potus & co

Bár az elitosztagot szállító helikopter bedöglött, ettől eltekintve - az amerikai kormányzati tisztviselők beszámolói szerint legalábbis - gyakorlatilag hibátlanul zajlott az Oszama Bin Laden megölésével záruló vasárnapi katonai akció. Az al-Kaida-vezér mellett három férfi halt meg és egy nő, de állítólag utóbbi is azért, mert Bin Laden saját maga elé tartotta, hogy így védje magát az elitosztagosokkal folytatott tűzharcban.

Minden rendelkezésre álló információ arra utal tehát, hogy az amerikaiak egy sikeres katonai akciót hajtottak végre, de nemcsak maga a művelet volt profi, hanem az előkészítés is. Egyrészt önmagában az egy komoly fegyvertény, hogy ugyan már hónapok óta készültek az akcióra (itt most megintcsak az amerikai sajtóban megjelent, tisztviselőkre hivatkozó beszámolókra kell hagyatkoznunk), egy szó sem szivárgott ki róla. Ez azt jelzi, hogy jól működik a nemzetbiztonsági csapat.

Obama és a stábja az akció követése közben - Forrás: flickr.com/whitehouse

A legfontosabb döntéseket pedig maga a főparancsnok, vagyis az elnök hozta. Ő határozott például úgy, hogy nem robbantják fel az egész létesítményt, hanem a veszélyesebb utat választva egy elitkommandót küldenek oda. Ő adta meg a végső felhatalmazást az akció kezdetére is múlt pénteken.

A történtek után Obama meglepő helyekről is sorban kapta a dicséreteket. “A kormányzat egyértelműen elismerést érdemel a művelet sikeréért” - közölte például Dick Cheney korábbi alelnök. Igen, az a Dick Cheney, aki nemrég még azzal vádolta az elnököt, hogy annyira puhány nemzetbiztonsági kérdésekben, hogy azzal újabb terrortámadások veszélyének teszi ki az országot. Cheney nem volt egyedül, hasonló elismeréssel szóltak a kormányzatról olyan más ismert republikánus politikusok is, mint Rudy Giuliani és Tim Pawlenty.

Általánosságban igaz az, hogy a republikánusokat a biztonsági, katonai kérdésekben keményebbnek, a demokratákat pedig gyengébbnek szokták elkönyvelni. Más kérdés, hogy ez mennyire igaz, de mindenesetre ezt a látszatot erősítette a közelmúltban az is, hogy a saját gyors és határozott döntéshozatali stílusára büszke George W. Bush után jött Obama a maga egyetemi tanári múltjával és a megbeszéléseken rendszerint eljátszott hallgató-kérdező szerepével. Voltak ráadásul konkrét külpolitikai helyzetek az elmúlt szűk két és fél évben, amikor könnyű volt rásütni, hogy tétlenkedik. Az afganisztáni háborús stratégia felülvizsgálata például hónapokig tartott, és sok utólagos kérdést vetett fel a líbiai katonai akcióban való részvétel is.

Oszama Bin Laden megölése után ugyanakkor nehezebb lesz majd megpróbálni belegyömöszölni Obamát a gyengekezű főparancsnok skatulyájába. Azt persze még nem lehet megjósolni, hogy mindennek milyen következménye lesz a 2012-es elnökválasztásra, de annyi azért kijelenthető, hogy ha van politikai nyertese ennek a helyzetnek, akkor az Obama. Várható az is, hogy kormányzásának megítélése is javulni fog, de a korábbi tapasztalatok alapján hosszútávú erősödésre pusztán ebből kiindulva nem számíthat. (Például George W. Bush népszerűsége is csak átmenetileg ugrott meg Szaddám Huszein elfogása után.)

Az amerikaiak többségét továbbra is a gazdasági problémák nyomasztják leginkább, és ugyan Oszama halálának hírére sokan mentek ünnepelni az utcára Washingtonban és New Yorkban is, de azóta biztos beültek újra az autóikba, és így kénytelenek voltak szembesülni a továbbra is emelkedő üzemanyagárakkal. Ezt pedig Oszama halála nem fogja egy csapásra megváltoztatni.

Csak egy rövid reflexió a friss történésekre, vagyis mit jelent politikai szempontból Oszama Bin Laden megölése? Obama számára ez egy olyan ritka pillanat, amikor azok a riválisai is elismerően szólnak róla, akik amúgy rendszeresen kritizálják külpolitikáját. "Szép munka" - mondta például Tim Pawlenty, aki az elsők között jelentette be, hogy indul a republikánus elnökjelöltségért.

