen költséges - kampányra kell koncentrálniuk.

Nem csoda, hogy ezek után vannak olyan republikánusok, akik már most inkább 2016-ra kacsintgatnak, amikor egy újabb Obama-ciklus után kedvezőbb körülmények várhatnak rájuk. Miután Obama az alkotmányos kötöttség miatt nem indulhatna újra két ciklus után, így a demokratáknál várhatóan nyitott lesz a pálya, már csak azért is, mert nem valószínű, hogy Joe Biden alelnök megpróbálkozna az indulással. Biden akkor már 74 éves lesz, ráadásul már kétszer is nekifutott - 1988-ban és legutóbb épp 2008-ban - az elnökválasztási kampánnak, nem túl sok sikerrel.

Vannak aztán olyan tényezők is, amelyek szerint ritka, hogy két ciklus után meg tudja tartani egy párt a Fehér Házat, illetve hogy a jelenlegi republikánus mezőny is tele van olyan politikusokkal - például Tim Pawlenty vagy Jon Hunstman -, akik 2016-ban a korukat és politikai pályájukat tekintve talán még inkább erejük teljében lesznek, mint most. Persze - csak hogy a fenti, nagyon leegyszerűsített képletet a végére azért egy kicsit megbonyolítsam - sok múlik majd azon is, hogy mit csinálnak majd a most induló politikai játszmákban, amelyekben a legfontosabb évszám azért továbbra is 2012 marad.