Az elnököt eddig legtöbbször azért bírálták - a líbiai katonai akció vagy az afganisztáni háborús stratégiával összefüggésben -, hogy túl határozatlan, sokat vár a döntésekkel. Ehhez képest most - a kiadott információk szerint - megfontoltan, de egyben hatarozottan döntött egy potenciálisan konfliktussal is járó (mármint Pakisztánnal, amelynek területén megölték Oszamát) katonai-titkosszolgálati műveletről. Kérdés, mit jelent ez számára hosszú távon, megváltozik-e esetleg az a kép, amelyet az ellenfelei nem is túl sikertelenül próbáltak róla kialakítani. Ennyi most, visszatérünk még a témára később.

“Mi megtettük, amit kellett. Hol van a változás?” - szólt a Barack Obamának címzett szemrehányó ének egyik sora. Ez nem valami eldugott helyen tartott tüntetés volt, hanem egy adománygyűjtő esemény, amelyen maga az elnök is jelen volt, csupa olyan ember mellett, akik súlyos dollárezreket fizettek a részvételért. Obama ugyanis ezen a héten több napot töltött Kaliforniában, hogy találkozzon azokkal az elkötelezett liberálisokkal, akik három éve mélyen a zsebükbe nyúlva támogatták őt.

Ezek egyike volt a San Francisco-i St. Regis Hotelben csütörtökön tartott rendezvény, amelyen egy olyan nő kezdett énekelni, aki a Wikileaks-kiszivárogtatások miatt őrizetben lévő katonát, Bradley Manninget támogató szövegű polót viselt. Manninget szigorú őrizetben tartják, napi egy órát tölthet a celláján kívül, és ruha nélkül kell aludnia. Ezeket az intézkedéseket a saját testi épségének megőrzése érdekében vezették be az amerikai hatóságok szerint. Az éneklő nőhöz csatlakozott egy asztaltársaság, amelynek tagjai “Szabadítságot Bradley Manningnek” táblákat tartottak fel. A nőt az éneklés közben senki nem zavarta meg, de miután befejezte, az elnöki stáb két tagja kikísérte. “Elmegyek, remélem, nem fognak megkínozni a börtönben” - jegyezte meg távozóban a nő.

Obama elment a Facebook-központba is a kaliforniai túrán - Forrás: barackobama.com

A nem sajtónyilvános eseményről szóló beszámolók szerint az elnök zavartnak tűnt, de csak a végén szólalt meg, és annyit mondott, hogy tetszett neki a dal, és sokkal jobban adták elő, mint ahogy arra ő maga képes lett volna. A Fehér Ház munkatársai is igyekeztek poénként előadni a történteket, de valamit azért jelez ez az epizód a 2012-es választásra ráforduló Obama előtt álló kihívásokról.

Az elnök szintén csütörtökön részt vett egy másik adománygyűjtő eseményen is, amelyen olyan hírességek voltak jelen, mint például Steven Spielberg, George Clooney és Tom Hanks. A híradások szerint egy jóval kedélyesebb hangulatú összejövetel volt, mint az éneklős San Francisco-i, de Obama így is arra törekedett, hogy védje magát - az ott a helyszínen a beszámolók szerint el sem hangzott - kritikákkal szemben. “Biztos vagyok benne, hogy voltak olyan idők az elmúlt két és fél évben, amikor olvasták az újságokat, nézték a tévét és azt mondták: Á, Obama miért köt kompromisszumokat a republikánusokkal?” - mondta az elnök, majd viccelődve hozzátette, hogy ezek az emberek biztos azt is mondják, hogy ha Obama olyan jó kommunikátor lenne, mint George Clooney, akkor az amerikai emberek biztosan pontosan értenék, mi az, amit meg kell tenni.

A poén ült, nemcsak Clooney, hanem a többi résztvevő is nevetve fogadta az elnök önkritikus mondatait. Kérdés azonban, hogy mennyire tud majd sikeres kampányt folytatni Obama, ha még a saját barátai körében is védekezésre szorul. Ha azt kell bizonygatnia, hogy a republikánusok által pokolba kívánt egészségügyi reformot legalább a demokratáknak szeretniük kellene (sokaknak azért nem tetszik, mert kimaradt belőle az állami szereplő létrehozása a biztosítói oldalon), ha századszor is el kell majd mondani, hogy miért nem tudta bezárni Guantanamót, illetve ha még máskor is az orra alá dörgölik Manning fogvatartásának a Cheney-Rumsfeld-időket idéző körülményeit.

Persze Obama leginkább saját magát okolhatja azért, hogy ilyen szituációkba kerül. 2008-ban ugyanis olyan magasra tette a lécet azzal az egyszerű, de hatásos üzenettel, hogy ő elhozza a változást és a reményt, hogy most aztán mindenhol azt kénytelen magyarázni, hogy miért tart olyan sokáig, amíg beteljesül az a remény, és hogy miért is megy olyan lassan az a változás. Nem éppen könnyű kiindulópont egy várhatóan kemény kampányhoz, de persze egyáltalán nem reménytelen a helyzete. Ahogy a San Francisco-i rendezvényen előadott kritikus dal egyik sora (előre is elnézést azért, hogy a fordításban elvesztek a rímek) is szólt: “Önre fogunk szavazni 2012-ben, ez igaz/Nézzetek a republikánusokra, mi mást csinálhatnánk?”

Ha azt mondjuk, hogy kemény ütközetek előzték meg a péntek esti alkut , amellyel az utolsó pillanatban sikerült elkerülni a szövetségi kormány leállását, akkor nem tudom, mit mondjunk arról, ami most fog következni. Múlt héten Paul Ryan republikánus képviselő előállt egy merész költségvetési kiigazítási tervvel, amely kemény megszorításokat vezetne be az eddig érinthetetlennek tartott Medicare (a 65 év felettiek és egyes fogyatékkal élők egészségügyi ellátása) és a Medicaid (amely a szegényeknek nyújt ellátást) rendszerében is.

Szerdán aztán Barack Obama is előállt a saját tervével, amely ugyan szintén tartalmaz megszorításokat, de közel sem olyan mértékben, mint Ryan javaslata. A Medicaiden és a Medicare-en is inkább finomhangolást hajtana végre radikális változtatások helyett, de ami talán a legfontosabb eleme a tervnek, hogy elkerülhetetlennek tartja az adóemeléseket is. Ezzel visszatér ahhoz a 2008-as kampányígéretéhez, amely szerint az évi 250 ezer dollár felett keresőknek nagyobb arányban kell hozzájárulnia a közterhek viseléséhez.

Obama azonban egyszer már alulmaradt ebben a vitában. Tavaly év végén jártak le az előző elnök, George Bush nevéhez fűződő, minden réteg számára bevezetett adócsökkentések, és az elnök sokáig kardoskodott amellett, hogy a hosszabbítás a gazdagok számára ne vonatkozzon. A republikánusok azonban ezt elutasították, és Obama végül beadta a derekát (arra hivatkozva, hogy így legalább a középosztály számára is megmaradnak az alacsonyabb adók, illetve kicsikarta a republikánusokból a munkanélküli segélyek meghosszabbítását is).

Most ez a vita nyílik meg újra, miközben a felek egyre jobban ássák bele magukat saját lövészárkukba. Obama még el sem mondta a beszédét, amikor John Boehner, a képviselőház republikánus vezetője jelezte, hogy az adóemelés számukra elfogadhatatlan. Az elnököt ugyanakkor liberális szervezetek gyakorlatilag megfenyegették, hogyha hozzányúl a Medicaidhez és a Medicare-hez, akkor ne számítson arra, hogy a 2012-es kampányban segítenek neki.

Kemény harcra lehet tehát számítani, de hogy a képlet még bonyolultabb legyen, a republikánusok sem túl egységesek. Egyrészt Ryan terve ellen többen is berzenkednek (jellemzően olyan képviselők, akiknek választókörzetében sok idős, vagyis Medicaid-kedvezményezett él), míg mások azért kritizálják Boehnert, hogy túlságosan engedékeny volt a múlt heti költségvetési alkuban.

“Nem a dráma kedvéért csináltuk ezt ilyen későn” - jelentette ki péntek éjszaka Harry Reid, a szenátus demokrata többségének vezetője. Szerinte egyszerűen arról volt szó, hogy nagyon nehéz volt eljutni eddig a pontig, vagyis a költségvetési megszorításokról szóló megegyezésig.

Lehet, hogy nem akarták fokozni a helyzet drámaiságát a tárgyalásban résztvevő felek, de mindenesetre sikerült nekik. A tévécsatornákon már tizedmásodperceket is mutató visszaszámláló ment, és túlzás nélkül az egész világ azt figyelte, hogy sikerül-e tető alá hozni valamilyen alkut. Mindössze egy órán múlt, de végül összejött. Keleti parti idő szerint este 11 óra körül jutottak egyezségre a törvényhozás republikánusai, demokratái és a szintén demokrata kézben lévő Fehér Ház. Ez gyakorlatilag az utolsó pillanat volt, éjfélkor járt volna ugyanis le az a határozat, amely lehetővé teszi a szövetségi kormány intézményeinek finanszírozását.

John Boehner, a főszereplő - Forrás: youtube.com

A megegyezés lényege, hogy összességében mintegy 38 milliárd dolláros megszorítást hajtanak végre az idei költségvetésben. Ez nagyobb, mint amit a demokraták eredetileg szerettek volna, viszont kisebb annál, mint amit a republikánusok által uralt képviselőház korábban javasolt. A republikánusok végül feladták azt a követelésüket, hogy a megszorításoknak része legyen az abortuszokat végző Planned Parenthood nevű szervezet költségvetési támogatásának megvonása. Lemondtak arról is, hogy korlátozzák a környezetvédelmi hatóság tevékenységét, amely egy átfogó klímatörvény hiányában hatósági eszközökkel küzd az üvegházhatást okozó gázok kibocsátának visszafogásáért. (A republikánusok szerint ezzel árt a vállalkozásoknak, ezért akartak hozzányúlni a hatósághoz.)

A konzervatívok hangja

Az utolsó napokban már ezekről a nem is feltétlenül költségvetési ügyekről ment a vita. A demokraták legalábbis azt állították, hogy a számokról nagyjából sikerült megegyezni, de a republikánusok nem akartak engedni ezekben az ideológiai kérdésekben. A republikánusok viszont tagadták ezt, szerintük az utolsó pillanatokig nyitott kérdés volt a megszorítások nagysága is, de egyben küzdöttek az abortuszok és a környezetvédelmi szabályozás ügyében kitűzütt célokért is. Péntek este aztán már lehetett érezni, hogy a republikánus álláspont változni fog ezekben az érzékeny kérdésekben, miután a konzervatív szárnyhoz tartozó politikusok (például Michele Bachmann és Mike Huckabee) kezdtek el nyilatkozgatni arról, hogy ezeket a csatákat talán mégsem most kellene megvívni.

Ilyen szempontból tehát sikeresnek tűnt az a demokrata taktika, amely a republikánusokat igyekezett beállítani egy esetleges kormányzati leállás okozóiként (segítette a demokratákat az 1995-ös kormányzati leállás példája, abból a vitából ugyanis a republikánusok kerültek ki vesztesként)  Nem olyan könnyű azonban megmondani, hogy ki is ennek a drámai fordulatokban bővelkedő ütközetnek az igazi győztese. A demokraták azt hangoztatták, hogy egy kemény vitában sikerült kompromisszumra jutni, de végül a képviselőház republikánus elnöke John Boehner volt az, aki péntek éjszaka előállhatott azzal, hogy sikerült az amerikai történelem - aktuális dollárban számítva, tehát nem reálértékben - legnagyobb megszorítását elfogadtatni. És végső soron épp ez volt a céljuk a republikánusoknak, amikor belementek ebbe a vitába.

Az elnök középen

Boehnernek ráadásul sikerült úgy kikerülnie a konfliktusból, hogy - legalábbis egyelőre úgy tűnik - egyben tartotta a meglehetősen sokszínű republikánus tábort. Nem volt könnyű dolga, ugyanis a tavalyi félidős választások eredményeként sok olyan, a konzervatív Tea Partyhoz kötődő politikus került be a kongresszusba, akik kifejezetten azzal a céllal érkeztek, hogy szigorú megvonásokat eszközöljenek ki a szerintük elszabadult szövetségi költésekben. Ezek a politikusok - és persze az őket támogató csoportok - nagyon kemény nyomás alatt tartották a republikánusok mérsékeltebb szárnyához tartozó, és érzelgős pillanatairól is ismert Boehnert.

Mint egy kívülálló - Forrás: whitehouse.gov

Érdekes volt ugyanakkor figyelni azt is, hogyan viselkedik a konfliktushelyzetben Barack Obama. Az elnök láthatóan igyekezett ismét egyfajta kívülállóként, a vitás felek között - vagy felett - álló mediátorként eljárni. Bár elnökként gyakorlatilag ő az elsőszámú demokrata politikus, mégis előfordult az utóbbi napokban, hogy saját pártjáról is egyes szám harmadik személyben beszélt. Ez a szerep (bár elismerem, önmagában ennek a szónak a használata cinikus megközelítésre utal, hiszen miért ne lehetne ez őszinte hozzáállás eredménye) nem új, már a tavaly év végi adócsökkentési vitában is a demokraták és a republikánusok közé pozicionálta magát. Ez pedig nyilván nemcsak az éppen aktuális helyzetnek szólt, hanem a 2012-es elnökválasztásnak is, amelyet Obama minden számítás szerint csak akkor lesz képes megnyerni, ha maga mellé tudja állítani az egyik párthoz sem kötődő független (vagy éppen bizonytalankodó) szavazókat.

Most ennek a költségvetési csatának vége, de borítékolható, hogy az elnökválasztási kampányban elő fognak még kerülni azok a kérdések, amelyek vitája most majdnem a szövetségi kormány leállásához vezetett. Ne felejtsük ugyanis, hogy ez a mostani megállapodás csak az idei költségvetésről szól, (ráadásul a pénzügyi év eleve csak szeptember végéig tart) és még ott van a következő évi büdzsé terve, amellyel csak az utóbbi hetekben kezdett el foglalkozni a törvényhozás.